Kudarcok nélkül - az álláskeresést is meg lehet tanulni
Van, akinek már az önéletrajz és motivációs levél megírása is gondot jelent, van, aki az állásinterjú kérdéseitől jön zavarba, és akad olyan, aki egészen a bértárgyalásig eljut, és itt vérzik el. Az álláskeresési folyamatba bárhol becsúszhat egy hiba, ami csak a sikertelenség érzését növeli. Mindezt azonban meg lehet előzni, ha tudatosan felkészülünk rá. Ebben segíthet az állásmentor program.
A gondoskodó elbocsátás hazai úttörőjének számító Kozak HR az elmúlt évek során azt tapasztalta, hogy azok az elbocsátott munkavállalók, akik outplacement programban vettek részt, sikeresebben jutottak új álláshoz, mint azok, akik nem kaptak semmilyen támogatást. - Egy megfelelően felkészített álláskeresőnek sokkal jobbak az esélyei az adott állásért folyó versenyben - mondta Kozák Emese, a cég ügyvezető-tulajdonosa azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen Állásmentor elnevezésű, szeptemberben induló új szolgáltatásukat mutatták be.
Egyre nagyobb az igény az egyéni tanácsadásra
Az elsősorban multinacionális cégek által igénybevett outplacement programok lényege, hogy a leépítésben érintett munkavállalóknak segítséget nyújtanak az újra-elhelyezkedésben vagy egyéb jövedelemszerző tevékenység, például vállalkozásindítás megvalósításában. A program eredményességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Kozak HR ügyfelei esetében csoportos leépítés során - szektorfüggően - a munkavállalók 70-94 százalékának, míg az egyéni tanácsadással támogatott ügyfelek közül majdnem mindenkinek - 98-99 százalékának - sikerült a program végéig elhelyezkednie, vagy más kereső tevékenységet megvalósítania.
Ugyanakkor a tanácsadó cégnél úgy látják, a válság miatt sokan maradtak állás nélkül, és hiába próbálkoznak, mégsem sikerül munkát találniuk. Az álláskeresést azonban meg lehet tanulni - hangsúlyozta Kozák Emese, hozzátéve, ebben szeretnének segíteni, ezért dolgozták ki a programot, amely célirányos és személyre szabott. Ugyanakkor nem egy outplacement szolgáltatásról van szó, hanem egy felkészítő szakmai tréningről.
Akadályok az álláskeresés során
- Az álláskeresőknek sokszor már az is problémát jelent, hogy egyáltalán megfogalmazzák, milyen pozícióban, állásban tudják magukat elképzelni. Gyakran nem tudják megnevezni az erősségeiket, nem megy igazán az önéletrajz és motivációs levél írása sem, illetve sokan igénylik az interjúk, a tárgyalási technikák gyakorlását is - sorolta a tipikus elhelyezkedési problémákat Dömök Gabriella, a Kozak HR outplacement tanácsadója.
- Jövőkép, célok, értékrend megfogalmazása
- Erősségek, pozitív tulandonságok megnevezése
- Célszakmák, célcsoportok meghatározása
- Álláspiac, álláskeresési csatornák, a kiválasztási folyamat
- Önéletrajz, motivációs levél írása
- Interjútechnikák
- Bértárgyalás
- Álláskeresési folyamat menedzselése
Az Állásmentor nevű programban ezeket az akadályokat kilenc modulba gyűjtötték össze. Az első találkozás alkalmával a jelentkező és a tanácsadást végző "állásmentor" meghatározzák azokat az elemeket, amelyre az illetőnek a legnagyobb szüksége van. Felmérik, mi az, amiben jó, és hol van az a pont, ami miatt az álláskeresési folyamat elakad. - Elképzelhető, hogy valaki csak a bértárgyaláson vérzik el, így csak ezt kell gyakorolni, de az is lehet, hogy már a célok megfogalmazásánál bizonytalankodik. A modulokat tehát külön és egyben is igénybe lehet venni - tette hozzá Dömök Gabriella.
A program nemcsak alkalmazottaknak, hanem olyan vezetőknek is a hasznára válhat, akik szeretnének karriert váltani, de nem tudják, milyen irányba induljanak el. A tanácsadók közös gondolkodással, célirányos kérdéssorokkal és feladatokkal segítenek válaszokat találni a rövid-, közép- és hosszú távú jövőt érintő kérdésekre. Ha az erősségeinkben nem vagyunk biztosak, képesség és tulajdonság tesztek segítségével ezeket is feltérképezik.
A Kozak HR-nél úgy látják, sokan nincsenek tisztában a munkaerő-piaci, fizetési lehetőségeikkel sem, ezért az adott régióra jellemző trendeket is megismerhetik a programban részt vevők. Ha az állásinterjúra nem hívnak be minket, akkor nagy valószínűséggel a nem megfelelő önéletrajz vagy a rosszul megírt motivációs levél lehet a magyarázat, ezeket mindig az adott pozícióra csomagoltan kell elkészíteni - a tréning során ennek a mikéntjét is el lehet sajátítani, de arra is megtanítják az álláskeresőket, hogy a bértárgyalásnál hogyan kerüljék el a tipikus szerződéskötési csapdákat.
Dömök Gabriella elmondása szerint nemcsak tanácsokkal készítik fel a jelentkezőket, hanem különböző "házi feladatokkal" igyekeznek hozzásegíteni őket ahhoz, hogy felkészült álláskeresővé váljanak, rutinra és magabiztosságra tegyenek szert és hitelesebben, erőteljesebben tudják magukat képviselni a munkaerőpiacon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
- Fluktuáció 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?