Emelt fizetés érkezett a pedagógusok számlájára
Megemelt fizetés érkezett szerdáig a pedagógusok számlájára: az érintettek három-tizenötezer forinttal kaptak több pénzt - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Idén 3,5%-al nőtt a pedagógusok bére. Az államtitkár kiemelte: 2013, 2014 és 2015 után idén is folytatódott a béremelés, mely ezután sem áll meg: 2017-re összesen 50 százalékkal nőnek majd a keresetek - jelezte.
Rétvári Bence értékelése szerint az elmúlt években és az elkövetkező esztendőkben olyan mértékű béremelés valósulhatott és valósul meg, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, és ezzel a pedagógusok társadalmi megbecsültsége is hasonló mértékben nőtt.
Rétvári Bence értékelése szerint az elmúlt években és az elkövetkező esztendőkben olyan mértékű béremelés valósulhatott és valósul meg, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, és ezzel a pedagógusok társadalmi megbecsültsége is hasonló mértékben nőtt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?