kapubanner for mobile

Elvárt béremelés: sok helyen megszüntették a cafeteriát

A mikro-, illetve kkv cégek egy része csak úgy tudta teljesíteni az elvárt béremelést, hogy megszüntette a béren kívüli juttatásokat. A vasútnál részben lezárultak a bértárgyalások, az élelmiszeriparban és a vegyiparban pedig sikerült megvalósítani a bérfejlesztést - cikkezi a Napi Gazdaság.

A Napi Gazdaság körképéből kiderül: egyelőre kevés a teljesen lezárt helyi bértárgyalás, ahol a bérekről és a cafeteriáról is megállapodtak a felek, és még kevesebb az a munkahely, ahol valódi bérfejlesztésről is szó esett.

Számos, a mikro-, illetve kkv-körbe tartozó cég csak úgy tudta megoldani az elvárt emelést, hogy megszüntette a béren kívüli juttatásokat. Sok helyütt 6-7 órára mérsékelték a munkaidőt, és az elvárás arányos részét fizetik meg, főleg a szolgáltatások és a kiskereskedelem területén - mondta a lapnak Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke.

A KISOSZ tagságának jelentős része még nem hajtotta végre az elvárt emeléseket, mivel egyelőre a szakképzett dolgozóknak járó 108 ezer forintos garantált minimumbért próbálják kigazdálkodni − mondta Antalffy Gábor, a szervezet elnöke.

A legextrémebb helyzet a szociális ellátásban alakult ki. A legnagyobb a gond a forprofit, illetve nonprofit gazdasági társasággá kiszervezett önkormányzati intézményeknél, mivel a dolgozók elvileg úgy dolgoznak, mintha a közszférához tartoznának, ám annak bérkompenzációja rájuk nem vonatkozik.

A MÁV-csoporthoz tartozó 24 vállalatból már csak kettőnél tartanak a tárgyalások; a cégcsoport mintegy 35 ezer munkavállalójának 60-70 százalékát érinti az elvárt emelés, amely már a januári fizetéssel együtt megérkezett.

A villamosenergia-iparban az elvárt fölötti a bérfejlesztés, az élelmiszeriparban pedig a multik gyakorlatilag teljesítették az elvárt emelést, és itt-ott tárgyalnak afölöttiről is - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk