Igazi mesterekké váltak a diákok a 47. Danubius Tanulóversenyen
21 diák célozta meg a legjobbnak járó elismerést a 47. Danubius Tanulóversenyen, ahol a vállalat szállodáiban gyakorlatot teljesítő szakács, cukrász és pincér tanulók mérték össze kreativitásukat, szakmai felkészültségüket a Hotel Hungaria City Centerben.
Az értékelő vacsorán a szürke harcsafilé és a sertésoldalas kapott főszerepet, és a bisztró jellegű sajttortát is többféle kivitelezésben láthattuk.
A Danubius szállodáiban és a Gundel Étteremben gyakorlatukat töltő diákokat tanulófelügyelők készítették fel a hagyománynak számító versenyre, így szakemberek mentorálása mellett álmodták meg és tökéletesítették a fogásokat, a dísztortákat és a tányérdesszerteket, az árukosárban korábban megjelölt alapanyagok felhasználásával.
A verseny első részében a tételhúzáskor arról az elméleti tudásukról adtak számot a tanulók, amely a későbbi szakvizsgájukon is a kötelező ismeretanyag részét képezi. Ezután következett a gyakorlati megvalósítás és megmérettetés.
A zsűri mindvégig elismerő szavakkal és építő jellegű kritikákkal egyaránt illette a versenyzőket, a végeredmény pedig az általuk adott pontszámok és a hétfő esti vacsoravendégek visszajelzései alapján született meg:

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon