kapubanner for mobile

Megfelelő felnőttképzéssel a munkanélküliség ellen

A munkaerő-piaci igényeknek megfelelő minőségi szak- és felnőttképzést kell létrehozni, amelynek jelentős a feladata a munkanélküliség csökkentésében is - értettek egyet az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények IV. Országos Konferenciájának előadói. A nap folyamán elhangzott: az akkreditációs rendszer megújításra szorul.

images

A konferencia alkalmat adott a szak- és felnőttképzés területén szükséges változások megfogalmazására, melyeket javaslatként továbbítanak a kormánynak - mondta el Zsuffa Ákos, az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) elnöke.

A kormány egyik fontos feladata a foglalkoztatás bővítése, hiszen azon uniós cél, hogy 2020-ra minden tagállam elérje a 75 százalékos foglalkoztatási arányt, még nagyon távoli Magyarország számára - hívta fel a figyelmet a konferencia első előadójaként Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. E probléma kezelésében kiemelten kell kezelni a szakképzések és a felnőttképzések szerepét, hiszen a munkanélküliséggel küzdő térségekben élők számára ez jelentheti a kiutat. Az államtitkár elmondta: az Új Széchenyi Terv több programmal is támogatja a szakképzést, ügyelve arra, hogy ne csak mennyiségi, de minőségi változások is szülessenek. Ennek érdekében kevesebb és átláthatóbb, ellenőrizhetőbb felnőttképzés kell, amelyben a minőségi képzés a munkaerőpiac elvárásaihoz alkalmazkodik - fogalmazott Czomba Sándor.

Egyetértett ezzel Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért felelős államtitkára is, aki előadásában hangsúlyozta: munkaerőhiány és túlképzés jellemzi a szakképzést, így a változások elengedhetetlenek. A központi programok csak az elérendő kompetenciákat tartalmazzák, az elsajátítandó ismereteket pedig nem, miközben a gyakorlati órák száma alacsony. Szükség van gyakorlatközpontú képzési rendszer kialakítására, a képzés hatékonyságának javítására, valamint a pályakövetés bevezetésére is - fogalmazott Odrobina László. Hozzátette: a reformok célja, hogy hatékonyabbá váljon a szakképzés, és az kiszolgálja a munkaerőpiacot, a felnőttképzésben pedig valós tudást kapjanak a végzettek.

Elnöki évértékeléssel folytatódott a konferencia, amely során Zsuffa Ákos beszélt az AFIOE múltjáról, és jövőbeni feladatiról. Felhívta a résztvevők figyelmét, hogy az egyesület immár teljesen független, így a jövőben minden eddiginél hatékonyabban képes a felnőttképző intézmények érdekeinek érvényesítésére.

Márpedig szükség is van erre, hiszen a szakképzés megújítása során számos kihívással kell szembenézniük, főként annak fényében, hogy az évek alatt változtak a szakképzési és felnőttképzési igények. Az AFIOE elnöke kiemelte: ma már rendkívül fontos szempont a kutatás-fejlesztési és az innovációs tevékenységek ösztönzése, a dinamikus üzleti környezet kialakítása a képzések megtervezésénél. Az egyesület minden szakmai segítséget igyekszik megadni a képzőknek, erősíti nemzetközi kapcsolatait, de a pályázati programokban is szerepet vállal.

Szántó Zoltán, a Felnőttképzési Akkreditációs Testület elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésen belül is nagy szerepet kap a szakképzés. Magyarázatként említette az új szakképesítések lehetőségét, kompetenciák, képességek kialakítását, valamint a továbbképzések, ismeretfelújító képzések és a ráépítő képzések megjelenését. Ugyanakkor sérelmezte az iskolarendszerű képzések alacsony óraszámát, de kiemelte, hogy a képzés hatékonysága okán a felnőttképzésben akár kevesebb óraszám is elegendő a tanulók motiváltsága miatt. Előadásában beszélt arról is, hogy az akkreditációs rendszer is megújításra vár, mert az már nem tud újat adni. Holott a felnőttképzésben erősíteni kell a gyakorlati képzés szerepét - fogalmazott Szántó Zoltán.

Szilágyi János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási és Képzési Igazgatóságának képzési igazgatója elmondta: a versenyképesség a felnőttképzésben is kulcskérdés. Ahhoz, hogy a magyar gazdaság versenyképes legyen, egy modern szakmunkásképzésből kikerülőkkel kellene feltölteni az álláshelyeket. Ehhez el kell érni, hogy a szakmunkásképzés egyszerre elégítse ki a munkaerőpiac elvárásait, legyen hatékony és versenyképes, és már a képzés alatt karrierlehetőséget nyújtson a tanulóknak. Jelenleg azonban alacsony a képzési hajlandóság, túlszabályozott a felnőttképzési rendszer, amely nem követte az álláskeresők számának növekedését - fogalmazott Szilágyi János.

A konferencia újdonságaként a résztvevők a word cafe beszélgetések egyes szekcióban fogalmazhatták meg javaslataikat a döntéshozók felé. A Felsőfokú szakképzés, felsőoktatás és a felnőttképzés viszonya címmel megrendezett műhely beszélgetőpartnerei egyetértettek abban, hogy amíg nincsenek meghatározva a felnőttképzés bemeneti követelményei, addig a felsőfokú szakképzés és a felnőttképzés integrációja rendkívül nehezen megoldható, pedig nagy szerepe lenne a munkanélküliek felszippantásában.

A változásokhoz viszont a gazdaságnak is meg kell fogalmaznia az elvárásait, annak hiányában a felnőttképzők ugyanis nem tudnak megfelelni a munkaerőpiacnak. Tisztázni kell a regionális fejlesztési tervekben a life long learning szerepét is, illetve azt, hogy az érintett csoport felnőttként hogyan tud bekapcsolódni a képzésbe - értettek egyet a műhelybeszélgetés résztvevői.

Összességében gazdaságstratégiára, a foglalkoztatás fejlesztésére, aktív life long learning viszonyra, valamint a képzést folytatók szakmai véleményére van szükség a felnőttképzések eredményességéhez - fogalmaztak a szakemberek.

Edupress
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk