kapubanner for mobile

1037 cikk a(z) minimálbér címkével - 1. oldal

Változhat a minimálbér-emelés? Itt a kormány válasza

2 napja A minimálbér-megállapodás értelmében 2025-től három lépcsőben nő a legkisebb bér összege. A friss gazdasági prognózisok miatt felmerült, újra kell-e tárgyalni az emelés mértékét, de a kormány szerint ez egyelőre nem indokolt: az eltérés a jelenlegi becslések szerint nem haladja meg az 1 százalékpontot - ez derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményéből, melyről az MTI adott hírt. A Világgazdaságnak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szerint viszont elkerülhetetlen az újratárgyalás. Teljes cikk...


Nagy Márton 13 százalékos minimálbér-emelést jelentett be, szólt a nyugdíjakról is

1 hónapja A jövő évi költségvetésben folytatódik a minimálbér emelése: a hároméves megállapodás szerint 13%-kal nő a legkisebb bér összege. Novemberben kiegészítő nyugdíjemelés jön, amely 91 milliárdos keretből akár 40 ezer forintos pluszt is jelenthet - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Közölte, a béke lehetőséget ad a kormánynak, hogy visszatérjen az adócsökkentés politikájához, ennek fókuszában a családok állnak. Teljes cikk...


Sereghajtó a magyar minimálbér: csak Bulgáriát előzzük meg

2 hónapja Hiába nőtt az elmúlt években a magyar minimálbér az uniós rangsorban továbbra is a sereghajtók között maradunk: Magyarországnál csak Bulgáriában alacsonyabb a minimálbér, az élen továbbra is Luxemburg. Vásárlóerőn számolva ugyan kisebbek az eltérések, de még így is jelentősen elmaradunk a nyugati országok minimálbérszintjétől - derül ki az Eurostat adataiból. Teljes cikk...


Nagy Márton elmondta, mikor lehet egymillió forint az átlagbér

3 hónapja A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán mondott köszöntőjében. Teljes cikk...


Palóc André: három év alatt több mint 40 százalékkal emelkedik a minimálbér

4 hónapja A tavaly megkötött bérmegállapodás hatására a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 2026-ban 13, 2027-ben 14 százalékkal emelkedik, mindez pedig három év alatt több mint 40 százalékos növekedés - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


A minimálbér, a közfoglalkoztatotti bérminimum és a garantált bérminimum összegének alakulása

5 hónapja Így emelkedett 1992 és 2025 között a minimálbér, a közfoglalkoztatotti bérminimum és a garantált bérminimum a KSH adatai szerint. Teljes cikk...


Nagy Márton: új szövetséget ajánlunk a családoknak és a vállalkozásoknak

5 hónapja Új szövetséget ajánlunk a családoknak és a vállalkozásoknak, az új gazdaságpolitikai akcióterv keretében a kormány 4000 milliárd forintot mozgósít, 2600 milliárdot a családoknak, 1400 milliárdot a kis- és középvállalatoknak - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, a Facebookon közzétett videójában. Teljes cikk...


Történelmi fordulat: a lengyel minimálbér magasabb lett mint az amerikai

5 hónapja Lengyelországban a minimális órabér először haladta meg az Egyesült Államokban a szövetségi minimálbért. Január elsejétől a lengyelországi minimálbér adózás előtt 30,50 zlotyra emelkedett óránként, ami az idei év eddigi átlagárfolyamán 7,35 dollár. Ez meghaladja az Egyesült Államokban jelenleg érvényes szövetségi minimálbért, amely 2009 óta 7,25 dollár/óra (hozzá kell tenni, hogy a legtöbb amerikai államban ennél magasabb minimálbér van érvényben, a szövetségi minimálbértől az államok felfelé eltérhetnek) - írja a notesfrompoland.com. Teljes cikk...


Minimálbér Európában 2025

5 hónapja Körülnéztünk Európában, hol is áll a magyar minimálbér. Teljes cikk...


Minimálbér és garantált bérminimum 2025.

5 hónapja 2025. január elsejétől a minimálbér havi bruttó 290 800 forintra, míg a szakképzettek garantált bérminimuma 348 800 forintra emelkedett. Mennyi ennek a nettója? Milyen állami juttatások emelkednek ezzel a döntéssel? Teljes cikk...


Emelkedő minimálbér, nincs több új ázsiai vendégmunkás - Így változik a munka világa 2025-től

5 hónapja Emelkedik a tanárok és az óvónők fizetése, béremelés jön a Postánál is. Teljes cikk...


Béremelés 2025: múlt, jelen, jövő

6 hónapja A jövő évi költségvetés bemutatásakor elhangzott, hogy bérek tekintetében 8,7%-os bruttó átlagkereset és 3,2%-os infláció mellett 5,3 százalékos nettó reálbérnövekedést prognosztizál a kormány. Ezt követően megszületett a bérmegállapodás is, így ezekből és a múltbéli eseményekből már következtethetünk arra, hogy mi fog történni bérek tekintetében 2025-ben. Teljes cikk...


Mennyit fog keresni 2025-ben? - már elérhető a 2025-ös bérkalkulátor

6 hónapja Elkészítettük a 2025-ös évi bérkalkulátorunkat, amellyel bárki kiszámolhatja, hogy bruttó fizetése mennyi lesz nettóban. A bérkalkulátor az összes igénybe vehető kedvezménnyel is kalkulál. Teljes cikk...


Ennyivel csökkent a magyar minimálbér euróban

6 hónapja Egy évvel ezelőtt még 702 eurót ért a havi magyar minimálbér, most már csak 644 eurót. A január 1-i emeléssel is csak újra eléri a 702 eurót a minimális fizetés, ha marad a jelenlegi árfolyam. Teljes cikk...


Mekkora béremelés várható a cégeknél jövőre?

6 hónapja 2025. január 1-től a minimálbér 9%-kal, bruttó 290 800 forintra, a garantált bérminimum 7%-kal, bruttó 348 800 forintra nő. Ennek függvényében az adókedvezmények nélküli nettó minimálbér 193 382 forint, míg a szakmunkás minimálbér nettó 231 952 forint lesz havonta. Milyen hatása lesz ennek az emelésnek a magasabb kereseti kategóriákra? Erről is beszélgettünk munkaadói és munkavállalói szervezetek vezetőivel. Teljes cikk...


Így gazdálkodják ki a vállalatok az emelt béreket

7 hónapja A vállalatok 85 százaléka úgy látja, hogy képes lesz fedezni a béremelésekből adódó többletköltségeket - közölte az MTI-vel szerdán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Teljes cikk...


Ezt gondolják a munkáltatók és a vállalkozók a bérmegállapodásról

7 hónapja Rendkívül ambiciózusnak értékelte a hároméves bérmegállapodást Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Orbán Viktor: ha mégsem erre kanyarodik a világ, akkor a bérmegállapodásokat módosítani kell

7 hónapja Történelmi léptékű a bérmegállapodás, mert oda helyezi a minimálbért, ami méltó Magyarországhoz - ezt mondta Orbán Viktor a Karmelita kolostorban, miután aláírta a hároméves bérmegállapodást. A miniszterelnök hozzátette, a kormány szándéka szerint a minimálbér reálértéke 29%-kal nő, és az a terv, hogy a minimálbér érje el az átlagbér felét. Kiemelte, a megállapodás legnagyobb nyertesei a munkások és a munkavállalók, továbbá a kis és közepes vállalkozások - hangzik el az MTI hírügynökség sajtóanyagában. Teljes cikk...


Ezt a segítséget kapják a munkáltatók a kormánytól

7 hónapja A következő három évben a minimálbér kilenc, tizenhárom és tizennégy százalékkal növekszik, a garantált bérminimum pedig jövőre hét százalékkal fog emelkedni, így a várható három-négy százalékos infláció mellett dinamikus lesz a bérnövekedés - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Megjegyezte, a munkáltatók valamiféle garanciát, segítséget szerettek volna a kormánytól. Teljes cikk...


Minimálbér-emelés: ennyivel kell többet fizetni a vállalkozóknak

7 hónapja Megszületett a bérmegállapodás. 2025-től a minimálbér 9%-al (290 800 Ft-ra), míg a legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben megállapítandó garantált bérminimum 7%-al (348 800 Ft-ra) nő. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak havi 25 illetve 27 ezer forinttal többe kerül egy minimális fizetésre bejelentett alkalmazott foglalkoztatása. Teljes cikk...


Ennyivel nő a minimálbér jövőre

7 hónapja A következő három évben átlagosan tizenkét százalékkal nő majd a minimálbér. Teljes cikk...


Czomba Sándor: lesz bérmegállapodás

7 hónapja Lesz bérmegállapodás - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Teljes cikk...


Eltérően látják a béremelések éves mértékét a munkaadók és a szakszervezetek

7 hónapja A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2025-ben 8 százalékos, a 2026-ban 10, 2027-re 12 százalékos minimálbért tart reálisnak. Teljes cikk...


A jövő évi minimálbérről indít országos konzultációt az iparkamara

7 hónapja Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke országos kutatást és széleskörű konzultációt indít a területi kamarák segítségével a jövő évi minimálbérről - jelentette be hétfőn a testület. Teljes cikk...


Költözzünk Romániába? Magyar Péter szerint a tények makacs dolgok

7 hónapja A román és a magyar minimálbérek elmúlt évtizedes alakulása kapcsán heves vita alakult ki "Facebook-pingpong" formájában a politikusok között arról, hogy kell-e, nem kell-e, illetve érdemes-e a magyar állampolgároknak megfontolni a szomszédos országba költözést. Teljes cikk...


Munkaadók: az átlagbérek jelentősen lassabban nőhetnek, mint a minimálbér

8 hónapja A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) üdvözli, hogy a kormány megerősítette a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) érdekegyeztetési platform státuszát, rendeletben szabályozza a működését, és az idén őszi bértárgyalásokat már ezen keretek között tartják - közölte a szövetség állásfoglalását hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


VKF: a következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség

8 hónapja A minimálbérre vonatkozó kormányzati célok eléréséhez a következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség, ehhez pedig gazdasági növekedés is kell - mondta el a bértárgyalások jelenlegi állásáról a munkaadói és munkavállalói oldal egy-egy képviselője csütörtökön az MTI-nek. Teljes cikk...


970 euróra nő a minimálbér és hosszabb lesz a szülési szabadság Horvátországban

8 hónapja Horvátországban 2025. január 1-jétől a bruttó minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nő - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden a parlamentben. Teljes cikk...


A MASZSZ üdvözli a miniszterelnök bérekre vonatkozó elképzelését

8 hónapja A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) üdvözli Orbán Viktor miniszterelnök bérekre vonatkozó elképzelését, hogy 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér - fogalmazott Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke a szakszervezet kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében. Teljes cikk...


Ekkora bérfejlesztés történt az építőiparban az idén

8 hónapja Átlagosan 12 százalékos bérfejlesztés történt az ágazatban idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közleménye szerint. Teljes cikk...


Gulyás Gergely: teljesen reálisnak tartja a kormány, hogy 2028 elejére ezer eurónyi legyen a minimálbér

8 hónapja Magyarország ki akar maradni a Brüsszel és Nyugat-Európa által hirdetett "kereskedelmi hidegháborúból", helyette a gazdasági semlegesség politikáját követi - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Békés vármegyei Geszten. Gulyás Gergely közölte: a kormány a következő években kiemelt feladatának tekinti a megfizethető lakhatást, a gazdasági növekedésen alapuló gyors béremeléseket és a kis- és közepes vállalkozások (kkv) méretugrását. Teljes cikk...


Czomba Sándor: a minimálbérnek 2027-re el kell érnie a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát

9 hónapja Az államtitkár az M1 aktuális csatornán elmondta, a munkaadókat és munkavállalókat képviselő szervezetek döntését a kormány elfogadta, így a referencia érték a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százaléka lesz, ami 2027-re a 350-400 ezer forintos sávban fog megállni. Teljes cikk...


2028-ra jöhet ez ezereurós minimálbér Magyarországon

9 hónapja 2027-re bruttó 375 ezer forint lehet a minimálbér, 2028-ra pedig akár ezereurós értékű minimálbér is lehet - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) háttérszámításaiból, melyek a Portfolio birtokába jutottak. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén a résztvevők megállapodtak arról, hogy a rendszeres bruttó átlagkereset feléhez konvergáljon a minimálbér. Az NGM előrejelzése alapján 2025 és 2027 között minden évben 12%-kal nőhet a minimálbér. Teljes cikk...


"Gondoskodási válság van" - jelentősen emelni kellene a családi pótlékot

9 hónapja Magyarországon gondoskodási válság van, ezért az LMP ismét benyújtja az Országgyűlésnek azokat a határozati javaslatait, amelyek a párt szerint megfékezhetik a szociális problémákat - közölte Hohn Krisztina, az országos elnökség tagja online sajtótájékoztatóján, szombaton. Teljes cikk...


Orbán Viktor: jön a békeköltségvetés, emelkedni fognak a családtámogatások

9 hónapja Jön a békeköltségvetés, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat - írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán Kötcsei gondolatok címmel közzétett bejegyzésében, hozzátéve: a békeköltségvetés középpontjában az áll, hogy 2025-ben Magyarországon 3-5 százalékos legyen a gazdasági növekedés. Teljes cikk...


Speciális bérmegállapodás jöhet - így látják a munkaadók

10 hónapja Idén már júliusban megkezdődtek a bértárgyalások a munkaadók, a munkavállalók és a kormány egyeztető fórumán, amelynek nyomán többféle bérigény látott napvilágot. Bár az egyeztetéseken a munkavállalók szerint nem beszéltek még konkrét bérigényekről, az MGYOSZ alelnöke szerint jövőre sem kizárt a kétszámjegyű minimálbéremelés. A munkavállalói oldalhoz hasonlóan a munkaadók sem zárják ki, hogy ősszel cégbezárások és elbocsátások várhatók. Teljes cikk...


Többéves bérmegállapodásról egyeztettek a szakszervezetek és a munkaadók

10 hónapja A felek az az ágazati tarifa-megállapodások bevezetéséről is tárgyaltak. Teljes cikk...


NGM: nem igaz, hogy utolsó előtti helyen áll uniós összehasonlításban a magyar minimálbér

11 hónapja Az uniós középmezőnyben helyezkedik el a magyar effektív minimálbér - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Mennyi lesz a minimálbér 2025-ben?

11 hónapja Bár a kezdeti javaslatok még kiforratlanok és messze van a tárgyalások vége, de már most lehet számolgatni, hogy 2025-ben mennyi lesz a minimálbér összege Magyarországon - cikkezi a vg.hu. Teljes cikk...


Tárgyalások a jövő évi minimálbérről - megszűnhet a garantált bérminimum?

11 hónapja A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs fórumának csütörtöki ülésén először tárgyaltak a jövő évi minimálbérről a Világgazdaság információi alapján. Az idei tárgyalássorozat a korábbiaknál is nagyobb horderejű döntéseket vetít előre, ugyanis november 15-ig kész terveket kell letenniük az asztalra az uniós minimálbérről szóló irányelv hazai gyakorlatba való átültetésével együtt. A Liga és a Munkástanácsok vezetője is egy lépcsőben megszüntetné a garantált bérminimumot jövőre, ami azt jelentené, hogy több mint húsz százalékkal kellene emelni a minimálbért ahhoz, hogy beérje a szakmunkás-minimálbér szintjét. Teljes cikk...


A minimálbér, a közfoglalkoztatotti bérminimum és a garantált bérminimum összegének alakulása

12 hónapja Így változott az egyes ellátások összege 1992 és 2023 között. Teljes cikk...


Az Európai Unió minimálbér térképe: országonkénti áttekintés

12 hónapja Az Európai Unió tagállamaiban a minimálbérek széles skálán mozognak, tükrözve az egyes országok gazdasági helyzetét és munkaerőpiaci szabályozásait. 2024-ben a minimálbérek változatos képet mutatnak. Kutatásunk során összegyűjtöttük az uniós tagállamokban a 2024-ben érvényes minimálbéreket. Vegyük sorra őket! Teljes cikk...


Megemelték a minimálbért Romániában

13 hónapja Az intézkedés 1,871 millió munkavállalót érint. Teljes cikk...


Külföldi munka

1 éve Tavaly 33 700-an hagyták el Magyarországot a KSH friss adatai szerint. Összesen legalább félmillió magyar dolgozik Európa valamelyik részében. Sokakat vonz a magyarországinál magasabb fizetés és stabil egzisztencia ígérete. Az Európai Gazdasági Térségen belül kevés az adminisztrációs akadály és Nyugat-Európa is munkaerőhiánnyal küzd. Hol lehet munkát keresni? Milyen szempontokat vegyünk figyelembe? Mennyit lehet keresni nyugaton? Teljes cikk...


Egyszerűsített foglalkoztatás

1 éve Egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) keretében olyan munkavállalók foglalkoztathatók, akiknek a munkájára időszakosan, alkalmilag van szükség. A minimálbér változásával együtt változnak az egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatottak bérei és a munkáltatói közterhek is. Teljes cikk...


1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában?

1 éve 2026-ban a minimálbér elérheti a 920 eurót, míg egy évre rá megközelítheti az 1000 eurót Szlovákiában - jelentette be Erik Tomáš munkaügyi miniszter egy televíziós műsorban az economx.hu cikke szerint. Teljes cikk...


Így fest az európai minimálbér térkép

1 éve 2024 januárjában az uniós tagállamokban a minimálbérek a bulgáriai havi 477 euró és a luxemburgi havi 2 571 euró között mozogtak - tette hírré az ec.europa.eu az Eurostat adatai alapján. Érdemes belepillantani, miként alakul a minimálbér összege az Európai Unió tagállamaiban. Teljes cikk...


Spanyolországban a minimálbér emeléséről döntött a kormány

1 éve A spanyol kormány öt százalékkal, havi bruttó 1134 euróra (421 ezer forint) emelte a minimálbért keddi ülésén Madridban. Teljes cikk...


További jelentős minimálbér-emelésre lehet számítani Magyarországon

1 éve Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke arra világított rá HR Fest szakmai rendezvényen, hogy az infláció drasztikus csökkenése miatt idén már várhatóan enyhülni fog a munkáltatókra ható béremelési nyomás. A minimálbért viszont egy EU-s szabályozás miatt is legalább 10 százalékkal, vagy a feletti mértékben kell majd emelni, ami feszültségekhez is vezethet a munkaerőpiacon. Teljes cikk...


DK: a minimálbér összegéig legyenek adómentesek a fizetések

1 éve Amennyiben a Demokratikus Koalíció (DK) alakíthat kormányt, akkor a minimálbér összegéig adómentessé teszi a fizetéseket - ígérte meg a párt politikusa csütörtöki, online sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Ennyivel emelkedik szomszédunkban a minimálbér

1 éve Szlovéniában a bruttó minimálbér idén 4,2 százalékkal, 1254 euróra (mintegy 482 ezer forint) emelkedik - jelentette be kedden Luka Mesec munkaügyi miniszter. Teljes cikk...


A minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon

1 éve Így változtak a minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon 2011 és 2023. december 1. között. Teljes cikk...


Sávos szja-t szorgalmaz az MSZP

1 éve Az MSZP az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett bevezetné a mérsékelten progresszív és igazságos sávos adóztatást - közölte kedden, online sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője. Teljes cikk...


Érkeznek az első emelt fizetések - hol tartanak a legkisebb magyar bérek uniós viszonylatban?

1 éve Már tavaly november végén aláírták a minimálbér és garantált bérminimum emelésről szóló megállapodást. A legkisebb bérek tehát már decembertől emelkedtek, ez a gyakorlatban azonban azt jelenti, hogy most januárban érkezik az első magasabb fizetés. Mennyi embert érint az emelés, és hol tartunk ezzel uniós viszonylatban? Teljes cikk...


MSZP: növelni kell az "alapjövedelem-szintű" támogatásokat

1 éve Az MSZP az univerzális ellátások híve, ezért növelné az úgynevezett alapjövedelem-szintű támogatásokat - mondta a párt alelnöke pénteki online sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Jelentősen nőttek decembertől a legkisebb bérek

1 éve Idén példa nélküli módon, már december elsejétől emelkedtek a kötelező legkisebb bérek Magyarországon, a bérmegállapodásnak köszönhetően. A minimálbér és a szakmunkás minimálbér (garantált bérminimum) emelése közvetlenül közel 1 millió dolgozót érint - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Ez volt a HR 2023-ban: Minden jó, ha jó a vége? Vagy sok hűhó semmiért?

1 éve Nem tudok szabadulni a „minden jó, ha jó a vége” Shakespeare-parafrázistól, ha a 2023-as üzleti év HR-es (munkaerő-piaci) szempontú értékelése kerül szóba. Papp Tamás István HR szakember szubjektív évértékelője. Teljes cikk...


A minimálbér-emelés nem csak az alacsony jövedelműeket érinti

1 éve Az egyszerűsített foglalkoztatottakat, az egyéni- és társas vállalkozókat, illetve a megbízási jogviszony keretében munkát végzőket is érinti a minimálbér-emelés. Bértárgyalási alapként azonban minden foglalkoztató cégnél megjelenik, ahogy a munkaerő-kölcsönzők esetében is – tette közzé a Man at Work. Teljes cikk...


Táppénz összege

1 éve A táppénz összege maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének 30-ad része. Teljes cikk...


Európai minimális bért, azaz 330 ezer forintot adna havonta az MSZP

1 éve "Rendszerváltást" sürgetett a munka világában csütörtökön sajtótájékoztatón az MSZP társelnöke, aki azt mondta, ha a szocialisták lennének kormányon, magasabbak lennének a bérek, alacsonyabbak az adók, adómentes lenne a minimálbér, miközben jobban adóztatnák a multicégek nyereségét. Teljes cikk...


Minimálbér 2024

2 éve Megszületett az aláírás, a Magyar Közlönyben már meg is jelent: 2023. december elsejétől a minimálbér 15 százalékkal, havi bruttó 266 800 forintra, míg a szakképzettek garantált bérminimuma 10 százalékkal, 326 000 forintra emelkedik. Mennyi ennek a nettója? Milyen állami juttatások emelkednek ezzel a döntéssel? Érdekesség, hogy egy hónapig magasabb lesz a magyar minimálbér a szlováknál. Teljes cikk...


A minimálbér és a garantált bérminimum összegei Magyarországon 2023 decemberéig

2 éve A minimálbér havi bruttó összege 266.800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik december 1-től. Így változott az összegük 2011 óta. Teljes cikk...


Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást

2 éve A minimálbér havi bruttó összege 266.800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik december 1-től. Teljes cikk...


Megvan a 2024-es minimálbér

2 éve A minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal növekszik 2023 decemberétől. Teljes cikk...


Ennyivel emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum

2 éve Jelenleg is zajlanak a bértárgyalások a szakszervezetek és a munkáltatók között a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, a hivatalos bejelentés még nem érkezett meg, de a Mandiner megtudta a legfontosabb részleteket. Teljes cikk...


Nem támogatnák a garantált bérminimum megszüntetését

2 éve A bérek reálértékének megőrzése érdekében jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum legalább 15 százalékos emelésére van szükség - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) csütörtökön az MTI-vel. Kiemelték, hogy a szövetség számára 2024-et követően is elengedhetetlen az országos garantált bérminimum és a minimálbér közötti különbség reálértékének megőrzése. Teljes cikk...


Nőnek egyes ágazati minimálbérek Romániában

2 éve November 1-től emelkednek egyes ágazati minimálbérek Romániában, erről keddi ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány. Teljes cikk...


Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók!

2 éve Az LMP szerint javítani kell a szociális szféra, a szociális szférában dolgozók helyzetén - mondta a párt frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Már decembertől emelkedne a minimálbér, de nem lesz 100 ezer forintos bérkompenzáció

2 éve Egy javaslat szerint december elsejével emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege – mondta el kedd reggel az M1 hírműsorában Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, aki szerint a minimálbér 15 százalékos emelését mindhárom fél elfogadja, a garantált bérminimum 10 százalékos emelését még vita övezi. Az egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatást, amelyet a munkaadók év végéig adnának a munkavállalóknak, a kormány elvetette. Teljes cikk...


VDSZ: El a kezekkel a garantált bérminimumtól!

2 éve A szakszervezet szerint a garantált bérminimum megszüntetésével a szakképzett munkavállalók megbecsülése elértéktelenedik. Teljes cikk...


Adómentes minimálbért ígér a DK

2 éve A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy ha kormányra kerül, akkor adómentessé teszi a minimálbért. Teljes cikk...


Bejelentették, hogy mikor írhatják alá a jövő évi bérmegállapodást

2 éve A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár bejelentése szerint 10-15 százalékkal emelkedhet a minimálbérre és garantált bérminimum. Teljes cikk...


Ennyivel emelkedhet a minimálbér novembertől Nagy Márton szerint

2 éve A gazdaságfejlesztési miniszter szerint jövőre 4-5 százalékos, vagy afölötti reálbérnövekedés jöhet. Teljes cikk...


Kétszemjegyű lehet jövőre a minimálbér-emelés

2 éve Jövőre legalább 10 százalékkal emelkedhet a minimálbér, miután a vállalkozói oldal is hajlik a nagyobb emelésre – tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...


Elkezdődtek az egyeztetések a 2024-es minimálbérről és a garantált bérminimumról

2 éve A szakszervezetek és a munkaadók a 2027-ig szóló bérfelzárkóztatási program koncepciójáról is tárgyaltak. Teljes cikk...


Muszáj bért emelni, mert elfogyott az emberek pénze

2 éve A versenyszférában már zajlanak a bértárgyalások, ott nem is feltétlenül az infláció oldaláról közelítenek, hanem azt becsülik meg, hány forinttal emelkedhetett a bevásárlás havi költsége, és ebből kiindulva adnak bruttó 25–28 ezer forintos béremeléseket az alacsonyabb keresetűeknek, akár már augusztustól, szeptembertől. Teljes cikk...


Ennyit tudni jelenleg a jövő évi minimálbérről

2 éve Október közepéig konkrét számok sem hangzanak el az emelés mértékével kapcsolatban. Teljes cikk...


350 ezer forintos minimálbérre tesz javaslatot az egyik párt

2 éve Az MSZP egy olyan módosítást is kezdeményez, ami a vendégmunkások alkalmazására vonatkozik. Teljes cikk...


Egész Európában csökkentek a reálbérek

2 éve Egész Európában csökkent a munkavállalók reálbére, a fizetések emelkedése elmaradt az infláció mértékétől – derül ki az Eurofound elemzéséből. Az alacsonyabban fizetett dolgozók keresete azonbab követte az inflációt, sőt, sok esetben meg is haladta. Teljes cikk...


Már októberben emelkedhet a minimálbér

2 éve Lehetséges, hogy már októbertől emelkedik a minimálbér, de napirenden van a legkisebb adható bér és a garantált bérminimum összevonása is. Teljes cikk...


Újabb fordulat a 2024-es minimálbér ügyében

2 éve Nem valószínű, hogy idén szeptembertől emelkednének a legkisebb keresetek, bár erre a szakszervezetek szerint - főként az alacsony jövedelmű családok esetében - égető szükség volna. Teljes cikk...


Minimálbér 2024: A munkáltatók 10 százalék körüli emelést fognak ajánlani

2 éve Az idei 18 százalékos éves inflációt 10 százalékos minimálbéremeléssel kompenzálná a munkáltatókat képviselő VOSZ, a Vállalkozók Országos Szövetsége. Teljes cikk...


Jön az európai minimálbér!

2 éve Az Európai Parlament 2022 őszén elfogadta a minimálbérről szóló törvényjavaslatot, így minimálbér kérdésében egységes álláspont született. De mit is jelent ez: Kötelező lesz, vagy csak ajánlás? Miért aktuális most, és egyáltalán hol tartunk a minimálbér kérdésében? Teljes cikk...


A negyedik legalacsonyabb a magyar minimálbér az EU-ban

2 éve Románia, Bulgária és Litvánia után Magyarországon a legalacsonyabb a minimálbér az EU-tagállamok rangsorában. Teljes cikk...


Ennyi esély van az évközi minimálbér-emelésre

2 éve A szakszervezetek és a munkaadók csak augusztus végén ülnek tárgyalóasztalhoz. Teljes cikk...


Nettó 77 ezer forintért keresnek konyhai kisegítőt napi 8 órára egy óvodába

2 éve Vannak olyan helyek, ahova a minimálbérért sem találnak dolgozót. Teljes cikk...


Infláció: Szinte semmit sem ért a minimálbér-emelés

2 éve Bár jelentősen nőtt idén a legalacsonyabb keresetű munkavállalók fizetése az Európai Unióban, ez az infláció miatt nem járt életszínvonal-emelkedéssel, sőt: az alacsony keresetű európai munkavállalók összességében szegényebbek lettek. Teljes cikk...


Németországban ismét emelik a minimálbért

2 éve Jövőre 12,41 euró (4590 forint), 2025-től pedig 12,82 euró (4740 forint) lenne a legalacsonyabb adható órabér. A szakszervezetek szerint azonban még ez is kevés lesz az infláció káros hatásainak ellensúlyozására. Teljes cikk...


A DK az európai minimálbér bevezetését és a mesterséges intelligencia szabályozását javasolja

2 éve Az európai minimálbérnek az egyes országokban vagy a mediánbér hatvan százalékát, vagy a bruttó átlagbér ötven százalékát kell elérnie - mondta a párt ügyvezető alelnöke. Teljes cikk...


Jöhet az évközi minimálbér- és bérminimum-emelés?

2 éve A munkáltatók és a szakszervezetek is tárgyalnak az évközi korrekcióról. Teljes cikk...


Akkora az infláció, hogy évközi béremelésre lenne szükség

2 éve A minimálbér vásárlóereje év eleje óta több mint 7 százalékkal, a garantált bérminimumé 9 százalékkal csökkent. Teljes cikk...


Romániában a dolgozók több mint egynegyede minimálbért keres

2 éve A minimálbért keresők a járulékok levonása után átszámítva 147 ezer forintot kapnak készhez. Teljes cikk...


Ennyivel emelkedik a minimálbér Spanyolországban

2 éve A dolgozói érdekképviseletek 10 százalékos emelést szerettek volna elérni. Teljes cikk...


A minimálbér, a garantált bérminimum és a közfoglalkoztatotti bérminimum összegei Magyarországon

2 éve Így változott a minimálbér, a garantált bérminimum és a közfoglalkoztatotti bérminimum összege hazánkban 2011 és 2023 között. Teljes cikk...


Megjelent a rendelet a minimálbérről, így alakul jövőre a szociális juttatások összege

2 éve A gyermekek otthongondozási díja (gyod) bruttó 232 ezer forintra emelkedik, az egy napra kifizethető maximális álláskeresési járadék bruttó 7733 forint lesz, a táppénz felső összeghatára pedig 2023. januártól 15 466 forintra nő. Teljes cikk...


Reálbérek: Egy évtizede nem látott életszínvonal-esés fenyeget

2 éve A minimálbér vásárlóereje 2-3%-kal, míg a bérminimumé akár 3-5%-kal is csökkenhet jövőre. Teljes cikk...


55 százalékkal emelkedik a minimálbér Törökországban

2 éve A minimálbér emelése az ország dolgozóinak körülbelül 40 százalékát érinti. Teljes cikk...


Aláírták a jövő évi minimálbér-megállapodást

2 éve A minimálbér 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra nő január 1-jétől. Teljes cikk...


Így változnak az adók és a járulékok a minimálbér-emeléssel

2 éve A minimálbér emelkedése többek között a szakképzetlenek és a munkapiacra újonnan belépők adókedvezményét, valamint a csecsemőgondozási díj összegét is érinti. Teljes cikk...


Gyed, otthongondozási díj 2023

2 éve A gyermekek otthongondozási díja bruttó 232 ezer forintra emelkedik. Teljes cikk...


A minimálbér összegének alakulása Magyarországon

2 éve Így nőtt a minimálbér összege 2000 és 2023 között. Teljes cikk...


Már elérhető a 2023-as bérkalkulátor a várható minimálbérrel

2 éve Elkészítettük a 2023-as évi bérkalkulátorunkat, amellyel bárki kiszámolhatja, hogy bruttó fizetése mennyi lesz nettóban. Kiszámoltuk azt is, hogy mennyi lesz a jövő évre kalkulált minimálbér és garantált bérminimum nettója. Teljes cikk...


Megszülethetett az egyezség a 2023-as minimálbérről

2 éve Ha minden igaz, a minimálbér jövőre bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik. Teljes cikk...


300 ezer forint fölé nőhet a garantált bérminimum

2 éve Egy friss javaslat szerint a garantált bérminimum két lépcsőben emelkedne 2023-ban: januárban a bruttó összeg 12-13 százalékkal nőhet, majd ezt követően júliusban bruttó 300 ezer forint környékére. Teljes cikk...


Ekkora minimálbér-emelés várható

2 éve A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint irreális a 20 százalék feletti béremelés. Teljes cikk...


Orbán Viktor szavai után messzebbre került a 2023-as minimálbér megállapodás

2 éve Már majdnem megvolt a jövő évi minimálbér megállapodás, amikor Orbán Viktor bejelentette, nincs mód további munkaadói járulékcsökkentésre. Teljes cikk...


Minden esély megvan arra, hogy a román minimálbér meghaladja a magyart jövőre

2 éve Romániában 609 euróra nőhet januártól a minimálbér, míg Magyarországon - 17 százalékos emelést feltételezve - 573 eurónak megfelelő összeg lesz. Teljes cikk...


Körvonalazódik a 2023-as minimálbér-emelés mértéke

3 éve Közelednek az álláspontok a felek közt a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emelése kapcsán. Teljes cikk...


Minimálbér 2023

3 éve 2023 január elsejétől a minimálbér 232 000 forintra, míg a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik. Az előbbi esetén ez 16 százalékos, az utóbbi esetén pedig 14 százalékos béremelést jelent. Mennyi ennek a nettója? Hogyan jutott ide a magyar minimálbér és hol áll Európában? Teljes cikk...


Tíz év után véget érhet a reálbérek növekedése

3 éve Az ősz elején húsz százalékot elérő inflációt szinte biztos, hogy szeptemberben már nem kompenzálta a bérek növekedése. Mindez azt is jelenti, hogy az idén egy korszak zárul le, tíz éven keresztül megszakítások nélkül növekedett ugyanis a hazai fizetések vásárlóereje, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Teljes cikk...


MSZP: legyen inflációkövető béremelés és adómentes minimálbér

3 éve Inflációt követő bérrendezést, a minimálbér adómentességét, európai átlagot elérő béreket, normális oktatást és a munkavállalói jogok visszaállítását, tiszteletben tartását követelte az MSZP társelnöke. Teljes cikk...


A magyarok fele maximum annyit keres, mint egy szakképzetlen gyári munkás

3 éve 2022 őszén Magyarországon az összes munkavállaló fele legfeljebb annyit keres, mint amit egy szalag mellett álló, akár már nyolc általános iskolai végzettséggel is betölthető állásra felvett szakképzetlen munkás visz haza. Körülbelül bruttó 400 ezer forintot. Teljes cikk...


Ekkora lehet a 2023-as minimálbér

3 éve A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára is megszólalt a minimálbér-emeléssel kapcsolatban. Teljes cikk...


Minimálbér-tárgyalás: a 20 százalékos emelés sem kizárt

3 éve A tárgyalás kiindulási alapja, hogy a reálbérek nem csökkenhetnek az elkövetkező évben. Teljes cikk...


Elindult a tárgyalás a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről

3 éve A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a minimálbérek reálértékének fenntartásához az állam hozzájárulása is elengedhetetlen lesz. Teljes cikk...


Világrekord lehet a magyar minimálbér adóterhelése

3 éve Magyarországon lehet arányaiban a legmagasabb a minimálbéresek adóterhelése a világon. Adórendszerünk az alacsony jövedelműeket arányaiban kiemelkedően magas, a tehetősebbeket pedig az átlagosnál alacsonyabb adókkal sújtja. Teljes cikk...


DK: a minimálbér legyen a mediánbér hatvan százaléka!

3 éve A DK javaslata szerint 22 százalékkal lenne magasabb a minimálbér a mostaninál. Teljes cikk...


A minimáljövedelem-rendszerek frissítésére szólított fel a tagállamokat az EU

3 éve Az Európai Unió ajánlása segíti majd a tagállamokat, hogy a 20 és 64 éves közötti lakosság legalább 78 százaléka foglalkoztatott legyen. Teljes cikk...


Elkezdődtek az új bérmegállapodással kapcsolatos tárgyalások

3 éve Kutnyánszky Zsolt szerint a hatéves bérmegállapodás minden fél számára kedvező volt. Teljes cikk...


Luxemburgban ötször, Franciaországban háromszor annyi a minimálbér, mint itthon

3 éve Luxemburgban 2256 euró jelenleg a havi minimálbér összege, Írországban 1774 euró, Hollandiában 1725 euró. Teljes cikk...


A válság árnyékában indulnak a minimálbérről szóló egyeztetések

3 éve A növekvő energiaárak miatt a korábbiaknál élesebb vitára számítanak a jövő évi minimálbérről szóló egyeztetések résztvevői, de fordulópontot jelenthet az uniós minimálbérre vonatkozó irányelv is. Teljes cikk...


Az Európai Parlament új irányelvet fogadott el a minimálbérre vonatkozóan

3 éve Az irányelv értelmében a tagországoknak rendszert kell kiépíteniük a szabályok betartásának megbízható nyomon követésére. Teljes cikk...


Többéves minimálbér-megállapodás jöhet

3 éve Augusztus végére megállapodás születhet a szociális partnerek között arról a módszertanról, ami megalapozná a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről szóló őszi tárgyalásokat. Teljes cikk...


Diplomás bérminimum bevezetését követeli az LMP

3 éve Az LMP szerint a közszolgálatban tevékenykedők bérét évente felül kellene vizsgálni. Teljes cikk...


Ekkora lehet a minimálbér 2023-ban

3 éve A szakszervezeti javaslat szerint a minimálbér bruttó 215 ezer és 225 ezer forint lehetne 2023-ban. Teljes cikk...


Drasztikusan visszaesett a minimálbérrel trükköző munkáltatók száma

3 éve A munkáltatók túlnyomó többsége a szabályoknak megfelelően fizette ki a januártól mintegy ötödével megemelt minimálbért és a garantált bérminimumot. A foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a kötelező legkisebb béreknél is fokozottan ellenőrzi az előírások betartását - hívta fel a figyelmet a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). Teljes cikk...


Egyre biztosabb: lesz európai minimálbér

3 éve Az előzetes megállapodás létrejött az Európai Parlamentben, már csak a tagállamok miniszterelnökeinek kell rábólintaniuk. Ha ez megtörténne, Magyarországon 35 ezer forinttal emelkedne az adható legkisebb bér. Teljes cikk...


Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

3 éve Alkalmi munka esetén az eddigi ezer forint helyett a minimálbér egy százalékát kell fizetnie a foglalkoztatónak, vagyis kétezer forintot. Idénymunkások után az eddigi ötszáz forintról ezer forintra emelkedik a teher. Teljes cikk...


MASZSZ: forradalmi változást hozhat az uniós minimálbérrendszer

3 éve A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a magyar dolgozók csak nyerhetnek az uniós keretrendszer bevezetésével. Teljes cikk...


Megállapodás született a minimálbérek új uniós szabályairól

3 éve Azoknak az országoknak, ahol a dolgozóknak kevesebb, mint 80 százalékát védi kollektív szerződés, cselekvési tervet kell kidolgozniuk. Teljes cikk...


Ezt gondolják a könyvelők a kata megszüntetéséről

3 éve A könyvelők szerint a katát átalakítani, nem megszüntetni kellene. Az a katásoknak sem előnyös, hogy a befizetett adó utáni ellátási alap, például táppénz, nyugdíj, alig haladja meg a minimálbér felét. Teljes cikk...


LMP: Minimálbért az otthongondozásért!

3 éve Az otthongondozás is munka, ezért akik napi 24 órában gondozzák valamely családtagjukat, megérdemlik legalább a minimálbér összegével megegyező jövedelmet - közölték az LMP vezetői. Teljes cikk...


A minimálbér összegének változása Magyarországon

3 éve Így változott a bruttó minimálbér összege 2000 és 2022 között. Teljes cikk...


Mikor jár a garantált bérminimum?

3 éve Január 1-től a minimálbér 200 000 forint, a garantált bérminimum 260 000 forint. A Munkajog blogon dr. Szabó Gergely ügyvéd azt mutatja be, milyen esetben jár a munkavállalónak a magasabb összeg. "Szakmunkás minimálbérként" is aposztrofálják, ám nem minden szakképzett kapja automatikusan. Teljes cikk...


A minimálbér összegének alakulása Magyarországon

3 éve Így változott a minimálbér összege Magyarországon 2000 és 2022 között. Teljes cikk...


Minimálbér 2022

3 éve 2022. január 1-től a bruttó minimálbér 200 000 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 260 000 forintra emelkedik Magyarországon. Az erről szóló kormányrendelet 703/2021 számmal december 15-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Ennek apropóján egy kis áttekintés, hogyan változott a legkisebb fizethető munkabér, és mi függ tőle. Teljes cikk...


Európai minimálbért és igazságosabb szja-rendszert ígér az ellenzék

3 éve Az szja-rendszer átalakítása, az európai minimálbér bevezetése, a vállalkozók esélyegyenlőségének megteremtése és a korrupció visszaszorítása is szerepel az ellenzék azon gazdasági elképzelései között, amelyeket a Momentum, a Jobbik, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd politikusai ismertettek december 28-án. Teljes cikk...


5-7 ezer állás szűnhet meg a megemelt minimálbér miatt

3 éve A kis- és középvállalkozások (kkv) 3 százaléka elbocsátásokat tervez a jövő évi kötelező bérfejlesztés miatt. Az emelkedő minimálbér miatt sokan a munkaidő csökkentéséhez folyamodnának, egyes dolgozókat átsorolnának más munkakörökbe, illetve visszavágnák a cafeteriajuttatásokat is - derül ki a GKI felméréséből. Teljes cikk...


GKI: nőhet a minimálbéren foglalkoztatottak száma jövőre

3 éve A GKI Zrt. elemzése szerint megyék szerinti megoszlásban a legnagyobb arányban Baranya megyében vannak a minimálbéresek és garantált bérminimumosok. Teljes cikk...


Felülvizsgált munkakörök, avagy biztosan jár-e a garantál bérminimum? Trükközés vagy optimalizálás?

3 éve 2022. január 1-től a minimálbér 200, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik. A munkáltatói terhek csökkentése mellett is a fenti emelés komoly többletköltséget jelent a munkáltatóknak, és nem csak azért, mert adott esetben ilyen alacsony béren foglalkoztatnak, hanem mert, a vállalati bérollók megtartásának érdekében hullámszerűen végigvonulhat az emelés hatása a szervezeten. Akár bért is csökkenthet a munkáltató, ha felülvizsgálja a munkaköri követelményeket? Teljes cikk...


Húsz százalékra nő a pedagógusok bérpótléka 2022-től

3 éve A pedagógusok bértábláján nem változtatott a kormány, fizetésük továbbra is a 2014-es minimálbérhez van kötve. Az eddigi 10%-os szakmai bérpótlékot azonban 20%-ra emelték a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint. Teljes cikk...


Az EP megkezdi a tárgyalásokat a kötelező minimálbér bevezetéséről

4 éve Az EP-képviselők fontosnak tartják, hogy a nemzeti hatásköröket és a szociális partnerek függetlenségét is tiszteletben tartsák a bérek meghatározásakor. Teljes cikk...


Megúszható-e kétszámjegyű béremelés nélkül 2022?

4 éve Az egyezség már korábban megszületett, hétfőn a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek aláírták a jövő évre érvényes minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodást. 19 százalékkal, 200 ezer illetve 260 ezer forintra emelkedik a minimálisan fizethető havi bér. Hogyan hat ez majd a többi bérkategóriára, és milyen körülmények befolyásolják a béremelések mértékét? Teljes cikk...


Aláírták a 2022-es bérmegállapodást

4 éve Aláírták a jövő évi bérmegállapodást a Karmelita kolostorban. A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. Jelenleg minimálbérért 300 ezer ember dolgozik Magyarországon, a szakmunkás bérminimum emelése pedig 800 ezer embert érint. Teljes cikk...


Készen állnak a felek a jövő évi minimálbér megállapodás aláírására

4 éve Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a minálbér emelésének hatására tisztulni fog a foglalkoztatás. Teljes cikk...


Közel a megállapodás a 200 ezer forintos minimálbérről

4 éve A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a kormány kivára vonatkozó ajánlata sokkal közelebb vitte a feleket a megegyezéshez. Teljes cikk...


Minimálbér 2022: a miniszterelnök főtanácsadója szerint az emelés nem okoz bértorlódást

4 éve Januártól a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója. A magyar minimálbér a gazdaság fejlettségéhez viszonyítva és vásárlóerő-paritáson számítva is alacsony, emelése a szakember szerint nem fog bértorlódást okozni. Teljes cikk...


Milyen hatásai lehetnek a minimálbér-emelésnek?

4 éve A 2022.01.01-jétől kormány által tervezett jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelés előnyben részesíti a versenyképes vagy felzárkózni képes vállalkozásokat. Komplexen kell kezelni ezt a szükségszerű változást, amivel - ha előnyünkre fordítjuk -, mindenki nyer. Hatékonyságban és minőségben is legyünk versenyképesek, ne csak bérköltségben kedvezőek – fogalmaz Dénes Rajmund Roland, az MMOSZ kommunikációs alelnöke. Teljes cikk...


Így hat az infláció a HR-re

4 éve Rég nem látott magasságokban az inflációs adatok. Ennek hatása pedig óhatatlanul begyűrűzik a bérigényeken keresztül a munkaerőpiacra, így HR szempontból is értékes és érdekes ez az információ, főleg, ha egyéb más indikátorral együtt vizsgáljuk. Miért nem elég a béremelés, ha nincs pénzügyi tudatosság? Miért érdeke a munkáltatónak ebben segíteni? Teljes cikk...


Béremelés és juttatások: ezt tervezik a cégek 2022-re

4 éve A cégek 75 százaléka növelné a munkabéreket jövőre, több mint 15 százalékuk pedig a juttatási keretet is emelné - derül ki a Cafetéria Trend friss, nem reprezentatív felméréséből. Teljes cikk...


10 százalékos nettó minimálbéremelést javasol a román kormány

4 éve A munkáltatók csak bruttó 8 százalékos emelést tartanak elfogadhatónak. Teljes cikk...


Ezekkel a feltételekkel emelkedhet a minimálbér

4 éve A munkavállalói oldal egy lépcsős emelést szeretne elérni, míg a munkáltatók feltételekhez kötötték a megállapodást. Teljes cikk...


Egymillió ember keres minimálbért vagy akörül Magyarországon

4 éve A hazai foglalkoztatottak jelentős része, mintegy 1 millió munkavállaló keres a minimálbér, valamint a garantált bérminimum körül. A lengyel, a román és a horvát minimálbér is többet ér a magyarnál. Teljes cikk...


Csaknem 2 millió szülő kapja vissza az szja-t jövő februárban

4 éve 2022. február 15-ig visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót. Adóvisszatérítésben részesülnek a gyereket nevelő kisvállalkozók is, a nyugdíjprémium összege pedig várhatóan meghaladja az 50 ezer forintot - jelentette be Orbán Viktor. Hathavi fegyverpénzt fizetnek a fegyveres és rendvédelmi szervezetek hivatásos tagjainak is. Teljes cikk...


Elkezdődtek az előzetes egyeztetések a minimálbérről

4 éve "Az érdemi tárgyalások csak ezután várhatóak" - nyilatkozta a Világgazdaságnak az első tárgyalási forduló után a Liga Szakszervezetek elnöke. Teljes cikk...


Mivel jár a 200 000 forintos minimálbér?

4 éve Munkavállalónként 38 142 forint költségnövekedéssel járna a munkaadóknak a minimálbér havi bruttó 200 ezer forintra emelése 2022-től. A kormány tagjai a napokban többször utaltak arra, hogy tervezik ezt a lépést, amely 1,3 millió ember bérét vagy juttatásait, ellátásait érintené közvetlenül hazánkban. A minimálbér nettó összege egyéb kedvezmények nélkül 133 000 forintra emelkedne a lépés hatására – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből. Teljes cikk...


MGYOSZ: Csődhullámot hozhat a 200 ezres minimálbér

4 éve Legalább 5 százalékos szocho-csökkentésre lenne szükség a bruttó 200 ezer forintos minimálbérhez a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint. Ha ez nem valósul meg, elbocsátások és vállalati csődök jöhetnek. Teljes cikk...


Ilyen lakhatásra futja annak, aki minimálbérből él a fővárosban vagy vidéken

4 éve Egyedülállóként, minimálbérből maximum baráti, szívességi alapon juthat valaki minigarzonhoz Budapesten - mondta el egy ingatlanpiaci szakértő a Pénzcentrumnak. Teljes cikk...


DK: hiába emelkedett a minimálbér, most is kevesebbet ér, mint tavaly

4 éve A szlovák, a cseh és már a román minimálbér is többet ér a magyarnál - mondta el a Demokratikus Koalíció alelnöke. Teljes cikk...


Szerbiai minimálbér-tárgyalások: nem lesz egyszerű a megállapodás

4 éve A szakszervezetek 40 ezer dinár fölé emelnék a legalacsonyabb bért, míg a kormány 36 ezer dinár körüli összeget tartana elfogadhatónak. Teljes cikk...


DK: meg kell állítani a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedését!

4 éve Dobrev Klára szerint be kell vezetni az európai minimálbért és minimálnyugdíjat. Teljes cikk...


Az EU-s polgárok 28 százaléka nem keres annyit, hogy egy hétre elutazhasson otthonról

4 éve Magyarországon a szegénységi küszöb alatt élők több mint 72 százaléka nem tud elmenni nyaralni - derül ki az Európai Szakszervezeti Szövetség felmérésből. Teljes cikk...


Minimálbér 2022: Megkezdődtek a háttértárgyalások

4 éve Augusztus végén, szeptember elején kezdődhetnek meg a tárgyalások a következő évekre szóló minimálbér és garantált bérminimum megállapodás feltételeiről. Ha a minimálbér 200, a garantált bérminimum 260 ezer forintra nő, drasztikus munkáltatói adócsökkentésre is szükség lesz, hogy a legkisebb vállalkozások is ki tudják gazdálkodni a megemelt összeget. Teljes cikk...


Munkaviszonyként ismerné el az otthonápolást és gondozást az MSZP

4 éve Nyugdíjra jogosító munkaviszonyként ismeri el a családon belüli tartós ápolást és gondozást az MSZP, ha kormányra jut jövőre. Teljes cikk...


Az emelés ellenére a román minimálbér többet ér, mint a magyar

4 éve Hiába magasabb a magyar minimálbér, mint Romániában, az ottani árszínvonal több termék és szolgáltatás beszerzését teszi lehetővé. Teljes cikk...


Béremelésért cserébe adócsökkentést ígér Varga Mihály

4 éve 2024-ig, azaz ismét több éves megállapodás keretében rendezné a kormány a minimálbér-emelés kérdését. Varga Mihály azt mondta: az emelés fejében adócsökkentést ajánlanak a vállalkozásoknak. Teljes cikk...


Palkovics: semmilyen káros hatással nem járna a 250 ezres szakmunkás minimálbér

4 éve A minimálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatornán. Szerinte ez egy, de akár két lépésben is végrehajtható, és semmilyen káros hatással nem járna. Teljes cikk...


Vasútszakmai minimálbér-rendszer bevezetését sürgeti a szakszervezet

4 éve A Vasutasok Szakszervezetének elnöke felhívta a figyelmet, hogy a szakmában gyorsan emelkedik az átlagéletkor , és tovább kell javítani a foglalkoztatás feltételeit. Teljes cikk...


4 órás minimálbér

4 éve 2021. február 1-től a minimálbér napi 4 óra munkára vetített értéke 83 700 forint, napi 6 órára 125 550 forint. Mennyibe kerül egy 4 vagy 6 órás munkavállaló alkalmazása a munkaadónak és nettóban mennyit tarthat meg belőle a munkavállaló mindenféle kedvezmények nélkül? Teljes cikk...


260 ezer forintos diplomás minimálbérrel számol a Fidesz

4 éve 200 ezer forint lehet a minimálbér, 260 ezer a diplomás minimálbér, és hat havi fegyverpénzt fizetnének ki a rendészeti dolgozóknak - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Teljes cikk...


VOSZ: Két év múlva jöhet a 200 ezres minimálbér

4 éve Ha tovább csökkennek a munkaadók terhei és a gazdaság visszatér a dinamikus növekedési pályára, két év múlva elérhető a 200 ezer forintos minimálbér szintje Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint. Teljes cikk...


Minimálbér

4 éve Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten jelentette be: azon dolgoznak, hogy elérhető legyen a 200 ezer forintos havi minimálbér. Ennek apropóján egy kis áttekintés, hogyan változott a legkisebb fizethető munkabér, és hol áll most európai összevetésben. Teljes cikk...


Orbán Viktor: magasabb lehet a nyugdíjprémium

4 éve A miniszterelnök szerint meg kell találni az összhangot a minimálbér-emelés és a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) versenyképességének megőrzése között. Teljes cikk...


Orbán: 200 ezer forintos minimálbérnek kell lenni a horizonton

4 éve A miniszterelnök szerint egy vagy két lépésben kellene megemelni a minimálbért. Teljes cikk...


Európai minimálbér: Magyarországon 30 százalékos emelés kellene

4 éve Az Európai Bizottság szerint az európai minimálbér az egyes tagállamokban az átlagbér 50 százaléka kell, hogy legyen, ennek eléréshez a 2021-ben Magyarországon megállapított minimálbér (bruttó 167 400 forint) 30 százalékos emelésére lenne szükség - hangsúlyozza a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Teljes cikk...


Adómentessé tenné a minimálbért az MSZP, benyújtották a törvényjavaslatot

4 éve Benyújtotta az MSZP az Országgyűlésnek az adómentes minimálbérről és az alacsony fizetések adójának csökkentéséről szóló törvényjavaslatot április 20-án kedden. Teljes cikk...


Így változott a minimálbér összege az elmúlt 20 évben

4 éve 2000. január 1-jén még csupán 25 ezer forint volt a bruttó minimálbér összege Magyarországon. A hivatalosan adható legalacsonyabb bér először 2014-ben haladta meg a 100 ezer forintot. Teljes cikk...


MSZP: legyen adómentes a minimálbér és csökkenjen a kis fizetések adója!

4 éve Az MSZP szerint megvan a fedezete a minimálbér adómentessé tételének. Teljes cikk...


Megemelik a minimálbért és növelik a legjobban keresők adókulcsát Új-Zélandon

4 éve Még tovább emelkedik az új-zélandi minimálbér, mely eddig is ott volt a legmagasabbak között. Teljes cikk...


Európai Parlament: a szegénységi küszöb fölé kellene emelni a minimálbért

4 éve Az Európai Parlament megszavazta a munkahelyi egyenlőtlenségekkel és a dolgozói szegénységgel kapcsolatos parlamenti jelentést, amely egyebek között azt szorgalmazza, hogy az európai uniós tagállamok a nemzeti jogszabályban meghatározott minimálbért mindig a szegénységi küszöb fölé helyezzék. Teljes cikk...


Másfél millió munkahelybe kerülne a minimálbér emelése az USA-ban

4 éve A jelenleg 7,25 dolláros minimálbér óránként 15 dollárra emelése 2025-re 1,4 millió munkahelybe kerülne, és tíz év alatt 54 milliárd dollárral (mintegy 16 080 milliárd forinttal) növelné a költségvetési hiányt az USA-ban. Teljes cikk...


Több juttatás és szociális ellátás összege is nő a minimálbér emelkedésével

4 éve 4 százalékkal emelkedik februártól a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Ennek következtében számos juttatás és szociális ellátás összege is emelkedik, többek között a gyedé vagy a táppénzé. A béreket terhelő adók közül a szociális hozzájárulás mértéke júliustól 2 százalékkal csökkenhet - derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből. Teljes cikk...


Közel a megállapodás a minimálbérről, ekkora emelés jöhet

4 éve Hamarosan döntés születhet róla, mennyivel emelkedik a minimálbér összege idén. Teljes cikk...


20 éve nem volt ilyen: még mindig nincs megállapodás az idei minimálbérről

4 éve Továbbra sem tudni, hogyan változik a minimálbér és a garantált bérminimum összege az idei évtől. Teljes cikk...


Még mindig nem dőlt el, mennyi lesz a minimálbér jövőre

4 éve Folytatódnak az egyeztetések a munkáltatók és a munkavállalók között, mivel a legutóbbi megbeszélésen sem közeledtek az álláspontok. Teljes cikk...


Minimálbér: továbbra sincs megegyezés

4 éve A munkavállalói oldal tartotta a 6,5 százalékos béremelési javaslatát. Jövő héten folytatódnak az egyeztetések. Teljes cikk...


A munkaerőpiaci járulék megszüntetését javasolják

4 éve A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ezzel a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a bruttó bérből kell levonni. Teljes cikk...


Minimálbér: közeledtek az álláspontok

4 éve A szakszervezetek számára a a dolgozók bérének nettó pozíciója az elsődleges. A bértárgyalások a jövő hét elején folytatódnak. Teljes cikk...


Mi a bajom a minimálbérrel? - egy HR-es gondolatai

4 éve Az év vége egyik állandó programja a szakszervezetek, a munkavállalói érdekképviselet és a kormány harca a következő évtől érvényes minimálbérről. Papp Tamás István HR szakember szerint a minimálbér felülről történő meghatározása ezer sebből vérzik. Miért is és mi lenne a megoldás? Nézőpont rovatunkba várjuk pro és kontra érveiket álláspiaci témákban. Teljes cikk...


Nem közeledtek az álláspontok a minimálbérről szóló bértárgyaláson

5 éve A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke nehéz tárgyalásra számít. Teljes cikk...


Még mindig rengeteg a kérdőjel a minimálbér alakulása körül

5 éve Kedden folytatódik a tárgyalás a minimálbérről és a garantált bérminimumról. Teljes cikk...


Három év alatt több mint harmadával csökkent a minimálbért keresők száma

5 éve 2017-ről 2020-ra 35 százalékkal, 250 ezer alá csökkent a minimálbéren foglalkoztatottak száma. 2010 óta a legalacsonyabb bér a visegrádi országok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, és uniós összevetésben is az élmezőnybe tartozunk. Teljes cikk...


Egyelőre nincs javaslat a jövő évi minimálbérre

5 éve Konkrét számok még nem hangoztak el, a járványhelyzet miatt a kormányzat és a szociális partnerek is óvatosak. Teljes cikk...


Az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő

5 éve Mint Nicolas Schmit uniós biztos elmondta, nem lehetséges teljes mértékű azonosság a minimálbért illetően, azonban felzárkóztatásra és a különbségek lefaragására törekedni kell. Teljes cikk...


Vigyázz, jönnek az ellenőrök!

5 éve Hogyan húzhatja magára egy cég a munkaügyi hatóságot? Miként lehet elcsúszni egy mondattal a munkaszerződésben? Minimálbért vagy garantált bérminimumot fizessek a sofőrnek? A munkaügyi ellenőrzésről tartott múlt héten konferenciát a HR Portal. Ennek egyik izgalmas előadását Nagymihály János munkajogi tanácsadó, egykori munkaügyi ellenőr tartotta. Teljes cikk...


Nyolcszor akkora a svájci minimálbér, mint a magyar

5 éve Az Eurostat szerint a V4-es országok közül nálunk a legalacsonyabb a minimálbér. Teljes cikk...


A világ legmagasabb minimálbérét vezetik be Genfben

5 éve Már nem Ausztráliában a legmagasabb az órabérminimum. Teljes cikk...


A bértárgyalások menetét is felborítja a járvány

5 éve A szokásosnál jóval később indulhatnak az idei bértárgyalások a versenyszférában a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Kétféleképpen sújtja a minimálbéreseket a járvány

5 éve Anyagilag és egészségileg is ki vannak téve a járványnak a kötelező legkisebb keresetért dolgozó munkavállalók. Teljes cikk...


Minimálbér: Magyarország az EU sereghajtói között

5 éve Míg az uniós tagállamokban a dolgozók 9 százaléka keres a minimálbér környékén, Magyarországon minden ötödik ember. Bár az elmúlt években drasztikusan emelkedett a minimálbér, még így is az EU sereghajtói közé tartozunk. Teljes cikk...


Garantált bérminimum 2021

5 éve A 2021-es garantált bérminimum és mimimálbér összegéről megszületett a megállapodás, amely szerint februártól 4%-kal növekszik mindkét minimáljövedelem összege. Teljes cikk...


Minimálbér 2021

5 éve Megszületett a megállapodás 2021-re a minimálbérről és a garantált bérminimumról. Februártól 4%-kal emelkednek a minimáljövedelmek. Ha a szocho a várakozásoknak megfelelően az év folyamán csökken, akkor - várhatóan nyáron - további 1%-os emelés jöhet. Teljes cikk...


Finn alapjövedelem: bevált és mégsem

5 éve A Finnországban kísérleti jelleggel korlátozott időre bevezetett alapjövedelem abban a tekintetben nem vált be, hogy a munkanélkülieket visszavezesse a munkaerőpiacra, a résztvevők viszont kedvezőbben ítélték meg élethelyzetüket - ezt állapította meg a kísérlettel kapcsolatos első nagyszabású tanulmány. Teljes cikk...


Kaphatok-e családi pótlékot, ha minimálbért keresek?

5 éve Ha a minimálbér felett keresek, és ezért szüneteltetik a családi pótlék folyósítását, amennyiben ez a keresetem megszűnik, automatikusan folyósítják tovább vagy külön kérni kell. Teljes cikk...


Lépéskényszerben a munkáltatók: gyakoribbá válhat a részmunkaidős foglalkoztatás

5 éve Több munkaügyi kérdésben is reagálniuk kell a hazai cégeknek a január 1-től érvényes törvénymódosításokra. Teljes cikk...


Rokkantsági ellátás mellett dolgozó érettségizett személynek mennyi a kereseti korlát?

5 éve Rokkantsági ellátással lévő megváltozott munkaképességű E csoportba tartozó, 10%-ban egészséges, de érettségivel rendelkező személynek a minimálbér vagy a garantált bérminimum 150%-a a kereseti korlátja? A munkaadó számításba veszi az érettségit a szerződésben, mivel a betöltendő állás ezt megköveteli. Teljes cikk...


Dolgozhatok-e rehabilitációs ellátás mellett?

5 éve Én egy szívműtétes beteg vagyok, rehabilitációs ellátást kapok, ami nagyon kevés a gyógyszerekre, rezsire és megélhetésre. Kérdésem, hogy dolgozhatok-e mellette és milyen feltételekkel? Teljes cikk...


Mire elég a hazai minimálbér?

5 éve Az elmúlt évek nagy mértékű minimálbér-emelései ellenére a gyenge forint miatt régiós viszonylatban is leszakadó pályára került a magyar minimálbér. Az mfor.hu utánajárt mire futja a kötelező legkisebb keresetből. Teljes cikk...


Drágulással jár a minimálbér emelése Németországban

5 éve A német cégek nagy része a termékek és szolgáltatások árának emelésével gazdálkodta ki a minimálbér növekedését. Teljes cikk...


Így alakítanák át a minimálbérezési rendszert

5 éve Napirendre kerülhet a minimálbérezési rendszer teljes átalakítása, a két alkalmazott összeg arányos egységesítésével - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Bebizonyították, hogy a minimálbér-emelés életet menthet

5 éve A minimálbér emelése csökkentheti az öngyilkosságok számát, derül ki egy friss kutatásból. Teljes cikk...


A Munkástanácsok elnöke szerint nagyobb béremelésre lenne lehetőség

5 éve A minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelésénél többre is lehetőséget adna a gazdaság teljesítménye - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke. Teljes cikk...


Emelkedő minimálbér, emelkedő keresetkorlát

5 éve 2020. január 1-től a minimálbér havi bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos. A minimálbér emelése megváltozott munkaképességű munkavállalóink jövő évi foglalkoztatását is nagyban érinti. Teljes cikk...


Ennyivel lesz több a minimálbér január 1-től

5 éve 161 000, illetve 210 600 forintra emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege januártól. Teljes cikk...


Lehet, hogy mégis újratárgyalják a minimálbért?

5 éve Várhatóan még ma eldől, hogy újratárgyalják-e a 2020-as minimálbér és garantált bérminimum összegét. Teljes cikk...


Adóbevallása alapján egymillió magyar még a minimálbért sem keresi meg

5 éve Tavalyi adóbevallásukban 2,9 millióan azt írták, bérük nem éri el a 138 ezer forintot, tehát az akkori minimálbért. Teljes cikk...


Nem valószínű, hogy lesz új minimálbéralku

5 éve A 2020-as minimálbérek pontos összegét a december utolsó napján megjelenő Magyar Közlönyben hirdetik ki. Teljes cikk...


A nyugdíjak és a bérek közötti olló tovább nyílik 2020-ban

5 éve 2,8 százalékkal fognak emelkedni 2020. január elsejétől a nyugdíjak, ez átlagosan havi 3806 forinttal jelent majd többet a nyugdíjasoknak. A minimálbér várhatóan 8 százalékkal emelkedik 2020-tól, ami átlagosan 8000 forintot jelent, így tovább nyílik a nyugdíjak és a bérek közti olló jövőre - írja az mfor.hu oldal. Teljes cikk...


A DK támogatja az ápolási díj összegének minimálbérhez kötését

5 éve A Demokratikus Koalíció támogatja, hogy az ápolási díjat a mindenkori minimálbérhez kössék - írják közleményükben. A DK az ellenzéki pártokkal közösen benyújtott egy határozati javaslatot az otthonápolási minimumról - írják. Teljes cikk...


Újra tárgyalnak a minimálbérről

5 éve Szerdán újra tárgyalóasztalhoz ül a munkaadói, a munkavállalói és a kormányoldal, hogy a jövő évi minimálbéremelésről egyeztessenek - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Ki jogosult a garantált bérminimumra?

5 éve Az év végi - év eleji időszakban rendszerint központi téma a minimálbér és a garantált bérminimum, hiszen az új év beköszöntével ezek összegében gyakran történik változás. Ez várható 2020-ban is, hiszen az előrejelzések legalább 8%-os növekedést várnak a minimum bérek terén. A minimálbér és a garantált bérminimum összege közötti különbség nem elhanyagolható mértékű. Jogos hát a kérdés: Ki jogosult a magasabb garantált bérminimumra? Az összefoglalót a Munkajog blogon Dr. Szabó Gergely, ügyvéd írta. Teljes cikk...


A kormány elfogadná a 10 százalékos minimálbér-emelést

6 éve Az mfor.hu kérdésére Varga Mihály, pénzügyminiszter elmondta a hatályos megállapodás alapján az ideihez hasonlóan jövőre is 8 százalékkal emelkedne a minimálbér, de ha a munkavállalói és munkaadói oldal más - például 10 százalékos - emelésben állapodna meg év végéig, az a kormány számára elfogadható. Teljes cikk...


Újratárgyalnák a jövő évi minimálbéremelést

6 éve Decemberben újranyitják a jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalásokat, mert a gazdasági teljesítmény a vártnál kedvezőbb - írja a Népszava. Teljes cikk...


A kkv-k áremeléssel reagálnak az emelkedő minimálbérre

6 éve Már az idei minimálbér-emelést is nehezen tudták kigazdálkodni a kkv-k - derül ki egy felmérésből. Teljes cikk...


A DK egyetért a szakszervezeti minimálbér-emelési követeléssel

6 éve A Demokratikus Koalíció egyetért a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel: azonnal legalább 10%-kal kell emelni a minimálbért - írják közleményükben. A DK szerint az egyetlen hosszútávú megoldás az európai minimálbér bevezetése lehet. Teljes cikk...


Az MSZP azonnali minimálbér-emelést követel

6 éve Az ellenzéki párt szerint a kormány gazdaság és társadalompolitikájának következményeként, a magyar dolgozóknak jut a legkevesebb bér a visegrádi országok közül - írják közleményükben. Teljes cikk...


Megváltozott munkaképesságúként miért nem kaphatom meg a minimum bért?

6 éve Le vagyok százalékolva, és lenne egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató munkahelyem, ahol először csak 5 órában foglalkoztatnának. Az a problémám, hogy az 5 óra munkaidőre csak 50 ezret fizetnének havonta. Ez kiszámítva, azért sokkal kevesebb, mint a tényleges minimálbér, ami ugye 8 órában 100 ezer Ft. Ez a cég miért nem fizeti meg a minimálbért, amikor rengeteg támogatást kap az államtól? Mert kiszámítva az 5 órai munkavégzés 60 ezret érne. Ezt nekik meg lehet tenni? Ráadásul ebből még bérletet is kell vennem havonta. Teljes cikk...


Hamarosan nálunk lesz a legalacsonyabb a minimálbér

6 éve Az mfor.hu szerint a környező országokban lassan mindenhol magasabb lesz a minimálbér, mint nálunk. Lengyelországban 14, Szlovákiában pedig 11 százalékos minimálbér-emelésre lehet számítani jövőre. Teljes cikk...


Ursula von der Leyen is támogatja az európai minimálbér bevezetését

6 éve Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megerősítette, hogy támogatja az európai minimálbér bevezetését - mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció alelnöke. Teljes cikk...


A képviselők fizetése jóval magasabb, mint a dolgozóké, és nem sokkal marad el az európai politikusok bérétől

6 éve Hazánkban nagyon elszakadt egymástól az átlagbér és a képviselők fizetése. 2018 szeptemberében, majd idén tavasszal is emelkedett a képviselők fizetése, egy év alatt 70 százalékkal nőtt a keresetük, míg a munkavállalók átlagbére 2014-től számítva is csak 55 százalékkal lett több - írja az mfor.hu. Teljes cikk...


A V4 országok között is a magyar bérek a legalacsonyabbak

6 éve Az átlagbér a V4-es országok közül Csehországban a legmagasabb 932 euró, itthon csak 701 euró. A minimálbér Magyarországon 305, Lengyelországban 379, Szlovákiában 427, Csehországban pedig 432 euró - írja a Népszava. Teljes cikk...


Ekkora jövedelemnél szűnik meg a rokkantsági- és a rehabilitációs ellátás

6 éve A rehabilitációs, és rokkantsági ellátásra való jogosultság megszűnik, ha valaki három hónapon keresztül többet keres, mint a minimálbér 150 százaléka - írja az adózóna. Teljes cikk...


Százból hetven ember nem keresi meg az átlagbért

6 éve A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint a felső tizedbe tartozók annyit visznek haza, mint a munkavállalók fele összesen. A bérolló ráadásul tovább nyílt - írják közleményükben. Teljes cikk...


Kaphatok-e emelt családi pótlékot szakmunkás minimálbér mellett?

6 éve Szakmunkásként garantált bérminimumot kapok. Mellette folyósítanak emelt családi pótlékot? Teljes cikk...


Támogatást kaphatnak, akik diákokat alkalmaznak

6 éve Jelentős támogatást kaphatnak azok a munkaadók, akik július 1. és augusztus 30. között diákokat alkalmaznak a diákmunka program keretében, az önkormányzatok a minimálbér és járulékai mértékéig nyerhetnek támogatást, a versenyszférában csekély összeggel a cégeknek is hozzá kell járulniuk a terhekhez - írja az MTI. Teljes cikk...


Beépül a szociális intézmények normatív támogatásába a bérminimum-emelés

6 éve A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől, s a hozzájárulás a jövő évtől beépül a normatív támogatásba - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Jövőre emelkedik a minimálbér Lengyelországban

6 éve A minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelésére vonatkozó tervezetet ismertette szerdán Elzbieta Rafalska lengyel szociális, család- és munkaügyi miniszter. A javaslat szerint a minimálbér jövő év elejétől 15 ezer forintnak megfelelő összeggel lenne magasabb. Teljes cikk...


Szakmunkásként jár-e minimálbér?

6 éve Szakmunkás végzettségű közalkalmazotti viszonyban jár-e a szakmunkás minimálbér? Teljes cikk...


Európai minimálbér bevezetését szorgalmazza a DK

6 éve Dobrev Klára a párt EP képviselője a Policy Agenda elemzőcég felmérésére hívta fel a figyelmet, amelynek eredménye szerint a magyar munkavállalók harmada, mintegy másfél millió ember még a minimálbér összegét sem keresi meg havonta. Elmondta az átlagbér 60-70 százalékában határoznák meg az európai minimálbér mértékét - írja az MTI. Teljes cikk...


Garantált bérminimum 2019

6 éve A garantált bérminimum a szaképzettséggel rendelkező dolgozóknak jár. Ennek havi bruttó összege teljes munkaidőben 195 000 forint. Teljes cikk...


Sok benzinkutas tapsolhat a Kúria döntésének

6 éve Kérdés a benzinkúton: rendben van, hogy az egyik kútkezelő 46 ezerrel többet keres, mint a másik? A Kúria döntése szerint nincs ez jól így. Bővebben fogalmazva a jogszabályokból nem vezethető le, hogy az alsó középfokú végzettség ne minősülne legalább középfokú végzettségnek a garantált bérminimumra jogosultság szempontjából. Az Érthető Munkajog írása a HR Blogon. Teljes cikk...


Jobbik: a minimálbérhez kellene kötni a pedagógus béreket

6 éve Ander Balázs (Jobbik) a Parlamentben azt a kérdést intézte az Emmi felé, hogy tervezik-e a pedagógusbérek minimálbérhez való igazítását - írja az MTI. Teljes cikk...


Akár hatszáz euróra is emelkedhet a szlovák minimálbér

6 éve Jelenleg ez az összeg 520 euró. A minimálbér ezzel elérné az átlagkereset 60 százalékát, vagyis sikerülne teljesíteni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet előírásait - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Szlovákiában 200 ezer lehet a minimálbér

6 éve Jövőre 600 euróra ugorhat a minimálbér Szlovákiában, ennek a lehetőségét a kormány sem zárja ki a lehetőséget - írja a napi.hu. Teljes cikk...


A moderátorok munkája érzelmileg sokkoló

6 éve A The Verge cikke szerint nagyon komoly érzelmi traumákat szenvednek el a Facebooknál dolgozó moderátorok, ráadásul nem is keresnek jól, pedig erre a feladatra kevesen alkalmasak - idézi a cikket az origo.hu. Teljes cikk...


Ellenőrzi a hatóság a minimálbér és garantált bérminimum betartását

6 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei és a Munkaügyi Hatóság területi szervezeti egységei februárban országszerte közösen ellenőrzik, hogy a gazdálkodók betartják-e a 2019. január 1. óta hatályos kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum megállapításáról szóló szabályokat - írja az MTI. Teljes cikk...


Magasabb is lehetne a minimálbér

6 éve A Lidl-nél dolgozó kezdő eladók bruttó 267-287 ezer forintos ajánlatot kapnak, miközben ez tipikusan minimálbéres állás. A 149 ezer forintos minimálbérhez képest ez 80-90 százalékos felárat jelent, pedig a cégnél nagy a terhelés, igen magasak az elvárások - összegzi a privátbankár. Teljes cikk...


Magyarországon jóval alacsonyabb a minimálbér, mint a többi EU-tagállamban

6 éve Az Eurostat adatai szerint hatalmas különbségek vannak az EU-tagországokban kapható minimálbérek között. Magyarország csak Romániát, Lettországot és Bulgáriát előzi meg - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Kinek jár a magasabb minimálbér?

6 éve Azt már megszokhattuk, hogy a minimálbérek és a garantált bérminimum összege évről évre emelkedik. Így van ez 2019-ben is. Az azonban nem mindig egyértelmű, hogy kinek is jár a magasabb bérminimum? A buktatókat igyekszik tisztázni az Érthető munkajog blog a HR Blogon. Teljes cikk...


Nem egészen duplázódott meg a minimálbér az elmúlt években

6 éve Míg 2010-ben egy minimálbéres után az állam 34 212 forint bevételre tett szert, addig idén ez már 81 205 forint, vagyis 137,4 százalékkal többet kasszál egy dolgozón az állam, amivel a legnagyobb nyertese a minimálbér-emelésének - számolta ki az Mfor. Teljes cikk...


Számos előnye van a minimálbéremelésnek

6 éve A magasabb minimálbérrel jól járnak a hallgatók, nagyobb értékű céges ajándékot lehet adni az év végi partikon, illetve a korábbinál jobb helyet választhatnak maguknak a sportrajongók a lelátókon. A Deloitte Magyarország összegyűjtötte, hogy milyen pozitív hatásokra számíthatnak a munkavállalók és a munkaadók. Teljes cikk...


A közlekedésben dolgozók kétszámjegyű emelést várnak

6 éve A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) sajnálattal vette tudomásul, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán nem született kétszámjegyű megállapodás, sem a minimális bér, sem a garantált bérminimum emeléséről -írták közleményükben. Teljes cikk...


A dolgozók 40 százaléka minimálbért kap Békés megyében

6 éve Akár az egymilliót is meghaladhatja azok száma, akik törvényileg a legalacsonyabb fizetést, vagyis minimálbért kapnak Magyarországon - írja a portfolio.hu. Teljes cikk...


A vállalatoknál dolgozók csaknem fele minimálbért kap

6 éve A Pénzügyminisztérium kimutatása szerint a magyar vállalati szektorban dolgozó munkavállalók közel fele minimálbért, vagy garantált bérminimumot visz haza. Teljes cikk...


Bruttó 100-250 ezer forinttal lehetne magasabb a tanárok fizetése, ha egy szabály változna

6 éve A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének számításai szerint ha bruttó 100-250 ezer forint közötti összeggel lehetne magasabb a pedagógusok fizetése, ha a bértábla alapja a vetítési alap még mindig a minimálbér lenne - írja az eduline.hu. Teljes cikk...


26 százalékos minimálbéremelés jön Törökországban

6 éve Az intézkedés csak tűzoltásra jó, miután az országban zajló gazdasági gondok miatt az infláció novemberben 25, míg decemberben 22 százalék volt. Teljes cikk...


Nincs megegyezés a minimálbérről, a kormány dönt

6 éve Megegyezés nélkül ért véget az utolsó egyeztetés a munkavállalók és a munkáltatók képviselői között, így a jövő évi emelkedés mértékéről a kormány dönthet - írja a Népszava. Teljes cikk...


Mesés nyugati munimálbér

6 éve Nagyok a különbségek minimálbérben az EU tagállamai között - derül ki az Eurostat jelentéséből, amelyet a Napi Gazdaság ismertet. Luxemburgban 440 ezer forintnak megfelelő eurónál nem lehet kevesebbet keresni, míg Bulgáriában 33 ezer forintot is fizethetnek. Teljes cikk...


Emelt a többség a minimálbéren

6 éve Az uniós tagállamok többsége – köztük Magyarország - idén is emelt a minimálbéren, igaz csekély mértékben. Van azonban olyan tagállam – Írország -, ahol csökkentettek. Közgazdászok szerint az emelés válság idején veszélyes, növelheti a munkanélküliséget – írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


80 ezer forintos minimálbért akarnak

6 éve A munkavállalói oldal bruttó 80 ezer forintos minimálbért szeretne, a kormány pedig azt javasolja, hogy 2010-ben csak az alacsony kereseti sávokban növekedjen a bruttó kereset - hangzott el az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén. Teljes cikk...


Dupla a minimálbér a szomszédban

6 éve A szlovén kormány 22 százalékkal 562 euróra (körülbelül 151 ezer forint) emelte a minimálbért a megélhetési költségek emelkedése miatt - jelentette be Anja Kopac Mrak munkaügyi államtitkár. Ez több mint kétszer annyi, mint a 73 500 forintos magyar minimálbér. Teljes cikk...


Minimábér-csökkentés jöhet Szlovákiában

6 éve Csökkentené a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő régiókban a minimálbért a szlovák kormány; meggyőződésük szerint a munkáltatók így több embert tudnának foglalkoztatni - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Minimálbér a létminimum alatt: miért?

6 éve Havi 15 ezer forinttal kisebb a jelenleg érvényes minimálbér nettója a KSH által 2009-re számolt létminimumnál. A Napi Gazdaságnak nyilatkozók szerint egyhamar nem mutatkozik lehetőség a kiegyenlítésre, mert a minimálbér jelentős emelése többek közt a munkanélküliség emelkedésével is járna. Teljes cikk...


120 ezer forintos minimálbér?

6 éve Közös, de nem összegszerűen meghatározott, hanem az egyes országok életszínvonalához igazított minimálbér bevezetéséről egyeztetnek hamarosan Brüsszelben egy belga lap szerint. Ha az értesülésben szereplő arányszintet vezetnék be, Magyarországon 120 ezer forint fölé emelkedne a minimálbér bruttó összege, ami nettóban is csaknem 90 ezer forint. Jelenleg 73 500 forint a hazai minimálbér. Teljes cikk...


Ápoló-minimálbér a németeknél

6 éve Egy ideig még nem lesz EU-s minimálbér, sem Magyarországon, sem más tagállamban – írja a Világgazdaság Andor László a foglalkoztatásért felelős magyar EU-biztost idézve. A téma a hé elején egy belga lap cikke kapcsán lett aktuális, mely szerint a nyáron hivatalba lépő belga EU-elnökség ezen dolgozna. Mindeközben júliustól Németországban minimálbért vezetnek be az ápolók számára. A nyugati tartományokban 8,5 euró (2300 forint), a keletiekben 7,5 euró (2000 forint) lesz a minimális órabérük. Teljes cikk...


Bérminimum alatt fizetnek

6 éve A vizsgált munkáltatók több mint kétharmadánál találtak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrei a február vége és március eleje között tartott ellenőrzéseken. A leggyakoribb szabályszegés az illegális foglalkoztatás és a fizetés terén történt – írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ennyi lesz a minimálbér 2011-ben

6 éve Jövőre 6,1 százalékkal 78 ezer forintra nő a minimálbér, a szakmunkásokra vonatkozó garantált bérminimum 94 ezer forintra emelkedik, a nemzetgazdasági átlagbér pedig 4-6 százalékkal lesz magasabb; erről állapodtak meg a felek csütörtökön az Országos Érdekegyeztető Tanácsban – írja az origo.hu. Teljes cikk...


Népszavazás lehet a svájci minimálbér-emelésről

6 éve A svájci szakszervezetek 22 frankra (5500 forint) emelnék a minimális órabért és erre egyre nagyobb az esélyük is – írja az MTI. Vasárnap ugyanis összegyűjtötték a népszavazás kiírásához szükséges aláírás-mennyiséget. Egy referendum kiírásához 100 ezer aláíás kell, jelenleg pedig már 121 ezer is megvan - mondta a Svájci Szakszervezetek Szövetsége (SGB) szóvivője. Teljes cikk...


93 ezer forintos minimálbért javasol a kormány

6 éve A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón. Teljes cikk...


Nincs egyezség a minimálbér-emelésről

6 éve A minimálbér vállalkozók számára történő kompenzációja nem egyszerűen költségvetési, hanem társadalmi kérdés - mondta Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a Napi Gazdaságnak. Teljes cikk...


Közmunkás és minimálbéres: nagy lesz a bérszakadék

6 éve Súlyos foglalkoztatási gondokat vetít előre, hogy jókora különbség lesz a közmunkások és a minimálbéresek bérezése között. A kormány tervei szerint jövőre 92 ezer forintnál kisebb bért nem lehetne adni a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak, azt pedig egy nyár végi Magyar Közlönyben már ki is hirdették, hogy a szakképesítés nélküli feladatok elvégzéséért a közmunkások 57 ezer forintra számíthatnak – írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Átlagbérre emeltetnék a minimálbért

6 éve Több ágazatban is az minimálbér és a szakképzettek bérminimumának 14-14 ezer forintos emelése az átlagbért érné el – derül ki az Index.hu összesítéséből. Teljes cikk...


Szakképzetlen fiatalokon segíthet a pályakezdői minimálbér

6 éve A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint több tízezer szakképzetlen, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatal felnőtt munkába állását segítheti a pályakezdő minimálbér bevezetése. Teljes cikk...


LMP: járjon minimálbér a közmunkásoknak is

6 éve Az LMP segítségével fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) egy közmunkás a neki járó bérek ügyében - jelentette be Szél Bernadett, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, a testület épülete előtt tartott sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Munka a minimálbér feléért - a többit feketén

6 éve Újszerű formája jelent meg a minimálbéres adóelkerülésnek: a feketén is pénzt kapó alkalmazottak egy részét immár csak részmunkaidőre jelentik be. Az elmúlt időszakban készült szakértői elemzések szerint százezrek juthattak munkához féllegális keretek között - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Ennyi a minimálbér Kínában

6 éve A hét eleji emelésnek köszönhetően immár Sanghajban a legmagasabbak a minimálbérek Kínában, de országszerte kétszámjegyű növekedés a terv. Teljes cikk...


Minimálbér-emelési támogatás: csak a keret ötödére pályáztak

6 éve A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő cégektől összesen 3909 minimálbér-emelési támogatási kérelem érkezett be a munkaügyi központokhoz, 58 800 munkavállalót érintően - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI érdeklődésére szerdán. Az MSZOSZ elnöke szerint nehéz volt előre tervezni a keretet, a VOSZ főtitkára pedig úgy vélte, a 10 milliárd forintos keretből megmaradt pénzt is a munka világára kellene elkölteni. Teljes cikk...



100 ezer fölé nő a minimálbér - állítja az államtitkár

6 éve A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely jövőre meg fogja haladni a 100 ezer forintot - mondta Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár. Szerinte a bértárgyalások legkésőbb december elejéig lezárulnak. Teljes cikk...


Lesz minimálbér és női kvóta a németeknél

6 éve Németországban női kvóta bevezetéséről állapodtak meg a koalíciós tárgyalásokon, a konzervatív CDU/CDU és a szociáldemokrata SPD elképzelése szerint a tőzsdén jegyzett vállalatok felügyelőbizottságában legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát. Teljes cikk...



Jön a 8,5 eurós német minimálbér

6 éve A német kormány a szerdai ülésén elfogadta a minimálbér bevezetéséről rendelkező törvényjavaslatot. Még a törvényhozás két háza is szavaz róla, ahol nem kétséges a többség, majd 2015 elején léphet életbe. Teljes cikk...


15 dolláros órabért követelnek az amerikai „mekisek”

6 éve Több mint száz amerikai városban sztrájkoltak csütörtökön a gyorsétterem-láncok - többek között a McDonald’s - alkalmazottjai követelve, hogy emeljék 15 dollárra a minimális órabért, és alakíthassanak szabadon szakszervezetet. Teljes cikk...


Beelőzi a cseh minimálbér a magyart

6 éve Januártól 700 koronával 9200 koronára (104 ezer forint) emelkedik a minimálbér Csehországban. Összehasonlításul: a jelenleg hatályos magyar minimálbér 101 500 forint). Teljes cikk...


Ekkora az adózott átlagjövedelem

6 éve A magánszemélyek 2013-ban 8761 milliárd forint jövedelmet szereztek az szja-bevallások alapján, ami 4 százalékkal - 333,5 milliárddal - haladja meg az egy évvel korábbit, adókötelezettségük ugyanakkor 1356,9 milliárdról 1318,3 milliárd forintra mérséklődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint. Teljes cikk...


Ennyi lesz 2015-ben a minimálbér

6 éve Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. Teljes cikk...


Nem biztos, hogy lesz bérmegállapodás a jövő héten

6 éve Még mindig távol vannak egymástól az álláspontok a munkaadók és a szakszervezetek között. Előbbiek 5-6 százalékos béremelés adnának, utóbbiak csak kétszámjeggyel kezdődőt fogadnának el. Teljes cikk...


Minden megállt egy napra Görögországban

7 éve Egész napos sztrájk bénította meg Görögországot szerdán, a fővárosban leállt a tömegközlekedés, országszerte akadozott a vasúti közlekedés, leálltak a szigetek közötti kompjáratok. Teljes cikk...


Mikor jár a garantált bérminimum?

7 éve Garantált bérminimum vagy minimálbér jár-e, ha a munkakör betöltésének feltételeként középiskolai végzettség van meghatározva? Teljes cikk...


Emelkedik a minimálbér Csehországban

7 éve Januártól 1150 koronával 13 350 koronára (168 210 forint) emelkedik a minimálbér Csehországban. A minimálbér emelés mértéke januártól 9,4 százalék. A szaktárca elemzése szerint jövőre a bérek általános 6,5 százalékos növekedése valószínűsíthető - írja az MTI. Teljes cikk...


Differenciált minimálbért vezetnek be Romániában, opcionálissá válik a nők alacsonyabb nyugdíjkorhatár

7 éve A végzettség és a munkaviszony időtartama függvényében differenciálják a minimálbért Romániában, és opcionálissá válik a nők számára, hogy a férfiaknál korábban vonulnak-e nyugdíjba - írja az MTI. Teljes cikk...


A dolgozók harmada a minimálbért sem keresi meg

7 éve Policy Agenda elemzéséből kiderül, hogy másfélmillió munkavállaló a minimálbért sem keresi meg, mindössze a dolgozók negyede kap átlag feletti fizetést - írja a Népszava. Teljes cikk...


Jövőre akár újabb 15 százalékkal emelkedhetnek a bérek

7 éve Akár újabb 10-15 százalékkal nőhetnek jövőre is a keresetek a vállalati szférában, mivel a munkaerőért folytatott verseny 2019-ben is meghatározó lesz - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


Már több a román minimálbér a magyarnál

7 éve Romániában a múlt héten megállapodtak a szakszervezetek és a munkáltatók képviselői a jövő évi minimálbér-emelés mértékéről. Teljes cikk...


17 ezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára

7 éve Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő -írja az MTI. Teljes cikk...


Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj

7 éve Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár bejelentette, hogy 2019-től 100 ezer forintra nő a gyermekek után járó ápolási díj - írja az MTI. Teljes cikk...


150 ezer forint lenne jövőre a minimálbér

7 éve A Világgazdaság információ szerint 2019-től a garantált bérminimum 202 ezer forintra, míg a minimálbér 150 ezer forintra emelkedne - írja a lap. Teljes cikk...


Indokolt lenne egy nagy béremelés

7 éve Amennyiben csökkentenék a kisvállalkozók terheit, úgy az álláspontok is közeledhetnének a béremeléseket illetően. Teljes cikk...


Minimálbéremelést és adócsökkentést javasol a DK

7 éve A Demokratikus Koalíció a minimálbér emelésével és a munkát terhelő adók csökkentésével enyhítene a munkaerőhiányon - írja az MTI. Teljes cikk...


Nem tudni, hogy mi lesz az állami vállalatok bérmegállapodásaival

7 éve Az állami cégek is küzdenek a munkaerőhiánnyal, a Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a legnagyobb állami vállalatok hogyan teljesítenek a bérek emelése tekintetében. Teljes cikk...


2019-ben sem emelkedik a közmunkások bére

7 éve A kormány szűkítette a közfoglalkoztatásra fordítható összeget a jövő évi költségvetési tervezetben, így mindössze 180 milliárd forint jut majd a Start-munkaprogramokra. Emiatt várhatóan nem emelkedik jövőre a közmunkások keresete - írja az mfor.hu. Teljes cikk...


Tényleg 520 euró lesz a minimálbér Szlovákiában?

7 éve Peter Pellegrini szlovák kormányfő szerint méltányos a javaslat, melynek értelmében a minimálbért 520 euróra emelnék - írja a Kamaraonline. Teljes cikk...


MLP: A kormány cserben hagyta a beteg embereket ápolókat

7 éve A Magyar Liberális Párt szerint a Fidesz és az Orbán-kormány érzéketlenségét mutatja, hogy még csak vitázni sem voltak hajlandóak arról, hogy a beteg vagy fogyatékos családtagjukat otthon ápoló emberek díjazásának összege emberhez méltó életkörülményeket biztosítson az otthonápolóknak és az ápoltaknak egyaránt - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...


Álomvilágban élnek a magyarok, ha fizetésről van szó

7 éve A legkisebb, 250-300 ezer forintos nettó fizetéssel lennének a legkevesebben elégedettek, de mégis kilenc százaléknyian ezzel is elégedettek lennének. Teljes cikk...


Már a diákok sem dolgoznak minimálbérért

7 éve Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat - mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója az M1 aktuális csatornán. Teljes cikk...


DK: Az otthonápolás számítson munkaviszonynak

7 éve A Demokratikus Koalíció azt kezdeményezi, hogy az otthonápolás számítson munkaviszonynak, és az állam fizessen érte minimálbért - írja az MTI. Teljes cikk...


A pénzügyes háromszor annyit, a szociális munkás még annyit se kap, mint egy átlag nyugdíjas

7 éve Bár a Magyar Államkincstár nem közöl hivatalos adatokat a nyugellátásról, az mfor.hu összehasonlította az átlagnyugdíjat és a KSH adatai szerinti átlagbéreket - írják. Teljes cikk...


Mégsem lesz minimálbér-emelés 2019-ben?

7 éve A 2019-es költségvetés szerint a kormány csak 2019 júniusában csökkentené a szociális hozzájárulási adó (szochó) mértékét, ez pedig veszélyeztetheti a januári minimálbér-emelést - írja az mfor.hu. Teljes cikk...


Emelkedik a német minimálbér

7 éve Tovább emelkedik a német törvényes minimálbér a következő két évben, ami január 1-től 3 millió német munkavállaló számára jelent magasabb bért. Teljes cikk...


Feketén dolgozik az emberek fele az építkezéseken

7 éve Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen. A legtöbb probléma az építőipart érintette és jellemzően a fekete foglalkoztatásból adódott - ismertette jelentésében a Pénzügyminisztérium munkaügyi főosztálya. Teljes cikk...


Múzeumok éjszakáján tiltakoztak a kulturális dolgozók

7 éve Könyvtárosokért, levéltárosokért, muzeológusokért, közművelődési dolgozókért tüntettek Pécsen: a múzeumok éjszakájára időzített eseményen akarták megmutatni, hogy ez az ünnep sokaknak az alacsony bérek emléknapja is. Hogy mennyire az, azt jelezte, hogy akadt könyvtáros, aki lyukas cipőben érkezett. Teljes cikk...


A minimálbér a garantált bérminimum emelésének hatására nőnek a bérek

7 éve Simon Attila, a Pénzügyminisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerint Magyarországon a versenyszférában a minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum emelésének következtében nőnek a keresetek, a közszférában pedig az életpálya modellek miatt - írja az MTI. Teljes cikk...


Aláírásgyűjtés az otthoni ápolási díj emeléséért

7 éve A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület aláírásgyűjtésbe kezd azért, hogy emelkedjen az otthoni ápolásért járó díj. Azt szeretnék, ha legalább a minimálbér összegét megkapják azok, akik családtagjukat gondozzák - számol be róla a HírTV. Teljes cikk...


A nettó minimálbérnek meg kellene haladnia a 117.000 forintot

7 éve Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint a minimálbér nettó értékének a következő években el kell érnie, illetve meg kell haladnia a 117.000 forintot - írja az MTI. Teljes cikk...


Újra kell-e számoltatnom a nyugdíjat, ha minimálbéren dolgoztam?

7 éve Szolgálati járandóságban részesülök van még néhány évem a 65 éves nyugdíjkorhatár betöltéséig. Szolgálati járandóság mellett 2 évet dolgoztam minimálbéren. Ha betöltöm a 65 évet és újra kérném a nyugdíjam megállapítását ez a 2 év emelne-e a nyugdíjamon. Teljes cikk...


A magyar cégek dolgozóinak 7 százaléka minimálbéres

7 éve Az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak 7 százaléka minimálbéres, 7 százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott, a minimálbéresek aránya a kereskedelemben a legnagyobb, 10 százalékos - írja az MTI. Teljes cikk...


Nem fizetik ki a cégek az emelt béreket

7 éve Arra hivatkoznak a cégek, hogy nem egyértelmű a jogszabály, így sokan nem fizetik ki az emelt minimálbért, és a garantált bérminimumot - írja a Népszava. Teljes cikk...


A munkavállalók kétharmada nem kapja meg a 310 ezer forintos országos átlagkeresetet

7 éve A KSH adatai szerint a magyarországi átlagkereset bruttó 310 ezer forint, de Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) elnöke szerint ez az adat nem a valóságot mutatja. Szerinte a medián értéket kellene használni, ami nagyjából húsz százalékkal kevesebb a KSH adatainál, azaz bruttó 248-260 ezer forint - írja a 24.hu. Teljes cikk...


Romániában 11,2 százalékkal nőtt a nettó átlagbér februárban

7 éve Romániában februárban 11,2 százalékkal volt magasabb a nettó átlagbér a tavalyi második hónaphoz mérten, és elérte a 2487 lejt (166 280 forint) - írja az MTI. Teljes cikk...


Minimálbért kapnak a Telekom Veszprém játékosai

7 éve A Veszprémi Építők Sport Egyesület és a Veszprém Handball Team Zrt. elfogadhatatlannak tartja a Telekom Veszprém csapatának ebben az idényben több meccsen elért eredményeit, de főként az azokon nyújtott teljesítményét és hozzáállását. Emiatt a Magyar Bajnokság befejezéséig felfüggesztették a csapatnak, valamint edzői stábjának a minimál béren felüli fizetések folyósítását - derül ki sajtóközleményükből. Teljes cikk...


Sztrájkolnak a parajdi sóbánya alkalmazottai

7 éve Sztrájkolnak a székelyföldi parajdi sóbánya alkalmazottai, a bánya turisztikai szintjének látogatását is megakadályozzák. A Mediafax hírügynökség hétfői jelentése szerint a bányászok húsz százalékos béremelést, és Seprődi Zoltán bányaigazgató leváltását követelik. A bánya 135 alkalmazottjának 80 százaléka az országos minimálbért kapja - írja az MTI. Teljes cikk...


Emelt összegű családi pótlék milyen jövedelem mellett szűnhet meg?

7 éve Emelt összegű családi pótlék folyósítása melletti munkavégzésnél a 3 havi jövedelemkorlátnál a 3 egymást követő hónapban szerzett jövedelem átlaga számít, vagy akkor szűnik meg az ellátás ha a 3 egymást követő hónap mindegyikében meghaladja a kereset a minimálbér összegét. Minimálbért dolgozom, de előző hónapban e feletti összeget kerestem. Teljes cikk...


A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban

7 éve Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik - írja az MTI. Teljes cikk...


Helytálló-e nyugdíjast heti 10 órában 10.000 Ft-os jövedelemre bejelenteni?

7 éve Egy cég most hozta hozzám át a könyvelését, sajnos rossz tapasztalatokkal szkeptikusan váltott könyvelőt az előző kolléga hanyagságai miatt. Az alábbiakat tapasztaltam: öregségi nyugdíjban részesülő hölgyet részmunkaidős foglalkoztatásban (napi 2 óra, heti 10 órának megfelelve) jelentettek be havi 10.000 Ft-os jövedelemmel, ami véleményem szerint nem helytálló, mert sem a minimálbér, sem a garantált bérminimum időarányosan járó részét nem éri el. A 2017. január 1-jén életbe lépett kormányrendelet azonban úgy fogalmaz: “minden munkáltatóra és munkavállalóra kiterjed”. Ebben a kérdésben szeretném álláspontját kérni. Helyes (és helytálló-e) a megállapított 10.000 Ft-os jövedelem heti 10 órás részmunkaidős öregségi nyugdíjban részesülő személy számára? Teljes cikk...


LMP: általános béremelésre és igazságos adócsökkentésre van szükség

7 éve Általános béremelést és igazságos adócsökkentést ígért kormányra kerülésük esetén Szél Bernadett, az LMP-társelnöke. Háromkulcsos - 0, 12 és 24 százalékos - adórendszerben gondolkodnak, és adómentessé tennék újra a minimálbért - írja az MTI. Teljes cikk...


Amit a minimálbérről, garantált bérminimumról tudnia kell

7 éve A munkaerőhiány alaposan megváltoztatta a munkaerő-piaci erőviszonyokat. Néhány évvel ezelőtt még álmodni sem mertek volna a munkavállalók arról, hogy a minimálbér emelésére kétszámjegyű mértékben kerül sor, a 2017., illetve 2018. években ugyanakkor ez történt. A 204. számú Magyar Közlönyben 2016. december 15. napján közzétett minimális díjazási mértékek ugyanis a szakszervezetek követeléseit is meghaladták. A minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelkedése két lépcsőben történt meg (430/2016.(XII.15.) korm.r.), ennek a 2018. évre vonatkozó rendelkezéseit a gyakorlati tudnivalókkal együtt mutatjuk be. Teljes cikk...


Minimálbért ígér a közmunkásoknak a Demokratikus Koalíció

7 éve A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülve a minimálbér szintjére emeli a közmunkások fizetését - írja az MTI. Teljes cikk...


Elemzők szerint lassabb ütemben, de 2018-ban is nőnek a keresetek

7 éve A képzett munkaerő egyre fokozottabb hiánya, a bérmegállapodások és a költségvetési életpályák hatására a várakozásokat felülmúlva nőttek a bruttó bérek tavaly novemberben. Idén is hasonló folyamatokra van kilátás, bár az ütem mérséklődik, alacsonyabb lesz a béremelkedés és magasabb az infláció így a reálbérek növekedése mindkét oldalról fékeződik - írja az MTI. Teljes cikk...


Novemberben 13 százalékkal nőttek a keresetek

7 éve Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - írja az MTI. Teljes cikk...


Havi 87.600 forintot veszítenek a pályakezdő pedagógusok

7 éve A néhány éve megváltoztatott bérszámítás miatt a pályakezdő pedagógusok fizetése 87.600 forinttal lesz kevesebb idén, ami éves szinten egymillió forint veszteséget jelent számukra - írja az eduline. Teljes cikk...


A szociális hozzájárulási adó 19,5 százalékra csökken

7 éve A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás eredményeként 2018. január 1-től a munkabérekre rakodó adóteher, a szociális hozzájárulási adó, az idei 22 százalékról, 19,5 százalékra csökken, ami újabb 200 milliárd forintot hagy a munkaadóknál, ezt az összeget pedig technikai fejlesztésekre és béremelésre fordíthatják. Teljes cikk...


Emelkedik a gyermekgondozási díj összege

7 éve A gyed maximális összege 2018-ban eléri a bruttó 193 200 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 96 600 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 126 350 forintra emelkedik - közölte az Emmi. Teljes cikk...


A minimálbért sem keresik meg a felcsúti akadémia dolgozói

7 éve Miközben az idei minimálbér összege 127.500 forint, addig a felcsúti akadémia takarító személyzete havi 88.000 forintot keres, a karbantartók 111.000 forintot - számol be róla a HírTV. Teljes cikk...


Miért nem éri el az órabérem a minimálbért?

7 éve Munkaerő kölcsönzés módján kerültem egy áruházba polcszervizes munkakörben. A közvetítő által az adott cégek vonatkozásában megadott órabérek összege nem éri el a minimálbér összegét sem, konkrétan nettó 300 és 450 forint/ óra díjazást fizetnek. A kérdésem az ,hogyan lehetséges ez,amikor törvény szabályozza a legkisebb fizethető bér mértékét !? Teljes cikk...


Emelkedett a minimálbér Horvátországban

7 éve A horvát kormány január 1-jei hatállyal 5 százalékkal, bruttó 163 kunával (5905 forint) megemeli a minimálbért, amely így az átlagfizetések 42,9 százalékát teszi majd ki. Horvátországban a bruttó átlagbér mintegy 8 ezer kuna - írja az MTI. Teljes cikk...


LMP: lefelé tartó bérverseny van

8 éve Az LMP szerint Magyarországon lefelé tartó bérverseny van; az ellenzéki párt ezzel Orbán Viktor miniszterelnöknek a pénteki göteborgi uniós csúcstalálkozón elhangzott beszédére reagált - írja az MTI. Teljes cikk...


2018-ban kiemelten ellenőrzik a minimálbér és a garantált bérminimum emelését

8 éve A minimálbér és szakmunkás garantált bérminimum emelését jövőre március-áprilisban, a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét pedig június- júliusban ellenőrzik majd a munkaügyi ellenőrök - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2018-es ellenőrzési tervéből - írja az MTI. Teljes cikk...


A minimálbér az alapja a jubileumi jutalomnak?

8 éve Szeretném kérdezni 2017-évben a 30-éves jubileumi jutalmat milyen illetmény után kell, hogy megállapítsa a munkáltatóm. Nekem az alapilletményem: 99738 Ft, garantált bérminimumra a kiegészítés: 61262 Ft.Vagyis kérdésem a mindenkori minimálbér az alapja /161000 Ft/ alapja a három havi kifizetésnek. Még tudna abba segíteni, egészségügyi végzettséggel /kártyával rendelkezem/szociális ellátásban dolgozom. A kredit pontokat milyen arányban kell teljesíteni ahhoz, hogy az egy havi pénzemet megkapjam a munkáltatómtól. Munkáltatom 30 pont szociális továbbképzés, 30 pont egészségügyi továbbképzést kér. Nekem már megvan a 60 kreditem, a MESZK által szervezet képzéseken vettem részt. A munkáltató csak 30 pontot számol, arra hivatkozva, hogy szociális otthonban dolgozom. Teljes cikk...


Emelkedik a minimálbér Szlovákiában

8 éve Robert Fico, szlovák kormányfő bejelentette Szlovákiában 480 euróra emelkedik jövőre a minimálbér összege - írja az MTI. Teljes cikk...


Augusztusban 13,2 százalékkal nőttek a keresetek

8 éve A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedés üteme alig különbözött az előző havi 13,1 százalékostól, de az augusztusiban szerepet játszott a jutalmak és prémiumok, valamint más egyszeri kifizetések 31,0 százalékos növekedése, ezektől megtisztítva 12,4 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése - írja az MTI. Teljes cikk...


A Magyar Munkáspárt 200 ezer forintos minimálbért és 100 ezer forintos minimálnyugdíjat ígér

8 éve Thürmer Gyula, a párt elnöke elmondta a Magyar Munkáspárt a kétszázezer forintos minimálbérért és százezer forintos minimálnyugdíjért fog küzdeni - írja az MTI. Teljes cikk...


Parragh László: a tavalyi bérmegállapodásnak a teljes magyar gazdaság a nyertese

8 éve Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta a tavalyi bérmegállapodásnak a teljes magyar gazdaság a nyertese. A minimálbér további 8 százalékkal, a szakmunkás bérminimum pedig további 12 százalékkal nő jövőre a tavalyi hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően. A kamarai elnök ezt a jól képzett munkaerő megtartása és visszacsábítása miatt tartja fontosnak - írja az MTI. Teljes cikk...


Milyen végzettségnél jár a garantált bérminimum?

8 éve Virágkötőként alkalmazottnak minimálbér jár, vagy garantált bérmimimum, ha a végzettsége gimnáziumi érettségi (tehát középfokú, de nem szakirányú), és OKJ-s szintű a virágkötő szakképzettsége? Teljes cikk...


Parragh László: a reálbér növekedése fűti a gazdaságot

8 éve Az erőteljes reálbérnövekedés fűti a gazdaságot, amelynek kettős hatása van, részben növeli a megtakarításokat, illetve csökkenti az eladósodottságát a lakosságnak, részben pedig növeli a belső fogyasztást - írja az MTI. Teljes cikk...


További minimálbér emelést!

8 éve A Munkástanácsok Országos Szövetsége a minimálbér és a garantált bérminimum további emelését javasolja - írják lapunknak eljuttatott sajtóközleményükben. Teljes cikk...


Népszerű a nyugdíjasoknak kitalált új szövetkezeti forma

8 éve Három hónap alatt 36 darab Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet alakult hazánkban és számuk valószínűleg tovább emelkedik majd - derül ki a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményből. Teljes cikk...


Világszerte gond lehet a nyugdíjakkal

8 éve A következő egy-két évtizedben nem csak nálunk, hanem világszerte fenntarthatatlanná válhatnak a nyugdíjrendszerek. Jelenleg a lakosság 18 százaléka nyugdíjas, ez 2040-re eléri a 26 százalékot - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Jön a 14. havi bér Szlovákiában

8 éve Robert Fico szerint Szlovákiában a 2018-as büdzsé tervezete a GDP-hez viszonyított 0,83 százalékos, a 2019-es pedig már csupán 0,1 százalékos hiánnyal számol. Az államadósság csökken, jövőre pedig bár nem kötelező érvénnyel, de bevezetik a 13. és 14. havi fizetést - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nőtt a fizetési mérlegtöbblet, nőtt az átlagkereset

8 éve Az idei második negyedévben 1,750 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg többlete, 798 millió euróval több az előző negyedévinél. Júliusban a bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest - írja az MTI. Teljes cikk...


Csökkenhet a munkaadói járulék, nőhet a minimálbér

8 éve Jövő hónapban a kormány újratárgyalhatja a bérmegállapodást, a munkaadói és a munkavállalói oldallal közösen. Akár 4 százalékkal is csökkenhetnének a járulékok, a munkavállalók terhei és napirendre kerülnek, növekedne a minimálbér és a garantált bérminimum - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


Táppénz összege 2018

8 éve A 2018-as minimálbér-emeléssel a legmagasabb elérhető táppénz összege is változik. Teljes cikk...


Nőtt az átlagkereset

8 éve 2017 júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt, 14,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017 január és június között a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt. Az év első hat hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a KSH. Teljes cikk...


Kétszámjegyű emelést ígér a Tesco

8 éve A Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóközleménye szerint idén 13 700 munkavállaló bérét emelte átlagosan 12,4 százalékkal, tehát - a tavalyi év után - 2017-ben is kétszámjegyű béremelkedés valósult meg - írja az MTI. Teljes cikk...


Három fontos dolog a munka díjazásáról

8 éve A munka díjazása a munkáltatókat és a munkavállalókat egyránt intenzíven foglalkoztatja. Az egyik fél a munka költséghatékony megszervezésére, a másik pedig minél nagyobb munkajövedelem megszerzésére törekszik. A minimálbérrel, a távolléti díjjal és a bérpótlékokkal összefüggésben három olyan kérdéskört mutatunk be, melyek gyakori félreértések alapjai. Teljes cikk...


Trükköznek a vállalatok a munkaidővel

8 éve A minimálbér emelése miatt azonnal léptek a vállalatok, és jóval több embert foglalkoztatnak részmunkaidőben, mint korábban - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Rokkantsági ellátás mellett mennyit kereshetek?

8 éve Rokkantsági ellátás mellett dolgozok és úgy tudom hogy a minimálbér 150%-ig kereshetek mellette, de nettó bér vagy bruttó bér 150% -a? Teljes cikk...


Miért nem emelkedett a minimálbérem?

8 éve Rendes munkaidőben vagyok foglalkoztatva vagyok ami napi 8 óra a feldolgozóiparban, mert még nem kezdődött el a szezon és a minimálbérem egész hónapot ledolgozva még most heti 5 nap. Nem érzem a minimálbér emelését, minek tudható be ez? Teljes cikk...


Nyugdíjasként dolgozom, mennyit kereshettem tavaly?

8 éve Borzalom amilyen tájékozatlanság van a nyugdíjak melletti keresettel kapcsolatban. Bérszámfejtők, helyi igazgatóság nem tud választ adni arra,hogy 12-vel vagy 11-el szorozzam a minimálbért a tavalyi évre, mivel 2016 február 1-től vagyok nyugdíjas a 40 évvel és mellette dolgozom. Annyit mindenki tud, hogy 111 000 volt a minimálbér alap. Kérdésem mennyit kereshettem így a tavalyi évben? Teljes cikk...


30-50 ezer forint nyugdíjból kellene megélnie a minimálbéreseknek?

8 éve Jelenleg 1 millióan dolgoznak minimálbére bejelentve, akiknek a nyugdíja majdan havi 30-50 ezer forint között lesz, amiből 15-20 évig kellene megélniük, idézi az Aegon Magyarország közleményét a Napi.hu. Teljes cikk...


Jelenlegi szolgálati járadékom átalakul nyugellátásra, amikor elérem a nyugdíj korhatárt?

8 éve Szolgálati járadékosként 6 órás rész munkaidőben, a minimálbér ( 127.500 Ft) alatti jövedelemmel dolgozom. Közel 40 év szolgálati idővel lettem járadékos 2012. 01.01-vel. Azt szeretném megkérdezni, hogy a jelenlegi szolgálati járadékom alakul át nyugellátásra amikor elérem a nyugdíj korhatárt (65 év)? Csökkenhet-e a majdani nyugdíjam a jelenlegi szolgálati járadékhoz képest, ha bár a szolgálati időm a rész munkaidővel növekszik, de a részmunkaidős jövedelmem a minimálbért (127.500 Ft-t) nem éri el. Mi a jelenlegi hatályos jogszabályi rendelkezés? Teljes cikk...


Mem tudnak nyugati minimálbért fizetni a magyar fuvarozó cégek

8 éve Bajban a kamionosok. Egyes magyar fuvarozók visszavonulhatnak az európai uniós piacokról, mert nem tudják sofőrjeiknek megfizetni a nyugati minimálbért - írta az Esti Újság. Teljes cikk...


Nem kapjuk meg a garantált bérminimumot

8 éve Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy van érettségim és OKJ-s vendéglátó- eladó képesítésem. 2015-ben amikor a jelenlegi munkahelyemre kerültem a 450 Ft-os órabér (napi 14 óra, egy hónapban 210 óra) fedezte a minimálbér összegét. Ez évben ez megemelkedett és a munkáltatónk nem emel. Jogosult vagyok erre a garantált bérminimumra? Pultosként dolgozom egy falusi kiskocsmában. Január végén megkaptuk a szerződésmódosításunkat amin a bruttó bér 161000 Ft, de munkáltató nem hajlandó kifizetni. A kolléganőmmel nem írtuk alá a papírt. Mit tegyünk? Teljes cikk...


Nem éri el az órabérem a minimálbért

8 éve Jogi tanácsot szeretnék kérni fizetés ügyben. Mivel januártól emelkedett a minimálbér, így a fizetésem nem éri el a bejelentett fizetést, mivel nincs annyi az órabérem. Így a hivatalos fizetésből kell visszahoznom a különbözetet. Ez így szerintem nem igazán szabályos. Teljes cikk...


Így egyensúlyoznak a cégek a kötelező béremelés miatt

8 éve Majdnem minden harmadik cég emelte a vállalati normát, hogy csökkentse a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből származó költségnövekedést, derül ki egy friss kutatásból, amiről a Világgazdaság számolt be. Teljes cikk...


Jár, de nem mindig jut garantált bérminimum a vagyonőrnek

8 éve Bár megfigyelhető béremelkedés is, egyre többen távoznak a vagyonőr ágazatból, vagy az országból. Összességében fásultak és csórók a vagyonőrök, mert a fejük felett kötött megállapodások és a készenléti jellegű munkakör miatt sok esetben nem kapják meg a nekik járó garantált bérminimumnak megfelelő fizetést. Tegnap történt, hogy közel 10 millió forintot ítélték meg első fokon egy vagyonőrnek egy a készenléti jelleget érintő munkaügyi perben. Utánajártunk a G4S-nél alkalmazott LEGO-s vagyonőr panaszának is. Teljes cikk...


Csökkent a zsebbe adott pénz, a fizetés pedig nem nőtt

8 éve Nagyon sokan vannak azok a dolgozók, akik a minimálbér és a bérminimum emelése következtében egyáltalán nem visznek több pénzt haza. Számukra annyi változott, hogy "átstrukturálódott" a fizetés, zsebbe kevesebbet kapnak, derül ki a Napi.hu írásából. Teljes cikk...


Jó tudni róla, hogy volt béremelés

8 éve Volt-e béremelés januárban? - válaszok a Napi videójában. Teljes cikk...


Százezrek kaptak kevesebb bért a brit Tescónál

8 éve 140 ezer volt és jelenlegi dolgozóját kénytelen kárpótolni a brit Tesco, összesen 9,7 millió fonttal, mert bérszámfejtési hibák miatt a kötelező minimálbérnél alacsonyabb fizetést kaptak. Teljes cikk...


Járhat-e a garantált bérminimum visszamenőlegesen?

8 éve A munkaszerződésem szerinti munkaköröm titkárnő, melynek betöltéséhez középfokú iskolai végzettséget várt el a munkáltató. Érettségivel rendelkezem, továbbá az előírtaktól függetlenül megszereztem még a menedzser asszisztens emelt szintű képesítést is. A kolléganőm adminisztrátor munkakörben, érettségi nélkül, ugyanazt a feladatot látja el a cégnél, mint én. Mind a ketten minimálbért kapunk. Kérdésem, hogy jogosult vagyok-e végzettségem és szakképesítésem alapján a garantált bérminimum összegére vagy nem? Amennyiben Önök szerint jár részemre a garantált bérminimum, akkor az visszamenőleg igényelhető-e, továbbá a garantált bérminimum összegével kapcsolatos igényemet a munkáltatómmal milyen módon közöljem, mire hivatkozzak, hogy komolyan vegyenek, hiszen ez irányú kérdésemre már azt a választ adták, hogy szerintük nem jár és nem is foglalkoznak tovább ezzel kérdéssel? Teljes cikk...


Nem kapom meg a garantált bérminimumot

8 éve Én egy biztonsági szolgálatnál dolgozom. 240 óra ledolgozott óra után csak 134352 forintot kaptam januárra, Erzsébet-utalvánnyal együtt amit forintosítottak/8500ft/. Felháborítónak tartom ezt a viselkedést a cégünk részéről. Teljes cikk...


Jár a garantált bérminimum?

8 éve Egészségügyi szakiskolai végzettséggel, általános érettségivel, vagyonőri képesítés nélkül mint portás dolgozom, akkor jár-e 161000-es bér? Teljes cikk...


Közfoglalkoztatottként szakmunkát végzek, miért nem kapom a szakmunkás minimálbért?

8 éve Szeretnék érdeklődni hogy jogosult vagyok-e hogy megkapjam a szakmunkás minimálbért hogyha van egy okj-s informatikai rendszergazda szakmám és egy érettségim. Jelenleg a Nemzeti Művelődési Intézet alkalmaz mint kulturális közfoglalkoztatottat. A munkakör is megfelelne a szakmunkás minimálbér elvárásainak, mivel egy teleházban dolgozom ahol számítógépeket szerelünk és karbantartunk minden nap. A kérdésem pedig a következő lenne: hogy ha a helyi önkormányzatnál véglegesítenének akkor a fenti feltételek alapján a szakmunkás minimálbért kellene kapnom? Teljes cikk...


Vagyonőrként nem garantált bérminimumot kellene kapnom?

8 éve 2004-ben végeztem el a Vagyonőri tanfolyamot, amelyről szakképesítést igazoló bizonyítványt kaptam. Egy cégnél dolgozom mint Személy és Vagyonőr most emelték a béremet 127 500 forintra azt szeretném megkérdezni, hogy nekem jár-e a 161000 forintos bér. Teljes cikk...


Minimálbér vagy garantált bérminimum - melyiket kell adni?

8 éve Több alkalommal beszámoltunk arról, hogy jelentősen változott a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összege. A 430/2016. (XII.15.) Korm.r. alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 127.500 forint lesz. Ezzel szemben a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén, 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 161.000 forintra emelkedik. Sajnos azonban a szabályok alkalmazása körül nagy a zűrzavar, melynek az oka az, hogy a (szak)képesítések, valamint a képesítési követelmények folyamatosan változnak, a jogszabályok összhangja pedig egyre kevésbé valósul meg. Tekintettel arra, hogy sem a munkáltatók, sem pedig a munkavállalók számára nem mindegy, hogy melyik minimálbérrel kell számolni, így a leggyakoribb kérdéseket, és az azokra adható válaszokat összefoglaljuk. Az összefoglaló anyagunkban a Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi állásfoglalását is bemutatjuk. Teljes cikk...


Parragh szerint nem csalják el tömegesen a béremelést a cégek

8 éve A visszás módszerek tömegesen biztosan nem fordulnak majd elő, bátran állítható tehát, hogy az erről szóló fejtegetések alaptalanok - így fogalmazott a Magyar Idők kérdésére Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Teljes cikk...


Eladóként meg kell kapnom a garantált bérminimumot?

8 éve Azt szeretném kérdezni, hogy ha kereskedelmi szakmunkás iskolában 3 évig eladói szakmát tanultam (1976-1979) és jelenleg egy áruházban vagyok eladó-pénztárosként alkalmazva, akkor köteles-e a munkáltató megadni a 161000 forintos garantált bérminimumot? Teljes cikk...


Összegszerűen mennyit lehet keresni rokkantellátás mellett?

8 éve Miért nem tudja senki forintban leírni, hogy mennyi az az összeghatár havonta, amit a rokkantellátásban részesülő emberek kaphatnak. Nem a 150%-ra vagyok kíváncsi, hanem a kereshető forintra, nettó vagy bruttó. Teljes cikk...


Legalacsonyabbak között a magyar minimálbér Európában

8 éve Bár jelentősen emelkedett január 1-től a magyar minimálbér, európai összehasonlításban így is a legalacsonyabbak között szerepel. Az Unióban a legmagasabb a minimálbér Luxemburgban, a legalacsonyabb pedig Bulgáriában, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


A minimálbér-emeléssel elvesztettem a korábbi plusz pénzemet

8 éve 2016-ban bruttó 130.000 forinttal kezdtem. Próbaidő után 140.000 forint bruttó fizetést kaptam. Most az emeléssel megkapom a 161.000-bruttót. Így elesem a +10 ezer forinttól amit pluszba kaptam. Szerintem 161.000+10000 forintot kellene kapnom. Teljes cikk...


OKJ-s képzéssel garantált bérminimumot vagy minimálbért kell kapnom?

8 éve Érdeklődnék, hogy OKJ-s szakmunkás bizonyítvánnyal jogos-e az, hogy minimálbért kapok, azaz a papírjaimon 8 általános iskolai végzettség van feltüntetve, és eszerint számolnak. Ápoló vagyok egy idősotthonban. Teljes cikk...


Kinyögik a béremelést, nehogy újabb emberek menjenek el

8 éve Rövid távon terhet, hosszabb távon viszont előnyt jelenthet az agrár-élelmiszeripari vállalkozásoknak a béremelés. A munkaerőhiányra ugyanis megoldást jelenthet, ha a magasabb fizetéseknek köszönhetően egyre több közmunkás jelenhet meg az ágazatban, írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


200-350 ezer forintos fizetésből lehetne kényelmesen megélni

8 éve Februárban már az emelt minimálbért és bérminimumot kapják azok, akik ezekre az összegekre vannak bejelentve. Az előbbi bruttó 127.500, míg az utóbbi 161.250 forint. A boldogsághoz, a nyugodt megélhetéshez azonban ennél több kellene, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Adminisztrátornak minimálbér vagy garantált bérminimum jár?

8 éve Egy kft.-ben dolgozó adminisztrátornak minimálbér vagy bérminimum jár? Pénzügyi, gazdasági feladatok, számlázás, pályázatokkal kapcsolatos feladatai vannak. Teljes cikk...


Leveheti a munkáltató 8-ról 6 órára a munkaidőt?

8 éve Egyik napról a másikra leveheti-e a munkáltató 8 óráról 6 órára a munkaidőt előző megegyezés nélkül? És ha nem fogadom el mivel járhat? Teljes cikk...


Vegyes érzések a minimálbér emelése körül

8 éve Munkaadói szemszögből vegyes a minimálbér emelésének a fogadtatása. Legalábbis vannak vállalkozások, ahol gondot okoz a megemelt minimálbér illetve garantált bérminimum kitermelése, erről már számos alkalommal írtunk. Most megkérdeztük olvasóinkat, az eredmény nem reprezentatív. Van ahol nehéz lesz megoldani a működést, sőt akár elbocsátást is okozhat a béremelés. Teljes cikk...


190 ezer forint a havi nettó átlagkereset

8 éve Novemberben a bruttó átlagkereset 285 800 forint volt, 8,2 százalékkal nőtt egy év alatt, a nettó összeg, amit valaki hazavisz a családi adókedvezmény nélkül 190 ezer forint, míg az adókedvezménnyel 197 200 forintra becsülhető, derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Teljes cikk...


Bővült a jobban keresők tábora?

8 éve Adóügyi statisztikák alapján csökkent az alacsonyabb keresetűek száma, míg az átlagos, jó és kiemelkedő bért kapók tábora növekedett, írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


A rokkantellátás összege is beleszámít a keresetkorlátba?

8 éve Szeretném megkérdezni, hogy a rokkantellátás hozzáadódik-e a keresethez? Vagy külön a bevételnek a kereset számít? Írásaikból értem, hogy 4 órában dolgozhat, és bevétele a minimálbér 150%-át nem haladhatja túl. Teljes cikk...


Hogy számít bele a nyugdíjba a hatórás munkaviszony?

8 éve Az lenne a kérdésem, hogy a hatórás munkaviszony, nyugdíjnál egy évnek minősül? Teljes cikk...


Jogosult vagyok a garantált bérminimumra, ha nincs szakirányú végzettségem?

8 éve Ha eladóként dolgozom, de nincs ilyen végzettségem (hulladékgazdálkodó szakirányú végzettségem van) 2017. januártól milyen összegű bérminimumra vagyok jogosult? Teljes cikk...


Az emelt minimálbérem tartalmazza az éjszakai pótlékot, ez jogszerű?

8 éve Az új munkaszerződésem szerint a bruttó bér január 1-től 161.250 Ft, mely tartalmazza a 30 százalék éjszakai pótlékot. Ez így jogszerű? Akkor mennyi is a bruttó? Teljes cikk...


Minimálbér, járulék, szja, társasági adó, kiva, kata

8 éve Január 12-én a BKIK és a Piac & Profit közösen rendez konferenciát az idei adóváltozások kapcsán felmerülő céges teendőkről. A résztvevők megismerhetik, hogy az új szabályok hogyan hatnak a vállalatok gazdálkodására, mit kell tenniük annak érdekében, hogy a változások nyertesei legyenek. A szakértő előadók segítenek, hogy mindenki megtalálja a számára legelőnyösebb adózási formát, javadalmazási rendszert. Teljes cikk...


Még erősebb ösztönző a munkáltatóknak: emelkedik a rehabilitációs hozzájárulás

8 éve A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 2010 óta változatlanul 964 500 Ft/fő/év volt. Az új szabály értelmében a rehabilitációs hozzájárulás összege a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér havi összege kilencszeresének megfelelő mértékére emelkedik. Teljes cikk...


1 és negyed millió dolgozót érint a béremelés

8 éve Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik, ugyanis 1 millió 250 ezer munkavállalóra van hatással, hogy január elsején nagymértékben emelkedett a minimálbér, illetve a szakmunkás garantált bérminimum - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára. Teljes cikk...


Így változik a rehabilitációs hozzájárulás

8 éve A munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma a 25 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek átlagos statisztikai állományi létszáma a teljes állomány 5 %-át (kötelező foglalkoztatási szint) nem éri el. Teljes cikk...


Sokan keresnek többet január 1-től

8 éve Ahogy arról már számos alkalommal hírt adtunk, január elsejétől nő a minimálbér, a garantált bérminimum. 1,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak. A belügyhöz tartozó életpályák illetménye, valamint a közfoglalkoztatotti bér is emelkedik kis mértékben. Valamint január 1-től 30 ezer forintra nő a kétgyermekeseknek járó adókedvezmény. Teljes cikk...


NGM: 7 százalékos bérnövekedés lesz 2017-ben

8 éve Jobban megéri dolgozni 2017-ben, folytatódik a reálbérek emelkedése - hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján - jelent meg a kormany.hu-n. Teljes cikk...


Amit a minimálbér emeléséről mindenkinek tudnia kell

8 éve A 430/2016. (XII.15.) Korm.r. alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) teljes munkaidő teljesítése esetén, 2017. január 1-jétől, havibér alkalmazása esetén 127 500 forint, hetibér alkalmazása esetén 29 310 forint, napibér alkalmazása esetén 5870 forint, órabér alkalmazása esetén pedig 733 forint lesz. A minimálbér mértéke 2018. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 138 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 31 730 forint, napibér alkalmazása esetén 6350 forint, órabér alkalmazása esetén pedig 794 forint lesz. Teljes cikk...


A trükközés miatt még csökkenhet is a minimálbéres dolgozók fizetése

8 éve Sok vállalkozás megpróbálja kivédeni a szakképzettek garantált bérminimumának 25 százalékos emelését. A minimálbér 15 százalékos emelése is gondot jelent. A nemzetgazdasági tárca kiemelt ellenőrzéseket ígér. Teljes cikk...


36 ezer forint lett az ukrán minimálbér

8 éve A jövő évi büdzsében jelentősen, az eddigi kétszeresére, 3200 hrivnyára, csaknem 36 ezer forintra emelték Ukrajnában a minimálbért. Petro Porosenko elnök hétfőn írta alá a 2017-es állami költségvetésről szóló törvényt. Teljes cikk...


Az MSZP a minimálbér adómentességét sürgeti

8 éve Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke azt mondta, kormányzásuk idején a legalacsonyabb jövedelmi sávba tartozók harmadával kerestek többet mint ma, a mostani kormány pedig hat év alatt azt érte el, hogy a minimálbér vásárlóértéken megüti a 2010-es szintet - közölte az MTI. Teljes cikk...


127 500 forint lesz a minimálbér

8 éve Az alapbér kötelező legkisebb összege havibér esetén 127 500 forint, a garantált bérminimum havibérnél 161 000 2017. január 1-jétől. Az összegekre vonatkozó - havi, heti, napi és óra bontásban - kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben. Teljes cikk...


Nem csak adócsökkentés, emelés is lesz

8 éve Az egyik lényeges, nem is kis mértékben emelkedő elem a rehabilitációs hozzájárulás lesz, melynek célja, hogy a cégek minél több megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztassanak. 2017-ben 10 százalékkal nő a mértéke, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Ha nincs jövedelmem, akkor is kaphatok rehabilitációs ellátást?

8 éve A "megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira (többek között)jogosult az, aki a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át biztosított volt". Ugyanakkor: "Ha a jogosult nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, vagy egyáltalán nem rendelkezik jövedelemmel az ellátást a 2012-ben érvényes minimálbér összege (93.000,- Ft) alapján állapítják meg". Például: "Az igénylőnek egyáltalán nincs átlagjövedelme, ezért a rehabilitációs ellátás összege minimálbér 40%-a, azaz 37.200 forint". A kérdésem az lenne, hogy amennyiben az igénylőnek egyáltalán nincs átlagjövedelme, annak nincs igazolt munkaviszonya sem, mégis jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására? Teljes cikk...


Mi lesz a közmunkások bérével?

9 éve Egyre szélesebbre nyílik az olló a nyílt munkaerőpiacon megkereshető legkisebb bér és a közmunkások keresete közt. A közfoglalkoztatottak átlagbére még csökkent is idén, az pedig még nem dőlt el, hogy az ő keresetük jövőre emelkedik-e, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


A többség persze örül a béremelésnek

9 éve Olvasói felmérésünk eredménye szerint a többség persze örül a minimálbér emelésének. Ugyanakkor összességében majdnem ugyanannyian látják a lehetséges hátulütőket is. Teljes cikk...


Mit is jelent a minimálbér-emelés a régióban?

9 éve Nyugat-Európában sokkal nagyobb jelentősége van az ágazati béralkuknak, amelyeket a hazainál jóval erősebb érdekképviseletek harcolnak ki. A régióban azonban fontos szerepe van a meghatározott legalacsonyabb bérnek. Jövőre Magyarországon lesz a legnagyobb arányú emelés, ezzel azonban a korábbi jelentős elmaradás miatt még mindig csak a régiós átlag alját sikerül hozni. Teljes cikk...


Kinek jár a garantált bérminimum?

9 éve A felek a munkaszerződésben számos kérdésben szabadon megállapodhatnak, de ez alól vannak fontos kivételek. Ezek egyike az a Munka törvénykönyve (Mt.) 136. § (1) bekezdésében előírt követelmény, hogy alapbérként legalább a legkisebb munkabért kell meghatározni a munkaszerződésben. És kinek jár a garantált bérminimum? Teljes cikk...


Minden, amit tudni kell bérmegállapodásról - 7 pontban

9 éve Közzétették a bérmegállapodást, ami érinti a minimálbér, a garantált bérminimum és a munkáltatói terhek csökkentését a következő két évre. Teljes cikk...


Mindenki elment a falig Varga Mihály szerint a bérek ügyében

9 éve A bértárgyalásokat mindvégig a megállapodásra törekvés jellemezte, mindenki, nem csak a kormány, hanem a munkaadók és a munkavállalók is "elmentek a falig" - mondta a nemzetgazdasági miniszter a bérmegállapodás aláírásakor csütörtökön Budapesten. A munkaadók szerint ez a kormány esetében nincs feltétlenül így, ráadásul a hatások modellezésére nem jutott idő, így majd az idő dönti el, hogyan is érinti a cégeket. A szakszervezetek örülnek, hogy a minimálbér 2017-18-ban eléri a létminimum értékét. Teljes cikk...


Megvalósul a minimálbér emelés, nőhet a részmunkaidő és más trükkök aránya

9 éve Jelenleg Magyarországon a minimálbér szintje nem csupán a környező országok minimálbér szintje alatt húzódik, hanem az még a létminimum szintjét sem éri el, megközelítőleg 20.000 forinttal kevesebb. Persze nem biztos, hogy a munkaadók is örülnek. Lássuk milyen pozitív és negatív oldalai lehetnek az emelésnek. Teljes cikk...


Köteles vagyok elfogadni a munkaidő lecsökkentését?

9 éve Hét éve dolgozom egy kis vállalkozásnál főállásban és most úgy néz ki, hogy a munkaadóm gazdasági okra hivatkozva 6 órára csökkentené a munkaidőmet. Ez azzal is járna, hogy az eddig is alacsony minimálbér időarányosan csökkenne. A kérdésem az volna, hogy köteles vagyok-e elfogadni a szerződés változtatását vagy kérhetem ebben az esetben azt, hogy mondjon fel nekem és akkor megkaphatom-e a végkielégítést? Teljes cikk...


A bérfelzárkózás a dolgozóknak jó, a vállalkozóknak nem előnyös

9 éve Vélemények a minimálbér- és garantált bérminimum emeléséről született megegyezés után. Így látják a munkavállalók és a munkaadók érdekképviselői. Teljes cikk...


A járulékcsökkentés dacára sem leszünk egyből versenyképesebbek

9 éve Adószakértők szerint a járulékcsökkentés kedvező, de a béremelés a kis cégeknél problémát jelenthet. A lengyel, cseh, szlovák gazdaság továbbra is versenyképesebbek lesz, mint a magyar - írja az MTI Teljes cikk...


A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2017-ben

9 éve A minimálbér 15, a bérminimum 25 százalékkal emelkedik 2017-ben. Teljes cikk...


Megvan a megállapodás: ennyi lesz a minimálbér

9 éve Megállapodott a kormány a szociális partnerekkel: a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülését követően kedden Budapesten. Teljes cikk...


Van-e garancia arra, hogy a járulékcsökkentést béremelésre fordítják a munkaadók?

9 éve A munkáltatói oldal múlt pénteken a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) javasolta, hogy a társasági nyereségadó 9 százalékra csökkentését - amit a kormány kezdeményezett - járulékcsökkentésre konvertálják át. Teljes cikk...


Ennyi volt a minimálbér a 2000-es években

9 éve Összefoglalta a NAV, mennyi volt a minimálbér a 2000-es években. Teljes cikk...


A béremelés fedezetét szolgálhatja a vállalati nyereségadó csökkentése

9 éve Miután az elkövetkezendő két évben a minimálbér és a szakmai bérminimum emelése jelentős többletköltségeket fog okozni a magyarországi cégeknek, vélhetően részben ezt is hivatott kompenzálni a vállalati nyereségadó 10 százalékos csökkentése - nyilatkozta az indexnek az RSM Hungary szakértője. Teljes cikk...


Kötelező legyen fizetést emelni a járulékcsökkentés terhére

9 éve A munkavállalók béremelése érdekében jogszabályba foglalnák, hogy kötelező legyen fizetést emelni a járulékcsökkentés terhére - nyilatkozta a Magyar Szakszervezeti Szövetség Somogy megyei vezetője a sonline-nak. Teljes cikk...


A Munkástanácsok is elégedett a minimálbére emeléséről szóló javaslattal

9 éve A szakszervezet úgy látja, hogy a munkavállalók, és így természetesen a szakszervezetek számára is kedvezőnek minősíthető javaslatot terjesztett elő a kormány a minimálbérek és a minimálbérek feletti bérek felzárkóztatása érdekében, derül ki a Munkástanácsok közleményéből. Teljes cikk...


127 ezer forint lehet a bruttó minimálbér

9 éve A kormány 15 százalékos minimálbér-növelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl 2017-re, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nőhet. A tárgyalások tovább folynak, mert a munkaadók magasnak tartják a béremelés mértékét, kevésnek a járulék csökkentését, de a hosszabb távú megállapodás esélyét üdvözlik. Teljes cikk...


Arizona megszavazta: 580 ezer forint lesz a minimálbér

9 éve Az elnökválasztás mellett Arizona állam megszavazta a minimálbér 12 dollárra emelését, mármint bruttóban és óránként - írja az index. Teljes cikk...


Minimálbéren a Premier League-ben

9 éve A Chelsea-n és az Evertonon kívül a többiek csak a törvényben előírt minimálbért fizetik az alkalmi szerződéssel foglalkoztatott munkavállalóknak, valamint a kölcsönzött munkaerőnek - írja az origo.hu. Teljes cikk...


Lehet kapni munkabért és ellátást egyszerre?

9 éve Férjemet leszázalékolták 12 éve 40%-ra, de akkor nem volt jogosult az ellátásra még. Akkor megállapították neki, hogy szakmájában illetve magasban nem dolgozhat. Kérdésem a következő: most újra beadja a leszázalékolást, akkor megtarthatja a munkahelyét? Kaphat ellátást és munkabért is egyszerre? Minimálbéren van kb 90 ezret kap, de nagyon nehezen bírja a munkát már...ön szerint lehet így? Mitől függ? Teljes cikk...


8 százalékos minimálbér-emelés?

9 éve Közös bérajánlást fogalmaznak meg a szakszervezetek a szerdán folytatódó jövő évi bértárgyalásokra. A minimálbért 8, a szakmunkás-bérminimumot 13 százalékkal emelnék meg - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...


Évek óta nem emelkedett a rehabilitációs támogatás

9 éve A rehabilitációs támogatás emelését kérik az érintett nonprofit szervezetek - mondta a Védett Szervezetek Országos Szövetségének elnöke. Balogh Zoltán kiemelte, hogy a probléma az, hogy a támogatás az elmúlt években nem változott, nem követte a minimálbér növekedésének mértékét. Teljes cikk...


Vajon mennyi lesz a minimálbér jövőre?

9 éve Elkezdődtek a bértárgyalások a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai budapesti ülésén. Teljes cikk...


"Nem a bevándorlók szorítják le a béreket, hanem az őket kizsákmányoló munkáltatók"

9 éve A brit Munkáspárt vezetője szerint ha valahol feszültség keletkezik a Nagy-Britanniába érkező külföldi munkavállalók miatt, az rendszerint nem ők, hanem "a kizsákmányoló munkáltatók" okozzák, akik gyakran a törvényes minimálbért sem fizetik ki nekik. Teljes cikk...


111.000 Ft iskolakezdési támogatás

9 éve Egészség-, és önsegélyező pénztáron keresztül is igénybe lehet venni iskolakezdési támogatást, írja Fata László cafeteria szakértő a cafeteriatrend.hu-n. Teljes cikk...


Beleszámít a keresetkorlátba a rokkantsági ellátás?

9 éve Ha a rokkantsági ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, havi jövedelme nem haladhatja meg a minimálbér 150%-át. Ebbe a jövedelembe a rokkantsági ellátás is beletartozik? Teljes cikk...


Átlagosan 172 800 forintot viszünk haza

9 éve A bruttó átlagkereset 259 900 forint volt júniusban, 5,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH. Teljes cikk...


Módosítják a diákmunkavállalók szerződéseit

9 éve A szeptember elsejétől hatályba lépő jogszabályváltozások miatt százharmincezer diák munkavállaló és háromezer cég szerződését kell újrakötni az iskolaszövetkezeteknél. Teljes cikk...


50 ezer forint nyugdíjra számíthatnak a minimálbéresek

9 éve Magyarországon nagyjából másfél millióan kapnak minimálbért, akik nyugdíjas éveikre mindössze 50 ezer forint körüli nyugdíjra számíthatnak, így alternatíva után kell nézniük az időskori megélhetés érdekében, írja a hvg.hu. Teljes cikk...


LMP: Brüsszelnek üzengetés helyett emeljék meg a béreket!

9 éve Az LMP szerint jó kiindulási alap, ezért Orbán Viktor miniszterelnöknek támogatnia kell azt az európai parlamenti javaslatot, amelynek lényege, hogy egységesen a bruttó átlagbér 60 százalékában kívánják meghatározni a minimálbért. Teljes cikk...


Sokkal többet kereshetnek a dolgozó diákok a minimálbérnél

9 éve Átlagosan 15-20 százalékkal többet keresnek a tanulók a minimálbérnél - mondta Hegedűs Csaba, a Prohuman Diákmunka vezetője a Népszabadságnak. Teljes cikk...


A Fidesznek négy "fő bűne" van, amely tönkretette a foglalkoztatást

9 éve Az LMP értékelése szerint a kormány "összeszerelő üzemekre építő" gazdaságpolitikájának csődjét és a magyar emberek "legrútabb elárulását" jelenti az a terv, amely szerint külföldi vendégmunkásokat hívnának be Magyarországra a szakképzett munkaerő hiánya miatt - mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke keddi sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Eléri-e a létminimumot a minimálbér ősszel?

9 éve Szeptemberben folytatódnak a minimálbér-tárgyalások; a kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mértéke a szociális partnerekkel való megállapodás eredményeként szülessen meg - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) testületi ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...


Rokkantellátás és KATA-s adózás

9 éve Rokkant ellátásban részesülő személy egyéni vállalkozó, mint KATA-S kisadózó az alábbi kérdésekre kérném a segítségét: mint egyéni vállalkozónak a garantált bér minimum vagyis 129.000 Ft 150 százalékáról (193.500 Ft/hó) állíthat ki számlát havonta, ill. 3 hónap átlaga nem haladhatja meg az 580.500 Ft/3 hót, hogy nem veszíti el az ellátását, ez így van? Vagy 111.000 Ft 150 százaléka a az irányadó? Mikortól számít a 3 hónap a vállalkozás kezdetétől vagy a számla kiállításától? Mennyi a kereseti korlát összege, vagyis mennyit vehet ki? Teljes cikk...


A magyar bérek 15-20 százalékkal alacsonyabbak a visegrádi országokéinál

9 éve Az LMP a kormány kudarcának tartja a kivándorlást, az ellenzéki párt szerint a problémára a jövő évi költségvetés sem kínál megoldást. Teljes cikk...


Minden a diákmunkáról: bér, munkaszerződés, foglalkoztatási forma

9 éve A nyári diákmunka vállalásánál is fontos a munkaszerződés készítése, amelynek tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét, munkakörét, a munkavégzés helyét, a munkaviszony időtartamát, illetve azt, hogy teljes vagy részmunkaidős a foglalkoztatás - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján közzétett tájékoztatásában. Teljes cikk...


Nyári diákmunka önkormányzatoknál: már lehet jelentkezni

9 éve Már lehet jelentkezni nyári diákmunkára önkormányzati intézményeknél. A program a béreket támogatja, száz százalékban - tudatja az InfoRádió. Teljes cikk...


Területi bérpótlék: megéri majd az ország nyugati felén dolgozni

9 éve A magyar bérpolitikának többféle eszközzel célszerű védekeznie az elvándorlás ellen. Főleg Nyugat-Magyarországon. Ennek egyik módja egy területi bérpótlék bevezetése lehetne - tudta meg a Magyar Idők. Teljes cikk...


Tüntettek a szabad munkaerő-áramlás korlátozása ellen

9 éve Az EU piacainak szétdarabolása és a szabad munkaerő-áramlás korlátozása ellen tart tüntetést Brüsszelben, az Európai Bizottság székházánál számos európai uniós fuvarozócég részvétele mellett a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). Teljes cikk...


Német minimálbér: a kelet-európai fuvarosok kiszorítása a cél?

9 éve A fuvarozókra vonatkozó német minimálbér-szabályok alkalmazása protekcionista, belső piaci uniós szabályozással ellentétes és végső soron azt célozza, hogy a kelet-európai fuvarosokat kiszorítsa - mondta egy neve elhallgatását kérő magas rangú brüsszeli diplomata szerdán. Teljes cikk...


Nettó 169 ezer forint az átlag fizetés

9 éve 2016. január-márciusban a bruttó átlagkeresetek 6,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


A vasárnapi bérpótlékról és a cafeteriáról is vitáztak

9 éve A 2017-es költségvetés, a jövő évi adótörvény-módosítások, a vasárnapi bérpótlék és a cafeteria valamint a 2017-es minimálbér is téma volt kedden a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Teljes cikk...


Mikor emelik meg a közmunkások bérét?

9 éve A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány 5 hónapja "sumákol" és nem hajlandó döntést hozni a közmunkabérek emeléséről. Az ellenzéki párt visszamenőleges hatályú közmunkabér-emelést követel, és kezdeményezi, hogy jövőre induljon el a közmunkabéreket a minimálbér szintjére emelő korrekció. Teljes cikk...


Alacsonyabb összegben határoznák meg a megélhetéshez szükséges minimumjövedelmet

9 éve A létminimum számításának új modelljén dolgozik a KSH. Az őszre elkészülő modellben alacsonyabbra vinnék le a megélhetéshez szükséges minimumjövedelmet, hogy ne legyenek olyan sokan, akik ez alatt élnek. Ezt a szakszervezetek elutasítják, írja a VG. Teljes cikk...


Gyurcsány: Nem lehet a megélhetés minimuma a minimálbér alatt

9 éve Egy kormány nem teheti meg, hogy a megélhetési minimumot a minimálbér alatt állapítja meg - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a városligeti majálison. Teljes cikk...


Tovább nőtt az átlagkereset

9 éve 2016 első két hónapjában 5,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A bruttó átlagbér 248 800 forint volt. Az emelkedéshez egyebek mellett a minimálbér és garantált bérminimum növekedése is hozzájárult, derül ki a KSH friss jelentéséből. Teljes cikk...


Azonos munkáért azonos bért kellene fizetni az Unióban

9 éve Egy uniós tervezet szerint azonos helyen, azonos munkáért, azonos bért kellene mindenkinek fizetni. Vagyis az adott szektorra jellemző átlagbért a minimálbér helyett. Ez a külföldön dolgozó magyar vállalkozások versenyelőnyét, amit az olcsóbb foglalkoztatással érnek el, hátrányosan érintheti, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Drasztikus minimálbér-emelés az USA-ban

9 éve Két amerikai államban a korábbi másfélszeresére, nagyjából 4000 forintos órabérre nő a minimálbér, írja az Origo. Teljes cikk...


Jár-e nekem diplomás minimálbér?

9 éve Szakmai vezető vagyok egy magánnyelviskolában. BME-s közoktatásvezetői másoddiplomával foglalkoztatnak. Jár-e nekem diplomás minimálbér, ami ugye mindenképpen több, mint bruttó 150.000,-Ft? Teljes cikk...


Lesz-e járulékcsökkentés és minimálbér-emelés?

9 éve A kormány tervei szerint a korábbiaknál jóval korábban, már április végéig benyújtják a 2017. évi költségvetést. A Policy Agenda jelentése alapján a Napi.hu öt olyan ügyet szedett össze, amelyek problémát okozhatnak. Ilyen a járulékcsökkentés, cafeteriaváltozás, vagy akár a leépítéssel együtt járó bürokráciacsökkentés. Teljes cikk...


Majdnem 250 ezer a bruttó átlagkereset

9 éve A KSH legfrissebb jelentése szerint pontosan 294 400 forint volt idén januárban, ami 5,8 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A növekedés elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének köszönhető. Teljes cikk...


Bruttóban nőtt, nettóban sereghajtó a minimálbér

9 éve Idén januártól 111 ezer forint a bruttó minimálbér, ami 2010 óta 51 százalékkal emelkedett, a nettó bér ellenben mindössze 23 százalékot, amellyel a visegrádi országok közt is sereghajtó Magyarország, írja a Napi.hu. Egy dolgozó a bruttó bérének mindössze 66 százalékát kapja meg, míg Csehországban a 89 százalékát. Teljes cikk...


Nemet mondanak a franciák a munkaidő növelésére

9 éve A Hollande-kormány fel akarja számolni a 35 órás munkahetet Franciaországban. A szándék azonban komoly ellenállásba ütközött a munkavállalók részéről, írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Nem emelkedik a közmunkások bére

9 éve A közfoglalkoztatottak bére idén sem éri el az 52 ezer forintot, így a minimálbérnél 22 ezer forinttal kevesebbet visz haza egy közmunkás, írja a Magyar Nemzet keddi számában a Belügyminisztériumtól kapott információk alapján. Teljes cikk...


Hogyan számít bele a nyugdíjba a minimálbéres részmunkaidő?

9 éve Kérdezném, hogy az a nő aki ebben az évben 4 órában dolgozik 55000 forintért és idén nyugdíjba is vonul, valóban 1 nap jogosultsági időnek és fél nap szolgálati időnek számolják el neki. Teljes cikk...


Lehet-e 8 órában dolgozni 80 százalékos egészségkárosodással?

9 éve Egészségkárosodásom mértéke 80 százalékos a minősítésem szerint. 8 órában dolgozhatok? Mennyi ideig? Teljes cikk...


Az 5. legalacsonyabb bért kapják a minimálbéresek

9 éve Az Eurostat adatai szerint a bruttó 353 eurós minimálbérrel Magyarország az 5. legalacsonyabb helyezést foglalja el az EU-ban, bár nincs mindenhol meghatározott minimálbér, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Mennyit lehet keresni nyugdíj mellett?

9 éve Ha valaki ez év szeptember 1-től megy a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjába, de szeptember közepétől ismét dolgozik nyugdíj mellett, akkor az év hátralévő részében a nyugdíj melletti keresetnél a minimálbér 18-szorosának részarányos részét kell figyelembe venni, vagy év végéig megkeresheti a 2016-ban aktuális 1.998.000.- Ft-ot? Ha következő év februárjában még a 2016-os évre tekintettel kap jutalmat, azt melyik év jövedelméhez kell számolni? Teljes cikk...


Hogyan alkalmazzuk a munkaidőkeretet?

9 éve Három hónapos munkaidőkeretet alkalmazunk teljes munkaidőben foglalkoztatott, több műszakos munkarendben - munkaszüneti napon is rendelet folytán működünk. A szóban forgó munkavállalóink minimál-órabéresek. A munkaidőkeret lényege nálunk, hogy az első vagy második hónapban keletkezett túlmunkát le tudjuk csúsztatni szabadidővel. Viszont a problémánk az, hogy ha a második-harmadik hónapban pihenőnapot kap az illető, - hogy lecsúsztassa az első hónapban túlmunkáját - akkor nem jön ki a havi minimálbére, így minimálbér órakiegészítés formájában tehát ki kell fizetni neki a havi előírt munkaórák mértékéig. Mi értelme van a keretnek így? Sok kiadatlan szabadság is van, de nem tudom kiadni még ha nem is dolgozzák a harmadik hónap felét, mert az a túlóra számot növeli? Egy megoldás lenne, ha nem minimálbéresek? Teljes cikk...


Részmunkaidőre vonatkozóan is van minimálbér?

9 éve Szeretnék érdeklődni, hogy 4 órás munkaviszonyban mit ír elő a jogszabály. Fiatal szakmunkást 4 órára bejelenti a munkaadója, de nem kap munkaszerződést sem, rendszeresen 10-14 órákat kell dolgoznia, bérpapír nincs, utazási költséghez nem kap semmi támogatást. Az első fizetést kézbe kapta, melyben az 500 forintos órabér sem jön ki. Mi a teendő ilyen esetben és hová lehet fordulni? Teljes cikk...


Munkabérek, illetmények 2016

9 éve A minimálbér 105 000 forintról 111 000 forintra emelkedik 2016-ban. A garantált bérminimum összege pedig 2016. január 1-jétől 129 000 forint. Teljes cikk...


Marad a nettó 52 ezres fizetés a közmunkásoknak

9 éve Elmaradhat a közfoglalkoztatottak idei béremelése, mivel a kormány még nem döntött róla, így a közmunkások továbbra is havi nettó 52 ezer forintos juttatást kaphatnak - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában. Teljes cikk...


Juttatási keretek az új minimálbérrel

9 éve A december 29-én megjelent 454/2015. Kormányrendelet tartalmazza az új, 2016-ra érvényes minimálbér értékét. A havi minimálbér idén 111.000 Ft lesz. Az ehhez kapcsolódó új juttatási keretek a következők. Teljes cikk...


2018-ra érheti el a minimálbér a létminimum szintjét

9 éve Az idei minimálbér-tárgyalások során megállapodtak a szociális partnerek a kormánnyal arról, hogy már januárban megkezdik a felkészülést a 2017-es költségvetés tárgyalására és az adótörvények előkészítésére - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az MTI-nek adott évértékelő interjúban. Teljes cikk...


Alacsony bérekkel soha nem leszünk versenyképesek

9 éve Olyan jelentős a magyarországi munkabérek lemaradása az európai átlagtól, hogy ilyen kis lépések taktikájával nem jutunk sokra – Csath Magdolna közgazdász kommentálta ezekkel a szavakkal a kormány, a munkaadók, illetve a szakszervezetek között létrejött, a jövő évi minimálbér és a kötelező bérminimum összegét meghatározó béralku eredményét, írja a mon.hu. Teljes cikk...


150 ezer forintos minimálbér kellene

9 éve Nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a kormány béremelésekről szóló megállapodását. A munkavállalók érdekképviselete szerint a január elsejétől életbe lépő bruttó 111 ezer forintos havi fizetésből nem lehet megélni, minimum nettó 150 ezer forintos jövedelemre volna szükség ahhoz, hogy ne legyenek filléres gondjaik a dolgozóknak. Ugyan a szövetség nem jutott egyezségre a kormánnyal, 2016-tól életbe lép az új bérezés. Teljes cikk...


Így változott a minimálbér összege 2000 óta

9 éve Infografikán a minimálbér emelkedése az elmúlt 16 évben. Teljes cikk...


A minimálbér emelésével Matolcsyéknak is nőtt a jövedelme - hogy lehet ez?

9 éve A minimálbér-emeléssel egy sor jegybanki vezető mellékjövedelme is automatikusan megemelkedik 2016-ban. Akad, aki vezető tisztségviselőként évente 80 millió forintnál is több tiszteletdíjat kap. Ugyanis az MNB által tulajdonolt társaságokban a tiszteletdíjat a minimálbérhez viszonyítva kapják a tisztségviselők. Akinek tehát a minimálbér hétszerese a honoráriuma, azoknak több tízezer forinttal nő a jövedelme. Teljes cikk...


2018-ban sem lesz elég 8 óra munka a megélhetéshez

9 éve A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az LMP szerint is elfogadhatatlan, hogy a minimálbér továbbra sem éri el a létminimumot. Teljes cikk...


Akár 20 ezer forintot is bukhatnak a pedagógusok a minimálbér emelésén

9 éve A pedagógusok fizetésemelését leválasztották 2014 végén a minimálbér-emelésről. A 111 ezer forintos minimálbérrel most egyes pedagógusok 20 ezer forinttal is többet kereshetnének, írja az eduline. Teljes cikk...


111 ezer forint lesz a minimálbér 2016-ban

9 éve Bruttó 111 ezer forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget 2016-ra három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Részmegállapodás a minimálbérről

9 éve Három munkaadói és két szakszervezet, továbbá a kormány aláírhatja kedden a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló megállapodást, tudta meg a Népszava. Teljes cikk...


Hétfőn kiderül, eléri-e a minimálbér a bruttó 112 ezer forintot

9 éve A kormány ismét összehívta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát (VKF) hétfőre, hogy a szociális partnerekkel közösen sikerüljön meghatározni a jövő évi minimálbért és a garantált bérminimumot. Teljes cikk...


Nincs megállapodás: eléri-e valaha a nettó minimálbér a létminimumot?

9 éve Nem született megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a 2016-os minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről. Teljes cikk...


Csökkentették a szakszervezetek béremelési javaslatukat

9 éve A minimálbér esetében a korábbi bruttó 9 százalékos helyett 7, a szakmunkás bérminimum esetében pedig bruttó 13 százalékos helyett 7,4 százalékos emelést tart szükségesnek szakszervezeti oldal a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke a hétfői VKF-tárgyalásról. Teljes cikk...


A munkáltatók 4,76 százalékkal emelnék a minimálbért

9 éve A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a kormány, a munkavállalók és a munkaadók idén harmadik alkalommal próbáltak megegyezni a 2016. évi minimálbér, illetve szakmunkás minimálbér (garantált bérminimum) összegéről. A munkáltatók a bruttó minimálbér 4,76, a bruttó garantált bérminimum esetében pedig 4,91 százalékos emelésre tettek javaslatot. Az érdekképviseletek ezt nem tartották elégségesnek a 9 százalékos javaslatukhoz képest. A tárgyaláson nem történt megállapodás. Teljes cikk...


Érje el a nettó minimálbér a létminimum szintjét

9 éve A Magyar Szakszervezeti Szövetség célja, hogy 2018-ig a nettó minimálbér elérje a létminimum szintjét. A jövő évi minimálbérről még nincs megállapodás, amelyben ha nem sikerül előrelépni, akár nyomásgyakorló eszközök alkalmazása is szóba kerülhet a szakszervezetek részéről. Teljes cikk...


Egy órával előbb be kell mennem dolgozni, hogy ki tudják adni a pihenőidőmet

9 éve Vagyonőrként dolgozom. Ha 12 órától este 22 óráig dolgozom, akkor miért kellene egy órával előbb mennem?! Arra hivatkoznak, hogy 10 órát fizetnek, de 1 óra pihenőidőt ki kell venni, holott soha nem veszem igénybe ezt az egy órát! Az üzlettel 10 órás szerződés van, 10 órát számolnak el 550 Ft/ó díjban. Én úgy tudtam eddig, hogy munkaidő kezdete előtt 1/4 órával kell megjelenni a munkahelyen. Különben is, csak az adott időpontban megyünk az eladótérbe és helyezzük magunkat szolgalatba! Ha egyszer bérjegyzéken szerepel az éves szabadságom és ebből az évre van még nyolc napom, akkor kivehetem vagy ki kell fizetniük a szabadságot?! Teljes cikk...


A kéményseprők fizetése jelenleg attól függ, hogy mennyit szednek be a lakosságtól - ez tarthatatlan

9 éve A sokszor még a minimálbért sem kereső kéményseprők mintegy harmada felmondhat karácsony előtt, amennyiben nem történik a jövőjüket érdemben meghatározó döntés a kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2016. január 1-jét követő sorsáról. Jelenleg nem tudják, hogy januártól hol és milyen formában kell majd dolgozniuk. „A felelőtlen halogatás tragédiákhoz vezethet és a kéményseprő ipar közszolgáltatás totális bedőlését eredményezheti" - mondta a HR Portálnak Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke még a múlt héten. Azóta a törvényt elfogadták, amivel bár nem elégedettek a kéményseprők, de a felmondásukat visszamondták. Teljes cikk...


Láthatatlan a kulturális szféra közalkalmazottainak nyomora

9 éve Vannak felsőfokú végzettségű, főállású kollégák, akik munka mellett kukáznak, takarítanak, vagy éppen külföldön babysitterkednek. A szegénység miatt a humán tőke kiáramlik az országból - mondta a Népszabadságnak Papp Katalin, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete.(KKDSZ) vezetője. Teljes cikk...


Átfogó bérrendezést akarnak a szakszervezetek

10 éve Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja - közölte Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke az érintett szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. Teljes cikk...


Fidesz: nem a kivándorlás, hanem a bevándorlás a probléma

10 éve A DK szerint emelni kell a minimálbért a kivándorlás csökkentése érdekében. Fidesz szerint egész Európában nem a kivándorlás, hanem a bevándorlás a probléma, amely az uniós betelepítési kvótával együtt veszélyezteti a biztonságot, a kultúrát, a megélhetést, a szabad mozgást és munkavállalást Teljes cikk...


Sztrájk lehet a minimálbér emeléséért

10 éve Még mindig messze van egymástól a munkáltatói és a munkavállalói oldal álláspontja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), ahol a minimálbér és szakmunkás bérminimum emeléséről döntenek - mondta el Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára. Teljes cikk...


Béremelés: csak ellenzékben vonzó perspektíva?

10 éve A Fidesz-frakció szerint a szocialistáknak csak azóta jut eszükbe a béremelés, amióta ellenzékben vannak, hiszen kormányzásuk alatt csökkentették a fizetéseket, magas adókkal büntették a munkaadókat és a munkavállalókat. Teljes cikk...


Hetven négyzetméterenként egy eladó: ki jár jól?

10 éve 25 ezer ember felvételére kötelezheti a kormány a legnagyobb áruházláncokat azzal, hogy előírja, az üzletek minden hetven négyzetméterére eladót kell állítani. A Népszabadság szerint minimálbérrel számolva mindez iparági szinten 40-45 milliárd forint többletköltséget jelent jövőre, amit nagyrészt a vásárlóknak kell megfizetniük. Teljes cikk...


A bérezés alapvető szabályai - alapbér és munkabér a munkajogban

10 éve 2008-ban cikket jelentettünk meg a bér kifizetésének törvényi szabályozásával összefüggésben. Tekintettel arra, hogy azóta érdemi jogszabályváltozások történtek, valamint, hogy a munkajogi szabályozás egyik kulcskérdéséről van szó, így az elkövetkező hetekben a bérezés kérdését fogjuk részletekbe menően vizsgálni. Elsőként az alapbér, munkabér összefüggéseit veszi górcső alá jogi szakértőnk, Kéri Ádám. Teljes cikk...


6 év minimálbér tönkreteszi 38 év magas fizetését nyugdíj szempontból?

10 éve 2016 április 24-én töltöm be a 63. évemet és nyugdíjba kívánok vonulni. 2009-ig vezető állásban dolgoztam jó fizetésért és 38 év szolgálati időt értem el, amihez 77 százalékos kulcs tartozik, viszonylag jó nyugdíjra szereztem jogot. Sajnos a munkahelyem az évben megszűnt és munkanélküli lettem. Sok keresgélés ellenére sem találtam végzettségemnek megfelelő munkahelyet, mivel nem vagyok elég fiatal, természetesen az elutasítás okát nyíltan sehol nem mondták meg. Mivel törvénytisztelő ember vagyok, nem voltam hajlandó feketén munkát vállalni. Nagy nehezen sikerült fizikai munkát találnom minimálbérért. Jelenleg még 6 hónapom van hátra és most szembesülök azzal, hogy a törvényesség betartása miatt nagy veszteség ért, mivel az átlagfizetésem jelentősen lecsökkentette az utolsó 6 év. Mára a 44 év szolgálati időm ellenére, amihez 88 százalékos kulcs tartozik, is jóval alacsonyabb lesz a nyugdíjam. Arra kérnék választ van-e lehetőség az alacsonyabb kulcshoz tartozó 38 éves szolgálati időm alapján megelégedve a 77 százalékkal kérni a nyugdíjamat,mivel erre már jogot szereztem, vagy bele kell nyugodnom, hogy ebben az országban a törvények betartása, a több munka kevesebb nyugdíjhoz vezet. Teljes cikk...


Fizetésemelésre van szükség, mert Magyarország leszakad Európától

10 éve Az MSZP szerint fizetésemelésre van szükség, enélkül Magyarország végérvényesen leszakad Európától. A Fidesz szerint a szocialisták ellenzékben béremelést követelnek, de kormányon csökkentették a fizetéseket. Teljes cikk...


Ekkora béremelést tartanak elképzelhetőnek a munkáltatók

10 éve A reálkeresetet szerényen növelő béremelésben tudnak partnerek lenni a minimálbér és a szakmunkás bérminimum esetében jövőre a munkáltatók - számolt be a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) zajlott keddi egyeztetésről Zs. Szőke Zoltán és Dávid Ferenc, a munkáltatói oldal képviselői. Teljes cikk...


Fidesz: a szocialisták alaptalanul ígérgetnek fizetésemelést

10 éve A Fidesz-frakció szerint a szocialisták homlokegyenest az ellenkezőjét csinálták kormányzásuk alatt annak, mint amit most ellenzékben alaptalanul ígérgetnek. Teljes cikk...


Rugalmasabb munkapiac kell a menekülteknek?

10 éve Németországban amerikai mintára lazítani kell a munkaerő-piaci szabályozáson a menekültek integrációja érdekében - véli az Airbus csoport vezérigazgatója. Teljes cikk...


Felülbírálhatják a bérminimum adóztatását a munkaerő-piaci kényszerhelyzet miatt

10 éve A jelenlegi, munkaerőhiány szülte bérfeszültség feloldásához szükséges a hazai adó-, és járulékkörnyezet megváltoztatása - ezt immár nem csak a szakszervezetek, hanem vállalkozói érdekképviseletek is hangoztatják. A minimálbér-emelés mértékéről azonban még nincs egyetértés - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Liga: a minimálbérnek el kell érnie a létnimumot

10 éve November elején kezdődnek a bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) - közölte Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Így akadályozná meg az ellenzék a szegénységet

10 éve Az LMP, a DK és az MSZP is a szegénység elleni fellépés szükségességét hangsúlyozta a a szegénység elleni küzdelem világnapján. Teljes cikk...


Egyre nagyobb probléma az alacsony bérszínvonal

10 éve Jelentősebb béremelés híján sok helyen már nem csak a jó szakemberben, hanem egyáltalán munkaerőben is hiány van, derül ki a Policy Agenda legfrissebb elemzéséből, amiről a Napi.hu ír. Teljes cikk...


A közfoglalkoztatás nem emel ki a szegénységből

10 éve Az alacsony iskolázottságúak 27 százaléka volt szegény Magyarországon, az Eurostat tavalyi adatai szerint. Az arány 2010 óta dinamikusan emelkedik, és ebből úgy tűnik, a legalacsonyabb képzettséggel rendelkezők helyzetén a közfoglalkoztatás sem javít, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Még időpont sincs a bértárgyalások megkezdésére

10 éve Nincs még időpont a jövő évi bértárgyalások megkezdésére a kormánnyal és a munkáltatókkal, a konfliktusok esélyét pedig tovább növeli, hogy szűkült a tárgyalófelek mozgástere a 2016-os költségvetés korábbi elfogadása miatt - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke hétfőn az MTI-nek. Teljes cikk...


Németországban is egyre többen a szegénységi küszöb alatt

10 éve Bár a magyarországi minimálbérekhez képest Németország fényévekre van, ahol a minimális órabér január óta 8,5 euró vagyis 2500 forint körül van, mégis egyre több dolgozó szorul a szegénységi küszöb alá, írja a 24.hu. Teljes cikk...


A menekültek többsége nem eléggé képzett egy elemzés szerint

10 éve Nem eléggé képzett a menekültek többsége ahhoz, hogy megállja a helyét a német munkaerőpiacon - áll a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet elemzésében, amelyről a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap számolt be hétfőn. Teljes cikk...


17 ezer brit dolgozójának emeli bérét a Lidl

10 éve Közel 4000 ezer forintra (9,35 font) emelkedik az órabére jövő hónaptól a Lidl Londonban dolgozó munkatársainak, írja a Reuters. Teljes cikk...


Lesz-e nyugdíjcsökkentés a "férfiak40" miatt?

10 éve Több párt és szakszervezet is aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a férfiakat is megillethesse 40 ledolgozott év után a nyugdíjba menetel lehetősége. A javaslat nem alaptalan, ugyanis egy férfi átlagosan 10 évvel előbb hal meg mint egy nő, és adott esetben akár 11 évvel tovább dolgozhat, mint egy 40 évet ledolgozott nő. A különbség valóban nagyon jelentős. Teljes cikk...


Minimálbérért dolgozik? 50 ezernél nem lesz több a nyugdíja

10 éve Havi alig ötvenezer forint nyugdíjra számíthatnak azok a középkorú adózók, akik egész életükben minimálbérre voltak bejelentve vagy kényszervállalkozóként dolgoztak ekkora jövedelem mellett - írja a Magyar Hírlap keddi számában az Aegon Magyarország felmérésre hivatkozva. Teljes cikk...


Jól jár a minimálbér emelésével a dolgozó?

10 éve Bár elbocsájtáshoz is vezethet az emelkedő minimálbér, a maradó többség azonban jobban jár, derül ki a Defacto blog elemzéséből, az Indexen. Teljes cikk...


Mennyi a fizetés a szakmai gyakorlat idejére?

10 éve A kérdésem a kötelező szakmai gyakorlatos hallgató díjazásával kapcsolatos. A kollégáim úgy értelmezik a jogszabályt, hogy hetente a havi minimálbér 15 százalékát kell fizetni a hallgatónak (idén ez 15750,-). Az Önök Így alkalmazzon diákot nyári munkára című cikkében olvastam az alábbiakat: „A hallgatót abban az esetben illeti meg díjazás, ha a munkavégzés időtartama eléri a 6 hetet. Ennek mértéke hetente a minimálbér 15 százaléka. A gyakorlatban ezt sokan úgy értelmezik, hogy a havi minimálbér 15 százaléka, vagyis heti 15 225 forint díjazás jár, holott a fizetendő minimum a heti minimálbér 23.360 forint 15 százaléka, vagyis heti 3504 forint a díjazás mértéke.” – mutat rá egy gyakori tévedésre Máriás Attila.” Mivel a törvény szövegéből én sem azt olvasom ki, hogy hetente a kötelező legkisebb „havi” munkabér 15 százaléka, számomra is az lenne a logikus, ha heti bért számolok, hogy a heti minimálbérnek veszem a 15 százalékát. Szeretném megkérdezni, hogy amennyiben a fenti cikk szerint a heti minimálbér 15 százalékát (3940,- jelenleg) fizeti a munkáltató hetente, helyesen jár-e el? Teljes cikk...


Van-e dolgozói szegénység Magyarországon?

10 éve Az MSZP szerint a kormány nem a dolgozó emberek érdekét szolgálja, ezért "jó értelemben vett bérharc" nélkül tovább nő a szegénység Magyarországon. A Fidesz szerint azonban jelenleg béremelés, adócsökkentés és több munkahely segíti a dolgozókat, nem úgy, mint a szocialisták kormányzása alatt. Teljes cikk...


24 százalékkal emelkedett a cseh minimálbér 2013 óta

10 éve A cseh kormány csütörtökön arról döntött, hogy januártól 8 százalékkal emeli a minimálbért, néhány éven belül már harmadszor. Teljes cikk...


Nőttek a fizetések a minimálbér miatt

10 éve Az összes ágazatban kötelező minimálbér január 1-jei bevezetése Németországban hozzájárult a fizetések emelkedéséhez - derült ki a német jegybank hétfőn ismertetett jelentéséből. Teljes cikk...


Jár a havi 50 ezer forint minden magyarnak?

10 éve Megszűnhet a nincstelenség Magyarországon – ezt a kicsinek nem nevezhető ígéretet tették a feltétel nélküli alapjövedelem hívei, mégis úgy tűnik, a társadalom nem áll a kezdeményezés mellé. Szakértők szerint nem véletlen a berzenkedés, hiszen olyan mértékű átrendezésre lenne szükség a költségvetésen belül, hogy nehéz lenne elmagyarázni az új rendszert az összes szereplőnek, ráadásul szinte lehetetlen a szisztéma modellezése is. De elég-e rá mosolyogva legyinteni vagy bizonyos feltételek mellett elkezdődhetne érdemi diskurzus a kérdésről? Teljes cikk...


Parragh: Demagóg és felelőtlen ötlet a férfiak 40 év utáni nyugdíjazása

10 éve Nem tartja jó ötletnek a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásának lehetőségét Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint komoly probléma lesz a minimálbérre bejelentett vállalkozók nyugdíjba vonulása - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Jobbik: brutálisan megnőtt az alacsonyabb keresetűek adóterhe

10 éve A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint brutálisan megemelkedett az alacsonyabb keresetű munkavállalók adóterhe. Teljes cikk...


Sokat adóznak a keveset keresők - legalábbis Magyarországon

10 éve A magyar minimálbért terheli a legtöbb adó és járulék - derült ki az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet)legfrissebb összehasonlításából, melyet az Index idéz. Teljes cikk...


Az IKEA azt akarja, hogy dolgozói legalább a létminimum szintjén éljenek

10 éve Elsőként a Nagy-Britanniában tevékenykedő kiskereskedelmi láncok közül az IKEA jövőre magasabb létminimumhoz igazodó bért fog fizetni alkalmazottainak, mint amennyit a törvény előír - írja a BBC alapján a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


A kemény munka nem feltétlen jelent kiutat a szegénységből

10 éve Sok országban hiába dolgozik sokat a munkavállaló, olyan alacsony a minimálbér, hogy ez nem jelent kiutat a szegénységből, írja a Metropol. Teljes cikk...


Tovább emelkedett az átlagkereset

10 éve A bruttó átlagkereset jelenleg 242 700 forint, ami az előző év azonos (január-májusi) időszakához képest 3,5 százalékos emelkedés. Nettó átlagban 159 ezer forintot viszünk haza, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből. Teljes cikk...


Többen dolgoznak, de nem lehet a fizetésekből megélni

10 éve A kormánynak addig nincs oka ünnepelni a foglalkoztatási adatok javulását, amíg a munkával megkeresett pénzből sokan nem tudnak megélni, véli az LMP, írja a hír24. Teljes cikk...


5 és fél százalékkal nőhet a minimálbér jövőre

10 éve Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján többek között bejelentette, hogy 2016-ban 5,5 százalékkal nő a minimálbér, és aki akar dolgozni a közfoglalkoztatásban az megteheti. A Miniszterelnökség később finomított a kijelentésen, hiszen a döntést nem a kormány, hanem a munkáltatók és munkavállalók érdekegyeztető fórumán születik majd döntés várhatóan az év utolsó hónapjaiban. Teljes cikk...


Nem akarnak dolgozni a diákok?

10 éve Átlagosan bruttó 700 forintos órabérrel számolhat a fiatal, ha dolgozni szeretne nyáron. A fővárosi mozikban és a mogyoródi víziparkban túljelentkezés van, de a fizikai munka, kérdőívezés, tolmácsolás stb., már kevéssé népszerű a diákok körében, írja a VS.hu. Teljes cikk...


A diák is legalább minimálbért keres

10 éve A NAV adatai szerint tavaly 1587 iskolaszövetkezet 120 ezer tanuló foglakoztatásában vállalt szerepet. A nappali tagozatos hallgatóknak csak szja-t kell fizetniük, teljes munkaidőben nekik is legalább minimálbért kell kapniuk. Teljes cikk...


15 százalékkal magasabb lesz a diákszövetkezetekben dolgozók jövedelme

10 éve Körülbelül 130 ezren dolgoznak rendszeresen diák- vagy iskolaszövetkezetekben. A fiatalok nem egyszer azoknál a cégeknél helyezkednek el, amelyeknél diákként dolgoztak, ezért ezt a foglalkoztatási formát érdemes támogatni - jegyzete meg a szövetkezetekről szóló törvény vitájában az előterjesztőként felszólaló Kósa Lajos (Fidesz). Teljes cikk...


Hogyan számít bele a közmunka a nyugdíjba?

10 éve Az érdekelne, hogy a közfoglalkoztatással (8 óra) szerzett munkaviszony ideje hogy számítódik a szolgálati és a nők 40 éves jogosultsági idejébe? Mivel az a minimálbér alatti (2015-ben 79.155 Ft) az így szerzett jövedelem. A szolgálati idő ilyen jövedelem esetén csak 0.75 napot jelent az 1 nap helyett? Teljes cikk...


Keresett és megfizetett szakmák Németországban

10 éve Egyre több magyar indul külföldre munkát vállalni. A Tárki kutatása szerint sokan választják Németországot. Az alábbi cikkből kiderül, nem véletlenül. A Pénzcentrum.hu összeszedte a tíz legkeresettebb szakmát és a várható fizetést. Teljes cikk...


Diákmunkáért járó bérminimum: törvény formálódik

10 éve Az iskolaszövetkezeti munkabérek védelmét célzó törvényjavaslatot nyújtott be a fideszes Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf, akik ennek érdekében az iskolaszövetkezeteknek fizetendő minimális szolgáltatási díj meghatározását kezdeményezték. Teljes cikk...


Kutyasétáltatás Londonban, jó pénzért

10 éve Akár a brit minimálbér kétszeresét is megkeresheti egy szorgalmas kutyasétáltató a brit fővárosban, írja az Index. Teljes cikk...


Kötelezettségszegési eljárás a fuvarozók minimálbére miatt

10 éve Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság kedden Németország ellen, a fuvarozókkal szemben megkövetelt minimálbér-szabályok alkalmazása miatt. Teljes cikk...


Liga: azonnal szüntessék meg "visszafoglalkoztatás" gyakorlatát!

10 éve A Liga Szakszervezetek kezdeményezi a jövő évi bértárgyalások megkezdését. Az érdekvédők egyúttal felszólítják a kormányt, hogy a közmunkásként "visszafoglalkoztatott" közalkalmazottak esetét vizsgálja ki és státuszukat megnyugtatóan rendezze - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...


A magyarországi minimálbér a sereghajtók között

10 éve Az OECD 34 országban vizsgálta a minimálbérek adózás utáni értékét, amelyeket egy órára jutó dollárban számolt összegben tettek közzé. Teljes cikk...


Így látták a pártok a munka ünnepét: a foglalkoztatási válságtól a dolgozói szegénységig

10 éve A kormány az alacsony munkanélküliségről beszélt május elsején, míg az ellenzék a foglalkoztatási válságot, a létminimumot el nem érő minimálbér megemelését, az alapjövedelem bevezetését, a közfoglalkoztatás és az adórendszer átalakítását, bérek megemelését emelte ki közleményében. Teljes cikk...


Minimálbérért dolgozik a Tesla vezére

10 éve A Tesla dúsgazdag alapítója és vezére tavaly sem a Kaliforniában dolgozó vezető beosztásúak éves minimálbérének megfelelő fizetését, sem bónuszt nem fogadott el - tudatja a Portfolio. Teljes cikk...


15 százalékra csökkenhet az szja

10 éve Hosszú vita után a kormány úgy döntött, a gazdasági növekedés többletforrásait további beruházások, munkahelyteremtés helyett adócsökkentésre fordítja 2016-ban - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán arra a kérdésre válaszolva, hogy az adócsökkentés miként hat a költségvetésre. Teljes cikk...


Kevés a beruházás Németországban - reformokat sürgetnek a munkaadók

10 éve Közös kiáltványban bírálják az Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormány gazdaságpolitikáját, és reformokat sürgetnek a legnagyobb német munkaadói érdekképviseletek - írta hétfőn a Bild című lap. Teljes cikk...


A nyomorgó közalkalmazottak is várják a béremelést

10 éve Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szerint nem lehet tovább halogatni a teljes közszférára vonatkozó béremelést. Teljes cikk...


Ötvenezer forintos alapjövedelmet, nettó százezer forintos minimálbért javasol a PM

10 éve Karácsony Gergely szerint a fiatalok elvándorlását is meg lehetne állítani, és gazdaságélénkítő hatása is lenne, ha bevezetnék a Párbeszéd Magyarországért (PM) által javasolt havi ötvenezer forintos alapjövedelmet. Teljes cikk...


Minimum munkaerő-kölcsönzési díj jöhet?

10 éve Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint ezzel meg lehetne akadályozni a kibújást a minimálbér-fizetési kötelezettség alól. Teljes cikk...


Akár elbocsátást is okozhat a minimálbér Németországban

10 éve A szolgáltató szektor néhány területét és a volt NDK egyes részeit kivéve egyelőre nem okozott jelentős áremelkedést Németországban az év elején bevezetett minimálbér a berlini DIW gazdaságkutató intézet szerint. Teljes cikk...


Szijjártó Péter és Fazekas Sándor távozásáról is szó volt a parlamentben

10 éve A brókerbotrányról, a dolgozói szegénységről, a reálbérekről, a feketemunkáról volt szó kedden az azonnali kérdések és válaszok órájában a parlamentben. Teljes cikk...


Az MSZP szerint emelni kell a béreket és a szociális támogatásokat

10 éve A növekvő szegénység miatt határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek az MSZP - tudatta a párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Olcsón megvehetők Orbán kisemberei

10 éve Senki nem vette komolyan a bérkérdést, béregyeztetést az elmúlt 25 évben Pogátsa Zoltán közgazdász szerint. A multinacionális cégek alacsony hozzáadott értékű összeszerelő bázisa vagyunk, emellett a mostani kormány nem csinál mást, csak hozzárakta a közmunkát. Szijjártó Péter ugyanúgy árulja a magyar alacsony hozzáadott értékű munkaerőt Németországtól Szaúd-Arábiáig. Németországtól Szaúd-Arábiáig. A közgazdász állítja, a változás nem megy magától, ehhez egy skandináv modell alapján megtervezett intézményesített folyamatot kell teremteni, ez az alapja a minimálbér emelésének is. Mindehhez azonban szükség van a baloldalra – mondta el a HR Portálnak Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense. Teljes cikk...


Magyar cél: a minimálbér érje el a létminimumot

10 éve Bérfelzárkóztatási programban szeretne megállapodni a jövő évi költségvetés benyújtása előtt a szociális partnerekkel a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) azért, hogy a minimálbér nettója elérje létminimumot. Teljes cikk...


Nőhet a foglalkoztatás, ha nő a minimálbér?

10 éve A Nemzetközi Munkaügyi szervezet publikált Munkapiac, intézmények és egyenlőtenség címmel könyvet. Ebben többek között arról is szó van, hogy a minimálbér emelésével csökkenthető azon cégek száma a piacon, amelyek nem hajlandók növelni a termelékenységet, hanem a munkavállalókat zsákmányolják ki, írja blogjában Pogátsa Zoltán az Átlátszón. Teljes cikk...


A minimálbér emelését sürgeti az LMP

10 éve A nettó minimálbér emelését sürgeti az LMP, amely szerint Magyarországon a dolgozói szegénység egyik fő oka az, hogy a jelenlegi összeg nem elegendő a megélhetéshez - közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke szombaton. Teljes cikk...


A minimálbér alakulása 2000-2015

10 éve A minimálbér összege Magyarországon 2000 és 2015 között. Teljes cikk...


Alkotmánybíróságon dől el a német minimálbér sorsa

10 éve A német alkotmánybírósághoz fordultak magyar, osztrák és lengyel közúti fuvarozó cégek, a társaságok azt kívánják elérni, hogy a tranzitfuvarok mellett a Németországba irányuló és az onnan induló fuvarok esetében is függesszék fel azt a szabályt, hogy kötelezően a német minimálbér illeti meg a külföldi sofőröket. Teljes cikk...


Jár-e nekem diplomás minimálbér?

10 éve Januárban szereztem meg szociális munka diplomámat, ami a jelenlegi munkakörömhöz nem szükséges. Érdeklődnék, hogy a diplomás minimálbér, ami 220 ezer forint alapbér, jár-e a jogszabályok szerint. Még azzal utasíthatnak el, hogy nem szakirányú a diplomám. A diplomás minimálbérnél viszont ilyen kitételt nem találtam. Érdekelne, ilyen feltételekkel jár-e nekem a diplomás minimálbér. Teljes cikk...


Dolgozhatok-e alkalmilag C2 rokkantsági fokozattal?

10 éve C2 rokkantsági fokozattal minimálbér 60 százalékát kapom és szeretném megtudni, hogy élettársam vállalkozásában alkalmilag heti 1-2 napra rendezvényekre be lehetek-e jelentve ha igen milyen formátummal? Teljes cikk...


Van olyan, hogy 600 ezer forintos minimálbér?

10 éve Méghozzá Luxemburgban. A magyar bruttó minimálbér EU összehasonlításban az alsó harmadban kullog, azonban, ha a vásárlóértékét nézzük már jobb a helyzet, derül ki a Portfolio összehasonlításából. Teljes cikk...


A zuglói minimáljövedelem korántsem alapjövedelem

10 éve A zuglói hivatal 26 ezer forintig kipótolja azoknak a jövedelmét, akiknek ennél kevesebb bevételük van. A közgazdász szerint a feltételek miatt nem lehet azt alapjövedelemnek nevezni - olvasható a Világgazdaságban. Teljes cikk...


Mennyit lehet dolgozni rokkantsági ellátás mellett?

10 éve Rokkant ellátottként (oka daganatos betegség és örökletes kardiológiai betegség), végezhetek-e bármilyen jövedelmet biztosító munkát, 2015-ben ? Eddig egyáltalán nem dolgoztam, de egy év múlva elérem a rám vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt, viszont az ellátásom összege olyan alacsony és január 1-től a feleségem is nyugdíjas lett, hogy ez napi megélhetési problémákat okoz számunkra. Ha igen a válasz, szíveskedjék megírni, hogy milyen időbeli és pénzügyi korlátok mellett lehetséges mindez . Teljes cikk...


Figyelő: keveset keresnek a CBA-dolgozók

10 éve A Figyelő cikke szerint a kereskedelmi láncok közül a magyar multi fizet a legkevesebbet, gyakran minimálbér körül. A CBA szerint valótlanok az adatok és bírósághoz fordul. Teljes cikk...


Így nőhetnek a fizetések idén

10 éve 3 százalékos béremelés jöhet a versenyszférában, fél százalékos infláció mellett, derül ki a GKI legfrissebb elemzéséből, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Német minimálbér: a bérszámfejtés okoz fejtörést a fuvarozóknak

10 éve A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint továbbra sem egyértelműek a részletszabályok a német minimálbérrel kapcsolatban, a szervezet egyelőre arra sem tud válaszolni, hogyan számfejtik majd a cégek az érintett fuvarozók januári bérét, miközben az Európai Bizottság már egyeztet Németországgal az ügyben. Teljes cikk...


Tárgyalnak, hogy ne legyen pedagógus-sztrájk

10 éve Hétfőn megkezdte a szaktárca képviselőivel a sztrájkbizottsági tárgyalásokat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az első egyeztetésen a pedagógusok munkaterhelésének vizsgálatával kapcsolatos szakszervezeti felvetésről volt szó. Teljes cikk...


Német minimálbér: már az EB is kifogásolja

10 éve Az Európai Bizottság (EB) hivatalosan magyarázatot kért a német kormánytól arról, hogy miért terjed ki a minimálbérről szóló törvény hatálya a külföldi fuvarozó cégek alkalmazottaira akkor is, amikor csupán átutaznak az országon - írta a Der Spiegel. Teljes cikk...


A dolgozói szegénység megszüntetésére dolgoz ki törvénycsomagot az LMP

10 éve Többkulcsos adórendszert vezetne be az LMP, amellyel a minimálbéren élők 23 ezer, az átlagbért keresők 36 ezer forinttal kaphatnának többet. Zöld gazdasággal pedig közel félmillió munkahelyet teremtenének - közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke vasárnap Budapesten. Teljes cikk...


Jár-e kint dolgozó magyaroknak a német minimálbér?

10 éve Tavaly írtunk arról, hogy az idei évtől bruttó 8,50 euróra emelkedett a minimál órabér Németországban. Több olvasónk felvetette a kérdést, hogy ez az összeg vajon vonatkozik-e a Magyarországon bejelentett, munkaerő-kölcsönzőn keresztül Németországban dolgozó magyar munkavállalók szerződéseire is? Erre a kérdésre válaszolt Udvardy Tamás jogász. Teljes cikk...


Munkabérek, illetmények (minimálbér, garantált bérminimum) 2015-ben

10 éve A minimálbér 101 500 forintról 105 000 forintra emelkedik 2015-ben. A garantált bérminimum összege pedig 2015. január 1-jétől 122 000 forint. A 2012 júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összegét és hatályát a kormány állapítja meg, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal folytatott konzultációt követően. Teljes cikk...


Minimálbér: reagáltak a német hatóságok

10 éve Németországban az óránkénti bruttó 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon - közölték az MTI-vel csütörtökön a német vámhatóság és a pénzügyminisztérium. Teljes cikk...


Nem lehet megélni a minimálbérből - nem is jönnek bevándorlók hazánkba

10 éve A migráns munkavállalók tájékoztatását segíti a Liga Szakszervezetek, valamint a brit és román érdekvédelmi képviseletek szervezésében megvalósult projekt, amely során információs kiadványokban ismertetik az Egyesült Királyságba készülő munkavállalókat megillető jogokat - közölték a szervezők. Teljes cikk...


Közmunkabér 2015

10 éve Emelkedik a közfoglalkoztatási minimálbér január 1-től. Teljes cikk...


Ekhózó újságírók, színészek, képzőművészek figyelem! - változás az adózásban

10 éve Változtak az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) bevételi értékhatárai 2015-től - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban. Teljes cikk...


Nettó 270 ezer forintos szakorvosi minimálbér jöhet

10 éve Elkészült egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után - mondta az egészségügyi államtitkár az Origo hírportálon hétfőn megjelent interjúban Teljes cikk...


MSZP: 32 ezer forinttal több teher van a minimálbéren, mint öt éve

10 éve Az MSZP szerint 32 ezer forinttal több járulékot fizetnek a munkaadók és a munkavállalók együttesen a minimálbér után, mint öt évvel ezelőtt. Teljes cikk...


Az állam nyer a minimálbér-emelésen

10 éve 2010 óta 93 százalékkal nőtt az egy minimálbéres után az államkasszába befolyt összeg, miközben az érintettek csupán 14 százalékkal visznek haza többet. Teljes cikk...


Minimálbérhez kapcsolódó juttatások változása

10 éve A minimálbér 2015-ben 105 000 forint lesz. Így az ehhez kapcsolódó juttatási keretek a következőképpen alakulnak. Teljes cikk...


A közmunkások is béremelést követelnek

10 éve Azonnali, legalább tízezer forintos béremelést követel a Közmunkás Szakszervezet, amelynek célja az is, hogy a közmunkások a későbbiekben a minimálbért kaphassák kézhez. Teljes cikk...


105 ezer lesz a minimálbér - az MSZP nettó 100 ezret akar

10 éve Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. Az MSZP erre reagálva közölte, hogy az adórendszer igazságtalansága miatt a legtöbb munkavállaló továbbra is kevesebbet visz haza, mint korábban. Teljes cikk...


105 ezer forint lesz a minimálbér

10 éve Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. A jövő évi bérmegállapodást megállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn. Teljes cikk...


Nincs megállapodás a minimálbérről

10 éve Továbbra sem született megállapodás a szociális partnerek és a kormányzat között a jövő évre érvényes bérekről. Ha nem jön létre egyesség, a kormány egyoldalúan kihirdetheti a minimálbért, de nem születhet bérajánlás, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


DK: üres hazugság csupán a pedagógus életpálya-modell

10 éve A Demokratikus Koalíció (DK) szerint semmi sem garantálja, hogy a pedagógusok fizetése megőrzi értékét. Teljes cikk...


Továbbra sincs bérmegállapodás a jövő évi bérekről

10 éve Továbbra sem született bérmegállapodás a szociális partnerek között a jövő évi bérekről, miután a kormányzat még nem válaszolt a szakszervezeteknek a bérmegállapodás feltételének tekintett kérésére, hogy tárgyaljon egyéb követeléseikről is. Teljes cikk...


Rendelkezésre áll a pedagógus életpálya fedezete

10 éve A pedagógus életpálya és a hozzá kapcsolódó keresettöbblet fedezete egyaránt rendelkezésre áll a jövő évi költségvetésben, minden ellenkező ellenzéki felvetéssel szemben - mondta Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár. Teljes cikk...


Közeledtek az álláspontok a jövő évi bérekről a szociális partnerek között

10 éve Közeledtek az álláspontok a jövő évi bérekről a szociális partnerek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai budapesti tárgyalásán. Teljes cikk...


A német minimálbér következménye az olcsó munkaerőt foglalkoztatókra

10 éve A németországi munkajogi szabályok jó ideje próbálják visszaszorítani az olcsóbb, főleg külföldi munkaerővel vagy más módon foglalkoztatók egyre terjedő jelenségét. A 2015 januártól érvényes minimál-órabér is ezt a célt szolgálja. Szignifikánsan érinti ez a fuvarozási területet is, amely jócskán kihat a magyar piacra is. Mire számíthatnak a szállítmányozók és fuvarozók, ha németországi célállomásra kell munkavállalóiknak behajtani? Munkajogi anyagunkban ennek jártunk utána. Teljes cikk...


Mennyi a minimálbér csökkentett munkaidőben?

10 éve 4 vagy 6 óra/hét csökkentett munkaidővel heti 5 napra mennyi a havi minimálbér egy 36 éves diplomásnak /közgazdász+német középfok/? Teljes cikk...


Dúró Dóra: Az életpályamodell nem igazi béremelés

10 éve A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy ne tegye bizonytalanná a pedagógusok jövőjét és ne kösse a mindenkori minimálbérhez a béreket. Teljes cikk...


Egymillióan keresnek kevesebbet a létminimumnál

10 éve Az MSZP a minimálbér nettó összegének százezer forintra való emelését javasolja - mondta Gúr Nándor országgyűlési képviselő szerdán Budapesten. Párttársa, Bangóné Borbély Ildikó a rászoruló gyermekek téli szünet alatti étkeztetésének megoldását sürgette. Teljes cikk...


Nő a minimálbér Romániában - a munkáltatók tiltakoznak

10 éve A minimálbér megemeléséről döntött szerdai ülésén a román kormány, így a jövő évben két lépcsőben, 1050 lejre (72 600 forint) nő a kötelező minimális juttatás. Teljes cikk...


Munkába járók figyelem! Hétfőn lezárják az utakat a szakszervezetek

10 éve A szakszervezetek december 15-én reggel 7 és délután 4 óra között országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a cafeteria többlet adóterhei ellen - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. Teljes cikk...


Nem született megegyezés a jövő évi bérekről

10 éve Kétséges a megegyezés a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány képviselői között folyó, jövő évi béreket, köztük a minimálbért érintő tárgyalásokon; abban azonban egyetértettek a felek, hogy jó lenne megállapodást elérni - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke. Teljes cikk...


Szakadék tátong a fejlett és a fejlődő világ bérei, a munkavállalók és a tőketulajdonosok között

10 éve Szakadék tátong a fejlett és a fejlődő világ bérei, a munkavállalók és a tőketulajdonosok között. A társadalmi egyenlőtlenségek ellenszerei az újraelosztási mechanizmusok, a minimálbér-politika, a kollektív tárgyalások megerősítése, valamint a diszkrimináció eltörlése - állapította meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb globális jelentése. Teljes cikk...


Átalakítják az egészségügyet, hogy tovább maradjunk egészségesek

10 éve Megerősítik az alapellátást, és kiterjesztik a népegészségügyi programokat, szűréseket. Mindehhez szükséges az alapellátásban dolgozók anyagi és szakmai motiválása is. A szakorvosok képzéséről és minimálbéréről készül egy jogszabály - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


Minimálbér egyeztetés nélkül?

10 éve Az LMP azt követeli, hogy a kormány egyeztessen a szakszervezetekkel a jövő évi minimálbér összegéről - mondta az ellenzéki párt társelnöke, miután kedden tárgyalt a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével. Teljes cikk...


Nagy-Britannia nem akar vonzó munkaerőpiac lenni

11 éve Több évre megvonna minden bérkiegészítő szociális juttatást a brit kormány az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalóktól, ezzel is csökkentve a bérelőnyt, amiért a munkavállalók odamennek dolgozni. Ennek következtében csökkenne a nagy-britanniai bevándorlás vonzereje - írta a The Sunday Times. Teljes cikk...


Hány órát lehet dolgozni rokkantsági ellátás mellett?

11 éve Rokkantsági ellátás mellett hány órát dolgozhatok? Vagy csak a bér van korlátozva? Teljes cikk...


Magas minimálbértől kell félniük a magyaroknak?

11 éve A minimálbér emelésével tovább nőhet azoknak a száma, akik csoportos létszámleépítéssel kerülnek az utcára - állítják a HR Portálnak nyilatkozó szakértők, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy évről-évre egyre többen veszítik el munkájukat a gyárbezárások és a tömeges elbocsátások miatt. A dolgozók teljes kiszolgáltatottságát szinte semmi sem enyhíti, viszont az alkalmazottak sokat segíthetnek magukon, ha rugalmasak és nyitottak az új munkakörökre, valamint a vállalat által szervezett képzésekre. Teljes cikk...


Minimálbér: 106 500 forint lehet jövőre

11 éve A kormány nem mer belevágni egy jelentősebb bérfelzárkóztatási programba - ez olvasható ki a kormány jövő évi költségvetéséből a Policy Agenda szerint. Teljes cikk...


Nem elég olcsó a magyar munkaerő: bezár a pécsi kesztyűgyár

11 éve A Népszabadság információi szerint megszűnik minden termelés a pécsi OK Magyar Kesztyű Közös Vállalatnál. A céget továbbra is Pécsről irányítják, ami 15-20 embernek ad megélhetést, a többieket elbocsátják. Teljes cikk...


Nő a szlovák minimálbér

11 éve Növeli a szlovák kormány a minimálbér összegét. Az emeléstől azt várja a kormány, hogy magasabb lesz a minimálbér szintje, mint a jelenlegi szegénységi küszöb. A munkaadók tiltakoznak - adja hírül a Világgazdaság Online. Teljes cikk...


Végletes fizetések - beleszól majd az EU?

11 éve Bár az Uniónak nincsen ebben kompetenciája, azonban a közepes bérszint hiánya, az egyre inkább polarizálódó fizetések a gazdasági életet is egyre jelentősebben befolyásolják, így nem hagyhatók figyelmen kívül ezek a hatások, írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Szja-kedvezmény: gyermekvállalásra ösztönöz

11 éve Tavaly összesen 1,1 millió szülő csökkentette adóját a gyermekek után igénybe vehető enyhítéssel, háromszázezer embernek pedig egyáltalán nem kellett adóznia - írta a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Átfogó minimálbér-rendezést sürget a Liga Szakszervezetek

11 éve A Liga Szakszervezetek a 2015. évi bértárgyalások mielőbbi megkezdését kezdeményezi - közölte a munkavállalói érdekképviselet hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...


Egymillió új munkahely Franciaországban, de hogy?

11 éve A fizetett ünnepnapok számának csökkentésével, a heti munkaidőt 35 órában korlátozó szabályozás feloldásával, illetve alacsonyabb bérekkel növelné a foglalkoztatottságot a francia munkáltatók szövetsége. Teljes cikk...


Matolcsy megmondta, mekkora törlesztőt vállalhat

11 éve Január elsejétől csak a bejelentett jövedelmünkkel arányos törlesztőrészlettel vehetünk fel hitelt Matolcsy György jegybankelnök rendelete szerint. Így meglehetősen bonyolódik azoknak a lakáshitel-igénylőknek a helyzete, akik minimálbérre vannak bejelentve, de még zsebbe is fizetik őket – írja a HVG Online. Teljes cikk...


100 városban sztrájkoltak az amerikai gyorséttermi dolgozók

11 éve 15 dolláros minimum órabért követeltek, több mint száz amerikai városban a gyorsétterem-láncok alkalmazottai. Egyben azért is tartottak munkabeszüntetést, hogy szabadon alakíthassanak szakszervezetet. Teljes cikk...


Obama minimálbér-emelést sürgetett

11 éve Az amerikai munka ünnepén az elnök a munkáltatóknál sürgette a minimálbér emelését. Teljes cikk...


Beleszámít-e a cafeteria a jövedelembe?

11 éve Férjem rokkantsági ellátásra jogosult, de munkaviszonyban van, és mivel olvastam a törvényt, miszerint: megszűnik a rokkantsági ellátásra való jogosultság, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát ezzel kapcsolatban csak azt szeretném megkérdezni hogy a cafetéria beleszámít-e a jövedelembe. Teljes cikk...


Alig csökkent a munkanélküliség

11 éve Szerbia teljes lakosságának több mint tíz százaléka, a munkaképes lakosságnak pedig több mint a 20 százaléka munkanélküli, ami enyhe, alig észrevehető csökkenést mutat az utóbbi néhány hónapban - közölte szerdán Zoran Martinovic, az országos foglalkoztatási szolgálat igazgatója a szerb közszolgálati televízióban (RTS). Teljes cikk...


Sokba kerül a munkaerő

11 éve A minimálbér dupla annyiba kerül a munkáltatónak, mint amennyit az alkalmazott végül megkap. A közszférában enyhén csökkent, a vállalkozások esetében viszont emelkedett az alkalmazás költsége az utóbbi években, írja a VG.hu. Teljes cikk...


Németországban is bevezetik a minimálbért

11 éve A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön nagy többséggel megszavazta a 8,50 eurós (2600 forint) törvényes minimális órabér bevezetését. Teljes cikk...


A minimálbér nem éri el a létminimumot

11 éve Tavaly a 98 ezer forintos minimálbér nettója, amit a dolgozó hazavisz 62.400 forint volt, míg egy felnőtt létminimuma a KSH friss számításai szerint 87.500 forint, írja a napi.hu. Teljes cikk...


Kötelező legyen az öngondoskodás?

11 éve A Tárki vezető kutatója, Gál Róbert Iván szerinta a most aktív generációnak, a harminc-, negyvenéves fiataloknak nincs elég gyereke, így 25-30 év múlva nem lesz elég járulékfizető. Ettől még lesz ugyan nyugdíj, csak alacsony, és sokat kell érte dolgozni. Hacsak nem lesz vége a jelenlegi felosztó-kirovó rendszernek. Merre tovább magyar nyugdíjrendszer? Érdemes-e még részt venni kötelező megtakarításban, vagy a pénzt úgyis eltőzsdézik, ellopják? A Privátbankár interjúja. Teljes cikk...


Seattle-ben amerikai csúcsra, 15 dollárra emelték a minimális órabért

11 éve A seattle-i önkormányzati tanács egyhangúlag megszavazta, hogy a városban 15 dolláros (a jelenlegi árfolyamon csaknem 3400 forintos) minimális órabért vezessenek be, ami messze a legmagasabb lesz az Egyesült Államokban - közölte kedden a CNNMoney hírportál. Teljes cikk...


Januártól emelkedik a minimálbér Csehországban

11 éve Januártól ötszáz koronával, 9000 koronára emelkedik a minimálbér Csehországban. Ebben a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselőit tömörítő érdekegyeztető tanács egyezett meg hétfőn Prágában - jelentette a közszolgálati hírtelevízió. Teljes cikk...


Indul a nyári diákmunkaszezon

11 éve Hamarosan kezdődik a nyári diákmunkaszezon, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) a fiatalok tapasztalatlanságával való visszaélések megelőzése érdekében honlapján ad útbaigazítást a munkavállaláshoz. Teljes cikk...


Minimálbér Európában, Amerikában, Magyarországon

11 éve A tisztességes bérezés valamennyi nemzetközi dokumentumban benne foglalt alapvető jog, a minimálbér pedig a munkavállaló kiszolgáltatottságát csökkenti, de a foglalkoztatásra tett hatása vitatott – derül ki Kéri Ádám HR Blogon megjelent bejegyzéséből. Teljes cikk...


A minimálbér jelentős emelését követeli a szlovák szakszervezeti szövetség

11 éve A minimálbér összegének jelentős - az utóbbi években megszokottnál jóval magasabb - mértékű emelését követeli a jövő évtől a szlovák Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) - amelynek képviselői ezen elképzelésüket pozsonyi sajtótájékoztatójukon jelentették be szerdán. Teljes cikk...


A svájciak nagyon jól keresnek

11 éve A svájci munkavállalók fele több mint 1.6 millió forintnak megfelelő svájci frankot keres havonta. Három hét múlva pedig szavaznak az 1 millió forintnak megfelelő minimálbérről, írja az Index. Teljes cikk...


Európai béreket szorgalmaz a Jobbik

11 éve A Jobbik a hazai bérek európaiakhoz való felzárkóztatását és a szabad vasárnap uniós szintű rendezését szorgalmazza. Teljes cikk...


Lesz minimálbér Németországban is

11 éve Ha a jogszabályt még a nyári szünet előtt elfogadják, akkor 2015 elejétől léphet életbe. Legkevesebb adható órabér bruttó 8.5 euró lesz. Teljes cikk...


Nőnek a minimálbérek Kínában

11 éve Három kínai nagyvárosban emelkedtek a minimálbérek április elsején, országszerte átlagosan 10 százalék feletti bővülésre lehet számítani. Teljes cikk...


Mekkora nyugdíjra számíthatnak a kényszervállalkozók és minimálbéresek?

11 éve A nyugdíjrendszer bizonytalanságának csak egyik oka az öregedő társadalom, és az aktív, dolgozó lakosság számának csökkenése. A másik súlyos probléma, hogy hazánkban minden harmadik adófizető csak a minimálbér után fizet adót és nyugdíjjárulékot. Ez nemcsak az állam számára jelent bevételkiesést, hanem a minimálbérre bejelentett munkavállalók, vállalkozók nyugdíjkilátásaira is negatív hatással van. Teljes cikk...


Még öt súlyos munkajogi hiba, amiért százezrekre büntethetik

11 éve Biztos benne, hogy minimálbér, és nem garantált bérminimum járna az alkalmazottjának? Teljes cikk...


Betartották Orbánék a legnagyobb ígéretüket?

11 éve Tíz év alatt egymillió új munkahely – szinte mindenkinek ismerősen cseng a Fidesz ígérete, amely talán az egyetlen konkrét vállalás volt a 2010-es választások előtt. A foglalkoztatás bővülését tehát kiemelt feladatként kezelte a kormány, de számos más, munkavállalókat érintő változtatás is volt az elmúlt négy évben. Új Munka törvénykönyv, tömeges közmunka, három hónapos munkanélküli segély – a HR Portál értékelése az elmúlt négy év munkaerő-piaci változtatásáról. Teljes cikk...


Százezres nettó minimálbért ígér a baloldal

11 éve A nettó minimálbér 100 ezer forintra emelését és 250 ezer új munkaerő-piaci állás megteremtését vállalja a baloldali összefogás a következő ciklusra, ha kormányra kerül - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten. Teljes cikk...


Lakbér van, munka nincs

11 éve Egy szállást és munkát kínáló ügynökség miatt magyarok nélkülöztek kelet-európai társaikkal Angliában. Keresetükből sokszor ételre sem futotta, mind elment lakbérre a lerobbant ingatlanjait velük feltöltő Incitynél. Teljes cikk...


Szerbiában a legalacsonyabb a minimálbér a környéken

11 éve Szerbiában mindössze 20 ezer dinár (53 800 forint) a minimálbér. 400 ezren élnek ebből az összegből Szerbiában, a szakszervezetek a nemrég indítványozták a minimális órabér megemelését. Teljes cikk...


Megemelik a szövetségi minimálbért az USA-ban

11 éve Barack Obama amerikai elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a szövetségi szerződéses alkalmazottak esetében 7 dollár 25 cetről 10 dollár 10 centre fogják felemelni a minimális órabért. Teljes cikk...


Távmunkás külföldről? Miért ne!

11 éve A megfelelő munkaerőt nehéz megtalálni, de a megfelelő és olcsó munkaerőt még nehezebb. A modern technológiák fejlődésével azonban teljesen új lehetőségek nyílnak meg a cégek – és a munkavállalók – előtt: a távmunka ma már valódi alternatívát kínálhat, és nem feltétlenül Magyarországról. Teljes cikk...


Ennyit kell dolgozni egy korsó sörért

11 éve Megalkották a Sör-indexet: ebből kiderült, hogy a világ országaiban mennyi időt kell egy minimálbéresnek dolgoznia egy korsó sörért. Teljes cikk...


868 ezer forint nyugdíj

11 éve A legnagyobb összegű nyugdíj éppen harmincszorosa a legkisebb összegűnek. De az átlagnyugdíjnál is hétszer több érkezik egyes szupernyugdíjjal rendelkezők számlájára, írja a napi.hu. Teljes cikk...


Merkel: Valós veszély a szociális turizmus

11 éve A tagállami ellátórendszerek különbségei miatt az Európai Unióban valós veszély a szociális juttatások megszerzését célzó vándorlás, a szociális turizmus – mondta a német kancellár szerdán Berlinben. Teljes cikk...


Obama felemelteti a szövetségi minimális órabért

11 éve Barack Obama amerikai elnök annak elrendelésére készül, hogy 10 dollár 10 centre emeljék a minimális órabért a jövőben leszerződő szövetségi alkalmazottak esetében - közölte kedden a Fehér Ház. Teljes cikk...


Munkabérek, illetmények (minimálbér, garantált bérminimum) 2014-ben

11 éve A minimálbér a 2013-as 98 000 forintról 101 500 forintra emelkedik 2014-ben. A garantált bérminimum összege pedig 2014. január 1-jétől 118 000 forint. A 2012 júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összegét és hatályát a kormány állapítja meg, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal folytatott konzultációt követően. Teljes cikk...


Készüljön fel az új évre!

11 éve Az év elejével érdemes áttekinteni cégünk működését, és végiggondolni, mit is szeretnénk az új évtől. Most tájékozódhat az új vagy megváltozott szabályokról. Teljes cikk...


Vita a minimálbérről

11 éve Egy hétig sem tartott a vita nélküli együttműködés a közösen kormányzó konzervatívok és szociáldemokraták között Németországban, az első konfliktus a minimálbér 2015-re tervezett bevezetése körül alakult ki. Teljes cikk...


Megvan a bérmegállapodás

11 éve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel pénteken aláírta a jövő évi bérekről szóló megállapodást. A december elején született megállapodás szerint 2014-ben a minimálbér 3,6 százalékkal 101 500, a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) 3,5 százalékkal 118 ezer forintra emelkedik, és a jövő évi bértárgyalásokra 3,5 százalékos emelést javasolnak a szociális partnerek. Teljes cikk...


Itt vannak a hivatalos számok a minimálbérről

11 éve Megszületett az új kormányrendelet a 2014-es minimális bérekről, a Munkajog HR Blog szerzője ismerteti a részleteket. Teljes cikk...


Elég-e a gyed extra, hogy megjöjjön a gyerekvállalási kedv?

11 éve Milliós többletjövedelemhez juthatnak a családok a januártól hatályba lépő gyed extra intézkedéseivel - mondta a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Az Együtt-PM szövetség szerint a gyed extra nem elég, hogy ellensúlyozza azt, hogy a magyar családok rosszabbul élnek, mint négy éve. Teljes cikk...


Magasabb nyugdíjat és minimálbért ígér a koalíciós szerződés

11 éve Számos szociális intézkedést ígér az új cseh koalíciós szerződés, amelyet pénteken mutatott be a formálódó új kormányoldal három pártja. Teljes cikk...


Nő a közmunkások bére

11 éve Napokon belül eldől, hogy mennyivel nő jövőre a közmunkások bére - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Nemzettel. A Portfolio.hu nettó kétezer forintos emelést jósol. Teljes cikk...


Ennyivel hízhat jövőre a nettó fizetése

11 éve Megvan, mennyi lesz a minimálbér, a bérminimum, a bérajánlás, vagyis hogy mennyivel nőhet a bérünk bruttóban. De nézzük, mennyi pluszt jelent ez nettóban, minimálbérnél, bérminimumnál és átlagbérnél, figyelembe véve a kiterjesztett családi adókedvezményt is. Teljes cikk...


Obama: Emelni kell a minimálbért

11 éve A minimálbér emelését, a vagyoni egyenlőtlenségek gyorsabb és drasztikusabb csökkentését szorgalmazta Barack Obama amerikai elnök szerdán Washingtonban. Teljes cikk...


A költségvetés jár legjobban a minimálbér-emeléssel

11 éve Minimálbér emelése leginkább a költségvetés bevételeit növeli, míg a kiskeresetűek számára nem jelent nagy különbséget – állítja elemzésében a Policy Agenda. Teljes cikk...


A minimálbérrel együtt több juttatás is növekszik

11 éve Számos minimálbérhez viszonyított juttatás összege emelkedik jövő januártól. Havonta akár hétezer forinttal nőhet a táppénz, nő az álláskeresési járadék és a gyermekgondozási díj (gyed) is – írta a Híradó.hu. Teljes cikk...


Fizetést kérnek sérült hozzátartozójuk gondozásáért

11 éve Ápolási díj helyett minimálbért kérnek a fogyatékos személyeket gondozó családtagok, mert az ápolás mellett nem tudnak munkát vállalni. Teljes cikk...


Így alakulnak a cafeteria keretösszegek

11 éve Az emelkedő minimálbér mellett a béren kívüli juttatások keretösszegei is változnak. A Cafeteria Trend hírlevél összegyűjtötte miként alakulnak a cafeteria elemek keretösszegei a 101.500 forintos minimálbér mellett. Teljes cikk...


Így értékelik az elemzők a bérajánlást

11 éve Az ING elemzője szerint foglalkoztatási szempontból kedvező, hogy a reál szintű minimálbér emelés mértékét meghaladja a 2014-re várt gazdasági növekedés, míg az Erste szakértője szerint ennek csak mérsékelt hatása lesz a foglalkoztatásra, a járulékbevételek azonban emelkedhetnek. Teljes cikk...


101 ezer 500 forint lesz jövőre a minimálbér

11 éve Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján. Teljes cikk...


Nem mindenki örül a német minimálbérnek

12 éve Elégedetlen a koalíciós szerződéssel a német ipari és kereskedelmi kamara, szerintük a minimálbér bevezetése miatt romlanak a képzetlenek elhelyezkedési esélyei. Teljes cikk...


Lesz német minimálbér

12 éve Célegyenesben vannak a német koalíciós tárgyalások. Arról már megállapodott a CDU/CSU konzervatív pártszövetség a szociáldemokratákkal, hogy bevezetik a minimálbért, összege óránként 8,5 euró, körülbelül 2500 forint lesz. Teljes cikk...


22000 forintnyi minimálbérért tüntetnek

12 éve Az ENSZ kiáll a bangladesi dolgozók követelése mellett - akik a ruhaiparban havi 100 dollár (mintegy 22000 forint) minimálbért követelnek - írja az asiaport.hu. Teljes cikk...


Ki járt jól az egykulcsos adózással?

12 éve Az Együtt-PM szerint eddig közel 50 ezer magyarországi álláshely megszűnését okozta az egykulcsos adó. Kónya Péter, a szövetség társelnöke ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel kedden, hogy a Jabil Circuit Magyarország Kft. közel 700 fős leépítésről döntött. Mi lehet az oka annak, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt álláshelyek szűnnek meg? A Pénzügyi Szemle elemzése. Teljes cikk...


A minimálbéren múlhat a német nagykoalíció

12 éve A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csak akkor lép kormányra a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel, ha bevezetik az egységesen kötelező minimálbért és kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét. Teljes cikk...


Mennyire reális a 100 ezer forint minimálbér a magyar gazdaságban?

12 éve Várhatóan 100 ezer forint fölé emelkedik jövőre a kötelező legkisebb bér. Az ellentétes nézőpontok közepette egy-két kérdés bizonyosan felvetődik: mennyire reális a magyar gazdaság teljesítményéhez képest a jelenlegi bérszínvonal? A választ a hvg.hu írása a versenyképesség, foglalkoztatottsági szint és a feketemunka területén kereste. Teljes cikk...


Magyarországon nőtt legjobban a minimálbér

12 éve A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely jövőre meg fogja haladni a 100 ezer forintot - mondta a foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. Teljes cikk...


103 500 forintos minimálbér lesz a hivatalos ajánlat

12 éve A szakszervezetek egységesen 103 500 forintos minimálbérre és 120 000 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumnak (VKF) keddi ülésén, amelyen a jövő évi bérekről tárgyaltak a kormánnyal és a munkaadói szervezetekkel - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ). Teljes cikk...


A minimálbér bevezetése lehet a német koalíció ára

12 éve A minimálbér bevezetését szabták a koalíció feltételéül a szociáldemokraták Németországban. Angela Merkel kancellár a CDU/CSU pártszövetséggel nyerte meg a választást, de az abszolút többségről lemaradt, ezért a szociáldemokrata SDP-t vagy a zöldeket is szeretné megnyerni szövetségeséül - írja a Napi.hu. Teljes cikk...


Orbánék nyertek a legtöbbet a minimálbér emelésein

12 éve 2010-hez képest hiába nőtt a bruttó minimálbér 33,3 százalékkal, a dolgozó csak 6,6 százalékkal vihet haza többet. Az állam viszont 80 százalékkal több bevételhez jut dolgozónként az adórendszer elmúlt évekbeli átalakítása miatt. Teljes cikk...


A közalkalmazottak is kapjanak megfelelő béremelést

12 éve Országos bérmegállapodást, a közalkalmazottak bérének rendezését, a minimálbérnek a létminimumhoz való igazítását, a kiskeresetűek nettó bérére vonatkozó kisebb adókulcs bevezetését vagy, az alkalmazotti kedvezmény visszavezetését, is szorgalmazza az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, írják portálunkhoz eljuttatott közleményükben. Teljes cikk...


Októberben kezdődhetnek a jövő évi bértárgyalások

12 éve Várhatóan még októberben elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...


104 ezer forintos minimálbért akarnak

12 éve Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa 2014-ben a kötelező legkisebb munkabér és a bérminimum 6 százalékos, valamint a keresetek 4,5 százalékos növekedését tartja szükségesnek, a minimálbér ennek megfelelően 98 ezer forintról 104 ezer, a bérminimum pedig 114 ezer forintról 121 ezer forintra nőne - közölte az érdekképviselet. Teljes cikk...


Támogatja a közmunkásokat az MSZP, az Együtt-PM és a DK

12 éve Az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció is támogatásáról biztosította a közmunkás-szakszervezetet, erről Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, a közmunkások szakszervezetének társelnöke számolt be. Teljes cikk...


A cégvezetők minimálbér emelkedést várnak

12 éve A költségvetés benyújtását követően lassan elkezdődnek a jövő évi minimálbértárgyalások, illetve majdaz országos bérajánlásra vonatkozó háromoldalú egyeztetések. Ennek kapcsán Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megbízásából a Policy Agenda kutatást végzett a kis- és középvállalati szektor körében arról, hogy mekkora minimálbért várnak és tartanak elfogadhatónak a cégvezetők. A kutatásban vizsgálták a foglalkoztatói nyugdíj intézményét, amely az adatok szerintegyelőre nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Teljes cikk...


Mintegy egymillió forintnak megfelelő fizetést fognak kapni a Lidl dolgozók

12 éve Négyezer svájci frankra (nagyjából 974 ezer forintra) emeli Svájcban dolgozó alkalmazottainak minimálbérét a Lidl német élelmiszeripari üzletlánc svájci csoportja decembertől - cikkezi a napi.hu. Teljes cikk...


5,5 százalékos minimálbér-emelést javasol a Liga

12 éve A 2014-es bértárgyalások megkezdését javasolja a Liga Szakszervezetek, amely azt indítványozza, hogy a minimálbért és a garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbér) egyaránt bruttó 5,5 százalékkal emeljék jövőre, ezenkívül pedig bruttó 4,5 százalékos bérajánlásban állapodjon meg a kormány a szociális partnerekkel. Teljes cikk...


A kormány megvédett 740 ezer munkahelyet, vagy elpusztított 126 ezret

12 éve A Fidesz szóvivője tegnap kijelentette, hogy a munkahelyvédelmi akcióval eddig 740 ezer munkahelyet sikerült megvédeni és 65 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál. Az ellenzék egész máshogy látja az eseményeket. Teljes cikk...


Mennyit keres egy kezdő tanár?

12 éve A szeptember 1-jén hatályba lépett pedagógus-életpályamodell alapján a pályakezdő tanárok az első két évre gyakornoki kategóriába tartoznak. Ahhoz hogy feljebb léphessenek a fizetési ranglétrán két év után egy minősítő vizsgát kell lerakniuk, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Melyik diploma ér a legtöbbet?

12 éve Műszaki, informatikai és gazdaságtudományi diplomával lehet frissdiplomásként a legtöbbet keresni, a legalacsonyabb fizetésre pedig a pedagógusok számíthatnak. A legjobban és legrosszabbul kereső pályakezdő diplomások jövedelme között csaknem 100 ezer forintos az eltérés. Ugyanakkor az is látszik, hogy megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a hazánkban dolgozó frissdiplomások átlagjövedelme közel nettó 160 ezer forint, ami 18 ezer forinttal meghaladja a magyarországi átlagkeresetet. Többek között ezek derülnek ki az Educatio Nonprofit Kft. által készített, Frissdiplomások 2012 című tanulmányból. Teljes cikk...


A minimálbércsökkentés munkahelyeket teremt?

12 éve A munkanélküliség megoldására több terv is született, ezek egyike a minimálbér csökkentése, ami az elgondolás szerint rugalmasabbá tenné a munkaerőpiacot, így a bérek szabadon esnének válságok idején, megtartva a munkahelyeket. Az ellentábor szerint azonban a merev bérek egyenesen jót tesznek a gazdaságnak, írja a hvg. Teljes cikk...


Lehet-e hetekig ingyen dolgoztatni a gyakornokot?

12 éve A gyakornoki munka ma már kikerülhetetlen, hiszen mielőtt felvennék valahova dolgozni a pályakezdőt, munkatapasztalatot kell szereznie már az egyetem alatt. Enélkül ugyanis minimális az elhelyezkedés lehetősége. A Business Insider cikke nyomán a jobline fontos dolgokat gyűjtött össze, amiket a pályakezdők jó ha tudnak, mielőtt elkezdenek dolgozni. Teljes cikk...


Emelik a minimálbért Csehországban

12 éve A baloldali miniszterelnök, Jiri Rusnok vezette cseh szakértői kormány első intézkedéseként megemelte a minimálbért - közli a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


86 ezer volt a létminimum

12 éve Egy egyszemélyes háztartásban 2012-ben 85 960 forint volt a létminimum. 2011-hez képest ez 2,4 százalékos emelkedést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Teljes cikk...


Alig kértek a cégek bérkompenzációt az államtól

12 éve Az előzetes várakozásokkal szemben nagyon kevés munkaadó igényelte a kormány minimálbér és a garantált bérminimum emeléséhez adott támogatását. Az idei első félévre igényelhető támogatást május 31-ig összesen 3909 vállalkozás igényelte − válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Teljes cikk...


A vezérigazgató egy óra alatt keresi meg az alkalmazott kétheti bérét

12 éve Egy minimálbéren élő magyarnak körülbelül 14 napig, azaz több mint 100 óráig kell robotolnia azért, hogy annyi pénzt keressen, mint egy vezérigazgató. Majdnem ugyanígy van ez Olaszországban, csak ott több mint háromszor ennyi pénzzel érvényes ez az összefüggés - írja az origo, az Economistban megjelent vezérigazgatói-minimálbér lista alapján. Teljes cikk...


A gyakornoki munka már nem sokáig ingyenmunka?

12 éve A szövetségi törvények értelmében minimálbérre jogosultak az ingyen dolgozó gyakornokok - ezt támasztja alá egy amerikai bíróság döntés is, írja a hvg.hu. Teljes cikk...


A fizetés tetemes része megy utazásra

12 éve A nettó minimálbér hazánkban nem éri el a létminimum háromnegyedét, mégis, ebből a kis összegből kell a munkavállalónak a munkába járását megtérítenie - most is, miután emelték a vasúti- és közúti közlekedés árait. Már csak nagyon kevés munkáltató téríti meg munkavállalójának a munkahelyre eljutását, írja a Fővárosi Hírhatár. Teljes cikk...


Romlott a munkavállalók helyzete

12 éve Romlott a munkavállalók legszegényebb rétegének helyzete az elmúlt négy évben, a létminimum és a minimálbér közötti olló tovább nyílt, amit a legutóbbi minimálbéremelés megállított, mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. Teljes cikk...


A garantált bérminimum magasabb minimálbért jelent, de kinek jár?

12 éve Mintegy 10 éve magasabb minimálbér, úgynevezett garantált bérminimum illeti meg a legalább középfokú végzettséghez kötött munkakört betöltő munkavállalókat. De vajon mi vagy ki határozza meg, hogy kell-e középfokú végzettség a munkához? A válasz nem is olyan egyszerű, pedig nem mindegy, hogy havi 98.000 forint, vagy 113.000 forint a munkavállaló bruttó bére, írja Kártyás Gábor blogbejegyzésében. Teljes cikk...


Még tíz napig kérhető minimálbér-támogatás

12 éve A vállalkozások 11 ágazatban a minimálbér-emelés végrehajtása miatt megnövekedett terheik csökkentését szolgáló támogatást igényelhetnek. Még tíz napig lehet benyújtani a jelentkezéseket a munkaügyi központoknál. Teljes cikk...


Már nem bulira kell a pénz, hanem megélhetésre

12 éve Minden eddiginél többen jelentkeznének diákmunkára a munkaközvetítők tapasztalatai szerint. Már nemcsak kalandvágyból és zsebpénzszerzés miatt jelentkeznek a diákok: a legtöbben tandíjra, könyvekre, vagy megélhetésre költik a fizetésüket, írja a KaposPont. Teljes cikk...


33 százalékos emeléssel kevesebbet ér a bér

12 éve A kormányzati kommunikáció egyik eleme a minimálbér 24 500 forintos emelése 2010 óta. A nettó azonban alig nőtt 4000 forinttal, ezt pedig el is viszi a 2010-es bázison mért 13 százalékos pénzromlás. Teljes cikk...


A kompenzáció miatt elakadtak a bértárgyalások

12 éve Nem érkezett hozzánk olyan visszajelzés, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum miatt küldtek volna el munkavállalókat, olyan viszont nem egy helyen történt, hogy a rendelet késlekedése miatt akadtak meg a szokásos bértárgyalások - nyilatkozta a Világgazdaságnak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Teljes cikk...


Munkabérek, illetmények (minimálbér, garantált bérminimum) 2013-ban

12 éve A minimálbér a 2012-es 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban. A 2012 júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve szerint a minimálbér és a garantált bérminimum összegét és hatályát a kormány állapítja meg, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal folytatott konzultációt követően. Teljes cikk...


Van olcsóbb a kínai munkaerőnél

12 éve Nem csupán kiegyenlítődött a különbség a kínai és a mexikói munkaerő ára között, hanem utóbbi ma már sokkal olcsóbb, mint az előbbi - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Május végéig pályázhatnak a vállalkozások a minimálbér-emelési támogatásra

12 éve A minimálbér-emelési támogatásra május 31-ig nyújthatják be kérelmüket a vállalkozások a munkaügyi központnak, az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben olvasható. Teljes cikk...


Kétszámjegyű minimálbér-növekedés a terv

12 éve A hét eleji emelésnek köszönhetően immár Sanghajban a legmagasabbak a minimálbérek Kínában, de országszerte kétszámjegyű növekedés a terv. Teljes cikk...


Májustól kapnák meg a vállalkozások a minimálbér-emelési támogatást

12 éve Várhatóan májustól és egy összegben kapják meg az érintett vállalkozások a minimálbér-emelési támogatást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön azt követően, hogy a kormány döntött a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének egyes ágazatokban történő támogatásáról. Teljes cikk...


Fél évig csak az államnak dolgozunk idén

12 éve Míg 2010-ben még egy évből 4,3 hónapot dolgozott az államnak egy minimálbérért foglalkoztatott, idén már 5,8 hónapig csak az állam felé teljesíti a kötelezettségeit. Teljes cikk...


Most már jöhet a kompenzáció! De mikor?

12 éve Végre ott van a parlament előtt az a költségvetést módosító javaslat, amely lehetővé teszi, hogy megszülessen a gazdaság teljesítményével nem indokolható idei minimálbér-emelés által leginkább sújtott vállalkozások kompenzációját célzó rendelet. Teljes cikk...


A munkaképességet is befolyásoló mentális zavarok megelőzésére indítanak programot

12 éve Átfogó program kidolgozásába kezdett a ma már minden ötödik embert érintő különféle mentális zavarok megelőzésére a Magyar Pszichiátriai Társaság. Az egészségügyi tárca megbízásából indult nagyszabású munkába betegszervezetek, különféle civil szerveződések szakértőit is bevonják. Teljes cikk...


A márciusi minimálbér-emelési támogatás is késik

12 éve Több, nehéz helyzetben lévő ágazatban problémát okoz, hogy még nem kapták meg a cégek a 2013 első félévére kilátásba helyezett minimálbér-emelési támogatást, és a jelek szerint nemcsak a januári és a februári, hanem a márciusi béremelést is saját forrásból kell finanszírozniuk - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kedden az MTI-nek. Teljes cikk...


Fidesz: a baloldal a nyugdíjak megadóztatásával kacérkodik

12 éve A Fidesz szerint a baloldal ismét a nyugdíjak megadóztatását fontolgatja. Teljes cikk...


A minimálbér emelését követelik a cseh szakszervezetek

12 éve Az immár hat éve változatlan nagyságú - 8000 korona - minimálbér emelését követelik a cseh szakszervezetek. Teljes cikk...


Bevezethetik a minimálbért Németországban

12 éve A minimálbér bevezetéséről tárgyal a német parlament. A válság alatt az alacsony bérek tartották növekedési pályán az ország gazdaságát, viszont a dolgozók kiszipolyozása kezd elviselhetetlen méreteket ölteni - írja a Népszabadság berlini tudósítója. Teljes cikk...


Szabadságszámítás: jogbiztonságot sérthet a távolléti díj útmutatója

12 éve Komoly csúsztatást tartalmaz az a távolléti díjjal kapcsolatos módszertani útmutató, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tett közzé honlapján - írja a BDO Magyarország portálunkhoz eljuttatott sajtóközleménye. Teljes cikk...


Jelentős mértékben nőnek a minimálbérek idén Kínában

12 éve Kétszámjegyű minimálbér-emelkedésre lehet számítani idén Kína számos tartományában - a központi vezetés ezzel is enyhítené az óriási jövedelmi különbségeket az országban. Teljes cikk...


Késik a minimálbér-emelés kompenzációja

12 éve A minimálbér-emelés költségeinek gyorsabb kifizetését szeretnék elérni a vállalkozások és a szakszervezetek - írja a Világgazdaság. A minisztérium csak júniusban fizetne, míg a cégek az év elejére számítottak, így a fél éves támogatást nekik kellene megelőlegezniük. A második félévben új kompenzációs csomag jöhet. Teljes cikk...


Együtt 2014: Bajnai nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért

12 éve Bajnai Gordon nem fogja csökkenteni a nettó minimálbért - közölte ismét az Együtt 2014 választói mozgalom a Fidesz hétfői sajtótájékoztatójára válaszul. Teljes cikk...


Másfél millió ember kapott a napokban megemelt minimálbért

12 éve A napokban kapta, illetve kapja kézhez a minimálbérből élő mintegy másfél millió munkavállaló idei első megemelt fizetését - mondta Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Budapestre ért az "éhségmenet"

12 éve Az "éhségmenet" képviselői hétfő este petíciót adták át az Országgyűlés alelnökének, a szocialista Ujhelyi Istvánnak; a demonstrálók egyebek mellett "munkát, kenyeret, tisztességes béreket" követeltek. Teljes cikk...


Andor László: A tagállamok figyeljék éberen a minimálbér szintjét

12 éve A munkaerő-piaci helyzet javítását, különösképpen a tartós munkanélküliség, illetve a fiatalok körében tapasztalt magas munkanélküliségi ráta elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozta Andor László EU-biztos kedden Brüsszelben. Teljes cikk...


Kifizeti a kormány a pincérek és a szobalányok fizetésemelését

12 éve A turizmusban is támogatást adnak a foglalkoztatóknak a minimálbér-emelés miatti költségnövekedéshez. Teljes cikk...


Bérkompenzáció turisztikai cégeknek

12 éve A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatokban is megtéríti az állam a minimálbér és a garantált bérminimum 2013. évi emelésének első félévi munkáltatói költségeit. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből azonban kiderült, hogy a béremelést januárban kell végrehajtani, de csak márciusban jelenik meg a kormányrendelet, amely alapján a kompenzáció majd kérhető. Teljes cikk...


A minimálbér alatti foglalkoztatás öt törvényes esete

12 éve Íme öt olyan eset, amikor törvényesen a minimálbér alatt történhet az alapbér megállapítása, vagy a havi munkabér kifizetése. Ezen foglalkoztatási konstrukciók kapcsán is a jogszabályoknak megfelelően kell meghatározni az alapbért, ugyanakkor munkajogi szempontból rendhagyó jellegük miatt a munkabér összege minimálbér alatti - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország HR Hírlevele. Teljes cikk...


Négy százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában

12 éve Négy százalékkal nőnek a nyugdíjak Romániában, a minimálbér is várhatóan emelkedik - közölték kedden román hírügynökségek. Teljes cikk...


DK: jelentősen nőtt a munkanélküliség

12 éve A munkanélküliség növekedésére hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója hétfőn, jelezve: pártja egyebek mellett a minimálbérre rakodó terhek csökkentésével javítana a helyzeten. Teljes cikk...


Elemzők: növekedhet idén az alacsony keresetűek reálbére

12 éve A bruttó bérnövekedés idén alacsonyabb lehet a tavalyinál, a nettó emelkedés azonban meghaladhatja azt, és a várható jelentősen alacsonyabb infláció miatt kis reálbér-növekedés is lehet ebben az évben - mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők. Teljes cikk...


Fidesz: Bajnaiék minimálbér-csökkentése újra szociális válságot teremtene

12 éve A Fidesz álláspontja szerint a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány minimálbér-csökkentési javaslata a megvalósulása esetén újra szociális válságot teremtene Magyarországon - jelentette ki Puskás Imre, a számvevőszéki bizottság fideszes alelnöke szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Teljes cikk...


A minimálbér miatt 50 ezer munkahely szűnik meg?

12 éve Bajnai Gordon szerint az elkövetkező két évben 50 ezer munkahely szűnik meg Magyarországon a minimálbért növelő adóterhek következtében. Teljes cikk...


Júniusban kapják meg a minimálbér-támogatást a munkaadók

12 éve Márciustól igényelhetik a 11, leginkább veszélyeztetett ágazat munkaadói a minimálbér-támogatást, az összeget júniusban kaphatják meg - írja a Világgazdaság egy minisztériumi tervezetre hivatkozva. Teljes cikk...


Veszélyes lenne a minimálbér-csökkentés

12 éve Ha megvalósulna a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány minimálbér-csökkentési javaslata, azzal legalább nyolc másik ellátás összege is csökkenne - közölte Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Csak a béremelés indíthatja be a gazdaságot

12 éve Tovább kell növelni a fizetéseket, mert azok irreálisan alacsonyak, az 1978-as év szintjén vannak - vélekedtek közgazdászok a Magyar Nemzetnek. Teljes cikk...


A nehéz helyzetben lévő cégek márciusban kapnák meg a minimálbér-emelési támogatást

12 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt szeretné, ha a nehéz helyzetű ágazatokban működő cégek márciusban, egyösszegben kapnák meg a minimálbér-emelési támogatást - mondta Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek. Teljes cikk...


A LIGA egyeztetést kezdeményez a bérajánlásról

12 éve A LIGA Szakszervezetek fontosnak tartja, hogy sikerült megállapodni a kötelező bérelemek 2013-as emeléséről, de szerintük a bérajánlásról is megegyezésre kell jutni. Ezért a LIGA Szakszervezetek kezdeményezi, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) kezdődjenek újra a tárgyalások annak érdekében, hogy minél hamarabb létrejöjjön egy megállapodás a 2013-as bérajánlás mértékéről - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...


Tavaly több mint 280 ezren dolgoztak közfoglalkoztatás keretében

12 éve A közfoglalkoztatásnak köszönhetően 2012-ben több mint 280 ezren kaptak munkát, idén pedig több mint 150 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra - reagált szerdai közleményében a Belügyminisztérium (BM) Nyakó István szocialista politikus keddi kijelentésére. Teljes cikk...


Elégedettek a bértárgyalások eredményével a munkaadók

12 éve A bértárgyalásokon jó kompromisszum született, mivel az első félévi 5,4 százalékos minimálbér-emelést a költségvetés magára vállalta a 11 kiemelt ágazatban, ahol éves szinten 2,7 százalékos emelést kell finanszírozniuk a munkaadóknak - jelentette ki az MTI-nek adott év végi interjúban Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke. Teljes cikk...


Több szociális juttatás összege nő jövőre

12 éve Jövőre magasabbak lesznek azok a szociális juttatások, amelyek összegét a minimálbérből számítják ki - cikkezi a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Minimálbér - elégedett munkaadók és munkavállalók

12 éve A munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek is elégedettek a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról (szakmunkás minimálbér) szóló megállapodással, amelyet a szociális partnerek a kormánnyal kötöttek - hangzott el a megállapodás ünnepélyes aláírásán, amelyet szerdán a Parlamentben rendeztek. Teljes cikk...


Új Mt., egykulcsos adórendszer, Malév-csőd - Ez történt a munka világában 2012-ben

12 éve Nemzeti tragédiaként sokkolt mindenkit év elején a Malév leállása, és hideg zuhanyként ért sok munkavállalót, amikor meglátta a februári bérpapírját. Kijelenthetjük, hogy a legtöbb fejfájástól idén a HR-esek szenvedtek, mert annyi munkaügyi, adózási szabály és törvény változott év közben, hogy ember legyen a talpán, aki össze tudta fésülni a dolgozók alkalmazásához szükséges passzusokat. Nézzük, hogyan alakult 2012-ben a munka szép új világa. Teljes cikk...


Tizenegy ágazatban a kormány átvállalja a minimálbér emelés terheit

12 éve Megállapodás született a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek között a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról, így 2007 óta először nőhet a minimálbér és a garantált bérminimum reálértéke - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Teljes cikk...


Borsik: Érdemben nem segít a minimálbér-emelés

12 éve A jelenleg bruttó 93 000 forintos minimálbér 5000 forintos emelésével enyhén javul ugyan a legkisebb keresetűek helyzete jövőre, ugyanakkor nem hoz megoldást, mert a létminimum és a minimálbér nettója között egyre nagyobb a különbség - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Jövőre 98 ezer forint lesz a minimálbér

12 éve A minimálbér az idei 93 000 forintról 98 000 forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban - erről állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén a munkaadók és a szakszervezetek. Teljes cikk...


Hová vezet a közmunka erőltetése?

12 éve A közmunkaprogramokban részt vevőknek csak 3-20 százaléka kerül vissza az elsődleges munkaerőpiacra, így ez a módszer biztosan nem oldja meg az ország rossz foglalkoztatási helyzetét - állítják a HR Portálnak nyilatkozó szakértők. Az önkormányzatok ráadásul gyakran visszaélnek a helyzetükkel: fizikai alkalmazottaikat kirúgják, majd jóval kevesebb pénzért közmunkásként foglalkoztatják őket újra. Teljes cikk...


Bértárgyalások: kicsi az esély a megállapodásra

12 éve Nagyon kicsi az esély arra, hogy megállapodás születik a jövő évi bérekről a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek között, mivel az érdekképviseletek álláspontjai nem közeledtek - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára és Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a szerdai egyeztetés után. Teljes cikk...


Minimálbér - ágazati különbségtétel lesz a bérek között?

12 éve A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén felmerült, hogy a nehéz helyzetben lévő ágazatokban fél évvel elcsúsztatnák a jövő évi minimálbér emelést. Teljes cikk...


2,6 százalékkal emelnék a munkaadók a minimálbért

13 éve A munkaadók maximum 2,6 százalékkal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot 2013-ban, a szakszervezeti oldal viszont legalább a várható infláció mértékével történő növelést szeretne. Teljes cikk...


Minimálbér - a kormány kérésére csúszik a bértárgyalás

13 éve Egyelőre nincs újabb kitűzött tárgyalási nap a jövő évi minimálbér emeléséről szóló egyeztetésre, miután a hétfői tárgyalás a kormány kérésére elmaradt - mondta a Napi Gazdaságnak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Teljes cikk...


Feszültség a bértárgyaláson: távol kerültek egymástól az álláspontok

13 éve Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a két kiigazító csomaggal nehezebbé váltak a jövő évi bérekről szóló tárgyalások, amelyeken most erős feszültség uralkodik, nagyon távol kerültek egymástól a munkaadók és a munkavállalók álláspontjai. Teljes cikk...


Nőhet a különbség a minimálbér és a létminimum között

13 éve Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint jövőre tovább nőhet a különbség a létminimum és a minimálbér nettó összege között, pedig ennek éppen az ellenkezője lenne kívánatos. Teljes cikk...


Munkahelyek szűnhetnek meg a minimálbér-emelés miatt

13 éve Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a nem indokolt, gazdaságilag megalapozatlan minimálbéremelés munkahelyek megszűnését eredményezheti. Teljes cikk...


"A kormány hitelét vesztette a vállalkozói szféra szemében"

13 éve A munkaadói érdekképviseletek szerint jelentősen befolyásolja a jövő évi minimálbérről és szakmunkás minimálbérről a héten kezdődött tárgyalásokat a kormány költségvetési kiigazító csomagja. Teljes cikk...


Mekkora minimálbér-emeléssel számol jövőre a kormány?

13 éve Elkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbérről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A munkaadói oldal megfontolandónak tartja, hogy legyen-e egyáltalán emelés, míg a szakszervezetek közül az MSZOSZ infláció körüli, a Munkástanácsok ennél nagyobb emelést javasol. A kormány 4,3 százalékra készített hatástanulmányokat. Teljes cikk...


Ismét kemény bértárgyalásokra számítanak a résztvevők

13 éve Ahány szervezet, annyi álláspont alakult ki a jövő évi bérekkel kapcsolatban, viszont meg kell egyezniük, ha nem akarják, hogy a kormányzat maga határozza meg a jövő évi emelés mértékét. 2013-ban olyan megállapodásra van szükség, amely legalább a bérek reálértékének megőrzését biztosítja - olvasható a Népszabadságban. Teljes cikk...


A legtöbben megfeleltek a bérkompenzáció feltételeinek

13 éve A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) kimutatása szerint több szabálytalanság is történt a bérkifizetésekkel kapcsolatban, de a legtöbb cég megfelelt a bérkompenzáció feltételeinek - olvasható a Népszabadság keddi számában. Teljes cikk...


105 ezer forintos minimálbért javasolnak

13 éve Bruttó 105 ezer forintos minimálbért és bruttó 120 ezer forintos garantált bérminimumot javasol 2013-ra a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t. Teljes cikk...


Az alsóközéposztályt érintő akcióterveket hirdet a kormány jövőre

13 éve Új gazdasági akcióterveket jelent be a kormány 2013-ban kifejezetten az alsóközéposztály tagjainak - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. Teljes cikk...


Emelkedik a minimálbér Szlovákiában

13 éve A minimálbér 3,2 százalékos növelését hagyta jóvá szerdai ülésén a szlovák kormány. Teljes cikk...


Heves viták várhatók a jövő évi bérek tárgyalásakor

13 éve Rövidesen ismerteti a kormány a minimálbér jövő évi alakulásával kapcsolatos javaslatát. A bértárgyalásokon heves vitára számítanak. A versenyszféra most is csak mérsékelt emelést szeretne - olvasható a Magyar Hírlapban. Teljes cikk...


A Munkástanácsok 115 ezer forintos minimálbért javasol

13 éve A Munkástanácsok 115 ezer forint minimálbérre és 120 ezer forint szakmunkás bérminimumra tett javaslatot 2013-ra a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán - írja a Magyar Nemzet pénteki száma. Teljes cikk...


Sok munkaadó nem adta meg az elvárt béremelést

13 éve A munkaadók jelentős része a feltételek vagy anyagi lehetőségeik miatt inkább nem kért a támogatásból, de nem is adta meg az elvárt emelést - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


A jövő évi bérekről tárgyalna az MSZOSZ

13 éve A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását annak érdekében, hogy kezdődjenek tárgyalások a jövő évi bérek reálértékének megőrzését biztosító megállapodásokról. Teljes cikk...


Százezer forint lehet a minimálbér jövőre?

13 éve Kemény bértárgyalásokra készülnek a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek az idei komoly reálbérveszteségek miatt, valamint azért, mert minimálbér és a garantált bérminimum 800 ezer munkavállalót érint - olvasható a Népszabadságban. Teljes cikk...


"Ez nem szolidaritás" - új foglalkoztatáspolitikát akar az MSZP

13 éve Az MSZP szerint új utakat kell keresni a foglalkoztatáspolitikában, mert a mostani irányvonal nem segít abban, hogy az ország egységes legyen. Teljes cikk...


Nem kellene járulékot fizetni a 25 év alatti munkavállalók után

13 éve A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) olyan módosítást tervez a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódóan, amely szerint a 25 év alatti álláskeresők után a munkáltatónak várhatóan két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetnie. Teljes cikk...


Terjed a részmunkaidős, minimálbéres adócsalás

13 éve A minimálbér felemelése újszerű adócsalás elterjedéséhez vezetett. A minimálbért kereső alkalmazottakat ugyanis részmunkaidőre jelentik be, ám továbbra is nyolc órát dolgoznak és fizetésüket feketén egészítik ki - tudta meg a Magyar Nemzet Zara Lászlótól, az Adótanácsadók Egyesületének elnökétől. Teljes cikk...


Hatnapos munkahéttel sokkolják a görögöket

13 éve A minimálbér további csökkentése és a 6 napos munkahét bevezetése is szerepel abban a nem hivatalos javaslatcsomagban, amit a nemzetközi hitelezők és az EU képviselői a görög pénzügyminisztériumnak eljuttattak - írja a TO Vima athéni napilap. Teljes cikk...


Minimálbér: utolsók között Magyarország

13 éve Csak néhány uniós országban, például Romániában és Bulgáriában fizetnek kevesebb minimálbért, mint Magyarországon. Teljes cikk...


Gúr Nándor: A kormány a munkavállalók kárára cselekszik

13 éve Gúr Nándor szocialista politikus szerint hiába emelték a minimálbért 73 500-ról 93 ezer forintra, a munkavállalók zsebében nem marad több - olvasható a hirado.hu-n. Teljes cikk...


Táppénz, tgyás, gyed - júliustól gyorsabb ügyintézés

13 éve Júliustól jobb esetben 18 napon, de egyes adatok hiányában is 30 napon belül elbírálják a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj (gyed), a baleset üzemiségének megállapítása és a baleseti táppénz iránti kérelmeket - derül ki a Magyar Közlönyből. Teljes cikk...


Nem lesz bérkompenzáció

13 éve Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint tovább nőnek a vállalkozások terhei a kormány jövő évi költségvetési elképzeléseiben, miközben hiányoznak az ösztönzők, a növekedés motorjait hajtó üzemanyag. Teljes cikk...


Csökkentenék a munkáltatók terheit az adótanácsadók

13 éve Az adótanácsadók javasolják az elvárt béremelés megszüntetését, a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás mérséklését és azt, hogy az OEP vegye át a munkáltatókat terhelő egyéb kifizetések (gyermek után járó pótszabadság, a szülési szabadság, betegszabadság) terheit - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


Borsik: Kezdődjenek tárgyalások a minimálbérről

13 éve Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) azt javasolja, hogy az érdekképviseletek bevonásával kezdődjenek teljes körű és nyilvános tárgyalások a pályakezdők minimálbéréről, a minimálbérről, valamint a garantált bérminimumról. Teljes cikk...


Támogatják a pályakezdő minimálbért a vállalkozók

13 éve Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára tisztában van azzal, hogy a differenciált minimálbér kényszerlépés, "sőt nem is kifejezetten szimpatikus", ugyanakkor a válságból való kilábalást követően lehet realitása. Teljes cikk...


Diplomás pályakezdő minimálbér biztosan nem lesz

13 éve A minimálbérnél kevesebb összegért lehet majd alkalmazni a szakképzetlen pályakezdőket. Pályakezdő diplomás minimálbér azonban biztosan nem lesz - jelentette ki Czomba Sándor államtitkár a Duna TV-ben. Teljes cikk...


Nem tesz csodát a differenciált minimálbér

13 éve Az életkor vagy régió szerint differenciált minimálbér bevezetése közgazdaságilag racionális, munkaerő-piaci hatása pedig főként a fizikai munkakörökben lehet - írja a Napi Gazdaság Online. A Népszabadságnak nyilatkozó munkaadói és munkavállalói képviselők abban egyetértenek: ettől csodát nem érdemes várni. Teljes cikk...


Nő vagy csökken a minimálbér?

13 éve Kétértelmű játékba kezdett a kormány a minimálbérrel - írja a Hvg.hu. A miniszterelnök szavai és a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szöges ellentében állnak egymással és a költségvetési helyzettel. A gazdasági lap elemzése szerint a kormányfő által emlegetett "további emelés" reálértéken még a minimálbér csökkenését is jelentheti. Teljes cikk...


Súlyosan téved, aki tisztes nyugdíjra számít

13 éve Tíz magyarból hatnak semmilyen nyugdíj-előtakarékossági befektetése nincs. Főleg a minimálbérre bejelentettek aggódhatnak a nyugdíjuk miatt. Teljes cikk...


Orbán munkaalapú államot alakít a következő két évben

13 éve Nem szabad visszarettenni a családi és az arányos adórendszer kombinálásától. A szükséges minimálbér-emeléssel párhuzamosan pedig csökkenteni kell a tb-járulékokat – közölte Orbán Viktor a kormánya kétéves munkáját értékelő konferencián. „A miniszterelnök a következő két évben munkaalapú államot alakít. Teljes cikk...


Nagy lehetőség kis cégeknek: adómentes vállalkozási zóna

13 éve Az állandó adókra azért van szükség, mert az Európai Unió nem fogadta el a válságadók hosszú távú fenntartását - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az InfoRádiónak adott interjúban, amelyben szólt arról is, hogy a kis- és középvállalkozásokat vagy a szabad vállalkozási zónarendszer vagy egyszerű átalányadózás bevezetésével lehetne támogatni. Teljes cikk...


A minimálbért is meg lehet keresni diákmunkával

13 éve Érdemes már a tanév vége előtt nyári munkára jelentkezni. A szorgalmas fiatalok a minimálbért is megkereshetik egy hónapban. Teljes cikk...


Bajnai: Ötvenezer állás szűnik meg a minimálbér-emelés miatt

13 éve Az egykulcsos adó bevezetésével a háztartások kétharmada rosszul járt, a minimálbér megemelése miatt pedig a következő két évben ötvenezer állás szűnik meg - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő a HBLF konferenciáján, amelyről a Napi Gazdaság tudósít. Teljes cikk...


A kötelező minimálbér bevezetéséért tüntettek Németországban

13 éve Németországban több mint 400 ezren vettek részt a szakszervezetek május elsejei felvonulásain, amelyeken mindenekelőtt a kötelező legkisebb munkabér jogintézményének bevezetését követelték. Teljes cikk...


A munkavállalók negyede minimálbéres Romániában

13 éve Romániában a munkavállalók közel egynegyedét minimálbéren jelentették be –- derül ki a munkavállalói nyilvántartásból, amelyet a munkaügyi felügyelet bocsátott a Mediafax hírügynökség rendelkezésére. Teljes cikk...


A minimálbér és a segély nem segít a legszegényebbeken

13 éve A Haza és Haladás Alapítvány szerint az eddigi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a minimálbér és a segély összege közötti különbség növelése nem javította érdemben a segélyezettek álláskeresési intenzitását - olvasható a csütörtöki Népszabadságban. Teljes cikk...


Jön az egymilliós minimálbér Svájcban?

13 éve Svájcban népszavazás fog dönteni a 22 frankos (5300 forintos) minimális órabér bevezetéséről, miután a svájci szakszervezeti szövetség (SGB) összegyűjtötte a kiíráshoz szükséges aláírást. A népszavazás tényét pénteken erősítette meg a szövetségi kancellária- írja az MTI. Teljes cikk...


A fiatalok fele munkanélküli, a minimálbér pedig 580 euró

13 éve Decemberben újabb csúcsra hágott a munkanélküliség Görögországban, a ráta 21 százalékra emelkedett az előző havi 20,9 százalékról. A 15-24 éves korúak körében első ízben haladta meg a munkanélküliségi ráta az 50 százalékot - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


Minimálbérek Európa országaiban - nem mi vagyunk a sereghajtók

13 éve A Magyarországon hatályos minimálbér összege eltörpül a legtöbb uniós országban kapható havi minimumhoz képest - derül ki EUROSTAT legfrissebb közleményéből, melyet a penzcentrum.hu közöl. A közölt adatok szerint meglepő különbségek mutatkoznak az egyes államokban hatályos havi minimálbérek összege között. Teljes cikk...


Elvárt béremelés: sok helyen megszüntették a cafeteriát

13 éve A mikro-, illetve kkv cégek egy része csak úgy tudta teljesíteni az elvárt béremelést, hogy megszüntette a béren kívüli juttatásokat. A vasútnál részben lezárultak a bértárgyalások, az élelmiszeriparban és a vegyiparban pedig sikerült megvalósítani a bérfejlesztést - cikkezi a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Minimálbéremelés helyett elbocsátás, felszámolás

13 éve A hazai kis- és középvállalkozások egy része nem tudja kigazdálkodni a minimálbér-emelést, emiatt várhatóan leépítenek vagy felszámolják a céget - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Öngólt lőtt a kormány - gátat emelt a munkahelyteremtésnek

13 éve Idén a minimálbér 93 ezer forintra emelésével gyakorlatilag valamennyi stratégiai céljának keresztbe tett a kormány: a mikrocégeknél, az exportra termelőknél, és az adóbevételeknél érezhető majd ennek negatív következménye - írja a Napi Gazdaság egy felmérés eredményeire hivatkozva. Teljes cikk...


Kötelező béremelés, új cafeteria, megszűnő korkedvezmény: változások januártól

13 éve Rekord mennyiségű, összesen 213 törvényt fogadott el az elmúlt évben az Országgyűlés, melyek között szép számban akadnak a munka világát érintő módosítások. Január elsejétől nőtt a minimálbér, törvény szankcionálja a bérkompenzáció elmulasztását, rövidebb ideig jár az álláskeresési járadék, és új alapokon nyugszik a nyugdíjrendszer. A kormány kommunikációja szerint 2012 a foglalkoztatás szempontjából is nehéz év lesz, de továbbra is cél, hogy 2020-ra egymillió új, adózó munkahely jöjjön létre. Teljes cikk...


23 százalékkal emelkedik a minimálbér

13 éve Szecsuán tartományban január elsejétől 23 százalékkal emelkedik a minimálbér - írja az AsiaPORT. Teljes cikk...


Újabb lépést tettek a minimálbér bevezetése felé a németek

13 éve Németország újabb lépést tett az általános minimálbér bevezetése felé, a berlini kabinet kedden rendeletet fogadott el a munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazásában álló mintegy 900 ezer munkavállalónak fizetendő minimális órabérről, így januártól már összesen 4 millióan dolgoznak a törvénnyel garantált minimálbér intézményéhez hasonló konstrukció védelmében. Teljes cikk...


Ki jár jól a 93 ezer forintos minimálbérrel?

13 éve Elemezők szerint a 93 ezer forintra emelt minimálbér pótcselekvés az Orbán-kabinet részéről. Ezzel a korrekcióval mindenki rosszul jár, a munkavállaló, a munkaadó, de még maga a kormányzat is -– írja a Népszava. Teljes cikk...


"A minimálbér emelése nem jelent többletjövedelmet"

13 éve A minimálbér emelése a munkavállalóknak nem jelent többletjövedelmet, a munkaadókra azonban jelentős terhet ró, elbocsátásokhoz és a feketefoglalkoztatás emelkedéséhez vezethet - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke az MTI-nek a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) hétfői ülését követően. Teljes cikk...


A minimálbérnél többet keresők kevesebbet visznek majd haza

13 éve A 250 millió forintot meghaladó éves nettó bevételű cégek 79 százaléka nem emeli a béreket a minimálbér felett, nyolc százalék az inflációtól elmaradó béremelést tervez, és mindössze 13 százalék tartja vagy emeli alkalmazottai bérének reálértékét - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. a legfrissebb, a 2012-ben várható bérfolyamatokról szóló felmérésében. Teljes cikk...


Ezer forintos minimálbér-emelésre készül a kormány

13 éve Jövő hétfőn összeül a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Parragh László, az MKIK elnöke és az NGTT gazdasági oldalának soros elnöke. Az előzetes napirend szerint a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum összegéről, valamint a bérkompenzáció módjáról szóló kormányrendeletekről egyeztetnek a tagok. Teljes cikk...


Dávid Ferenc: Jogos a munkavállalói kaució

14 éve A Napi Gazdaság Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökét idézi a minimálbér változásáról és a munka törvénykönyvének tervezett módosításáról. Teljes cikk...


Mégsem lesz 3 százalék a munkaerő-piaci járulék jövőre?

14 éve Hétfő este az országgyűlés elfogadta többek között a társadalombiztosítási járulékokra vonatkozó módosító javaslatokat is. Az MTI szerint, amelyet valamennyi komolyabb sajtóorgánum átvett, a munkaerő-piaci járulék 3 százalékra emelkedik a korábbi 1,5 százalékról, ám ezzel kapcsolatos módosító javaslatot a parlament honlapján nem találtunk. Teljes cikk...


Elképesztő minimálbérről szavazhatnak a svájciak

14 éve A svájci szakszervezetek elegendő aláírást gyűjtöttek ahhoz, hogy Svájcban népszavazást írjanak ki a 22 frankos (5500 forint) minimális órabér bevezetéséről. Teljes cikk...


Veszélyes tendencia: inkább közmunkást foglalkoztatnak majd a cégek

14 éve A vonatkozó kormányrendelet szerint 57 ezer forintot kell fizetni egy közfoglalkoztatottnak havonta, ha 8 órás állásban dolgozik. A jövő évre érvényes minimálbérnél (92 ezer forint) és a szakképzettséghez kötött garantált bérminimumnál (108 ezer forint) ez jóval alacsonyabb, így elvileg lehetséges, hogy a vállalkozások költségeik csökkentése céljából megfontolják a közmunkások alkalmazását. Teljes cikk...


Új Mt.: megszűnik az egységes minimálbér, pótszabadság jár az apáknak

14 éve Benyújtotta a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek az új munkatörvénykönyvről szóló törvényjavaslatot. A jogszabály 2012. július 1-jén léphet hatályba. A végleges tervezet szerint megszűnik az egységes minimálbér, kevesebb kártérítés járna a jogellenesen elküldött munkavállalóknak, pótszabadságot kapnának az apák, illetve újfajta szabályozás alá kerülnek a bérpótlékok. Teljes cikk...


Nő a szlovák minimálbér

14 éve Jövőre megemelik a minimálbért Szlovákiában, a munkáltatók nem örülnek, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Milyen következményekkel járhat a minimálbér emelése?

14 éve A kormány egy év alatt közel 20 százalékkal tervezi emelni a minimálbért 78 ezer forintról 92 ezerre. A Népszava által megkérdezett szakértők szerint, ha ez megvalósul, a gazdaság egyre jobban szürkülni fog, csökken a foglalkoztatás, számos cég lehúzhatja a rolót. Teljes cikk...


Költségvetés: a munkaadóknak kell majd állnia a számlát

14 éve A 2012-es költségvetés tervezetéből az rajzolódik ki, hogy a kormány a munkaadókkal finanszíroztatná mind a minimálbér kifizetéséhez szükséges fedezetet, mind a közfoglalkoztatáshoz szükséges források nagyobb részét. Azoknak a munkaadóknak járna csak kompenzáció, akik legalább ötszázalékos béremelést hajtanak végre –- adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Kilencvenezerrel többen dolgoztak minimálbérért tavaly

14 éve Csaknem kilencvenezerrel többen dolgoztak tavaly Magyarországon minimálbérért, mint 2009-ben. Az adószakértő attól tart, ez azt mutatja, hogy sokakat sorolt vissza munkáltatójuk egy magasabb fizetési kategóriából a legalacsonyabba - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Nincs egyezség a minimálbér-emelésről

14 éve A minimálbér vállalkozók számára történő kompenzációja nem egyszerűen költségvetési, hanem társadalmi kérdés - mondta Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a Napi Gazdaságnak. Teljes cikk...


Hol áll a magyar minimálbér?

14 éve A kormány jövőre a minimálbér 92 ezer forintra történő emelésére tesz ajánlást a munkavállalói és a munkáltatói szervezeteknek. Ennek kapcsán az MTI összegyűjtötte, hogyan alakult a magyar minimálbér az utóbbi 11 évben és hol áll most európai összevetésben. Teljes cikk...


Széles Gábor nem emelné a minimálbért

14 éve Negatív politikai hozadéka lehet a minimálbér tervezett emelésének - nyilatkozta saját lapjának a nagyvállalkozó. Teljes cikk...


Így lesz minimálbérből közmunkabér

14 éve Súlyos következményekkel járhat a közmunkások és a minimálbéresek közötti bérszakadék: ekkora eltérés mellett már gondolkodóba eshet a munkáltató, hogy ne inkább közmunkást vegyen fel a munkára - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...


Minimálbér-emelés: újabb megszorításokhoz vezet?

14 éve Egyelőre nem tudni, hogy miként reagál a munkaerőpiac a keddi kormányzati bejelentésre. A Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakértő szerint a minisztériumi közlemény szövegezése arra utalhat, hogy újabb sarcok jöhetnek. Teljes cikk...


A vállalkozókkal fizettetnék meg a bércsökkenést

14 éve A magyar vállalkozóknak kellene a zsebükbe nyúlni ahhoz, hogy dolgozóik megtarthassák idei béreiket. A legalacsonyabb bérek szinten tartása érdekében jövőre majd 25 százalékkal emelni kell a legkisebb keresetűek bérét ahhoz, hogy ellensúlyozzák az adórendszerből törölt jóváírás kedvezőtlen hatását, illetve kiegyensúlyozzák a tervezett 4 százalék körüli inflációt -– írja a Népszava. Teljes cikk...


Rejtett gazdaságba kényszerít minket a válság

14 éve Szakemberek szerint az elmúlt években lazult az adófizetési fegyelem, és egyre többen kényszerülnek az állam előtt rejtve maradó világba a gazdasági válság miatt. Virul a minimálbéres adócsalás, 4600 milliárd forint mozoghat a feketegazdaságban - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Nő a lengyel minimálbér

14 éve Lengyelországban jövő év januárjától 1.500 zlotyra (98 ezer forint) emelik a minimálbért - jelentette be kedden a kormány. Teljes cikk...


Megoldást jelenthetne a világszintű minimálbér bevezetése

14 éve A globalizáció már megkövetelte a kereskedelmi és vámszabályokat, sőt a pénzügyi szolgáltatók megregulázását. Ugyanígy szükség van a munkaerőpiacon is globális szabályok felállítására. A világszintű minimálbér segítene visszaállítani a kapcsolatot a keresetek és a termelékenység között - számol be a Világgazdaság egy szakértő ötletéről. Teljes cikk...


Van megoldás, hogyan lehet kompenzálni a csökkenő béreket

14 éve A szuperbruttó kivezetésével és az adójóváírás megszüntetésével 60-90 milliárd forinttal csökkenne a munkavállalók jelentős hányadának a nettó fizetése jövőre, amit 120-180 milliárd forint bérnöveléssel kellene kompenzálniuk a munkáltatóknak. Ezt az összeget valószínűleg nem tudják kitermelni, így egyéb megoldások maradnak. Teljes cikk...


A közmunka miatt bukhat a minimálbér

14 éve Kikezdheti a minimálbér intézményét a kormány terveiből kirajzolódó közfoglalkoztatás. A magánvállalkozások a kötelező legkisebb bérnél kevesebbért is foglalkoztathatnának közmunkásokat. A vállalkozások egy része nyerhet az ügyön, az viszont, hogy hol és mennyit nyer az állam, egyelőre nem világos. Teljes cikk...


Emelik a minimálbért Bulgáriában

14 éve Szeptember 1-jétől emelik a minimálbért Bulgáriában, a lépést a gyáriparosok szövetségének kivételével ellenzik a munkaadói szervezetek. Teljes cikk...


Túl sok a minimálbér az államnak?

14 éve Alaposan rácáfol a Pintér Sándor által benyújtott törvényjavaslat a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által ígértekre, ráadásul megteremti annak a lehetőségét, hogy a közfoglalkoztatottakat még a minimálbérnél is kevesebbért dolgoztassák. Teljes cikk...


Jövőre a kormány határozza meg a minimálbért

14 éve Jövőre a kormány maga határozza meg rendeletben a minimálbért és a garantált bérminimumot - írja a Napi Gazdaság utalva arra, hogy ez is szerepel a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvény tervezetében, amelyet hétfőn nyújtott be a kormány a parlamentnek. Teljes cikk...


"A minimálbért még mindig fel lehetne függeszteni"

14 éve Ami a kormány intézkedéseit illeti, gyakorlatilag egy munkaerő-piaci sokkterápia fog lezajlani - véli Parragh László. Az MKIK elnöke szerint a minimálbért még mindig fel lehetne függeszteni, az embereket a segélyek és a munkajövedelmek közötti szakadék széthúzásával kell a munkaerőpiacra kényszeríteni - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Autonómok: fenyegetve, kiszolgáltatva érzik magukat a munkavállalók

14 éve Borsik János szerint tovább nőtt a fenyegetettség, az emberek a kiszolgáltatottsága a reálbérek csökkenése, a munkanélküliség növekedése miatt; az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke erről keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján beszélt. Teljes cikk...


Munkaerő-piaci nyitás: bevezetnék a németek a minimálbért?

14 éve Május elsejétől Németországban is "leomlanak a falak". Egyesek "keleti rohamot" várnak, mások olyan szükséges lépések megtételét sürgetik, mint a minimálbér bevezetése. Konkurenciától tartanak az arab és török bevándorlók, a mérnökhiány pedig nem látszik megoldódni - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...


Szaúd-Arábia - Meghirdették "a harag napját" a Facebookon

14 éve Meghirdették "a harag napját" Szaúd-Arábia-szerte a Facebook közösségi portálon; a felhívás aláírói azt követelik, hogy emeljék 10 ezer riálra (2700 dollárra) a minimálbért, teremtsenek új munkahelyeket, állítsanak fel testületet a korrupció felszámolására, és töröljék el az igazságtalan adókat és illetékeket. Teljes cikk...


A tb és nyugdíj-járulék fizetésének új szabályai

14 éve A Nemzeti Adó és Vámhivatal közzétette a 2011. évi járulékalapot képező jövedelemről, a járulékmértékekről, a járulékfizetési felső határról és a minimálbérről szóló tájékoztatóját. Teljes cikk...


Egykulcsos adórendszer, magasabb minimálbér - változások januártól

14 éve Több jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján: egykulcsos lett az adórendszer, emelkedett a minimálbér és a nyugdíj, egyszerűsödött az adóbevallás, megszűnt a rendelkezésre állási támogatás (rát), ismét három évig vehető igénybe a gyes, és negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők. Teljes cikk...


Pár nap múlva életbe lép az egykulcsos adórendszer

14 éve A jövő év első napjától számos jelentős törvényváltozás lép hatályba; az egykulcsos adórendszer létrejötte mellett egyszerűsödik a személyi jövedelemadó-bevallás, továbbá emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve ismét három évig lesz igénybe vehető a gyermekgondozási segély. Teljes cikk...


A pekingi önkormányzat 20 százalékkal emeli a minimálbért

14 éve Peking város önkormányzata 2011-ben 20,8 százalékkal emeli a városban foglalkoztatottak minimálbérét - jelentette hétfőn a Xinhua hírügynökség. Teljes cikk...


Még mindig nem tudni, ki kap keresetkiegészítést

14 éve A minimálbér és a garantált bérminimum emelése a költségvetési szférában négymilliárd forintba kerül, amiből az intézményeknek a rájuk eső részt saját maguknak kell kigazdálkodniuk. Az, hogy kinek és mennyi jut a 22 milliárdos bérkiegészítésből, továbbra sem ismert. Teljes cikk...


Rendelettervezet a közszféra minimálbéréről

14 éve A december 2-i OÉT megállapodás minimálbérét és garantált bérminimumát terjeszti ki a kormány a közszférára is - az erről szóló kormányrendelet tervezete a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján olvasható. Teljes cikk...


Borsik János: Siker az országos bérmegállapodás

14 éve Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke sikernek tekinti az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) született, a bérek 4-6 százalékos ajánlott emeléséről szóló bérmegállapodást. Teljes cikk...


Mennyit visz el a minimálbérből az adó?

14 éve Havi pár száz forintot még azok is nyernek jövőre a megemelt minimálbérrel és garantált bérminimummal, akik nem érvényesíthetnek családi kedvezményt a Napi Gazdaság Online számításai szerint. Teljes cikk...


Sok volt a vita az OÉT bértárgyaláson

14 éve A jövő évi minimálbér 78.000, a garantált bérminimum 94.000 forint lesz, ebben állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén. Teljes cikk...


78 ezer forint lesz jövőre a minimálbér

14 éve A jövő évi minimálbér 78.000, a garantált bérminimum 94.000 forint lesz, az országos béremelési ajánlás négy-hat százalék közé esik, ebben állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén - tudósít az MTI nyomán az Info Rádió. Teljes cikk...


Nem született bérmegállapodás az OÉT-en

15 éve Nem sikerült megállapodniuk a szociális partnereknek a jövő évi bérekről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. Teljes cikk...


Több tízezren tüntettek a megszorítások ellen

15 éve Németország-szerte több tízezren vonultak utcára szombaton, hogy tiltakozzanak a megszorító intézkedések és a szociális juttatások megkurtítása ellen - értesült a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


76 800 lehet a minimálbér

15 éve A minimálbér legalább 4,5 százalékos, havi 76 800 forintra emelését javasolja 2011. január 1-től a kormány. A minimálbér jelenleg 73 500 forint. A kormány emelné a garantált bérminimumot is. A szakszervezetek szkeptikusak, hogy ekkora emelés kompenzálja-e majd az adóváltozás miatti nettóbér-csökkenést. Teljes cikk...


Bértárgyalások kezdődnek ma az OÉT-ben

15 éve Plenáris ülést tart ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). A tanácskozáson a tervezett napirend szerint megvitatják a jövő évi költségvetést, és megkezdődnek a 2011-es bértárgyalások - adja hírül az MTI nyomán a Klubrádió. Teljes cikk...


Borsik János: A minimum cél a bérek vásárlóértékének megőrzése

15 éve Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) soron következő ülésén olyan megállapodásra kell törekedni, amelynél a minimumigény az, hogy ne csökkenjen a bérek vásárlóértékre - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke kedden Nyíregyházán sajtótájékoztatón. Teljes cikk...


Állásunkba kerülhet a béremelés

15 éve A minimálbér-emelés hatására a további megszorító intézkedésre kényszerülő cégek elbocsátásokra kényszerülhetnek - véli a DGS Global elnöke, Dara Péter. Teljes cikk...


Régiós minimálbér lesz Szlovákiában

15 éve A régiók eltérő fejlettségi szintjéhez igazodó, régiónként különböző összegű minimálbért vezet be a szlovák kormány a tervek szerint - írja az MTI nyomán az Index. Teljes cikk...


OÉT: a kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést javasol

15 éve A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT-nek), azonban az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT pénteki plenáris ülésén. Teljes cikk...


Vége a dupla minimálbér szabályának

15 éve A vállalkozók és a munkavállalók után is legalább a minimálbér és nem a dupla minimálbér vagy a tevékenységre jellemző kereset szerint kell jövőre járulékot fizetni az adótörvény-tervezet szerint. A jövő év eleji osztalékot pedig mégis kötöttség nélkül vehetnék fel a vállalkozók. Teljes cikk...


Ötszázalékos minimálbér-emelés: mire elég?

15 éve A kormány öt százalék körüli minimálbér-emelésre készül, ezt tegnap Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már a nyilvánosság előtt is említette. Pataky Péter (MSZOSZ) szerint az új jogszabályokkal a munkavállalók 85 százaléka szenved el reálbércsökkenést jövőre - ami azért túlzásnak tűnik - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Megszűnik a tevékenységre jellemző járulékszabály

15 éve Az adócsomagban a kormány több társadalombiztosítási szabályt is módosítani javasol, ezek értelmében megszűnik a főállású vállalkozókra irányuló, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés. Teljes cikk...


Jövő év elején szembesülnek a kormányzati intézkedések hatásával a munkavállalók

15 éve A jövő év első negyede lesz a "szembesülés" időszaka, amikor a munkavállalók a gyakorlatban is megtudják, milyen hatásai vannak az eddigi kormányzati intézkedéseknek - mondta csütörtöki győri sajtótájékoztatóján Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Teljes cikk...


Nyolcvanezer forint lehet a minimálbér

15 éve Nyolcvanezer forint körüli havi összegre emelkedhet jövőre a jelenleg 73 500 forintos minimálbér. Szakértők szerint a legkevesebbet keresők járandóságának növelése némileg az átlagos keresményt zsebre tevők fizetését is növelheti - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Mi lesz a minimálbérrel?

15 éve Nem járhatnak rosszabbul a minimálbéresek a 16 százalékos egykulcsos adó bevezetésével - jelentette ki a miniszterelnök. Egyelőre azonban senki nem tudja, mennyivel kellene növelni a minimálbért, illetve a bérminimum összegét ahhoz, hogy ne a legkisebb jövedelműek húzzák a rövidebbet - cikkezi a Népszava. Teljes cikk...


Elbocsátási hullámot hoz az adócsomag?

15 éve Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza adóelképzeléseit, mivel szerintük a minimálbéremelés újabb elbocsátási hullámot indíthat, amit nem kompenzálnak a jobb módúak körében csökkenő adók sem - írja a Népszava. Teljes cikk...


Százezer forint lehet a minimálbér?

15 éve Október közepén indulnak a jövő évi bértárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A munkaadói érdekképviseletek és a szakszervezetek a 2011-es költségvetés sarokszámaira és az adótörvények módosító javaslataira várnak - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Emelni kell a minimálbért, ha jön az egykulcsos adó

15 éve A munkaadók a feketemunka és a színlelt foglalkoztatás megugrásától tartanak, ha a kormány elsieti a minimálbér emelését, amire pedig az egykulcsos személyi jövedelemadóra (szja) való átállás miatt van szükség. A Népszabadság cikke szerint jövőre 83,3 ezer forintnak kellene lennie a minimálbérnek. Teljes cikk...


2013-tól lesz új, családokat támogató adórendszer

15 éve 2013-ra alakítja ki a kormány az egykulcsos, 16 százalékos, családokat támogató adórendszerét. 2013. január elsejétől az új szabályok szerint számíthatják ki az adófizetők keresetük közterhét - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Teljes cikk...


Figyelem: egy hét múlva összecsap a munkaadói és a munkavállalói oldal

15 éve A munkavállalói oldal sorozatos panaszai után Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kitűzte az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésének dátumát, adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Megemelték a minimálbéreket Kínában

15 éve A legtöbb kínai tartományban több mint 20 százalékkal emelkedtek idén a minimálbérek - jelentette a China Daily angol nyelvű napilap. A béremelések sorozatát társadalmi feszültség előzte meg. Teljes cikk...


Átalakul Kína munkaerőpiaca és munkakultúrája

15 éve Kína élre tör a megújuló energiák kiaknázásában, s az ehhez szükséges eszközök gyártásában. Mindeközben krónikus munkaerőhiányban szenved a kínai gyáripar a demográfiai változás és a "lázadó" fiatal generáció miatt, akik nem hajlandók embertelen körülmények között, becstelenül alacsony órabérért naponta 11 órát gürcölni. Teljes cikk...


EU: hatalmas bérkülönbségek

15 éve Luxemburgban a legmagasabb, Bulgáriában a legkevesebb a munkavállalóknak fizethető legalacsonyabb bér. A két ország minimálbére között tizennégyszeres a különbség - derül ki az Eurostat statisztikájából, melyet az InfoRádió idéz. Teljes cikk...


Tibetben is emelték a minimálbért

15 éve Harmincöt százalékkal emelte a minimálbért a tibeti autonóm terület kormányzata ebben a hónapban - közölték illetékesek kedden azt követően, hogy az országban több helyütt is hasonló lépésre szánta el magát a helyi vezetés. Teljes cikk...


Tisztes minimáljövedelmet javasol a parlament

15 éve Üdvözölte Göncz Kinga szocialista EP-képviselő, hogy az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága által szerdán elfogadott, a tagállamoknak szóló ajánlásokban hangsúlyosan szerepel a tisztes megélhetést biztosító minimáljövedelem. Teljes cikk...


Tisztes minimáljövedelmet javasol a parlament

15 éve Üdvözölte Göncz Kinga szocialista EP-képviselő, hogy az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága által szerdán elfogadott, a tagállamoknak szóló ajánlásokban hangsúlyosan szerepel a tisztes megélhetést biztosító minimáljövedelem. Teljes cikk...


Elvérezhet az Ab előtt a minimum-járulékalap

15 éve Az év elején hatályba lépett szabályok szerint a tb-járulékokat a tevékenységre jellemző kereset után kell megfizetni. Az Alkotmánybíróság az előző héten kezdett neki e törvényi passzus vizsgálatának, és van rá esély, hogy a mai és a holnapi ülésen döntés is születik ez ügyben - tudatja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nem lesz elvárt jövedelem

15 éve A vállalkozók járulékfizetését és osztalékfelvételét sem kötnék a jövőben a megfoghatatlan tevékenységre jellemző keresethez, és újra a minimálbér lehet a legkisebb járulékalap. A törvénymódosítás visszamenőleges hatályú lenne. Feltéve, hogy a kormány támogatja majd. Teljes cikk...


Minimálbér: meg lehet-e élni hatvanezer forintból?

15 éve Havi tizenötezer forinttal kisebb a jelenleg érvényes minimálbér nettója a KSH által 2009-re számolt létminimumnál. A Napi Gazdaság által megkérdezettek szerint emelés nem várható. Teljes cikk...


Elsumákolják a minimálbért a német cégek

15 éve Németországban több ezer cég él vissza a szabályozásban rejlő kiskapukkal, és nem fizeti meg az előírt minimálbért a dolgozóinak - közli a Világgazdaság. Teljes cikk...


Csökkentik a minimálbért Görögországban

15 éve Görögországban 10 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség az idei első negyedévben a csütörtökön megjelent adatok szerint. A kormány egyebek mellett a minimálbér csökkentésével és az elbocsátások megkönnyítésével javítana a helyzeten. Teljes cikk...


A minimálbér-emelés lesz a vállalkozók veszte?

15 éve A központi minimálbér-emelés igen érzékenyen érintené a vállalkozókat, akik valószínűleg nem tudnák kifizetni a megemelt juttatásokat - cikkezik a Népszava Online. Teljes cikk...


"Az egykulcsos adórendszerrel mindenki jól jár"

15 éve A minimálbéreseket úgy kell bevonni az egykulcsos adórendszerbe, hogy az ne okozzon számukra aránytalanul nagy veszteséget - mondta Lázár János, az InfoRádió Aréna című műsorában. Teljes cikk...


Félmillióan élnek kizárólag feketemunkából

15 éve Szakértők szerint a több mint egymillió minimálbéres kétharmada a bejelentett jövedelmén felül feketén is kap munkájáért pénzt. Egyes becslések szerint a kizárólag feketén munkát vállalók akár félmillióan is lehetnek - írja mai számában a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Eltörlik a szuperbruttót, lesz minimálbéremelés

15 éve A kormány eltörölné a szuperbruttót, mivel azt az adórendszer felesleges bonyolításának tartja - válaszolta az MTI kérdésére Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára. Teljes cikk...


A szakszervezetek szerint meg kell emelni a minimálbért

15 éve Az adójóváírás megszüntetésével legalább annyira meg kell emelni a minimálbért, hogy annak reálértéke ne változzon - mondták az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők, akik kemény bértárgyalásokra készülnek ősszel. Teljes cikk...


Megemelik a minimálbért a lengyelek

15 éve A lengyel kormány jövőre 5,2 százalékkal kívánja megemelni a minimálbért. Teljes cikk...


A magas keresetűek és a kkv szektor jár jól Orbán csomagjával

15 éve A miniszterelnök hétfőn bejelentett 29 pontos gazdasági akciótervét a piacok és a munkáltatók kedvezően fogadták, a szakszervezetek további egyeztetéseket sürgettek. Az adószakértők úgy vélik, a kis- és középvállalkozások (kkv) jól járnak a tervezett adóváltozásokkal, a vesztesek a pénzügyi intézmények. Teljes cikk...


Idén még adómentes a minimálbér

15 éve Idén még nem érintik a minimálbér adómentességét a kormány gazdasági akciótervének részeként kedden bejelentett intézkedések, de Orbán Viktor kabinetje várhatóan fokozatosan bevezeti a minimálbér adóterhelését. Teljes cikk...


Adót vet ki a kormány a minimálbérre?

15 éve Banki különadót vetne ki, államosítaná a magánnyugdíjpénztárakat, leépítené a bürokráciát és megadóztatná a minimálbért - a többi közt ez szerepel egy, a kormány kidolgozta gazdasági akciótervben, melyet a Magyar Hírlap ismertet. Teljes cikk...


Kína: húsz százalékkal emelkedhet a minimálbér

15 éve Húsz százalékkal megemelné a minimálbért a kínai főváros vezetése. Ennek értelmében a havi minimálbér 140 dollárra nőne - adta hírül a Reuters nyomán a Világgazdaság. Teljes cikk...


Szakmafüggő lehetne a minimálbér

15 éve Sok EU-tagállamban nincs minimálbér, a legtöbbjükben viszont léteznek ágazati bértáblázatok. Hazánkban négy szektorban él bértarifarendszer, ám a munkavállalók mindenhol kötelezővé tennék. A munkaadók szerint viszont ez akár csődbe is viheti a cégeket, és a versenyképesség gátjának tekintik. Teljes cikk...


Még a minimálbért sem fizetik ki a munkáltatók

15 éve Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) március eleji vizsgálatában, amelyet a minimálbérrel kapcsolatosan tartottak, a vizsgált munkaadók több mint kétharmadánál tártak fel szabálytalanságot - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Lyukas az adóprés

15 éve A vállalkozók nagy része ráér az év végén foglalkozni a tevékenységre jellemző kereset szerinti szja megfizetésével. Sőt, lehet hogy akkor sem kell sort keríteniük rá, mert nem kizárt, hogy az Alkotmánybíróság vagy az új kormány hatályon kívül helyezi az új szabályt. Teljes cikk...


Befagyasztaná a minimálbért az LMP

15 éve Befagyasztaná a minimálbért, eltörölné a bérminimumot, s minimális garantált bért ajánl segélyek helyett az LMP. Egy rész neoliberalizmus, egy rész ökológiai gondolkodás. Az fn.hu - több más pártprogram után - most az LMP gazdasági elképzeléseit elemzi. Teljes cikk...


Ápoló-minimálbér a németeknél

15 éve Júliustól minimálbért vezetnek be Németországban az ápolónők számára. Teljes cikk...


Egységesítené a minimálbért az EU?

15 éve Az európai uniós minimálbér bevezetése is szerepel majd az EU júliusban hivatalba lépő belga soros elnökségének napirendjén - értesült keddi számában a La Libre Belgique című brüsszeli napilap. Teljes cikk...


Németország: bérmegállapodások sorát indította el a bevándorlástól való félelem

15 éve Sorra állapodnak meg az ágazati minimálbérekben a munkavállalók és a munkaadók Németországban, amelynek az az oka, hogy május 1-jén lejárnak a kelet-közép-európai tagállamok munkavállalóira vonatkozó korlátozások, tudósít a Világgazdaság. Teljes cikk...


Magasabb minimálbért követelnek a román szakszervezetek

15 éve A bukaresti kormányhivatal előtt tüntetett pénteken a közalkalmazottak érdekeit védő egyik szakszervezet, amely egyebek között a minimálbér megemelését követeli a kabinettől. Teljes cikk...


Minimálbér mellett állt ki a Lidl

15 éve A minimálbérek megállapítása mellett szállt síkra a Lidl. A cég felügyelőtanácsának elnöke szerint ugyanis azzal ki lehetne küszöbölni a dolgozók esetleges éhbérért történő alkalmazását a kereskedelemben. Teljes cikk...


Orbán: Többkulcsos adórendszerre van szükség

15 éve Orbán Viktor szerint nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség. A Fidesz elnöke kedden a TV2 Tények című műsorának arról is beszélt, hogy rövidíteni kell az állami megrendelések kifizetési idejét, emelni kell az orvosok, nővérek fizetését. Teljes cikk...


Íme, hol mennyi minimálbért fizetnek az EU-ban

15 éve A legmagasabb mininálbért Luxemburgban fizetik, az itt dolgozók 1641 eurót keresnek havonta. Ugyancsak jó minimálbért kapnak az írek, a hollandok és a franciák is. Teljes cikk...


Mikor lesz több munkahely?

15 éve A munkanélküliség növekedése a második félévben már megállhat, ennek előszele lehet az, hogy januárban több mint duplájára nőtt a bejelentett új állások száma decemberhez képest. A Fidesz szerint a szocialisták 8 év alatt 16 évvel ezelőtti állapotra süllyesztették az országot. Teljes cikk...


Idén sem adómentes a minimálbér

15 éve Már tavaly sem volt adómentes a minimálbér már, ebben idén sincs változás. Ugyanakkor az adó mértéke kevesebb, mint tavaly volt - idézi Ruszin Zsoltot, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnökét a Magyar Rádió. Teljes cikk...


Nőtt a szlovén minimálbér

15 éve A szlovén kormány 22 százalékkal 562 euróra emelte a minimálbért a megélhetési költségek emelkedése miatt - jelentette be Anja Kopac Mrak munkaügyi államtitkár. Teljes cikk...


Be kellett volna fagyasztani a minimálbért?

15 éve A kormány válságkezelő lépéseinél radikálisabbakat tartottak volna indokoltnak az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének egyes kutatói - egalábbis ez derül ki az intézet Munkaerőpiaci Tükör 2009 című kiadványából. Teljes cikk...


Milyen változások lépnek életbe a munkaerőpiacon januártól?

15 éve Január elsejétől csökken a személyi jövedelemadó (szja), a távhő áfája, valamint a lakásvásárlási illeték, emelkedik viszont a jövedéki adó. A minimálbér 73.500 forintra nő, és jelentősen átalakul a cafeteria- elemek adózása is. Összeállítás 2010-re. Teljes cikk...


Megszűnik a keresetkorlát: a nyugdíjasok egy része jól járhat

15 éve Jövőre megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január 1-je előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt. Teljes cikk...


MSZOSZ: vállalható, de nem jó a bérmegállapodás

15 éve Vállalható, de nem jó a kötelező béremelésekről szóló megállapodás az MSZOSZ elnöke szerint. Teljes cikk...


Kedvezményes üdülési csekk a hozzátartozóknak is

15 éve A jövő évtől hatályos adó- és járulék fizetésre vonatkozó jogszabályok alapján az üdülési csekk az egyetlen olyan munkáltató által biztosítható természetbeni juttatás, mely kedvezményes adható a munkavállalón túl, azok közeli hozzátartozóinak is. Teljes cikk...


OÉT: 73.500 forintos minimálbér, 89.500 forintos szakmunkás bérminimum

16 éve A jelenlegi 71.500 forint helyett 2010-re 73.500 forintos minimálbérről, 89.500 forintos szakmunkás bérminimumról és a nettó keresetek reálértékének megőrzéséről állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács keddi plenáris ülésén. Teljes cikk...


Magasabb minimálbérért tüntettek Szlovéniában

16 éve Mintegy harmincezer ember tüntetett szombaton a szlovén főváros, Ljubljana központjában magasabb minimálbért követelve, illetve tiltakozva a nyugdíjkorhatár emelése ellen. Teljes cikk...


OÉT: ma megállapodhatnak a bérekről

16 éve Plenáris ülést tart ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). A kormány és a szociális partnerek képviselői folytatják a 2010. évi bértárgyalást, és akár megállapodás is születhet. Teljes cikk...


OÉT: megint a munkavállalók adták lejjebb

16 éve Ismét engedett a minimálbér-javaslatából az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a munkavállalói oldal. A jelenlegi 71.500 forintos minimálbér helyett jövőre 76 ezer forintot ajánlanak, legutóbb még 78 ezret szerettek volna. A munkaadók szóvivője üdvözölte és gesztusértékűnek nevezte a javaslatot. Teljes cikk...


OÉT: ma eldőlhet a béremelés mértéke

16 éve Plenáris ülést tart pénteken az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a kormány és a szociális partnerek képviselői folytatják a 2010. évi bértárgyalást, írja az MTI-re hivatkozva a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


Megszavazták: dolgozhatnak a nyugdíjasok

16 éve Szinte egyhangúlag eltörölték, illetve enyhítették a képviselők a korhatár alatti nyugdíjasok keresetkorlátját. Így jövő évtől azok, akik 2008. január elseje előtt mentek előrehozott nyugdíjba, korlát nélkül vállalhatnak munkát, akik utána választották a korai nyugdíjat, nem a minimálbérig, hanem annak másfélszereséig kereshetnek megszorítás nélkül, tudatja a Népszava. Teljes cikk...


Kell-e nekünk minimálbér?

16 éve Várhatóan csak november végére születhet megállapodás a minimálbérről, miután az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén sem sikerült megállapodniuk a feleknek. Miközben megy a csata a számokról, egyre többször merül fel a kérdés, van-e egyáltalán szükség minimálbérre, erősíti-e vagy gyengíti a munkaerőpiacot? Cikkünkben két álláspontot, két véleményt olvashatnak. Teljes cikk...


OÉT: nincs előrelépés a béreket illetően

16 éve Nem közeledtek az álláspontok a bértárgyalásokon az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki plenáris ülésén, a munkaadói oldal továbbra is 73.000 forintos havi minimálbért ajánlott 2010-re, míg a munkavállalói oldal szerint nagyobb emelésre van szükség. Teljes cikk...


VOSZ: a bérajánlást nem számokhoz kellene kötni

16 éve A jövőre érvényes bérajánlást nem helyes számokhoz kötni, helyette olyan ajánlásra lenne szükség, amely viselkedési formákat szabályoz - mondta Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára Tatabányán egy rendezvényen, szerdán. Teljes cikk...


MSZOSZ: mielőbb meg kell egyezni a bérekről

16 éve Mielőbbi bérmegállapodásra van szükség az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, hogy elkezdődhessenek a bértárgyalások a cégeknél, s december 31-ig be is fejeződhessenek - közölte Hernádvölgyi Andrea. Teljes cikk...


OÉT: a munkavállalói oldal nem fogadja el a reálkereset-csökkenést

16 éve A munkaadói oldal 73 ezer forintos, a munkavállalói 78 ezer forintos havi minimálbért ajánlott jövőre a jelenlegi 71.500 forint helyett az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén. Teljes cikk...


OÉT: közeledhetnek az álláspontok a bérekről

16 éve Tovább közeledhetnek az álláspontok a jövő évi minimálbérről és a bérajánlásról az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai ülésén. Teljes cikk...


Talán ma eldől a jövő évi bérek sorsa

16 éve Plenáris ülést tart ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amelyen a kormány és a szociális partnerek képviselői egyebek mellett folytatják a 2010. évi bértárgyalást. Teljes cikk...


Mégis dolgozhatnak a nyugdíjasok

16 éve Akár már jövő héten eltörölhetik a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját - írja a Népszava. Teljes cikk...


Reálbér emelkedést szeretnének a szakszervezetek

16 éve A szakszervezetek 2010-ben éves szinten a reálkeresetek növekedését szeretnék elérni - közölte Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn Szegeden. Teljes cikk...


Emelik a minimálbért Szlovákiában

16 éve A szlovák kormány januártól emeli a minimálbért, a munkaadók szerint ezzel ezrek állása kerül veszélybe. Teljes cikk...


Óvatos bérpolitikát szorgalmaznak a munkáltatók 2010-ben is

16 éve A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése és az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői a bértárgyalások végső szakasza előtt konzultáltak a gazdaság helyzetéről és a bérváltozásokról. Teljes cikk...


Minimálbér: mindkét fél engedett az OÉT ülésen

16 éve A munkáltatók hajlandóak a jelenlegi 71 500 forintos minimálbért jövőre megemelni, a munkavállalók pedig engednek a korábbi, 80 ezer forintos ajánlásukból - összegezte a fejleményeket Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén. Teljes cikk...


Jövőre az ÁFSZ béradatai alapján kell fizetni a járulékot

16 éve A Pénzügyminisztérium (PM) tervei szerint jövőre az Állami Foglalkoztatási Szolgálat statisztikái lesznek az irányadók a közteher-fizetés megállapításához azoknál a vállalkozásoknál, amelyek eddig csak a minimálbér után fizettek járulékot, miközben jelentős osztalékra tettek szert - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Minimálbér - 100 ezer fölött lenne fair

16 éve Mint az elmúlt hetek híradásai is rávilágítottak, a jövedelmek felső határa a csillagos ég, az alsó határa azonban nagyon is földközeli. Olyannyira, hogy a legkisebb, törvényesen adható bérből nem lehet megélni a Központi Statisztikai Hivatal szerint sem. Teljes cikk...


Mit lépnek a cégek a minimálbér emelésére?

16 éve Megoszlanak a vélemények a minimálbér létjogosultságáról, pláne emeléséről. Úgy néz ki, azonban, jelentősen nem érintené az alkalmazotti létszámot a változtatás, sőt a dolgozói motiváció miatt egy ilyen lépés a 79 ezer forint felett keresőknél is fizetésemeléssel járna - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából készített felmérésből, amelyből a Világgazdaság szemezgetett. Teljes cikk...


Állásokba kerülhet a magasabb minimálbér

16 éve Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban nem hogy a jövő évi minimálbér mértékéről, a béremelés elveiről sem sikerült megállapodniuk. Közben egyre több szakértő hívja fel a figyelmet arra: egy eltúlzott béremelés további munkahelyeket sodorhat veszélybe. Teljes cikk...


Befagyott a bérharc

16 éve Nem sikerült érdemben továbblépniük a munkavállalók, és a munkaadók képviselőinek a csütörtöki országos érdekegyeztetésen sem a bérajánlás, sem a minimálbér tekintetében. Teljes cikk...


"Kizárt, hogy 80 ezer legyen a minimálbér"

16 éve Nem tartják reálisnak a munkavállalói oldal 2010-re vonatkozó, 80 ezer forintos minimálbér-javaslatát az MTI által megkérdezett kutatók, sőt van aki úgy vélekedik, hogy egyáltalán nincs szükség a minimálbér felemelésére. Az Országos Érdekegyeztető Tanács szeptember 18-i plenáris ülésén a munkavállalói oldal bruttó 80 ezer forintos minimálbérre tett javaslatot, amelyet a munkaadók - figyelembe véve a gazdasági helyzetet - irreálisnak tartanak. Teljes cikk...


Mi lesz a 80 ezres minimálbérrel?

16 éve Még a nehéz gazdasági körülmények között is fenn kell tudni tartani mind a minimálbér, mind pedig a garantált bérminimum intézményét - nyilatkozta a Világgazdaságnak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Teljes cikk...


Nincs sok esély a minimálbér emelésére

16 éve Szakértők szerint indokolatlan és irreális a munkavállalói oldal által ajánlott 80 ezer forintos minimálbér a 2010. évre. Teljes cikk...


Parragh befagyasztaná a minimálbért

16 éve Parragh László szerint a gazdasági válságra való tekintettel fel kellene függeszteni a tervezett minimálbér-emelést. Teljes cikk...


Nyolcvanezres minimálbérért megy a harc

16 éve A munkavállalói oldal bruttó nyolcvaneezer forintos minimálbért szeretne, a kormány pedig azt javasolja, hogy 2010-ben csak az alacsony kereseti sávokban növekedjen a bruttó kereset, írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


OÉT: nehéz bértárgyalás következik

16 éve Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki bértárgyalásán a munkavállalói oldal várhatóan a kormány által várt inflációnál magasabb, 6-7 százalékos minimálbér-növelést javasol, az országos bérajánlásnál pedig nem tartja elfogadhatónak a reálkeresetek további csökkenését - írja a szerdai Napi Gazdaság. Teljes cikk...


78 ezer forintos minimálbért javasol az MSZOSZ

16 éve 78 ezer forintos minimálbért javasolhat az országos érdekegyeztetésen a munkavállalói oldal - tudta meg az FN.hu. A keddi tárgyaláson még konkrét összeg nem hangzott el, a munkavállalói oldal még egyeztet, az MSZOSZ javaslata a 78 ezer forintos minimálbér. Teljes cikk...


MDF: adót a minimálbérre

16 éve Az MDF szerint a jelenlegi adórendszer nem felel meg a társadalmi igazságosság feltételeinek, ezért a közteherviselés reformjára van szükség, amelynek eredményeképp többen fizetnének kevesebb adót - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese. Teljes cikk...


Elbocsátáshoz vezet a minimálbér emelése?

16 éve Az uniós tagállamok zöme a válság közepette is megemelte a minimálbért. Közgazdászok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a bérszint emelése gyorsíthatja a recesszió hatására elindult negatív munkaerő-piaci folyamatokat, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Minimálbér: szakadék tátong az uniós országok között

16 éve A minimálbéreket illetően huszonháromszoros különbségek is mutatkoznak az Európai Unió tagállamai közt - derül ki az Eurostat jelentéséből, melyet a Napi Gazdaság idéz. Teljes cikk...


Nem a minimálbér lesz a bérmegállapítás alapja

16 éve Jövőre nem a minimálbér lesz a bérmegállapítás alapja, hanem egy úgynevezett tevékenységre jellemző kereset szerint kell meghatározni a havi kifizetést - írta a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Demonstrációt tartott a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet

16 éve A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke szerint a látszat ellenére tarthatatlan állapotok alakultak ki a Ferihegyi repülőtéren, ahol már az utasok biztonsága is veszélybe kerülhet a repülőteret működtető cégek felelőtlen, jogsértő tevékenysége következményeként. Teljes cikk...


Minimálbérek az EU-ban, Magyarország a lista végén

16 éve Tizenháromszoros különbség mutatkozik az Európai Unió (EU) tagországai között a minimálbér összegét illetően; a legmagasabb kötelező minimálbért Luxemburgban fizetik, Magyarország a sereghajtók közé tartozik - derül ki az EU statisztikai hivatalának adataiból. Teljes cikk...


Rosszkor jön a minimálbér-emelés Amerikában?

16 éve Egyes szakértők szerint a lehető legrosszabbkor, mások szerint viszont a megfelelő pillanatban emelkedik a szövetségi minimálbér július 24-től. Teljes cikk...


Legalább 90 ezer forint lesz a minimálbér

16 éve A "szuperbruttósítás" miatt legalább 90 805 forint lesz a minimálbér, s jövőre sem lesz teljesen adómentes. Ha hosszabb távon is marad a reformszövetségi irányvonal, 2011-ben járnak majd igazán rosszul a minimálbéresek. Teljes cikk...


Átképzés és állás: munkanélküliből munkaügyi felügyelő

16 éve Az EU és a kormányzat által finanszírozott Új pálya - új esély program keretében felsőfokú végzettségű, regisztrált álláskeresőket képeztek át munkaügyi felügyelőnek a székesfehérvári regionális képzőközpontban. A képzés után az OMMF munkaviszonyt létesített a munkanélküiekkel - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Európai minimálbérrel a szociális feszültségek ellen

16 éve A válság miatt szűkülő piacon éleződik a verseny mind a vállalkozások, mind a munkavállalók között, amely szociális feszültségekhez vezet - mondta Kósáné Kovács Magda. Az Európai Parlament Szocialista Frakciójának alelnöke szerint európai minimálbér nélkül nehezen biztosítható a szociális béke. Teljes cikk...


Megadóztatják-e teljes mértékben a minimálbért?

16 éve A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szorgalmazza a minimálbér teljes összegének megadóztatását, mondván, így sokkal több munkavállalót lehetne bevonni az adózók körébe. A kormány azonban egyelőre nem tervez ilyet - írja a Magyar Rádió. Teljes cikk...


Egyedülálló program: hat éve nincs munkanélküli a faluban

16 éve Sajátos munkaerő-piaci programot dolgoztak ki a Tolna megyei Belecskán, melynek köszönhetően hat éve megszűnt a faluban a munkanélküliség. A helyiek zöldséget és gyümölcsöt termelnek, akik így segély helyett a megtermelt javakból, illetve fizetésből tarthatják el családjukat - írja a Hirado.hu. Teljes cikk...


A családi adóztatás a megoldás?

16 éve Egy adótanácsadó és pénzügyi szolgáltató cég szerint érdemes lenne átgondolni a családi adóztatás bevezetését, amin keresztül a bérjövedelemből élő, több gyermeket nevelő családokat lehetne kedvezőbb helyzetbe hozni, és a segélyeken élőket is a munka irányába lehetne terelni. Teljes cikk...


Jön a differenciált minimálbér?

16 éve Nem kizárt, hogy a kormány jövőre megszünteti a jelenleg számolt minimálbért, és helyébe szektoronként specializált minimális járulékalapot ültet. A Napi Gazdaság szerint legalábbis erre enged következtetni a Bajnai-csomag egyik pontja, amely szerint a kormány jövőre a tevékenység értékéhez igazítaná a járulékalapot. Teljes cikk...


Demonstrációt fontolgat az MSZOSZ

16 éve A kormány tervezett intézkedései miatt demonstrációt fontolgat a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). Teljes cikk...


Bokros megadóztatná a minimálbért

16 éve Bokros Lajos szerint az MDF-től kapta a legkorrektebb megkeresést. A volt pénzügyminiszter megerősítette: ha a párt bejut az Európai Parlamentbe, kimegy Brüsszelbe. Teljes cikk...


Ma dől el az üdülési csekk sorsa

16 éve Az üdülési csekk sorsáról igazi tárgyalások várhatóan ma, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kezdődhetnek el. Egyelőre nincs szó az adókedvezmény megszüntetéséről - állította a Napi Gazdaságnak Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) elnöke. Teljes cikk...


Miről szól az adóreform?

16 éve Bokros Lajos úgy véli nem a szeretetről és a népszerűségről szólnak a reformok. A volt pénzügyminiszter munkát ösztönző adóreformot sürget. Az InfoRádióban az index.hu-n megjelent adómódosítási tervezetről Bokros azt mondta, hogy elsősorban az adómértékek tologatása van napirenden az adószerkezet változtatása helyett. Teljes cikk...


Általános sztrájk a Franciaországhoz tartozó szigeten

16 éve A "megdrágult élet" ellen meghirdetett általános sztrájk miatt teljesen lebénult Guadeloupe szigetére érkezett vasárnap Yves Jégo, tengerentúli ügyekkel foglalkozó francia államtitkár, hogy a holtpontra jutott tárgyalások folytatását elősegítse. Teljes cikk...


Bokros megadóztatná a minimálbért is

16 éve 1998 óta egyetlen érdemi reform sem történt, 2008 októberében a korábbi pazarlás miatt az államcsőd szélére jutott az ország, a gazdasági növekedés újraindításához szerkezeti reformok kellenek. Ezek a gondolatok is szerepelnek Bokros Lajos Reformok kritikus tömege című tanulmányában, amely az Élet és Irodalom múlt heti számának mellékletében jelent meg. Teljes cikk...


Munkaügyi változások 2009

16 éve Nincs könnyű helyzetben a munkaügyi tárca, mivel akár százezer új munkanélküli jelenhet meg a rendszerben. Az eddig felröppent hírek szerint a kormány egyszerre alakítaná át az adó és szociális rendszert: csökkenhet az szja és a tb-járulék, de megvonhatják a leggazdagabbaktól a családi pótlékot is. Találgatások helyett azonban nézzük, mi változott biztosan januártól a munkaügy terén. Teljes cikk...


Vállalható a 3-5 százalékos béremelés

16 éve Nem terheli meg az ágazatokat az országos bérajánlás mértéke, a kialkudott emelést és a kötelező minimálbért valamennyi munkavállaló megkaphatja - írja a hétfői Népszava. Teljes cikk...


OÉT-ajánlás alapján emeli a fizetéseket a versenyszféra

16 éve Az OÉT bruttó 3-5 százalékos országos ajánlásának megfelelően alakultak a versenyszféra eddigi bérmegállapodásai - adja hírül a Napi Online. Teljes cikk...


Átszabták a szakmunkás bérminimumrendszert

16 éve Habár az idén - 2009. január elsejétől - drámai változások nem történtek az adószabályok területén, kisebb módosulásokról azért beszámolt a Világgazdaság. Ilyen volt például, hogy a minimálbér 71500 forint lett, illetve, hogy a szakmunkások bérét már nem differenciálják gyakorlati idő alapján. Teljes cikk...


Már biztos a jövő évi minimálbér

16 éve Jövőre 71 500 forint lesz a minimálbér, a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásnak megfelelően döntött a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi növekedéséről - közölte a kormányszóvivő szerdai budapesti tájékoztatóján. Teljes cikk...


Munkahelyekbe kerülhet a minimálbér emelése

16 éve Ugyan pénteken megegyezés született az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a jövő évi béremelési ajánlásról, két munkaadói szervezet közölte, nem ért egyet a 3-5 százalék közötti emeléssel, 0-3 százalékot tart reálisnak. A 71 500 forintra emelt minimálbérre pedig vélhetően több cég elbocsátással válaszol. Teljes cikk...


A minimálbér 71 500 forint lesz jövőre

16 éve Jövőre 2500-zal több, 71 500 forint lesz a minimálbér - derül ki a kormány, a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek által az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) pénteken aláírt 2009. évi bérmegállapodásból. Teljes cikk...


OÉT: új minimálbér és kereset-ajánlások

16 éve Új ajánlatokat tettek a felek az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén, a munkaadók 2-4 százalékra emelték jövő évi keresetnövekedési javaslatukat, szemben a munkavállalók 3-6 százalékos igényével. Teljes cikk...


OÉT: közelednek az álláspontok a minimálbér terén

16 éve A havi minimálbért 69 ezer forintról 70 ezerre kívánja emelni a munkaadói oldal, a szakszervezetek erre reagálva 75 500 forintra csökkentették korábbi 76 500 forintos javaslatukat az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén. Teljes cikk...


Borsik: December 19-ére megszülethet a bérmegállapodás

16 éve Borsik János lát rá esélyt, hogy december 19-ére megszületik a jövő évre vonatkozó bérmegállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke erről kedden, Pécsett tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Teljes cikk...


Óirási méreteket ölthet a feketefoglalkoztatás

17 éve Akár 30 százalékkal is nőhet a feketemunkások száma, ha a minimálbér összegét befagyasztják. Az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) pénteken folytatódnak a bértárgyalások, a munkaadók a múlt heti egyeztetésen már nem zárkóztak el az emelés lehetőségétől, áll a Népszavában. Teljes cikk...


Csak a reálbér szinten tartását követeli az MSZOSZ

17 éve "Két és fél év reálkereset-csökkenés után nem azt követeljük, hogy a reálbérek érdemben nőjenek, hanem csak azt, hogy szinten maradjanak" - jelentette ki Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. Teljes cikk...


OÉT: 76 500 forintos minimálbér?

17 éve Miután a munkaadói oldal hajlandó tárgyalni a 2009. évi új minimálbérről és szakmunkás bérminimumról, megkezdődött az érdemi bértárgyalás, a munkavállalói oldal új minimálbér javaslata havi 76 500 forint, a szakmunkás bérminimum pedig 95 ezer forint - fogalmazódtak meg a vélemények az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén. Teljes cikk...


Borsik: Nagy hiba lenne eltörölni a minimálbért

17 éve Borsik János szerint hiba lenne eltörölni a Magyarországon már működő, kötelező minimálbért, ezért nem fogadja el a munkáltatók erre vonatkozó javaslatát - az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón ismertette álláspontját szerdán Salgótarjánban. Közölte azt is: távoliak az álláspontok a bértárgyalásokon az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Teljes cikk...


OÉT: nincs egyezség a minimálbér ügyében

17 éve Amíg a munkavállalói oldal továbbra is a minimálbér emelését szorgalmazza, addig a munkaadói oldal nem kíván változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen, és bérbefagyasztást javasol - fogalmazódtak meg a vélemények az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén. Teljes cikk...


OÉT: nehezen egyezkednek a minimálbér terén a felek

17 éve A szakszervezetek képviselői az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén nehezményezték, hogy a kormány kész helyzet elé állítja őket, ahelyett, hogy érdemben tárgyalna velük. A bérkérdésben érdemi előrelépés nem történt a felek között. Teljes cikk...


Egységes minimálbért vezetne be az unió

17 éve Ha EU-s szintre emelnék a minimálbért, akkor itthon is meghaladná a negyedmillió forintot havonta. Az ILO egységesítené az unióban a minimálbért, ám a magyar szakértő szerint ez lehetetlen, csak az elvrendszert hozhatnák összhangba. Ám még akkor is jól járhatnánk: akár 100 ezer fölé is mehetne a minimálbér összege. Teljes cikk...


Munkahelyi konfliktushoz vezethet, ha nem lesz megállapodás a béremelésekről

17 éve A szakszervezetek mindent megtesznek azért, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megállapodást tudjanak kötni a reálkeresetek növekedéséről, mert ez szolgálja leginkább a társadalmi érdeket - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen. Teljes cikk...


Ma dől el, munkára bírják-e a segélyezetteket

17 éve Ma tárgyalja a kormány az "Út a munkához" programot, a januártól életbe lépő, hat jogszabály-módosítást tartalmazó javaslat alapjaiban változtatja meg a rendszeres szociális segélyezést - írja a Népszava. Teljes cikk...


Nem lesz béremelés jövőre?

17 éve A munkavállalók továbbra is havi 80 ezer forintos minimálbérre tettek javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén, míg a munkaadók nem kívánnak változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen. Teljes cikk...


Borsik: Válság idején is jár a béremelés

17 éve Az érdekképviseletek ragaszkodnak a több százalékpontos jövő évi béremeléshez - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón Nyíregyházán hétfőn. Teljes cikk...


OÉT: 80 ezer forintos minimálbérért kiáltanak a munkavállalók

17 éve Havi 80 ezer forintra emelné a minimálbért jövőre, az idei 69,5 ezer forintról a munkavállalói oldal - jelentette be Pataky Péter az MSZOSZ elnöke csütörtökön az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén. Teljes cikk...


Minimálbért emelnek Angliában

17 éve Több mint egymillió dolgozó fog profitálni a minimálbér október 1-jétől hatályos emeléséből Angliában, akiknek kétharmada nő, így az intézkedés segít csökkenteni az átlagfizetések közötti különbséget - idézi a TUC szakszervezeti szövetséget a BBC online. Teljes cikk...


A munkáltatók megszüntetnék a bérminimumot

17 éve Azt ugyan még nem tudni, hogy a kormány milyen konkrét bárajánlatot tár a szociális partnerek elé az Országos Érdekegyeztetési Tanácsban (OÉT), az viszont könnyen valószínűsíthető, hogy sokáig tart majd a bérvita, a munkáltatók ugyanis a minimálbér befagyasztását és a garantált bérminimum megszüntetését szorgalmazzák - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


VOSZ: kizárt a több évre szóló bérmegállapodás

17 éve Kizártnak tartja a Vállalkozások Országos Szövetsége, hogy létrejöjjön egy újabb, több évre szóló bérmegállapodás; kizárólag mérsékelt, 2009-re szóló keresetajánlást hajlandó elfogadni - tájékoztatta a Világgazdaságot Dávid Ferenc, a szövetség főtitkára. Teljes cikk...


Nagy meccs várható a bértárgyalásokon

17 éve Még meg sem kezdődtek a jövő évi bértárgyalások, máris sztrájkfenyegetések borzolják a munkaadók és munkavállalók kedélyét. Szakértők szerint országos átlagban körülbelül 7 százalékos béremelkedés nevezhető fenntarthatónak 2009-re. Ennyi lehet ugyanis a várható infláció és termelékenységnövekedés összege - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Simon Gábor: Vissza kell adni a szakmai tudás presztízsét

17 éve Nincs tartalmi vita a minimálbér, illetve a garantált bérminimum kérdésében a munkaügyi tárca és az MSZOSZ álláspontja között - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, aki a rotterdami EuroSkills, az európai ifjú szakmunkások versenyén tartózkodik. Simon Gábor szerint vissza kell adni a szakmai tudás presztízsét. Teljes cikk...


Tízparancsolat óvja a külföldi munkást

17 éve Jó tanácsokkal látja el a külföldre vágyó dolgozókat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal nemzetközi és migrációs főosztálya. A hasznos információkat azért szedték csokorba, hogy kevesebb honfitársunkat verjék át külföldön, és ne csalódottan, kisemmizetten, negatív tapasztalatokkal térjenek haza. Teljes cikk...


Simon Gábor: Rosszul járhatnak a szakképzett munkavállalók

17 éve Hosszú és bonyolult megbeszélésekre számít az OÉT tárgyalásain Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, aki nem zárja ki, hogy a garantált bérminimumokról nem születik megegyezés, s így januártól rosszul járhatnak a szakképzett munkavállalók - írta a csütörtöki Napi Gazdaság. Teljes cikk...


GSZT: összehangolatlanok a foglalkoztatási programok

17 éve A foglalkoztatási programokra szánt összeg 50 milliárd forintra emelkedik a következő évben - hangzott el a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén, ahol a hozzászólók elsősorban az országos fejlesztési stratégia hiányát, a különféle programok összehangolatlanságát kérték számon a kormányzati előterjesztőktől. Teljes cikk...


Járulékon spórolnak a román cégek

17 éve Bár a román kormány a minimálbér emeléséről döntött, az még mindig elmarad a többi európai országban érvényben lévőtől, az átlagbérek viszont a termelékenységnél gyorsabban nőnek. Ugyanakkor a romániai alkalmazottak irreálisan magas hányada vallott be minimálbéres jövedelmet - ez a kép kerekedik ki a legújabb statisztikai adatokból és híradásokból. Teljes cikk...


Százezreket vet ki a nyugdíjas társadalom

17 éve Néhány évtizeden belül több százezer ember maradhat nyugdíj nélkül Magyarországon, mivel az időskori járandóság folyósításához szükséges minimális szolgálati időt sem lesznek képesek megszerezni. Az egész társadalom számára komoly fenyegetéssé válik tehát a tömeges időskori szegénység - olvasható a nemrég elkészített nemzeti stratégiai jelentésben, melyet a Világgazdaság idéz. a Világgazdaság. Teljes cikk...


Még mindig "divat" a félig feketén való foglalkoztatás

17 éve Európa-szerte emelkedik a minimálbér összege, Magyarországon azonban úgy tűnik, nem lesz pozitív változás a közeljövőben. Ráadásul hazánkban még mindig nagy probléma a félig feketén való foglalkoztatás, amikor is valakit minimálbérre jelentenek be, miközben többszörösét kapja kézhez, természetesen feketén, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


Erdésznek tanulnak a közmunkások a Nyírerdő Zrt.-nél

17 éve Megkezdődött a közmunkások képzése a Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél (Nyírerdő), a 400 foglalkoztatott közül hatvanan tanulnak és szerezhetnek szakmát későbbi munkaerő-piaci elhelyezkedésükhöz - közölte Kaknics Lajos vezérigazgató az MTI-vel. Teljes cikk...


70 ezer forint lesz a szlovák minimálbér

17 éve Tíz százalékkal kívánja megemelni a szlovák kormány a minimálbért, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


A jól keresők járnak jól az új adócsomaggal

17 éve A minimálbéresek nem járnak jól a jövő évi adómódosításokkal, a 230 ezer forint felett keresők azonban 17 ezer forintnyi adót takaríthatnak meg maguknak havonta. A munkáltatók legfeljebb hétezer forintot nyerhetnek, a társaságok helyzetét viszont nagyban befolyásolja a kedvezményrendszer átalakítása - összegzi a kormány adóterveit a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Munkaerőhiánnyal fog küzdeni egész Európa

17 éve Elképesztően csökken és öregszik Európa lakossága: 2050-re a népességszám a mostani 591 millióról 542 millióra csökken, és a 65 éven felüliek aránya a teljes népesség közel harmadát teszi majd ki - idézi a berlini népesség- és fejlődéskutató intézet jelentését a Napi Online. Teljes cikk...


Tíz százalékkal emelné a minimálbért Fico

17 éve Tíz százalékos minimálbér-emelésre szorul Szlovákia, csak így lehetne javítani a gyengébben képzett munkaerő életkörülményein - véli Robert Fico kormányfő. Teljes cikk...


A dolgozók 70 százaléka rosszul járna az új adócsomaggal

17 éve A nagyvállalkozások és a magasabb jövedelemmel rendelkezők járnának jól azzal az adócsomaggal, amelyet közösen készített a Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Szövetsége, valamint a négy nagy adótanácsadó cég - áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


MSZP: nincsenek kiszolgáltatott helyzetben a munkavállalók

17 éve A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) három olyan törvénymódosítást szorgalmaz, amely enyhítené a munkavállalók kiszolgáltatottságát; emellett a párt felszólítja a kormányt, hogy állítsa vissza a munkaügyi perek illetékmentességét. A szocialista Gúr Nándor szerint viszont jelenleg is kellő védettséget kapnak a munkavállalók. Teljes cikk...


Emelkedik a lengyel minimálbér

17 éve A minimálbér emelése mellett a vállalkozások helyzetét is könnyítenék a lengyelek - áll a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


OÉT: nagy harc várható ősszel a minimálbér terén

17 éve Mind a munkavállalói, mind a munkaadói oldal kiszámíthatóbb, tervezhetőbb adórendszert sürget, mivel a hároméves időszak alatt az egyezségében rögzített megállapodás alapfeltételei megváltoztak - adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Emelkedik a román minimálbér

17 éve Két lépcsőben emelnék a minimálbért Romániában. Teljes cikk...


Korlátlanul büntethetik a minimálbért is megspóroló brit cégeket

17 éve Alaposan ráfázhatnak a minimálbér alatt foglalkoztató vállalatok Nagy-Britanniában, mivel az új foglalkoztatási törvényjavaslat eltörli a jelenlegi, maximálisan kiszabható 5000 fontos büntetési korlátot. Teljes cikk...


Megviselte-e a vállalatokat a minimálbér-emelés?

17 éve Az előbbi a kereskedelmi cégek, az utóbbi a kis létszámú, magyar tulajdonú társaságok számára a leginkább hátrányos. A Figyelő utána járt, hogy milyen hatása volt az év eleji szigorításoknak a vállalkozásokra. Teljes cikk...


Hegedűs: Veszélyes a minimálbér-emelés

17 éve A Népszabadság által megkérdezett gazdasági szakemberek óvatosságra intenek a minimálbér esetleges megemelésével kapcsolatban, ami a segély esetleges csökkentésének alternatívájaként merült fel kormányzati körökben. Teljes cikk...


Csökkenő segély, növekvő minimálbér?

17 éve A szociális segély összegének csökkentése mellett a minimálbér emelése is felmerült lehetőségként annak érdekében, hogy a mainál nagyobb legyen a különbség a legkisebb bér és a segély között - értesült a Népszabadság. Teljes cikk...


A kormány csökkentené a rendszeres szocális segélyt

17 éve A minimálbér és a rendszeres szociális segély legmagasabb összegének távolításában állapodott meg a szocialista vezetés a dobogókői tanácskozáson - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Kizsákmányolják a szakmát tanuló külföldieket a japán cégek

17 éve Míg tíz ével ezelőtt az illegális bevándorlókkal gyűlt meg a baja a Bevándorlási Hivatal munkatársainak, mára a Japánban szakmunkásnak tanuló külföldieket kizsákmányoló cégek okoznak fejtörést a kormánynak. Teljes cikk...


A befektetőknek egyértelmű lépések kellenek

17 éve Simor András, az MNB elnöke szerint a magyar és külföldi befektetők felé egyértelmű jelzéseket kell tenni annak érzékeltetésére, hogy az ország versenyképessége változhat, növekedése gyorsulhat a jövőben. Teljes cikk...


A minimálbér eltörlésével növelnék a foglalkoztatást

17 éve Ezer milliárd forinttal csökkentené az Oriens pénzügyi tanácsadó cég által kidolgozott átfogó javaslat a foglalkoztatás költségeit, ehhez a forrást az állami kiadások mérséklésével, bizonyos adó- és járulékfizetési szigorításokkal biztosítanák - áll a szerzők tanulmányában. Teljes cikk...


Oszkó Péter: A magyar adórendszer szélsőségesen szolidáris

17 éve A Deloitte elnök-vezérigazgatója úgy véli, a személyi jövedelemadózással párhuzamosan a társadalombiztosítási járulékrendszer átalakítását, és a járulékterhek csökkentését tartaná jó megoldásnak annak érdekében, hogy ismét egyre több cég és munkavállaló fontolja meg a visszatérést a legális foglalkoztatásba. Teljes cikk...


Tíz éve stagnál a részmunkaidős foglalkoztatás

17 éve A részmunkaidős foglalkoztatás és a szakképzés feltételeit javítani kell az Európai Unió új tagállamaiban, köztük Magyarországon is - derült ki azon a műhelybeszélgetésen, amelyet az UniCredit Bank és a TÁRKI közös szervezésében tartottak a pénzintézet budapesti székházában, pénteken. Teljes cikk...


KSH: kisebb a minimálbér, mint a létminimum

17 éve Ez évben sem teljesül a 2005 őszén elfogadott hároméves minimálbér-megállapodás azon elve, amely szerint a legkisebb bér nettó értékének minél előbb el kell érnie a KSH által közzétett, egyszemélyes háztartásra számolt létminimum mértékét - adja hírül a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Putyin megemeli a minimálbért

17 éve Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök bejelentette, hogy a minimálbér 2009. január 1-jével 4330 rubelre (mintegy 30300 forintnyi összegre) emelkedik. Teljes cikk...


Több feladat a "minimálbéres" közjegyzőknek

17 éve Közreműködhet az előzetes bizonyításban a közjegyző, s az általános meghatalmazásokat is nyilvántarthatja egy új törvényjavaslat szerint. A közjegyzők úgy vélik, nincsenek túlfizetve, nem sietnek azonban elárulni, konkrétan mennyire nem. Teljes cikk...


Tüntetés és terror május elsején

17 éve Több tízezres tömegek vettek részt a világ számos országában csütörtökön a május 1-jei megmozdulásokon. A török rendőrség Isztambulban vízágyúk és könnygáz bevetésével akadályozott meg egy engedély nélküli nagygyűlést, és mintegy félezer embert vett őrizetbe. Moszkvában és más orosz városokban a növekvő megélhetési költségek miatt tüntettek. Teljes cikk...


Kiss Péter: A munkavállalók biztonsága a legfontosabb

17 éve A budapesti majálison a szakszervezetek és a kormány is találkozott. Kiss Péter a találkozót követően elmondta, hogy a dolgozók munkajogi biztonsága mellett az is fontos, hogy elegendő szabad munkahely legyen. Teljes cikk...


Szakszervezeti május elseje a Városligetben

17 éve A tisztességes bérért való küzdelem ma ugyanúgy aktuális, mint több mint száz éve az első május elsejéken - hangsúlyozták szakszervezeti vezetők a budapesti városligeti majálison. Teljes cikk...


Új közmunkaprogramok: 4 500 foglalkoztatott

17 éve Újabb közmunkaprogramok indulnak 3,6 milliárd forint ráfordítással, az erdőművelési, vasúttisztasági és közútkarbantartó feladatok körülbelül 4 500 személynek adnak majd a következő hónapokban munkalehetőséget, és legalább a minimálbért jelentő keresetet - ismertette Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. Teljes cikk...


A magyar minimálbér ér a legkevesebbet a régióban

17 éve Nem biztosít tisztességes megélhetést a magyar 368 dolláros, azaz 65 500 forintos országos havi minimálbér, legalábbis az amerikai külügyminisztérium 2007-re vonatkozó emberi jogi jelentése szerint - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Jogellenes a német minimálbér

17 éve A berlini közigazgatási bíróság jogellenesnek minősítette a szövetségi munkaügyi minisztérium döntését az egész postai ágazatra kiterjesztett, egységesen alkalmazandó minimálbér alkalmazására - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Minimálbér felett: kényszerpihenő a nyugdíjaknak

17 éve Bizonyos feltételek teljesülése esetén szüneteltethető a 62. életévüket be nem töltött nyugdíjasok ellátásnak folyósítása. Teljes cikk...


Még mindig vonzó a nyugati minimálbér

17 éve Az utóbbi évben sok változás történt az uniós minimálbérekben. Ausztriában bevezették az 1000 eurós minimálbért, Lengyelország és Észtország megelőzte Magyarországot, Románia rohamosan zárkózik fel, Angliában és Írországban is emeltek. Teljes cikk...


Kik számíthatnak APEH-ellenőrzésre?

17 éve Miután tavaly 212 milliárd forintnyi szankciót rótt ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, idén is rajta tartják a szemüket a tavaly már kiemelten ellenőrzött területeken, 2008-ban azonban ügyelnek például az új áfatörvény betartatására. Teljes cikk...


Újabb bérvita Németországban

17 éve Koalíciós vita bontakozott ki Németországban a munkaerő-kölcsönző cégeknél dolgozók számára bevezetendő minimálbér maitt - áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...


Éhbérért dolgoztatják a külföldieket Angliában

17 éve Becslések szerint meghaladja a kétmilliót Nagy-Britanniában a külföldről érkezett munkavállalók száma. 2001 óta csaknem 700 ezerrel lettek többen. Egyre többen elégedetlenek a helyzetükkel, sokan a minimálbérnél is kevesebbet kapnak kézhez - adja hírül az InfoRadio. Teljes cikk...


Mi áll valójában az APEH célkeresztjében?

17 éve A vagyonosodási vizsgálatok nem szakmai csoportra, hanem az eltitkolt jövedelmek felderítésére fókuszálnak - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Teljes cikk...


Meghatározták a magán-biztonsági minimálbért

17 éve A hazai biztonsági szakma komoly problémákkal néz szembe, elég ha csak az alacsony vállalási árra, csekély munkabérre és a - nagyrészt ebből következő - nagymértékű elvándorlásra gondolunk. A magánbiztonsági ágazati kollektív szerződés azonban sokat javíthat a helyzeten - írja a Napi Online. Teljes cikk...


Révbe érhet a német minimálbér

17 éve Nemsokára minden szakterületre kiterjesztik a törvényi minimálbért Németországban, legalábbis Olaf Scholz szociáldemokrata munkaügyi miniszter napokon belül közzéteszi az erről szóló jogszabálytervezetet. Teljes cikk...


Vita lengi körül a minimálbért Németországban

17 éve A kormány gazdasági tanácsadó testületének elnöke szerint a törvényes minimálbéreket széles körben alkalmazó kontinentális európai államok példája helyett a szabad béralku elvét követő angolszász gyakorlatot kellene követnie Németországnak - értesült a Világgazdaság. Teljes cikk...


Szlovákia: új szabályok vonatkoznak a minimálbérre

17 éve A jövő évtől kezdve a most februárban hatályba lépő új szabályok szerint állapítják meg a minimálbért Szlovákiában - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Friss nyugdíjasnak nem éri meg dolgozni

17 éve Felfüggeszti az öregségi járandóság kifizetését a nyugdíjfolyósító, ha a nyugdíjas munkavállaló ez évben keresett jövedelme eléri a minimálbér tizenkétszeresét. Ez a szabály az idén nyugdíjazott és 62 évnél fiatalabb dolgozó nyugdíjasokat sújtja, aki viszont 2007-ben vagy korábban ment nyugdíjba, korlátlanul szerezhet jövedelmet. Teljes cikk...


A legfontosabb munkaügyi jogszabályváltozások január 1-jétől

17 éve A 2006-os szabadsággal kapcsolatosan 2007-ben elég volt azt nyilatkozni, hogy sok volt a munkánk, ezért nem tudtuk kiadni a szabadságokat. A 2007-ről 2008-ra átvitt szabadságok esetében ez az indok már nem állja meg a helyét. Hogyan jár el az APEH, ha a munkáltató nem jelenti be alkalmazottját? Cikkünkben erről is olvashat. Teljes cikk...


A társadalombiztosítási törvény idei változásai

17 éve Módosult a társadalombiztosítási törvény (Tbj.) január 1-jével, meghatározva a minimálbér fogalmát: eszerint a minimálbér a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbért jelenti. A minimum-járulékalap kifejezést a törvény 2008-tól nem alkalmazza, helyette "a minimálbér kétszerese" kifejezés jelent meg. Teljes cikk...


Nőtt a minimálbér és a bérminimum

17 éve Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől, nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint például az álláskeresők járadéka. Teljes cikk...


Növekednek a bérminimumok jövőre

17 éve Januártól emelkednek a legalacsonyabb összeghatárok: 69 000 forint lesz a minimálbér és nő a szakmunkásokat megillető bérminimum is. A nyugdíjminimum összege 28 460 forint lesz, mellyel együtt a szociális támogatások is változnak - összegzi a Népszava. Teljes cikk...


Kilencszáz dolgozójától vált meg a német PIN Group

17 éve Betartotta a minimálbér bevezetésekor tett ígéretét a német PIN Group, s máris elbocsátott 900 dolgozót, mondván ilyen bérköltségek mellett képtelen fenntartani a jelenlegi kilencezres létszámot. A biztos fennmaradás érdekében további leépítéseket is tervez a cég - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Postai minimálbér: elfogadták a törvényt a németek

17 éve Elfogadta a német törvényhozás a minimálbér törvényi szabályozásának kiterjesztését a postai alkalmazottakra - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Nyugdíj mellett csak minimálbér kereshető

17 éve Új nyugdíjszámítási rendszer lép életbe 2008 január 1-jén, valorizálják a nyugdíjakat, ami - a kormány szerint - ellensúlyozza a nagyobb járuléklevonást. Teljes cikk...


Megegyeztek a román minimálbérről

17 éve Jövőre első félévben 500 lej, a második félévben 540 lej lesz a minimálbér Romániában. Teljes cikk...


Zavarokat fog okozni a német postai minimálbér bevezetése

17 éve Zavarokat fog okozni a német levélkézbesítők számára megszabandó minimálbér a postai szolgáltatások uniós szintű liberalizálásában - idézi Neelie Kroes-t, az Európai Bizottság versenyügyekben illetékes tagját a Világgazdaság. Teljes cikk...


Németország: további ágazatokat vonhatnak be a minimálbérbe

18 éve Angela Merkel német kancellár "nyitott" arra, hogy újabb gazdasági ágazatokat vonjanak a minimális munkahelyi feltételeket előíró törvény hatálya alá, miután a nagykoalíciót alkotó CDU és a szociáldemokraták megállapodtak, hogy januártól a postai dolgozókra is kiterjed a minimálbér. Teljes cikk...


A minimálbér emelése miatt sztrájkolnának a románok

18 éve A román szakszervezetek nem értenek egyet az 500 lejes minimálbérrel. Várhatóan jövő héten kerül sor az első békítő tárgyalásra a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között. Teljes cikk...


Csökkent a német társadalom-biztosítási járulék

18 éve Megegyezett végre a héten a német nagykoalíciót alkotó három párt arról, hogy január 1-jétől a jelenlegi 4,2 százalékról 3,3 százalékra csökkenti a társadalombiztosítási járulék gyanánt fizetendő munkanélküliségi biztosítás mértékét - jelenti a Világgazdaság. Teljes cikk...


69 ezer forint lesz jövőre a minimálbér

18 éve Félmillió dolgozónál is többet érint jövőre a minimálbér és a garantált bérminimumok emelése. A versenyszférában több mint 46 milliárd forinttal több bért kell majd kifizetni 2008-ban, miután 65 500-ról 69 ezer forintra emelkedik a legkisebb havi munkabér, további 20, illetve 25 százalékkal nő a szakképzettek garantált bérminimuma. Teljes cikk...


Megelőznek a lengyelek minimálbérben

18 éve Januártól a legkisebb bér 1126 zloty (75 600 forint) lesz Lengyelországban, ami 25 százalékos emelést jelent az eddigi 60 ezer forintnak megfelelő zlotyhoz képest. Lengyelországban jövőre a hivatalosan nyújtható garantált bérminimum összege eléri az átlagfizetés 40 százalékát. Teljes cikk...


Németországban nem lesz, Ausztriában ezer eurós a minimálbér

18 éve Németországban továbbra sem várható minden ágazatra vonatkozó minimálbér, a koalíciós pártok ugyanis képtelenek megegyezni a tisztességtelenül alacsony bérek elleni fellépésben - cikkezik a Népszabadság. Teljes cikk...


Közel 400 ezer forint a luxemburgi minimálbér

18 éve Az Európai Unióban a törvényileg szabályozott minimálbérekről készített összeállítást az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala. A 2007. januári állapot szerint a legalacsonyabb minimálbért, havi 92 eurót (23 ezer forint) Bulgáriában regisztrálták, míg a luxemburgi munkavállalók teljes munkaidőben 1 570 eurónál (395 ezer forint) kevesebbet nem kaphatnak. Teljes cikk...


Minimálbér nélkül nem megy

18 éve A nemzetközi szereplőknek részt kell vállalniuk, hogy növekedjenek az idősebbek esélyei a tisztességes munka megszerzésére - áll egy EP-jelentésben. Teljes cikk...


A minimálbér ellen küzdenek a német munkáltatók

18 éve A német vállalatvezetők küzdenek a minimálbér ellen, az ágazati szövetségek figyelmeztetnek: a minimálbér bevezetése miatt rohamosan tovább terjedhet a feketemunka, amely már úgyis megkétszereződött az utóbbi három évben. Teljes cikk...


1000 euróra emelnék a minimálbért Ausztriában

18 éve Várhatóan még a nyár előtt megállapodik az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) a szakszervezeti szövetséggel (ÖGB) a minimálbér havi 1000 euróra emeléséről. A Die Presse értesülései szerint a gyakorlatba való átültetést csak két lépcsőben tartják megoldhatónak. Teljes cikk...


Minimálbéresek százmilliós bankszámlával

18 éve Adó- és közteherreformra van szükség, meggondolandó a vagyonamnesztia bevezetése - hangzott el a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal csütörtöki ülésén. Teljes cikk...


Emelik a minimálbért Japánban

18 éve A japán kormány kedden törvénytervezetet hagyott jóvá a minimálbér emelésére, közel negyven éve ez az első komolyabb intézkedés az alsó határ javítására. Teljes cikk...


Ellenzi a minimálbér bevezetését a német iparkamara

18 éve Hevesen ellenzi a minimálbérek bevezetését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (DIHK). Teljes cikk...


Bevezetnék a minimálbért Németországban is

18 éve Már jó ideje folyik a vita minimálbér bevezetéséről Németországban. Most a munkaügyben illetékes miniszter tervet dolgozott ki, amelynek értelmében nettó 5 euró lesz az óránkénti munkabér alsó határa. Teljes cikk...


Megemelik a minimálbért Lengyelországban

18 éve A minimálbér emelését javasolja a munkaügyi miniszter Lengyelországban. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítás várhatóan júniusra készül el. Teljes cikk...


Csupán illúzió a béremelés a minimálbéreseknek

18 éve A minimálbérért foglalkoztatottak az idei béremeléssel együtt a korábbi 53.914 forintos fizetés helyett 1414 forinttal kapnak csak többet 2007-ben. Az emelkedő egészségbiztosítási járulékkal és az inflációval egybekötve kiderült: szinte semmivel sem növekszik a bérük a tavalyihoz képest. Teljes cikk...


Ki nyer a minimálbér-emeléssel?

20 éve Ki nyer a minimálbér-emeléssel? Átírhatják a korábbi terveket az Országos Érdekegyeztető Tanács mai ülésén. Dönthetnek a munkaadók és a munkavállalók, hogy milyen magasan állapítják meg a vállalkozások jövő évi terheit. Eredmény délután Teljes cikk...


57.000 forintos minimálbér; 6%-os versenyszféra-növekedés

21 éve Az OÉT ülésén megszületett a döntés: januártól 57000 forint lesz a törvényben meghatározott minimálbér-mérték. A megegyezés értelmében ettől eltérő ágazati egyeztetések is lesznek, melyek elsősorban a képzettségi szinthez igazítják a minimálbér mértékét. Teljes cikk...


Ágazati minimálbér?

21 éve Januártól 57 ezer forint lesz a minimálbér összege, a versenyszférának pedig hatszázalékos keresetnövekedést javasol az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). Az egyeztetések tovább folytatódnak, s akár szakmánként, ágazatonként is változhat a minimálbér mértéke - fogalmazott a Világgazdaság kérdésére Csizmár Gábor. A szaktárca vezetője szerint előnyösen kell megkülönböztetni a szakmunkásokat, s az is elképzelhető, hogy egy-egy szakmán belül a képzettség mértékének megfelelően alakuljanak a minimumkeresetek. Teljes cikk...


Összesített munkaerő-piaci felmérés: jók vagyunk!

21 éve Az Osztrák Nemzeti Bank uniós munkaerő-piaci rugalmasságról szóló tanulmányából kiderült: a sokat emlegetett minimálbér ügyében korántsem vagyunk olyan rossz pozícióban, mint hittük. A jelentésből kiderült: a középmezőny mögött vagyunk, lehagyva Lettországot és a franciákat. Teljes cikk...


Minimálbér 5. forduló - 500 forinton bukott a megegyezés

21 éve A szerda éjjelig elnyúló OÉT ülésén mindössze 500 forinton múlott a megegyezés. Az éles felszólalásoktól sem mentes ülésen a munkavállalók az 57.500 Ft-os javaslatuk mellett kijelentették: "meg szeretnénk állapodni, de nem minden áron!". Teljes cikk...


Minimálbér-ügy - még mindig nincs megegyezés

21 éve Munkaadói részről 56.000, munkavállalói részről pedig 58.000 forintot követeltek a szakszervezetek az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki ülésén. A jövő évi minimálbérről szerdán folytatódik a vita, bár kevés esély van arra, hogy bármelyik fél engedni fog követeléséből. Teljes cikk...


Hatvanezres minimálbért az eddigi helyett!?

21 éve A szakszervezetek az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén élesen támadták a munkáltatók által javasolt 55400 Ft-os minimálbér mértékét. Az autonóm szakszervezetek vezetője szerint kemény viták várhatóak az OÉT további ülésein, mivel egyik oldal sem hajlandó engedni az általa képviselt értékhatárból. Teljes cikk...


PM törvényjavaslat: mégis emelik a minimálbért

21 éve Elkészült a Pénzügyminisztérium 300 oldalas törvényjavaslata, mely többek között a minimálbér növeléséről, az adókról, járulékokról, költségvetési befizetésekről és adókedvezményekről tartalmaz módosító rendelkezéseket. Ha elfogadják, jövőre 57 ezer forintos minimálbérrel számolhatunk. Teljes cikk...


Antal László: Egyensúly, stabilitás a magyar gazdaságban az ezredforduló után

21 éve Bebizonyosodott, hogy ha a gazdaságpolitika az egyensúlyi korlátokat nem elsőrendű, vagy könnyen kézben tartható kérdésként kezeli (bár nem is hagyja őket figyelmen kívül), akkor azok beavatkozások, amelyek a feszültségek enyhítése és a jövedelemelosztási arányok korrigálása céljából kiáramoltatják a többletjövedelmet, csak újabb igények lavináját zúdítják a jövedelemelosztásért felelős makrodöntéshozókra. Teljes cikk...