Jobban keresünk, mint tavaly?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat232 300 forint volt a bruttó átlagkereset. A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az átlagkeresetek 2,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest - a KSH friss jelentése szerint.
2014. január-áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 232 300 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 249 600, míg a közszférában 201 300 forintot keresetek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 245 800, a költségvetésben dolgozóké 234 400, a nonprofit szervezeteknél pedig 226 100 forint volt. A közfoglalkoztatottak átlagosan 77 500 forintot kerestek.
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (504 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (470 200 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (399 000 forint). A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás (136 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (153 300 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (167 100 forint) ágakban dolgozók kerestek.
2014. január-áprilisban a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 215 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan 10 200 forintot, a nonprofit szervezeteknél 9 700 forintot kaptak ezen a címen.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 152 200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 102 500, a szellemi foglalkozásúaké 208 000) forint volt, 2,4 százalékkal magasabb, mint 2013. január-áprilisban. A családi kedvezmények 2014. évi változása további 0,8 százalékpontos emelkedést eredményezett a nettó keresetek előző évi átlagához képest. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 158 900 forintra becsülhető.
A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 6,5, a versenyszférában 5,2, a költségvetés területén 10,0, a nonprofit szervezeteknél 8,4 százalékkal nőttek a keresetek 2013. január-áprilishoz viszonyítva.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?