Egy napra 100 euró a vizes vb orvosainak fizetése
Lezárult az egészségügyi csapat kiválasztása a vizes világbajnokságra és az utána következő Masters világbajnokságra. Az orvosok óránként 8000 forintos szuperbruttót kapnak, ami egy napra nettó 100 eurós fizetés. A szakdolgozók óránként nettó 2000 forintért, az önkéntesek ingyen dolgoznak majd - írja keddi számában a Világgazdaság.
A csapatban 210 orvos - ebből 110 szakorvos -, 220 önkéntes és 250 szakdolgozó kapott helyet, akik szabadságuk terhére vállalták a munkát. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) olimpiai szintű ellátás megszervezését várja el - mondta a lapnak Merkely Béla, a városmajori klinika igazgatója, aki a FINA orvosi csapatának szakmai irányítója lesz.
A vb egészségügyi büdzséje 833 millió forint, amelyből a Semmelweis Egyetem - amelynek Semmelweis Egészségügyi Kft.-je nyerte el az egészségügyi szolgáltatások ellátására kiírt közbeszerzési eljárást -, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a vízi mentők is gazdálkodnak.
Az orvosok 6 hét alatt maximum 120, az önkéntesek és szakdolgozók 160-160 óra munkát vállalhatnak. Egy-egy műszakban több mint 100 egészségügyis lesz készenlétben - tette hozzá Merkely Béla.
A vb egészségügyi büdzséje 833 millió forint, amelyből a Semmelweis Egyetem - amelynek Semmelweis Egészségügyi Kft.-je nyerte el az egészségügyi szolgáltatások ellátására kiírt közbeszerzési eljárást -, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a vízi mentők is gazdálkodnak.
Az orvosok 6 hét alatt maximum 120, az önkéntesek és szakdolgozók 160-160 óra munkát vállalhatnak. Egy-egy műszakban több mint 100 egészségügyis lesz készenlétben - tette hozzá Merkely Béla.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon