Egyetemként működik augusztustól a Kodolányi János Főiskola
Augusztus elsejétől Kodolányi János Egyetem néven folytatja tevékenységét a Kodolányi János Főiskola. Az intézmény közleménye szerint az iskola többszörös díjnyertes oktatási modelljében a munkaerőpiaccal szoros partneri együttműködésben képzi a jövő szakembereit, és ez a közös munka a kutatás területén is kiemelt fontosságú - írja az MTI.
Az elmúlt 25 tanév, a 25 ezer végzett hallgató, számos hazai és külföldi minőségdíj után Magyarország legrégebbi magánintézményének elismertségét jelzi a most elnyert egyetemi cím - írták. Hozzátették: az intézményben tizenegy alapszakon, három felsőoktatási szakképzési szakon, három mesterszakon, több tucat szakirányú továbbképzésen csaknem háromezer diák tanul Budapesten, Orosházán és Székesfehérváron.
A közlemény szerint Szabó Péter rektor úgy fogalmazott: büszkék a most megkapott egyetemi címre és arra is, hogy egyedüli felsőoktatási intézményként ők kapták meg még 2014-ben a Magyar Termék Nagydíjat és a Minőség-Innováció európai díjat, amelyeket PIQ
A közlemény szerint Szabó Péter rektor úgy fogalmazott: büszkék a most megkapott egyetemi címre és arra is, hogy egyedüli felsőoktatási intézményként ők kapták meg még 2014-ben a Magyar Termék Nagydíjat és a Minőség-Innováció európai díjat, amelyeket PIQ
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?