HVB Bank Dolgozói Hétvége a Nexus szervezésében
2006-ban is a Nexus Event Rendezvényügynökség nyerte a HVB Bank Dolgozói Hétvégéjének rendezési jogát, amely a hagyományokhoz hűen a Club Tihany területén valósult meg.
1150 fő, a Bank dolgozóinak közel 80% vett részt a rendezvényen. A délután folyamán 50 féle sport- és szabadidős programban mérkőztek meg egymással a csapatok. A szombat esti vacsora Dr. Patai Mihály, a HVB Bank új vezérigazgatójának megnyitójával kezdődött, majd a 15 éve a banknál dolgozó kollégák megjutalmazásával folytatódott. Az eredményhirdetési ceremónia után először a Republic együttes élőkoncertje következett, majd több helyszínen folytatódtak az események. Láthattunk salsa- és hastáncbemutatót, fellépett az Alpha Band és a HVB zenekar. Éjfél után karaoke illetve nosztalgia diszkó zárta a szombati napot. Vasárnap a kétnapos dolgozói hétvége éves cégértékelő konferenciával zárult. A kihívást jelentő feladatot a Nexus 50 fős csapata és több, mint 30 alvállalkozó sikeresen teljesítette.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.