kapubanner for mobile

Eltűnt 6,5 ezer egészségügyi dolgozó

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tavaly május óta 122,4 ezerről 115,9 ezerre csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma - írja a Népszava.

Az érintettek döntően az utóbbi hónapokban hagyták el az egészségügyet, ahol pedig korábban is nagyon kevés volt a szakember - mondta a lapnak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

A jelenségnek több oka is lehet. Egyrészt az elmúlt időszakban az ellátórendszer csökkent kapacitással működött. A kórházak kevesebb ágyra engednek betegeket, így kevesebb alkalmazott is elegendő.

Emellett sok egészségügyi dolgozónak 20-30 százalékos bevételcsökkenést okozott a járvány elleni védekezés, a veszélyhelyzet idején ugyanis átmenetileg megszűntek a megélhetésüket biztosító kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségek - mutat rá a Népszava cikke.

Az egészségügyi szakdolgozók felének-kétharmadának, az orvosok közül pedig szinte mindenkinek van másod-, illetve harmadállása.

A veszélyhelyzet kihirdetésekor viszont az egészségügyben azonnal megtiltották a külföldön vagy itthon végzett pluszmunkát. Egyes intézményvezetők azért sem engedték a másodállást saját alkalmazottaiknak, hogy legyen elég hadra fogható ember, ha az ellátórendszer mégis túlterhelődne.

Az első hullám idején bekövetkezett szakemberveszteség egy jelentős részét a nyugdíj mellett dolgozó egyészségügyiek kiesése is okozhatta. Nekik előbb a saját védelmükben tiltották meg, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek betegekkel, ami miatt sok helyen egyszerűen elküldték őket az állásukból, míg mások távkonzultációs feladatokat kaptak. Volt olyan munkáltató is, amelyik az intézkedés nyomán rögtön 100-200 ezer forinttal csökkentette egy-egy orvos korábbi bérét.

Utóbb pedig mindezek miatt az orvosok harmada nem is tért vissza korábbi állásába. Sokan pedig a védőeszközök hiányára, nehéz beszerezhetőségére panaszkodtak, ezért is mehetett el a kedvük attól, hogy a „fronton” szolgáljanak a járvány idején - írja a Népszava.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek