kapubanner for mobile

Kevesebb álláskereső és több bejelentett állás februárban

Februárban 673.600 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, ez több mint 10.000 fős csökkenést jelent januárhoz képest, ezzel párhuzamosan jelentősen, több mint 23 százalékkal nőtt a bejelentett új állások száma az év második hónapjában.

images

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából kiderül, hogy éves összehasonlításban 2,2 százalékkal - 14.600 fővel - nőtt az álláskeresők száma februárban. A legtöbb, 80.400 álláskeresőt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartják nyilván, de Szabolcs-Szatmár-Beregben is mintegy 70 ezren keresnek munkát az NFSZ adatai szerint.

Február végén csaknem 179 ezren voltak tartósan regisztrált álláskeresők, ami 2010. februárhoz képest 7,1 százalékos emelkedést jelent. A regisztrált álláskeresők között arányuk 26,6 százalék volt, ami 0,4 százalékponttal magasabb az előző havinál.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint 606.900 álláskeresőt tartottak nyilván, 21.800-zal kevesebbet az előző havinál. A szezonálisan kiigazított idősor azt jelzi, hogy februárban szezonális jellegű többlet-munkaerőkínálat volt kimutatható, a szezonális ágazatok továbbra is csökkentik a foglalkoztatottak számát, folytatódik a "téli holtszezon".

A foglalkoztatók a tárgyhónapban 45.600 új álláslehetőséget jelentettek be, amelyek száma egy hónap alatt 23,1 százalékkal - több mint 8.000 -rel -, míg az előző év azonos időszakához képest 82,7 százalékkal - több mint 20.000-rel - emelkedett. A legtöbb új állásbejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyéből valamint Budapestről érkezett, ezekben a megyékben egyenként 3.000 feletti volt a számuk.

Az NFSZ adatai szerint az újonnan bejelentett állások 29,2 százaléka volt nem támogatott álláshely, 70,8 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók, tavaly februárban ez az arány 46,4, illetve 53,6 százalék volt.

Februárban a bejelentett nem támogatott állások száma 13.300 volt, ami az előző hónaphoz ezer darabos, az előző év azonos időszakához képest pedig 1.700 darabos növekedést jelent. Ezenkívül több mint 32.000 támogatott állást tartottak nyilván, ezek száma egy hónap alatt 30,8 százalékkal, 2009. februárhoz viszonyítva pedig több mint duplájára emelkedett.

A rövid és huzamosabb időtartamú közfoglalkoztatási forma keretében kínálták a legtöbb támogatott állást, az előbbiben a támogatott állások 68,9 százalékát, míg utóbbiban 13,3 százalékát, de jelentős az országos közfoglalkoztatási program álláshelyeinek a száma is. Ezen foglalkoztatási formák között többségében a szakképzettséget nem igénylő foglalkozások találhatók.

A hónap folyamán összesen 73.700 állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, számuk az előző hónaphoz képest 25 ezerrel, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint 22.000-rel nőtt. A februári zárónapig 37.900 állás maradt betöltetlen.

A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 15,2, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 10,1 százalék volt. Az előző hónaphoz képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke 0,2 százalék ponttal, a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutatóé pedig 0,1 százalékponttal csökkent.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált legfrissebb adata 11,2 százalék, ez a munkaerő-felmérésből a 2010. november és 2011. januári időszakra, a 15-74 éves népességre vonatkozó országos adat. Ebben az értékben az egy hónappal korábban publikált adathoz és az előző év azonos időszakához képest is 0,4 százalékpontos emelkedés tapasztalható.

Az NFSZ adatai szerint februárban 10 cég, összesen 500 főt érintő csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi központok kirendeltségein. Az előző hónaphoz képest 630 fővel, 55,8 százalékkal csökkent a bejelentett elbocsátandó létszám.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk