Ipari OKJ-s képzések toplistája: emelőgépkezelő képzések az élen
Negyedével nőtt az ipari OKJ-s képzésekre jelentkezők száma 2017-ben. Továbbra is a gépkezelői tanfolyamok a legkeresettebbek, de idén a targoncavezető és emelőgépkezelő mellé a gázcseretelep-kezelő képzés is felkerült a dobogóra. Így alakult át az ipari OKJ-s képzések toplistája 2017-ben - derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adataiból.
A 2017-es ipari OKJ-s képzések toplistájának legfelső fokán továbbra is a targoncvezetői tanfolyam áll. Idén közel kétszer annyian jelentkeztek rá, mint az ezüstérmes emelőgép kezelő OKJ-ra. A tavalyi toplista bronzérmese a külszíni bányász volt, amely 2016-ban jelent meg először a legnépszerűbb képzések között, de idén már csak a 8. helyet sikerült megszereznie. Helyette ezúttal új belépőként a gázcseretelep-kezelő képzés tudott fellépni a dobogó harmadik fokára. A negyedik helyre idén is az ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő OKJ került, viszont a nyomástartóedény-gépész kiszorította az első ötből a földmunka-, rakodó-, szállítógép kezelő képzést, így utóbbinak 2017-ben csak a 9. hely
jutott.
A tapasztalatok szerint a munkaerő továbbképzése jelentősen segíti egy vállalat stabil eredménytermelő képességét. Egyre nehezebb ugyanis hosszú távon megtartani a jó munkaerőt, és még nehezebb a távozó munkavállalók helyére új, jól képzett szakembereket találni. Fontos ezért, hogy a munkáltatónak legyen stratégiája a munkatársak képzésére,
motiválására és így megtartására. A Perfekt szakértője szerint ehhez érdemes igénybe venni a felnőttképzők szakembereinek segítségét, akik személyre szabott tanácsadással, képzési programok összeállításával is támogatják a vállalatok emberi erőforrás területét.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?