kapubanner for mobile

Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy családot

Emberkereskedelem gyanúja miatt vették őrizetbe egy bátonyterenyei család három tagját, akik kiszolgáltatott helyzetben lévő férfiakat kényszerítettek munkára - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.

A 45 éves bátonyterenyei férfit és egy évvel fiatalabb feleségét a lakásukon, 18 éves fiukat a 21-es főúton fogták el szerdán - írták.

Az összehangolt hajnali akcióban a főkapitányság bűnügyi igazgatóságának nyomozói, a Rendészeti Igazgatóság Cserhát mélységi ellenőrzési alosztályának beosztottjai és a bátonyterenyei rendőrkapitányság munkatársai vettek részt.

A család három tagját emberkereskedelem gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A gyanúsítottak különböző módon kihasználtak és fizikai munkára kényszerítettek rászoruló és kiszolgáltatott helyzetben lévő férfiakat.

A nyomozók a család lakóhelyén a vagyonvisszaszerzés keretében különböző értéktárgyakat – a többi között ékszereket, műszaki eszközöket, bútorokat, járműveket – foglaltak le.

A kutatások során több, bűncselekményekből, főként lopásból származó tárgyat, valamint kábítószergyanús anyagot és más emberek számára kiállított okmányokat, továbbá közokiratokat is találtak, amelyek eredetét a hatóság vizsgálja - tették hozzá a közleményben.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek