kapubanner for mobile

Már 75.000 forint az álláskeresési járadék

Idén már 75.000 forintban maximalizálták az álláskeresési járadék felső határát a korábbi 44.460 forintról megemelve. Az új járadékhatár a magasabb keresettel elbocsátott munkavállalóknak kedvez, ezen belül is azoknak, akiknek valóban a gyors munkába állás a célja.

Idén 75.000 forintra emelkedett az álláskeresési járadék felső határa. A korábbi 44.460 forintos -kapott munkabértől és a nehezen módosítható személyi kiadásoktól független- keretösszeget a szakszervezetek javaslatára emelték meg. Indoklásuk szerint a nyugodt álláskeresés alapvető feltétele, hogy az átmeneti időszakban a megélhetést biztosító munkanélküli járadékban részesüljenek a munkanélküliek. Ez
biztosíthatja az átmeneti időszakban a jobb elhelyezkedési esélyt biztosító átképzéseken való részvétel lehetőségét szintúgy, mint annak a kényszernek a felszámolását, hogy valaki a kevés járadék miatt feketemunkára kényszerüljön.

A novembertől hatályba lépett törvénymódosítás révén az öregségi nyugdíjminimum 180 százaléka helyett maximum a minimálbér 120 százaléka -tehát 75.000 forint- nyújtható álláskeresési járadékként. Ez a megemelt összeg maximum 3 hónapig jár, ezek után pedig legfeljebb 6 hónapon keresztül a minimálbér 60 százaléka kapható járadékként. A korábbi, öregségi nyugdíjminimumon alapuló rendszerrel szemben a mostani, módosított járadékkeret három évre előre kalkulálható járadékviszonyokat produkál.
Mivel korábban az OÉT (Országos Érdekegyeztető Tanács) a minimálbér mértékét három évre előre megszabta, így az álláskeresési járadék maximum keretösszege az alábbi módon fog alakulni az elkövetkezendő években:
2007-ben a 65.500 forintos minimálbér 120 százaléka, azaz: 78.600 forint,
2008-ban a 69.000 forintos minimálbér 120 százaléka, tehát: 82.800 forint lesz.

A járadékos idő kiszámítása az alábbi módon történik: öt nap munkaviszony egy nap járadéknak számít. A járadékfizetést a járadék első időszakában a korábbi átlagkereset 60 százaléka alapján határozzák meg, majd azt követően egységesen a minimálbér 60 százalékában.

A járadék kapcsán tavaly novembertől törvényi előírás, hogy a munkavállalóknak az illetékes munkaügyi kirendeltséggel
álláskeresési megállapodást kell kötniük. A regisztrált álláskeresőnek így az aláírt álláskeresési megállapodásban fel kell tüntetnie mindazokat a lépéseket, melyeket az új munkahely megtalálása érdekében tenni fog és hogy az álláskeresés során milyen elérhetőségekkel rendelkezik a munkaügyi központ számára.

A törvényi módosítások szerint a járadékigénylést követően ha még mindig nem talált munkát az álláskereső személy, úgy 1 negyedévnyi segélyt igényelhet a minimálbér 40 százalékának mértékében.

A módosítások során külön tekintettel voltak az 50 éven feletti munkavállalók nehéz munkaerő-piaci helyzetére, így náluk a segélyidőszak hosszabb is lehet. "Akiknek nincs az álláskeresési járadékhoz négy év alatt legalább egy éves munkaviszonyuk, de legalább 200 napos munkaviszonyt igazolnak, azok szintén a minimálbér 40 százalékát jelentő segélyt vehetik igénybe három hónapig." - adta hírül a hvg.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek