kapubanner for mobile

Bérkövetelésre leépítés a válasz a Metro-nál

Eredménytelenül zárultak a héten a bértárgyalások a Metro Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között, a szakszervezet ugyanis nem fogadta el a munkáltató ajánlatát.

A Népszava úgy tudja, az áruházi munkakörökben a kezdő bérszintet a tavalyi - garantált bérminimumnak megfelelő - bruttó 180,5 ezer forintról előbb 195, majd 200 ezer forintra volt hajlandó emelni a Metro, a szakszervezet viszont a bruttó 210 ezres szint elérését tűzte ki célul. Emellett 13. és 14. havi fizetést is ad a cég, Karsai Zoltán, a KASZ elnöke szerint azonban ez 8-10 éve még versenyelőnyt jelentett a Metrónak, de ez az előny azóta elveszett, ma már inkább kompenzációként lehet rá tekinteni.

A Metro-dolgozók követelése a legalább 210 ezer forintos alapbér, mert a meglévő 13., 14. havi fizetéssel és a különböző pótlékokkal már elérhető a havi bruttó 240 ezer forintos átlag alapbér. Ez már versenyképes lenne a konkurens kereskedelmi láncok béreivel. A munkáltatói oldal azonban azt közölte a szakszervezettel, hogy jelenleg nem tudnak kompromisszumos javaslattal előállni, így azt sem tudni, mikor folytatódhat a bértárgyalás.

A Népszava információi szerint viszont a cég komoly nyomásgyakorlással állt elő: a körülbelül 2500 embert foglalkoztató Metro akár 200 dolgozót is elbocsáthat, ha nem hajlandóak engedni bérköveteléseikből. A lap szerint az áruház ezt még csak a dolgozók felé kommunikálta, a szakszervezetet nem értesítette hivatalosan ilyesmiről.

A szakszervezet most konkrét, írásban megfogalmazott érveket kér a munkavállalóktól, ugyanis Karsai szerint arra már kénytelenek reagálni a tárgyalóasztal másik oldalán is, ha azt írják a munkatársak, hogy a versenytársnál dolgozó kolléga hasonló munkakörben és a cégnél eltöltött idővel jóval többet visz haza.

A KASZ jelenleg felméri a dolgozók sztrájkhajlandóságát, ennek ismeretében döntenek majd a folytatásról. Karsai szerint a győri Audi-sztrájk sikere biztosan ott van az elégedetlen dolgozók fejében, de a sztrájk csak az utolsó fegyver, ami akkor jöhet csak szóba, ha már minden mást megpróbáltak.

nepszava.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek