Magyar iskola nyílt Washington közelében
Konduktív pedagógiai módszerekkel dolgozó magyar iskola kezdte meg működését a Washington közelében lévő Falls Churchben - írja az MTI.
Az iskola vezetője, Szenczy Katalin az MTI-nek elmondta: a magyar Baptista Szeretetszolgálat együttműködésével kifejlesztett program neve: FLAME (magyarul: Láng). A FLAME ez esetben mozaikszó, és a Funkció-, Beszéd-, és Mozgásnevelés angol kifejezéseit rejti. Az összetett program a világszerte elismert Pető-módszeren alapszik, de nem azonos vele.
Szenczy Katalin és munkatársai korábban már Albániában, Mongóliában, Kambodzsában és Vietnamban is alkalmazták, Jordániában pedig a magyar Baptista Szeretetszolgálat FLAME-központot is létrehozott.
A Falls Church-i iskolának a Baptista Világszövetség biztosít helyet. Az oktatás egyelőre kis létszámú csoportokban történik, speciális bútorok és eszközök használatával, zenével és különleges fejlesztő célokat szolgáló mozgáskultúrával kiegészítve. Nyáron egész napos kurzusok vannak, az őszi szezon kezdetével azonban az iskolai oktatáshoz igazodva délutáni foglalkozásokkal várják a gyermekeket.
Szenczy Katalin hangsúlyozta, hogy a FLAME-oktatás célja - fizikoterápiával vagy a lovas terápiával szemben - a sérült, motorikusan korlátozott gyermekek aktív bevonása a rehabilitációs folyamatba: a gyakorlatokkal, a rutinmozdulatok és a zenei ritmusok ismételtetésével az agy épen maradt részei képessé válhatnak bizonyos feladatok "átvállalására" és ezáltal az érdemleges rehabilitációra.
A terápia mellett tervezik helyi konduktorok képzését is. Az Egyesült Államokban egyébként két tagállamban, Michiganben és Floridában működik hasonló iskola, magyar konduktorok által kiképzett amerikai szakemberekkel.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 3 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?