kapubanner for mobile

Kevesebben kerestek munkát novemberben

A nyilvántartott álláskeresők száma 5,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a novemberi zárónapon 243 900 álláskereső szerepelt, több mint 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

images

Az NFSZ honlapján közölte: novemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Novemberben 37 800 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 10,3 százalékuk első alkalommal. Az új belépők száma az előző évinél 3,4 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,7 százaléka, 23 600 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Somogy megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.

Az álláskeresők 27 százaléka, 65 900 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 8,7 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Az év tizenegyedik hónapjában 36 700 volt a 25 év alatti és 61 600 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,0, illetve 25,3 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint novemberben 134 100 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 47,7 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,0 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 29 200 új betölthető álláshelyet jelentettek be novemberben, ezek 54,2 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 15 800 volt, amelynek 66,6 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Novemberben 113 300 álláslehetőség állt rendelkezésre, 80 800 maradt betöltetlen.

Az év tizenegyedik hónapjában 1884 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül az általános közigazgatást, az egészségügyet, az oktatást, a kultúrát és egyéb szociális szolgáltatást, illetve a textilszálak fonását és a kötelező társadalombiztosítást, területileg pedig Budapestet, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt a 2018. augusztus-októberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 172 900-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékponttal csökkent.

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk