kapubanner for mobile

Interaktív egyetem tanárok nélkül?

Helyettesíthető az empátia és a nevelés? A távoli jövő talán nem is annyira távoli: a debreceni egyetemisták gépesített oktatást jósolnak. írja az edupress.

A Debreceni Egyetem hallgatói 2028-ra már tanár nélkül, interektív formában képzelik el az oktatást. A kiadványt, melyben ezt leírják egy időkapszulába rejtették, és csak 14 év múlva veszik elő.

Hogy a jövő iskolája milyen lesz, még nem tudni, de vízió sokféle van. Már most el tudják képzelni, hogy van egy szoftver, amely tartalmazza a tananyagot, és ebből tanulnak a hallgatók. A szoftver magyaráz, számon kér, segítő kérdéseket tesz fel, és még azt is ellenőrzi, mennyit foglalkozik a diák a tananyaggal. A diákok a tanárt kiiktatva, ezzel képzelték el a teljes oktatást, s ebben az egyik legfontosabb szempont az autonóm tanulás megvalósulása, mondta Mező Ferenc adjunktus. Ez azt jelentené, hogy a tanároknak csak a fizetős, elit oktatásban maradna hely.

Ugyanakkor kérdés, hogy a nevelés szerepét, az empátiát lehet-e egy szoftverrel helyettesíteni. Varga Zsolt tudományos igazgató szerint a diákok látomása már nem is annyira a távoli jövő, hiszen a távoktatás egyre több helyen, így itthon is nagyon terjed. A vezető nagyobb nyugati egyetemeken már egy ideje bevett, hogy olyanok is szerezhetnek diplomát, akik soha nem jártak az adott iskolában és értelemszerűen nem is találkoztak egyetlen ottani oktatóval sem.

edupress
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek