kapubanner for mobile

Hatalmas a szakemberhiány, mit tesznek az építőipari cégek?

Az építőipari vállalkozók több mint egyharmada nem rendelkezik kellő számú szakmunkással - derül ki az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 cég megkérdezésével végzett konjunktúrafelméréséből.

images

images

A Napi.hu által közölt felmérésben a megkérdezettek hiányszakmaként szinte minden építőipari szakmát megemlítettek, de leginkább az ács, a kőműves, a bádogos és a villanyszerelők hiánya aggasztó mértékű.

A válaszadók közel 80 százaléka jelezte, hogy tavaly igyekeztek továbbképezni dolgozóikat. Idén a menedzsment fejlesztésére kívánnak még nagyobb hangsúlyt fektetni. A szakmunkáshiányt a középvezetők jobb felkészültségével is próbálják enyhíteni.

A bővülés előtt álló akadályokat a vállalkozások exportjuk szinten tartásával is próbálják kompenzálni, melynek célországa továbbra is Németország és Ausztria.

A vállalkozások az elmúlt évben és 2016-ban is az inflációt meghaladó mértékben 5-6 százalékkal emelték a béreket és az egyéb juttatásokat, ám az ágazati átlagbér még így is 33 százalékkal marad el a versenyszférában lévő szinttől.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek