Márciusban nőtt az új álláshelyek száma
A március hónapban bejelentett új álláshelyek száma 39 789 darab volt, számuk februárhoz képest 17 százalékkal nőtt, de az egy évvel korábbi adathoz képest is mérsékelt növekedés tapasztalható - áll a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal lapunknak eljuttatott közleményében.
Mérséklődött a nyilvántartott álláskeresők száma
A nyilvántartott álláskeresők száma a zárónapon 462,4 ezer fő volt. Ez az előző hónaphoz képest 14,2 ezer fős (3,0 százalékos) csökkenést mutat, az előző év azonos hónapjához képest azonban enyhe, 8,5 ezer fős (1,9 százalékos) növekedést regisztrálhatunk. A márciusi csökkenés a téli foglalkoztatási holtszezon lezárulásáról tanúskodik, megállt ugyanis a nyilvántartott álláskeresők létszámára november óta jellemző növekedési trend. Ugyanakkor igen pozitívan értékelhető, hogy az egy év alatti növekedés jelentősen mérséklődött a fél évvel korábbi 9,5 százalékról 1,9 százalékra.
Míg februárhoz képest minden régióban és megyében (Fejér megye kivételével) csökkent az álláskeresők száma, egy év alatt Nyugat-Dunántúlon (4,1 százalékkal) Közép-Dunántúlon (2,5 százalékkal) valamint kisebb mértékben Dél-Dunántúlon (0,9 százalékkal) regisztrált az ÁFSZ csökkenést. Észak-Alföldön viszont átlagon felüli növekedés mutatkozik (5,9 százalék) a megelőző évhez képest.
Az egy évnél hosszabb ideje folyamatosan nyilvántartásban szereplők száma 26 610 fővel növekedett a 2007. márciusi állapothoz képest, arányuk ezzel az összes nyilvántartott álláskeresőhöz viszonyítva 31 százalékot tett ki a tárgyhónapban.
A tárgyhónapban 139,3 ezer fő volt jogosult valamilyen álláskeresési ellátásra (nagyobb részük, 74 százalékuk járadékot kapott, a többiek álláskeresési segélyt). További 151,8 ezer fő részesült rendszeres szociális segélyben. Számuk növekvő tendenciájú: márciusban 2,2 ezer fővel többen kaptak rendszeres szociális segélyt, mint februárban és 15,8 ezerrel többen a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. Márciusban az összes nyilvántartott álláskereső 63 százaléka kapott ellátást, több mint harmaduk (171,3 ezer fő) ellátatlan volt.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint is csökkent a
nyilvántartott álláskeresők száma
2008. márciusban a nyilvántartott álláskeresők létszámának szezonálisan kiigazított értéke 429,4 ezer fő volt. A március hónapban hosszú távon megfigyelt szezonális ingadozást figyelembe véve, és azt kiszűrve az idén 2 ezer fővel kevesebben voltak a nyilvántartott álláskeresők állományában, mint egy hónappal korábban.
Megállt a pályakezdők számának a növekedése
A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma is csökkent márciusban. A januári és februári létszámemelkedést követően a tárgyhavi zárónapon a regisztrációban lévő pályakezdők létszáma 41,4 ezer főt tett ki, ami 2 százalékkal volt kevesebb a február végi létszámhoz képest, ám 1,6 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbi adatnál. Így a pályakezdő álláskeresők számának egy év alatti bővülése lényegében megegyezett az összes nyilvántartott álláskeresőre jellemző értékkel, ám e mögött jelentősebb területi különbségek mutatkoznak
Egy év alatt számottevően csökkent a pályakezdők száma Közép-Magyarországon (-13,7 százalék) és Közép-Dunántúlon (-9,4 százalék), miközben Észak-Alföldön átlag feletti mértékben bővült a számuk (9,5 százalék).
Csökkent a nyilvántartásba belépők száma
A nyilvántartásba 2008. márciusban belépők száma 45 498 fő volt, jelentősen, csaknem egynegyedével (23,1 százalékkal) kevesebb a februárban belépők számánál. A nyilvántartásba belépők 14 százaléka első alkalommal regisztráló álláskereső, számuk márciusban szintén csökkent februárhoz képest (21,5 százalékkal).
A belépő nem pályakezdők száma 12 ezer fővel, a pályakezdők belépő létszáma 1,7 ezer fővel csökkent a februári belépési forgalomhoz képest. A tavaly márciusi adatokhoz képest a belépő nem pályakezdő álláskeresők utolsó munkahelyük ágazata szerinti szerkezete nem változott: legnagyobb arányban a nem anyagi szolgáltatásokban dolgoztak (40 százalék), további 22 százalék az ipar területéről vesztette el állását.
A területi különbségek továbbra is jelentősek
A nyilvántartott álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 10,5 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 6,9 százalék volt március végén, változatlanul igen nagy régiók közötti szóródással. Legrosszabb mutatóval Észak-Magyarország és Észak-Alföld (18,5 százalék, illetve 18,3 százalék) rendelkezett, míg a legkisebb relatív mutatót Közép-Magyarországon (3,8 százalék) mérték. Egy év alatt a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke nem változott lényegesen (2007 márciusában értéke 10,3 százalékot tett ki), ám míg a kedvezőbb munkaerő-piaci helyzetű régiókban csökkent az értéke (Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon valamint Nyugat-Dunántúlon), addig Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön nőtt. Ez utóbbi régióban volt a legnagyobb, 0,9 százalékpontos a növekedés.
Az Európai Unió tagországaiban előírt definíció szerinti munkanélküliségi ráta KSH által publikált legfrissebb adata 8 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2007. december-2008 februári időszakra, a 15-74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja.
Az aktív foglalkoztatási eszközökben részesülők száma 48,8 ezer főt tett ki januárban, számuk mérséklődött a megelőző hónaphoz képest. A foglalkoztatást elősegítő támogatásokban résztvevők januári 48,8 ezer fős létszáma 14 százalékkal maradt el a decemberitől. Legtöbben bér- és járulék jellegű támogatásokban részesültek (46,5 százalék), munkaerő-piaci képzésben 27 százalékuk vett részt, 17,5 százalék esetében pedig a közhasznú munkavégzésüket támogatták a munkaügyi központok. A megelőző hónaphoz képest a közhasznú munkavégzés volumene jelentősen visszaesett (3,1 ezer fővel, 27 százalékkal), ám a tavalyi év egészét vizsgálva ez volt a legnagyobb volumenben alkalmazott aktív eszköz. Az egyéb eszközök részaránya nem érte el januárban a 10 százalékot.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?