kapubanner for mobile

KSH: csúcson a foglalkoztatás, mélységben a munkanélküliség

A tavaly szeptember-novemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 9 ezerrel, 169 ezerre, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 0,2 százalékponttal, 3,6 százalékra csökkent. Ugyanekkor a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 494 ezer volt, 44 ezerrel több, mint egy évvel korábban - írja az MTI.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,9 százalékponttal 69,7 százalékra emelkedett. A megelőző augusztus-októberi 4,502 milliós foglalkoztatási rekordhoz képest az adat alig változott - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 93 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 53 ezerrel lett kevesebb, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig a mintavételi hibahatáron belül változott.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatottsága lényegében nem változott, a foglalkoztatási ráta pedig 29,9 százalékos volt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népességben a foglalkoztatottak száma és a foglalkoztatási ráta a mintavételi hibahatáron belül változott, a ráta 84,0 százalékos volt. Az 55-64 éves idősebb korosztályban 21 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma, a foglalkoztatási ráta pedig 3,3 százalékponttal, 55,8 százalékra emelkedett.

A 15-24 évesek munkanélkülisége lényegében nem változott, munkanélküliségi rátájuk 10,2 százalék volt. A munkanélküliek több mint ötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,2 százalék volt, az 55-74 éveseké pedig 2,5 százalék. A változások mindkét esetben mintavételi hibahatáron belüliek voltak.

A munkanélküliség átlagos időtartama 14,6 hónap volt, a munkanélküliek 38,5 százalék-a legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek