kapubanner for mobile

Egyhavi pluszjuttatást adnak a cégek

Az adóváltozások ellenére a cafeteria-rendszerek tovább népszerűsödtek, bár a cégek több mint kétharmada az adószabályzók alapján folyamatosan módosítja ezek összetételét - derült ki a Mercer Kft. 62 vállalat körében végzett, friss felméréséből, amelyről a Világgazdaság számolt be.

2003-ban a résztvevő cégeknek még csak 7, az idei felmérésben a megkérdezettek 56 százalékának volt választható béren kívüli juttatási programja. Ezek rendszerének kialakítását már sok vállalatnál a dolgozói igények is formálják - mondta el a Világgazdaságnak Horváth István, a Mercer Kft. juttatásmenedzsment üzletágának vezetője.

A legnépszerűbb elemek az étkezési jegyek és az adómentes üdülési csekk, de jelentősen előretört az otthoni internethasználat, valamint az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulás is. A felmérés szerint a munkakör betöltéséhez szükségesek (tanfolyamok, mobiltelefon, cégautó) és a jólétiek (étkezési jegy, egészségügyi szolgáltatások) többnyire a rugalmas rendszer keretein kívül maradnak.

Az éves keretösszeg mértéke - a felmérés szerint - 143-215 ezer forint között alakul. Az idén a cégek többsége ezt az inflációval megegyező mértékben emeli. A juttatások értéke átlagosan az éves bruttó alapbér 8,2 százaléka, vagyis az éves cafeteria-keretösszeg hozzávetőlegesen az átlagos havi alapbérrel egyezik meg - áll a Világgazdaság összefoglalójában.

Kapcsolódó anyagok:

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek