Diákhitel Központ: átadták az idei ösztöndíjas szerződéseket
Átadták a Diákhitel Központ által meghirdetett ösztöndíjprogram nyerteseinek szerződéseit. A tíz győztes pályázó kiemelkedő tanulmányi, szakmai előmeneteléért egy tanéven, azaz 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap - írja az MTI.
A pályázati kiírásra több mint százötven hallgató küldte el eddigi eredményeit tartalmazó bemutatkozó anyagát és a kapcsolódó dokumentációt. A pályázat értékelési szempontrendszerének összeállításakor kifejezett hangsúly került arra, hogy a beérkezett pályaművek elbírálásánál az objektivitás kapja a legnagyobb szerepet.
A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a Diákhitel Szakmai Grémium értékelte, amelynek tagja Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója - tudatták.
A nyertesek között van szociológus, fizikus, geográfus hallgató, vidéki és fővárosi, első-és másoddiplomás is. A díjazottak közül többen Köztársasági vagy Erasmus Ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői, idegen nyelven publikálók, egyetemi demonstrátorok, önkéntes segítők - írták.
A Diákhitel Központ harmadik alkalommal hirdetett ösztöndíjprogramot 45 év alatti, magyar állampolgárságú nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal és hatályos diákhitel-szerződéssel rendelkező egyetemistáknak, főiskolásoknak. A feltételek között szerepel legalább két lezárt félév, valamint legalább négyes korrigált kreditindex is.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?