kapubanner for mobile

Elindult a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség és Középiskolás Programjába

A Fiatal Tehetség Program keretében a diákok többek között a robotika világába is betekinthetnek.

Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes képzéseire: a Fiatal Tehetség Programra augusztus 30-ig, a Középiskolás Programra június 13-ig lehet jelentkezni. Az MCC csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fiatalok az ország bármely településéről és határon túli városokból is bekapcsolódhatnak a programokba.

A Fiatal Tehetség Programra 4. osztályos, Kárpátaljáról 5. osztályos diákok jelentkezését várják. A résztvevők a félév során belepillantanak a robotika világába, tanulnak a művészet és a matematika kapcsolatáról, kísérleteznek, okulnak a környezetvédelemről, tudatos internethasználati képzésen vesznek részt, és formálódik a pénzügyi látásmódjuk is. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, a gyakorlatorientált tehetséggondozó képzés mellett szabadidős programok, kirándulások és sportolási lehetőségek is lesznek - írták, hozzátéve: a program egészen nyolcadikos korukig kíséri el a diákokat.

A program szeptemberben induló képzései Győrben, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Székesfehérváron, Pécsen, Budapesten, Szolnokon, Kecskeméten, Szekszárdon, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben, Beregszászon, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön érhetők el.

A programra a www.fit.mcc.hu oldalon lehet jelentkezni, a jelentkezés feltétele a szülői ajánlás. Ismertették: a Középiskolás Programra a 9-12. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek. A diákok az alapvetően e-learning alapú képzés során havonta egy országos, budapesti személyes készségfejlesztő napon, kihelyezett vidéki képzési alkalmakon, valamint tehetségtáborokon, tanulmányi kirándulásokon, angol és német nyelvi kurzusokon vehetnek részt.

Az online képzés mellett a felvételiző diákok maguk választhatják ki, mely városok szakmai rendezvényeit szeretnék látogatni. A személyes képzési alkalmakon pedig elismert szakértők előadásain, különböző általános készség- és képességfejlesztő tréningeken vehetnek részt - írták. Az ősszel kezdődő képzések Budapesten, Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Aradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen érhetőek el. A Középiskolás Programra egy szabadon választott könyvvel, filmmel, sorozattal vagy előadással kapcsolatban írt kritikai esszé beküldésével lehet jelentkezni a www.kp.mcc.hu honlapon.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek