kapubanner for mobile

Kettészakadt munkaerőpiac: Győrben komoly hiány van, Somogyban 12 álláskereső jut egy helyre

KSH: 2017 harmadik negyedévében az ország 15-74 éves népességének 62,3 százaléka, 4,6 millió fő volt gazdaságilag aktív - írja a Világgazdaság. Földrajzilag óriásiak a különbségek.

images

A legmagasabb foglalkoztatási arány Budapesten volt 2017 harmadik negyedévében, 64,6 százalékot tett ki, míg a legalacsonyabb értéket Somogy megyében (52,0 százalék) mérték. A munkanélküliség 1,4 és 7,8 százalékos értékek között szóródott. A legalacsonyabb Vas és Veszprém, míg a legmagasabb (több mint 7%) Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében volt.

Győr-Moson-Sopron megyében szeptember végén a munkaerőhiány jelentős volt, hiszen az üres álláshelyek száma mintegy 26 százalékkal haladta meg a nyilvántartott álláskeresők számát. Somogy megyében ehhez képest 12, Baranyában 7 álláskereső jutott egy szabad helyre.

A keresetek nem sokat változtak év elejéhez képest: a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó havi átlagkeresete 291 ezer forint, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 193 ezer forint volt szeptember végén.

További részletekért kattintson!

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek