Diákhiteleseknek hirdetnek ösztöndíj programot
A Diákhitel Központ Ösztöndíj Programot hirdet minden olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik. A programra a jelentkezést szeptember 26-áig lehet leadni.
A jelentkezés feltétele többek között az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény plusz pontokat hozhat. A 14 győztes pályázó egy tanéven keresztül havi 70 ezer forintot kap.
A most útjára indított ösztöndíj program célja kifejezetten a Diákhitellel (Diákhitel1, Diákhitel2 hatályos szerződéssel) rendelkező egyetemi/főiskolai hallgatók ösztöndíj keretében történő támogatása a 2016/17-es tanév alatt (két egymást követő tanulmányi félévben, azaz 10 hónap időtartamban). A havi 70 ezer forintos ösztöndíj hozzájárulhat ahhoz, hogy a jó képességű és szorgalmas diákok kizárólag a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni vagy akár előtörleszthessék Diákhitelüket.
Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, illetve az előző két lezárt félévben a legalább 4,00-es súlyozott tanulmányi átlag is. Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a felsőoktatási intézmény által kitöltött hallgatói jogviszony igazolását az előző két tanulmányi félévről, a Diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a Diákhitel Szakmai Grémium értékeli, és javaslatot tesz a nyertes pályázókra az objektivitást szem előtt tartó értékelési szempontrendszer alapján. A Diákhitel Szakmai Grémium tagjai: dr. Pavlik Lívia, a Budapesti Corvinus Egyetem kancellárja, Szvetelszky Zsuzsanna, szociálpszichológus és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
A Diákhitel Központ különböző programokon, pályázatokon keresztül évek óta támogat tehetséges, saját szakterületükön kimagasló eredményeket elért fiatalokat. A Társaság KÉPZŐ pályázatával középiskolás és egyetemista képzőművészeket díjaz idén negyedik éve, emellett évek óta elismeri a kiemelkedő intelligenciájú fiatalokat a Nagy Diák IQ verseny során.
A Diákhitel Központ 2016. szeptember 26-ig várja a hallgatók jelentkezését az ösztöndíj programra.
Részletek: http://www.diakhitel.hu/diakhitel-koezpont/sajtoszoba/palyazataink

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?