Ennyivel keresnek kevesebbet a pályakezdők
A legújabb hírek szerint az Európai Bizottság programot indított a pályakezdő fiatalok munkanélküliségének enyhítése érdekében, mivel Magyarországon jelenleg a 15-24 évesek 30 százaléka nem tud elhelyezkedni. A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu bérfelmérés éppen ezért megnézte, hogy a hazai pályakezdő fiatalok milyen bérezésre számíthatnak.
Az iskolai végzettség természetesen befolyásolja a munkaerőpiacra frissen kilépő fiatalok bérezését: az általános iskolát végzett fiatalok átlagosan bruttó havi 117 ezer forint kezdő fizetést kapnak. A szakközépiskolát végzettek 118 ezer forintra, az érettségivel rendelkező pályakezdők átlagosan 133 ezer forintra számíthatnak. Az OKJ képzést végzett dolgozók esetében az átlag havi 141 ezer forint adózás előtt. A frissdiplomás pályakezők lehetőségei egy fokkal jobbak: a főiskolai végzettséggel rendelkezők átlagosan 224 ezer forintot, az egyetemi végzettséggel rendelkezők 235 ezer forintot keresnek a végzettség megszerzését követő első évben.
A kutatók megnézték azt is, hogy szakmai tapasztalat nélkül mely területeken vannak a fiataloknak kecsegtető fizetési kilátásai.
Ez alapján a bankügy fizet a legjobban, itt a pályakezdők átlag 256 ezer forintot keresnek. Ezt a gyógyszeripar, valamint az IT területe követi 247 illetve 246 ezer forinttal. A közgazdaság, pénzügy és könyvelés továbbra is jól fizet a fiatalok körében is, itt ugyanis átlag 225 ezer forint. Ezen kívül a vegyipar illetve az elektrotechnika és energetika tudja megközelíteni a havi 200 ezer forintos bért a fiataloknál.
A három legrosszabbul fizetett terület a pályakezdők esetében is az oktatás, képzés, tudomány, kutatás (bruttó 123 ezer forint), a vendéglátóipar és idegenforgalom, valamint az egészségügy és szociális ellátás (bruttó 128 ezer forint).
Pozíciószintek szerinti összehasonlítás alapján a menedzserek és középvezetők pályakezdőként is már legalább 250 ezer forintot keresnek, a műszaki szakemberek és mérnökök 208 ezer forintra számíthatnak, az aminisztratív munkakörben és irodai alkalmazottként dolgozók fizetése 156 ezer forint, míg a segédmunkásoké havi bruttó 110 ezer.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Átlagkeresetek a magyar vármegyékben - grafikon 3 napja
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 4 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 1 hete
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 1 hete
- Gyakornokból vezető: 14 év a toborzásban, profi tippek álláskeresőknek 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?