kapubanner for mobile

Kirúgták a viperával és késsel egymásnak eső buszsofőröket

Vita alakult ki két buszsofőr között, amit egy vipera és egy kés segítségével próbáltak rendezni. A rendőrség eljárást indított ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt. A BKV pedig elbocsátotta a járművezetőket - írja a Zoom.hu.

A rendőrség megerősítette az eset május 05-én 15 óra 33 perckor történt Budapesten, a XIV. kerület Erzsébet királyné útján. Személyi sérülés nem történt, így őrizetbe nem vették őket, de gyanúsítottként hallgatták ki őket - írják.

A lap megkeresésére a BKV azt nyilatkozta „A két érintett munkavállaló az eset óta nem dolgozott, munkaviszonyuk társaságunknál a mai nappal megszűnt”.

Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint egy vizsgálatot azért megérne, hogy miért jár valaki viperával és késsel dolgozni.

Zoom.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek