Már össz ágazati szinten is látványos a cégalapítási kedv
2018 első negyedévében 7100 fölé emelkedett a cégalapítások száma, hasonlóan magas érték 2014-ben volt utoljára.
2-3 negyedévből nagyon hosszú távú következtetéseket még nem érdemes levonni, de az elmúlt időszak bizakodásra ad okot. 2017 utolsó és 2018 első negyedévében is stabilan növekedtek a cégalapítási számok, ami azért is különleges, mert gyakorlatilag 2012 óta nem volt két egymást követő negyedév, amikor növekedett volna a frissen létrejövő cégek száma.
Természetesen a magas cégalapítási szám önmagában nem jelent megváltást a hazai gazdaság számára. Jó jel, hogy a gazdasági teljesítmény szinkronban mozog a cégalapítással, de a szinkronnak a tartóssága azért még kérdéses, illetve a cégek várható élettartama sem túl rózsás még.
„Ágazati szinten vizsgálva, az elmúlt 10 évre jellemző volt, és most is bebizonyosodott, hogy az építőipar reagál a legérzékenyebben a gazdaság változásaira” - mondja az Opten szakértője.
Az építőipar már közel egy éve növekedő cégalapítási számokat produkál, de ez eddig kevés volt az össz ágazati cégalapítási kedv átbillentéséhez. Az építőiparhoz azonban felzárkózott az energetika, a közigazgatás, a vendéglátás és a logisztika, így ezen ágazatokkal összességében már általános cégalapítási hullámról is beszélhetünk.

A magas cégalapítási számoknál azonban még magasabb a cégtörlések száma. 2018 első negyedévében 8879 cég került törlésre, ami ugyan 13 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos értékénél, de 7 százalékkal magasabb az előző negyedévi értéknél.
A magas cégtörlések és a magas cégalapítási számok tehát azt jelzik, hogy még távolról sem állt be az egyensúlyi helyzet. A cégek száma összességében csökkenőben van, és a cégstruktúrának szüksége is van további tisztulásra. Nagy kérdés, hogy a most induló cégalapítási hullám mennyire lesz tartós, illetve hosszú távon milyen életképességűek lesznek 2018 „újszülött” gazdasági társaságai.
Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) első negyedévre vonatkozó értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Tolna, Zala és Baranya megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Heves megye produkálta.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- Megállíthatatlan a takarítócég, pörög a BMW 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?