Megkapták az idei első emelt fizetést a hivatásos állomány tagjai
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA napokban érkezett meg az idei első emelt fizetés a hivatásos állomány tagjainak bankszámlájára. Januártól 5 százalékkal emelkedett a hivatásos állomány tagjainak fizetése. Az illetményemelés érinti a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjait - írja az MTI.
Kontrát Károly a belügyi és a honvédelmi tárca államtitkára elmondta egy tízéves szolgálati viszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű főnyomozó 2015-ben, az életpályaprogram előtt 302 ezer forintot keresett havonta, idén január 1-jétől azonban illetménye már meghaladja a 449 ezer forintot. Egy 15 éves szolgálati viszonnyal rendelkező, középfokú végzettségű tiszthelyettes illetménye 2015-ben 215 ezer forint volt, ez most 320 ezer forintra emelkedett.
Hozzátette: az illetményemelésen túl teljesítménytől függően is kapnak juttatást a hivatásosok, erre idén 12 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez személyenként 100-300 ezer forintot jelent. Ezeken túl szólt a fizetési fokozatban történő előresorolásról is, amely 27 ezer munkavállalót érinthet, és havi 7-19 ezer forintos keresetnövekedést jelenthet.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára arról beszélt, januártól a katonák illetménye is emelkedett öt százalékkal. Példaként említette, hogy egy szakaszvezetői rendfokozatban szolgáló katona 2010-ben 138 ezer forintot keresett, ez 2018-ban már 215 ezer forintra emelkedett. Egy pályakezdő, felsőfokú végzettségű tiszt hadnagyi rendfokozatban 2010-ben 260 ezer forintot keresett, idén már 363 ezret.
Az államtitkár szólt arról is, hogy január 1-jétől a béren kívüli juttatásokban is változások lesznek a katonáknál, emelkedik a gyermeknevelési támogatás és a tanévkezdési támogatás mértéke is.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?