Meghosszabbítják a Diákhitel Plusz lehetőségét
Ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel.
Meghosszabbítja a kormány a tavaly májusban bevezetett Diákhitel Plusz igénybevételének lehetőségét 2022. június 30-ig - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Novák Katalin azt mondta: a döntés értelmében október elsejétől ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel. A Diákhitel Pluszt a bevezetése óta 40 ezren igényelték - tette hozzá. Hangsúlyozta: a diákhitel minden eleménél fennáll az a lehetőség, hogy a hitelt felvevő nők gyermekvállalás esetén törlesztési könnyítést kapnak, a második és harmadik gyermek után pedig elengedik a tartozás felét, illetve egészét.
A miniszter tudatta azt is, hogy azok a hallgatók, akik 2021. január elseje előtt is az Egyesült Királyságban tanultak, és tanulmányaikhoz diákhitelt vettek fel, a Brexit ellenére a jövőben is igényelhetik a diákhitelt.
Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta: a veszélyhelyzet meghosszabbításával kapcsolatban a keddi kormányülésen döntenek. Jelenleg nincs arra mutató adat, hogy a gyerekek között az iskolakezdéssel megemelkedett volna a megbetegedések száma - tette hozzá. A hitelmoratóriummal összefüggő kérdésekre azt felelte: a lehetőség nem azt jelenti, hogy elengedik a tartozást, hanem hogy ideiglenesen nem kell fizetni a törlesztőrészletet. A kormány bízik az emberek józanságában - mondta a miniszter. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a felsőoktatási intézmények jelentős részében már elkezdődött az oktatás, "a sikeres járványkezelésnek köszönhetően a megszokott módon", a modellváltásnak köszönhetően megújult, versenyképes környezetben. A minisztérium ágazati ajánlással segítette az intézmények munkáját, amelyben hangsúlyozták, hogy a koronavírus-járvány elleni leghatékonyabb védekezés az oltás, és arra biztatták az intézményeket, hogy ösztönözzék a hallgatókat és a tanárokat az oltás beadatására - mondta, hozzáfűzve: az augusztus végi adatok szerint a hallgatók több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltást.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?