kapubanner for mobile

Furcsa állami béremelés jöhet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elektronikus utalványrendszer segítségével emelné a közszféra dolgozóinak bérét Domokos László. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az így juttatott pénzt csak meghatározott cégeknél költhetik el a dolgozók.

Domokos a Magyar Időknek adott interjúban fejtette ki, hogy a költségvetési szektorban dolgozók fizetésemelésük egy részét utalványként kaphatnák meg, amit csak egészségügyi szolgáltatásra, oktatásra-képzésre, egyéb szolgáltatásokra, megtakarításra költhetnék el, mégpedig meghatározott - főként állami és önkormányzati - cégeknél. Az ÁSZ elnöke szerint ez a megoldás "úgy tenné versenyképesebbé a különféle közszférabeli munkahelyeket, hogy közben segíthetne az állami, önkormányzati cégeken, a gazdaságon és az államkasszán is".

A közszféra dolgozói tehát az utalványban kapott bérüket az egészségükre, a képzésükre, a jövőjük biztosítására fordítanák. Ezzel voltaképpen kiadástól is mentesítenék az államkasszát: egy összeget ugyanis - adott esetben - nem kell kétszer kifizetni, mondja Domokos. AZ ÁSZ-elnök szerint egy ilyen megoldás erősítené a verseny és fehérítené a gazdaságot.

Magyar Idők
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek