Diplomások aránya az EU-ban: Magyarország a fasorban sincs
Magyarország a sereghajtók közé tartozik az EU-ban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát tekintve is. Lemaradásunk ráadásul 2013 óta nőttön nő.
A 25-34 éves magyar fiataloknak kevesebb mint harmada (31,9%) rendelkezett felsőfokú végzettséggel 2022-ben – derül ki az Eurostat adataiból. Ennél csak két tagállamban, Romániában és Olaszországban alacsonyabb a ráta.
A hazai adat így mintegy 10 százalékponttal marad el az uniós átlagtól (ami 42 százalék), miközben az EU azt szeretné elérni, hogy 2030-ra a tagállamok átlaga elérje a 45 százalékot.
A tavalyi statisztikák tanúsága szerint közel felük már el is érte ezt, közülük Írországban és Luxemburgban például 60 százalék feletti a fiatal diplomások aránya (62,3, illetve 61 százalék).
Magyarország ismét csak sereghajtó
Lemaradásunkat jól mutatja, hogy míg 2013 és 2015 között még csak mintegy 4 százalékponttal volt magasabb az EU-ban a 25-34 év közötti diplomások aránya, ez a különbség tavalyra 10 százalékpontra nőtt - hívja fel a figyelmet a Portfólió elemzése.
Mindazonáltal jóval több nő rendelkezik diplomával, mint férfi: előbbiek esetében 37,4 % volt a magyarországi ráta, utóbbiak esetében pedig 26,7 %.
Fotó: unsplash.com
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A jövő nemcsak azoké, akik tudnak kódolni, hanem azoké is, akik mernek kérdezni, gondolkodni és újat alkotni. Mégis, a magyar lányok többsége ma... Teljes cikk
Mit tehet az a munkavállaló, álláskereső, karriertervezésen gondolkodó, aki szeretné képezni magát. Milyen lehetőségek vannak a hagyományos... Teljes cikk
2023-ban a magyar általános iskolások mindössze 1,8 százaléka, a 11–15 éves tanulóknak pedig csak 6,1 százaléka tanult két vagy több idegen... Teljes cikk
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 2 hete
- Az e-mail és az ingázás halála? - Erre számít alfa generáció a munka világában 2 hete
- Felmérés: a magyar fiatalok szeretik a munkájukat, sokan mennének külföldre dolgozni 2 hete
- Elhunyt az egyik dolgozó, aki az ajkai erőműbalesetben sérült meg 3 hete
- Életre szóló hűség nincs: Z generációsok a munkaadókról 4 hete
- Új kommunikációs vezető az Auchannál 1 hónapja
- Tudásra építve a létesítményüzemeltetésben – a B+N Csoport a képzésben látja a jövőt 2 hónapja
- Távozik az RTL-től Endrei-Kiss Judit HR vezérigazgató-helyettes 2 hónapja
- Csökken az újságírószakma vonzereje - avagy mit üzennek a média szakos diákok? 2 hónapja
- Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni 2 hónapja
- Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban 2 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja