Csaknem ötszázan kapnak művészjáradékot az MMA-tól
Eddig több mint 750 kérelem érkezett be művészjáradék kifizetésére a Magyar Művészeti Akadémiára, a már kipostázott, jóváhagyott határozatok száma 468. A művészjáradék január eleje óta igényelhető, a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére az új, havi rendszeres juttatás bevezetéséről a kiemelkedő művészeti teljesítmények és művészi életút iránti tisztelet kifejezésére döntött az Országgyűlés 2017 végén - írja az MTI.
A juttatás a járadékkérelem alapján állapítható meg azon 65. életévüket betöltött személyek részére, akik törvényben meghatározott művészeti szakmai elismeréssel rendelkeznek és ezt igazolni tudják, valamint nem
A közlemény kiemeli: a művészjáradék megállapítása közigazgatási hatósági eljárásban történik. Eddig mindössze három esetben utasítottak el kérelmet, a beérkezett igények mintegy 15 százaléka szorul(t) hiánypótlásra. A művészjáradék legkorábban március 1-től folyósítható, jelenlegi összege havi 121.125 forint.
A művészjáradék igényléséhez a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága formanyomtatványt rendszeresített, amely minden egyéb tudnivaló mellett megtalálható a köztestület honlapján. Bármely, a művészjáradék igénylésével kapcsolatos kérdés esetén az MMA titkárságának munkatársai a http://www.mma.hu honlapon megadott elérhetőségeken állnak rendelkezésre..
A juttatás a járadékkérelem alapján állapítható meg azon 65. életévüket betöltött személyek részére, akik törvényben meghatározott művészeti szakmai elismeréssel rendelkeznek és ezt igazolni tudják, valamint nem kapnak más - törvényben meghatározott - hasonló jellegű juttatást.

A művészjáradék igényléséhez a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága formanyomtatványt rendszeresített, amely minden egyéb tudnivaló mellett megtalálható a köztestület honlapján. Bármely, a művészjáradék igénylésével kapcsolatos kérdés esetén az MMA titkárságának munkatársai a http://www.mma.hu honlapon megadott elérhetőségeken állnak rendelkezésre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?