kapubanner for mobile

Fiatalítani akar a Nestlé

A fiatalítás érdekében a Nestlé megtöbbszörözi a duális szakképzési együttműködésbe bevont álláshelyei számát a társaság diósgyőri és szerencsi üzemeiben - írta közleményében a cég.

Igaz ugyan, hogy a Nestlé magyarországi központi irányításában a 30 alattiak aránya a foglalkoztatottak egyharmadát teszi ki, de a termelésben résztvevőkkel együtt országosan csak minden ötödik munkavállalója sorolható a fiatalok közé.

A fiatalítás érdekében a Nestlé megtöbbszörözi a duális szakképzési együttműködésbe bevont álláshelyei számát a társaság diósgyőri és szerencsi üzemeiben

Diósgyőrben több évtizede tradicionális módszerekkel készülnek csokoládéfigurák, és a nyugdíjba menő édesipari termékgyártó szakmunkások utánpótlása fontos feltétele a kimagasló minőség fenntartásának. Némileg hasonló a helyzet a gépesített termelést biztosító munkatársak körében is, ugyanakkor ezen a területen a technológiai fejlődés egyébként is állandó kihívás elé állítja a munkaerő képzéséért felelős vezetőket - írta a Nestlé.

A 2015-ben megindított duális szakképzési együttműködési program évről évre hoz be a régióból olyan fiatalokat a gyárba, akik az elméleti képzés mellett egy világcég gyárában szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat. A két miskolci középfokú oktatási intézménnyel, a Szemere Bertalan Szakközépiskolával és a Debreczeni Márton Szakiskolával közösen indított képzések eredményeképpen jövőre a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyára összesen három évfolyamon már több mint 50 fiatalnak adhat duális szakképzést.

A Nestlé diósgyőri üzemében minisztériumi, kamarai és más iparági döntéshozók jelenlétével zártkörű egyeztetést tartottak a duális szakképzés eredményeiről és a kapcsolódó jövőbeni feladatokról.

„Magyarországon jelenleg 55 ezer fiatal tanul tanulói szerződéssel, ami a jelenlegi szakképzésben tanuló középiskolás fiatalok közel 30 %-át jelenti. Cél, hogy 60%-ra emelkedjen a duális képzésben résztvevő fiatalok aránya a közeljövőben.” - jelentette ki Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.

„Ez az előrejelzés egybecseng a mi szándékainkkal is, hiszen a Nestlé Hungária Kft. és partnervállalatai évek óta elkötelezetten támogatják a fiatalok munkához juttatásának ügyét. 2014 óta működtetjük az „Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért” partnerprogramunkat, ami eleinte a munkanélküliség leküzdésére volt hivatott, mára viszont a változó termelési környezet, a társadalmi mobilizáció és az utánpótlás kihívásaira is választ tud adni” - mondta Verő Barbara, a Nestlé Hungária Kft. HR vezetője.

Nestlé
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek