Még több román jöhet?
További nyitás is elképzelhető a magyar munkaerő-piacon Románia és Bulgária irányában, azt követően, hogy Magyarország megvizsgálja a féléves tapasztalatokat - mondta Göncz Kinga külügyminiszter az MTI-nek kedden, miután beszámolót tartott az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén.
"Amikor azt mondtuk, hogy több mint kétszáz foglalkozás esetében nyitjuk ki a munkaerő-piacot, akkor azt is mondtuk, hogy félévente felülvizsgáljuk. Még nem lehet tudni az eredményeket, de nyilvánvalóan az eredményektől függően elképzelhető további nyitás" - mondta Göncz Kinga a bizottsági ülést követően a távirati irodának. Hozzátette: akár további ötven szakmával több is bővülhet a lista. A kérdésben ősszel várható konkrét döntés - tette hozzá a külügyminiszter.
A kormány 2006 december végén jelentette be, hogy Magyarország ütemezetten nyitja majd meg munkaerőpiacát a bolgár és a román munkavállalók előtt; a két ország uniós tagságának első két évében 219 szakmára terjed ki az automatikus engedélykiadás. Azoknak, akik az érintett szakmában szeretnének Magyarországon dolgozni, kérniük kell ugyan munkavállalási engedélyt, de annak megadása automatikus. Az európai ügyek bizottsága keddi ülésén tárgyalta a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről szóló jelentést.
A dokumentumhoz kapcsolódóan Göncz Kinga kiemelte: az elmúlt év fontos kérdése volt a schengeni csatlakozás előkészítése, az alkotmányszerződéssel kapcsolatos munkák, valamint a nyugat-balkáni bővítés. A jelentést ismertetve a külügyminiszter hangsúlyozta a munkaerő-piaci nyitás fontosságát, valamint a terrorizmus elleni intézkedéseket.
Hörcsik Richard a bizottság fideszes tagja az ülésen hangsúlyozta, hogy habár a jelentés igen terjedelmes, az anyagot mégis felületesen állították össze, lényegi információkat nem tartalmaz. A jelentés feladata nem az lett volna, hogy értekezzen az Európai Unió jelenlegi tevékenységéről, hanem a kihívásokról kellett volna szólnia - tette hozzá.
A bizottság a jelentést elfogadta.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon