kapubanner for mobile

Már csak két hétig lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra

Még két hétig, január 26-ig jelentkezhetnek a pedagógus-hallgatók a kibővült Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra (KKÖP) - közölte a Klebelsberg Központ kedden az MTI-vel.

A közleményben felidézték, a 2013-ban alapított ösztöndíj célja, hogy biztosítsa a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlást.

A program a pedagógus hallgatók tanulmányait ösztöndíjjal támogatja, és a diploma megszerzése után a képzettségüknek megfelelő állást biztosít számukra.

A 2024/2025. tanévtől jelentős mértékben emelkedik az ösztöndíj összege, valamint bővül a pályázók köre, így azok a hallgatók jelentkezhetnek, akik a pályázat benyújtásának időpontjában osztatlan tanárképzésben, osztott tanárképzés egyes szakjain, gyógypedagógia, vagy tanító alapképzési szakos képzésben vesznek részt, és vállalják, hogy oklevelük megszerzését követően a végzettségüknek és szakképzettségüknek megfelelő pedagógus jogviszonyt létesítenek, és tartanak fenn.

A programról bővebb információ, valamint a pályázati kiírás az alábbi címen található: https://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek