kapubanner for mobile

Elbocsátja a Gorenje 325 alkalmazottját Szlovéniában

A szlovén Gorenje új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat elbocsájtja 325 alkalmazottját. A szakszervezetet kellemetlen meglepetésként érte a bejelentés - írja az MTI.

Zan Zeba, a szakszervezet elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: azokat a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottakat bocsátják el, akikkel a vállalat tavaly határozott időre kötött munkaszerződést.

"Az optimista bejelentések után, miszerint az új tulajdonos növelni fogja a termelést és új munkahelyeket teremet, kellemetlen meglepetésként ért minket a hír" - mondta, majd hozzátette, hogy kevesebb dolgozóval nehéz lesz elérni a kitűzött célokat.

Denis Ostir, a Gorenje vállalat szóvivője elmondta: nem hosszabbítják meg a most lejárt szerződéseket, mert azok szezonális szerződések voltak, amelyek gyakoriak egy vállalat működésében. Szavai szerint a vállalatnak alkalmazkodnia kell az ügyfelek igényeihez és a kereslet szezonális trendjeihez. Ugyanakkor jelezte, hogy a Gorenje új gyár létrehozását és évente egymillió tévékészülék gyártását tervezi, valamint 300-400 új munkahelyet hoz létre. Folyamatban van az ehhez szükséges dokumentáció beszerzése - tette hozzá.

Sajtóértesülések szerint azért váltak feleslegessé munkahelyek Szlovéniában, mert a Gorenje tavaly év végén termelése egy részét a szerbiai Valjevóban működő gyárába költöztette át.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek