kapubanner for mobile

EU: hatalmas bérkülönbségek

Luxemburgban a legmagasabb, Bulgáriában a legkevesebb a munkavállalóknak fizethető legalacsonyabb bér. A két ország minimálbére között tizennégyszeres a különbség - derül ki az Eurostat statisztikájából, melyet az InfoRádió idéz.

2010. januárjában az EU 27 tagországa közül húszban, valamint két tagjelölt országban - Horvátországban és Törökországban - védte a munkavállalókat törvényi bérminimum.

A legkevesebb Bulgáriában jár, ahol havonta bruttó 123 euró a minimálbér, míg Luxemburgban 1 683 euró. Ez tehát közel tizennégyszeres különbséget jelent, jelenti az EU statisztikai hivatala, az Eurostat, amelynek minimálbér-statisztikái a bruttó béreket tartalmazzák.

Hazánk az ötödik legalacsonyabb minimálbért fizeti az összehasonlításban szereplő országok közül. Hat országban (Nagy-Britanniában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Írországban és Luxemburgban) 1000 eurónál, vagyis bruttó 284 ezer forintnál is magasabb a minimálbér.

Érdemes megnézni, hogy az adott országban dolgozók bruttó átlagbéréhez képest mekkora a minimálbér, így az is kiderül, miként lehet belőle megélni. A legtöbb országban a bérminimum összege a bruttó bérek átlagának felét sem éri el, hazánkban azonban még a negyven százalékát sem teszi ki.

Máltán, Luxemburgban, Belgiumban és Franciaországban a minimálbérek megállapítása indexálás útján történik. Hazánkban a minimálbért minden évben a kormány állapítja meg.

Továbbra sincs minimálbér Németországban, ahogy Cipruson, Dániában, Svédországban, Finnországban, Norvégiában és Olaszországban sincs. Itt a leggyakrabban kollektív szerződések szabályozzák a legkisebb adható bér összegét.

InfoRádió/Penzcentrum.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek