kapubanner for mobile

Elektronikus tankönyvekkel kísérleteznek Sanghajban

Elektronikus tankönyvek váltják fel fokozatosan a hagyományosakat a sanghaji oktatási intézményekben, nagyobb teret engedve ezzel a technológiai újításoknak és csökkentve az iskolások fizikai terhelését.

A tervek szerint a kelet-kínai metropolisz általános- és középiskoláiban a jövő szeptemberi tanévkezdés előtt már több mint másfélezer különböző tankönyv lesz elérhető elektronikus változatban. A város oktatási intézményei 2011 óta kísérleteznek a táblagépek iskolai használatával, egyelőre hivatalosan a város Minhang kerületének 40 iskolájában.

A könyvek elektronikus változatának használata mellett a tanulók táblagépeik segítségével online vitathatnak meg egy-egy iskolai problémát, speciális szoftver használatával küldhetik el beadandó dolgozataikat és tesztet is írhatnak a gépeken.

A program mellett érvelők szerint a technológia segíti a tanulók és tanárok iskolán kívüli kommunikációját és lehetővé teszi a házi feladatok alaposabb ellenőrzését. Az e-iskolatáskának keresztelt kísérleti program a gyerekek fizikai terhelését is csökkenti: a nehéz hátitáskák helyett a diákoknak csupán egy vékonyka táblagépet kell a jövőben iskolába vinniük.

A kezdeményezést az MTI tudósítója által megkérdezett tucatnyi szülő kifejezetten dicsérendőnek ítélte, úgy vélték pozitív hatással lehet a gyerekek fejlődésére, a kicsik többsége pedig egyébként is használ táblagépet.

A kritikusok a táblagépek túlzott használatát, illetve a monitorok szemet károsító hatását illetően fogalmazták meg aggodalmaikat. A számítógép már most is kiemelt szerepet játszik a tanítás során, ennek a szerepnek központivá válása pedig csak idő kérdése - mondta a sanghaji Tanárképző Egyetemen tanító Meng Ting az MTI-nek.

Az e-iskolatáska bevezetése Sanghajon kívül a kelet-kínai Hangcsou és Peking tervei közt is szerepel. Utóbbi idén márciusban hárommillió jüant (108 millió forintot) különített el a program népszerűsítésére.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk