Ezerötszáz motorgyári dolgozó sztrájkolt az Audi győri üzemében
Az Audi Hungaria Zrt. tizenegyezer-ötszáz munkavállalója közül mintegy ezerötszázan vettek részt az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) által kezdeményezett figyelmeztető sztrájkban csütörtökön kilenc és tizenegy óra között - mondta az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője.
Lőre Péter elmondta, hogy valamennyien a motorgyár dolgozói. Hozzátette: a sztrájktermeléskieséshez vezetett, ami azonban nem befolyásolja a vállalat vásárlóinak ellátását.
Hangsúlyozta, hogy az Audi munkatársai a figyelmeztető sztrájk után munkába álltak, a termelés azóta is zavartalan.
A vállalatvezetés folytatja a tárgyalásokat a munkavállalói oldallal. Az AHFSZ azért kezdeményezte a kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert úgy érzi, az Audi nem veszi tudomásul a szakszervezet véleményét a bértárgyalások során - tudatta az érdekképviselet szerda este honlapján.
Az érdekképviselet az idei és a jövő évre egységes, bruttó 45-45 ezer forintos alapbéremelést javasolt, a választható béren kívüli keret összegét pedig az idei évre bruttó 600 ezer, 2018-ra pedig bruttó 620 ezer forintban kérte megállapítani. Mindezeken felül a vállalattal közösen kidolgozott jubileumi és lojalitás bónusz bevezetését kéri.
Az MTI információi szerint a cég eddig öt ajánlatot tett a november eleje óta folyó tárgyalásokon az érdekképviselet elé, azok struktúráját a szakszervezettel közösen alakították ki.
Az AHFSZ hétfőn alakított sztrájkbizottságot, miután bizalmi értekezletén elutasította az Audi Hungaria Zrt. új ajánlatát.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?