Bőven dolgozhatnának a nyugdíjasok még
A nemzetközi összehasonlítás alapján bőven lehet hova fokozni a nyugdíjaskorú magyarok munkaerőpiaci részvételét.
A portál által idézett OECD grafikon az egyes tagállamokban a 60-64 és a 65-69 év közötti munkavállalók foglalkoztatási rátáját rangsorolja, ami szerint a magyar 60-64 évesek körében regisztrált 32,2 százalék körüli foglalkoztatási arány 65-69 év között már 5,2 százalékra zuhan vissza. Vagyis a magyar nyugdíjasoknak elenyésző százaléka dolgozik, náluk csak a 65-69 év közötti szlovénok, belgák és luxemburgiak kényelmesebbek. A foglalkoztatási ráta sorrendben 5,2, 4,7 és Luxemburgban 0 százalék. Igaz, Luxemburgban a magyarnál jóval nagyobb életszínvonal ennek megfelelő hátteret is biztosít.
A rangsor másik végén az izlandiak vannak, a 65-69 év közötti lakosságnak ugyanis 56,3 százaléka dolgozik valamit. Mögöttük a koreai idősek állnak, körükben 45 százalékos a foglalkoztatottak aránya, Japánban 42,8, Új-Zélandon pedig 42,6 százaléka dolgozik. Izlandon 67 év a nyugdíjkorhatár, Japánban pedig lehetőség van arra, hogy valaki 60 éves korától nyugdíjba menjen, viszont ha úgy dönt, akár 70 éves koráig is dolgozhat, Koreában 65 év a nyugdíjkorhatár.
mfor.hu
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk
Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 6 napja
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 6 napja
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 7 napja
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?