kapubanner for mobile

Itt vannak a számok, ennyit keresnek a kezdő informatikusok

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat a PROGmasters.

A hazai átlagkeresetnél is többet visznek haza a junior IT-sok-

Előnyben vannak a komplexebb tudással rendelkező jelöltek

A partnercégek manapság az egy-egy területre specializálódott szakemberekkel – tehát például a programozók esetében a backend vagy frontend fejlesztőkkel – szemben előnyben részesítik a generalistákat, azaz a mindkét területhez értő full-stack fejlesztőket. A szoftvertesztelők esetében ugyancsak a komplexebb tudással rendelkező – a manuális és az automata tesztelés terén is jártas – szakemberekre mutatkozik nagyobb igény a munkaerőpiacon - mutat rá a PROGmasters.

850 ezer körül a jogi, mérnöki vagy pénzügyi előélettel rendelkező junior informatikusok bruttó kezdő fizetése

Az IT-szakmai felkészültség és a soft skillek – azaz a kommunikációs és kooperációs készségek – mellett az is lényeges szempont a partnercégek számára, hogy a junior informatikusok jártasak-e az adott szektor folyamataiban.

„Többek között a generatív AI és a felhőalapú technológiák térnyerése okán a legtöbb iparág komoly digitalizációs hullámban van, ezért a partnercégeink körében nagyon keresettek az IT-n kívüli szakmai képzettséggel is rendelkező, illetve különböző iparágakban szerzett tapasztalatokkal érkező juniorok. Így például a legaltech-, a biotech-, az insurtech- vagy a fintech-forradalom miatt népszerűek a jogi, egészségügyi vagy pénzügyi szakmai múlttal rendelkező, magukat informatikussá átképző szakemberek” - foglalja össze a munkaerőpiac igényeit a PROGmasters társ-ügyvezetője.

Ezek a szakemberek már juniorként is akár 850 ezer forintos bruttó kezdő alapfizetésre számíthatnak, ami 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti.

4-6 hónap alatt juthatnak álláshoz a kezdők – a cégek sok pozíciót meg sem hirdetnek

A hazai gazdaság gyenge teljesítménye miatt a junior informatikusok elhelyezkedésének időtartama a 2022-ig jellemző, átlagosan 2-3 hónaphoz képest a duplájára nőtt, így jelenleg a 4-6 hónapot is elérheti. „A munkaadóknál azonban előnnyel indulnak azok a juniorok, akik dolgoztak már legalább pár hónapot éles fejlesztési projekten – így ők a hat-nyolc hónapos képzés után általában négy hónap alatt elhelyezkedhetnek –, ezt szolgálja az intenzív gyakornoki programunk is” - mondja Kardos Ádám.

„Tapasztalataink szerint a cégek a junior pozíciók jelentős részét – a korábbiakhoz hasonlóan – most sem hirdetik meg nyilvánosan, a jelöltek többségét inkább ajánlás útján, például állásbörzéken válogatják ki a munkaadók” - teszi hozzá a PROGmasters társ-ügyvezetője.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk