kapubanner for mobile

Évközi béremelés, négynapos munkahét? - Ezt tervezik a kékgalléros munkáltatók

A munkavállalók kétharmada jó megoldásnak tartaná a négynapos munkahét bevezetését az infláció és a növekvő energiaköltségek ellensúlyozására, a munkaadóknak viszont egyelőre csak 10 %-a vette komolyan fontolóra ezt a lehetőséget.

images

A Jófogás nem reprezentatív munkaerőpiaci kutatásában több mint 500 kékgalléros munkavállaló és több mint 90 kékgalléros munkáltató vett részt. Az online mintavétel 2022. július és augusztus között zajlott. 
A hétről hétre súlyosbodó infláció és az energiaválság árnyékában a kékgalléros munkavállalók megtartása folyamatosan új megoldásokat igényel. 

„A munkaerő megtartásával kapcsolatban előremutató eredménynek tekinthető, hogy a kutatásunkban részt vevő munkáltatók 27%-ánál már életbe léptek évközi béremelések. Ezek mértéke az esetek felében 8-11%-os, megközelítőleg ötödében pedig 4-7% közötti, és jellemzően inkább a 200 főnél kisebb létszámú cégekre jellemző. A kékgalléros munkáltatók 24%-a azonban biztosan nem tervez béremelést, további 35% pedig még nem hozott döntést. Ez leginkább a banki/biztosítási, a nagykereskedelmi és a biztonságtechnikai/telekommunikációs szektorokra jellemző” – hangsúlyozta Draskovits Tímea, a Jófogás apróhirdetési és ügyfélkapcsolati vezetője. 

A mindennapos megélhetési válság miatt értelemszerűen növekvő bérigények és a vállalatok számára is emelkedő rezsi- és üzemeltetési költségek miatt foglalkoztatotti és foglalkoztatói oldalon is alternatíva lehet a 4 napos munkahét bevezetése. A kutatásban részt vevő munkavállalók több mint kétharmada ezt jó megoldásnak tartja, amennyiben nem csökken a fizetésük (leginkább a szolgáltatási és az FMCG szektorokban).

A kékgalléros munkáltatók oldalán a gyártási/termelési folyamatok átszervezésével és a technológiai rendszerek átalakításával kapcsolatos nehézségek miatt azonban sokkal nagyobb kihívást jelenthet a négynapos munkahét bevezetése: csupán a válaszadók 10%-a vette komolyan fontolóra, míg 25%-uk még alapvetően nem zárkózott el a gondolatkörtől. 

„Kutatásunk eredményei alapján a munkáltatóknak a bumeránghatás kezelésére és ösztönzésére sincs kialakult stratégiájuk, pedig a munkavállalók egyharmada tért már vissza korábbi munkáltatójához. 53%-uk ráadásul fél-egy éven belül. Ebben komoly potenciál lehet, különös tekintettel arra, hogy a válaszadók túlnyomó része szakmán és megyén belül szokott munkahelyet váltani” – tette hozzá Draskovits Tímea. 

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek