kapubanner for mobile

Egy hónap alatt 93 ezerrel nőtt az álláskeresők száma

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Idén januárban 15,7 százalékkal, azaz 93.000 fővel nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon az előző hónaphoz képest, és még a szezonálisan kiigazított adatok szerint is mintegy 36 ezerrel többen kerestek állást - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Az álláskeresők száma annak ellenére emelkedett ilyen nagy mértékben, hogy az év első hónapjában az előző hónaphoz képest 132,9 százalékkal - 21.100 darabbal - nőtt a bejelentett új állások száma. A foglalkoztatók összesen 37.000 új állást jelentettek be januárban.

Az NFSZ adatai szerint a januári zárónapon több mint 684.000 álláskeresőt tartottak nyilván, az előző év azonos időszakához képest létszámuk 4,8 százalékkal - 31.300 fővel - emelkedett.

A nyilvántartott álláskeresők száma már tavaly decemberben is jelentősen nőtt, akkor havi összehasonlításban több mint 35.000-rel emelkedett, éves összevetésben ugyanakkor még csökkenést mutatott.

A foglalkoztatási szolgálat közlése szerint az egy hónap alatt végbement nagyarányú növekedés meghaladja a szokásos januári felugrás mértékét, ennek az az oka, hogy a január 20-i zárónapig "még nem sikerült teljes mértékben beindítani a közjellegű foglalkoztatás új rendszerét". A legtöbb álláskereső Borsod-Abaúj-Zemplén, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, előbbiben 80.200, utóbbiban 74.600 főt.

A havi zárónapon csaknem 179.000 tartósan regisztrált álláskereső volt, az előző havinál 4,6, az előző év azonos időszakinál pedig 9,2 százalékkal több. A nyilvántartásba belépők száma 131.500 ezer főt tett ki. A belépők között igen nagy arányban, 95,4 százalékban vannak a nyilvántartásba visszalépő álláskeresők - derül ki az adatokból.

A legtöbb új állásbejelentés Borsod-Abaúj-Zemplén-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Békés megyéből érkezett, ezekben a megyékben 3.000 feletti volt a számuk. Az előző hónaphoz képest a legnagyobb relatív növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Hajdú-Bihar megyében történt, ahol a hónap folyamán bejelentett állások száma több mint ötszörösére emelkedett, ami döntően az új közfoglalkoztatási rendszer beindulásának köszönhető (e két megyében a támogatott állások aránya 80 százalék felett van).

Az újonnan bejelentett állások 33,3 százaléka volt nem támogatott álláshely, 66,7 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretében kínálták a munkáltatók.

A hónap folyamán összesen 48.800 ezer állás állt rendelkezésre közvetítéshez, a növekedés az előző hónaphoz képest 17.400, az előző év azonos időszakához képest pedig 8.600. A januári zárónapig 28.100 állás maradt betöltetlen, ebből a legtöbb állásbejelentés a közigazgatás területére - amely többségében a közfoglalkoztatás munkaerőigényét takarja -, valamint a vízgazdálkodásra és az építőiparra jut.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek