Mennyit keresnek a sztrájkoló buszsofőrök?
Magyarországon egy átlagos mozdonyvezető több mint százezer forinttal keres többet havonta, mint egy jelenleg sztrájkoló buszsofőr. Országosan bruttó 168.400 forint a buszvezetők átlagfizetése, ami lényegesen alacsonyabb mint Szlovákiában vagy Csehországban - derül ki a Merces felméréséből.
Egy olyan időszakban, amikor minden hazai hírösszeállításban első helyen a közlekedési helyzettel kapcsolatos információk szerepelnek, az emberek figyelme is erőteljesebben irányul a közlekedésben dolgozók fizetési viszonyaira és átlagjövedelmeire. Ezért is különösen érdekes a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés kutatóinak a legutóbbi összehasonlító elemzése, melyben szakmák szerint, régiós bontásban és korcsoportok szerint is megvizsgálták a buszvezetők átlagfizetéseit, sőt összevetették a szlovákiai és cseh kollégáik bérszínvonalával is.
Az országos 168.400 forint bruttó átlagfizetés valóban lényegesen alacsonyabb Magyarországon, mint az északi szomszédoknál.
Szlovákiában ez az átlag 187.900 forint, Csehországban pedig meghaladja a 207.000 forintot.
Százezerrel többet keres egy mozdonyvezető
Hazánkban még mindig jobban megéri mozdonyt vezetni, mint autóbuszt. Az eltérés a két szakma átlagfizetései között valóban jelentős: a Magyarországon dolgozó mozdonyvezetők havi átlagjövedelme eléri a 272.700 forintot, azaz egy átlagos mozdonyvezető több mint százezer forinttal keres többet havonta, mint egy a jelenleg sztrájkoló buszsofőr.
Érdekes megállapítás ebben a kutatásban az is, hogy a mozdonyvezetők szinte pontosan ugyanannyit keresnek Csehországban (272.300), mint Magyarországon. Ugyanakkor a hazai vasúti dolgozók lényegesen jobb fizetési körülményeket tudtak elérni, mint szlovákiai kollégáik, ahol a havi átlag jövedelem az ottani mozdonyvezetők esetében mindössze 193.300 forint.
Pest megyében keresnek a legtöbbet a buszvezetők
Kamionsofőrként is lényegesen jobban lehet keresni hazánkban, mint buszvezetőként: a 198.300 forintos országos fizetési átlag valóban csábító lehet a jelenlegi bérharcokat folytató BKV dolgozók számára. Az azonban elgondolkodtató, hogy a fővárosban és Pest megyében az autóbuszokat vezetők mennyivel többet kapnak kézhez, mint a többi megyében dolgozó kollégáik. A 194.500 forintos fővárosi és a 196.900-as pest megyei bruttófizetés jelentősen meghaladja az országos átlagot.
A Merces kutatói szerint 2010 elején a legalacsonyabb buszvezetői bruttó átlagfizetés Nógrád megyében van (mindössze 130.300 forint), de lenne okuk az elégedetlenségre a Hajdú-Bihar megyei buszvezetőknek is (135.000 forint).
A Merces munkatársai megállapították, hogy a kevesebb, mint egy év rutinnal rendelkezők bruttó átlagfizetése a 143.000 forint körüli sávban mozog, míg a legalább 3 év szakmai tapasztalatot a hazai úttalan utakon 171.700 forinttal díjazzák. Aki legalább tíz éve kitartott az autóbusz vezetése mellett, annak az átlagos fizetése havonta 176.400, ami alig-alig haladja meg a hazai országos szakmai átlagot.
A kutatásból az is kiderült, hogy a buszsofőrök 13. havi bérének átlagos nagysága 98.000 forint.
A béren felüli juttatások területein az autóbusz-vezetők 35 százaléka nyugdíjbiztosítási hozzájárulásra, 28 százalékuk a munkába járás költségének megtérítésére, 23 százalékuk pedig foglalkozás-egészségügyi ellátásra számíthat. A mozdonyvezetők körében a leggyakoribb juttatás az ingyenes italellátás a munkahelyen.
A Merces kutatásából az is kiderült, hogy a magyarországi buszvezetők 2008 és 2009 első negyedévében számíthattak a legalacsonyabb átlagfizetésre, átlagosan 159 ezer forintra. Az elmúlt év végén ez a szám 171 ezer forint volt.
Bruttó átlagfizetések alakulása régiónként, forintban:
Budapest 194500
Bács-Kiskun megye 143300
Baranya megye 161000
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 148400
Csongrád megye 154400
Hajdú-Bihar megye 135000
Heves megye 155600
Jász-Nagykun-Szolnok megye 168700
Komárom-Esztergom megye 158100
Nógrád megye 130300
Pest megye 196900
Győr-Moson-Sopron megye 152600
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 148400
Fejér megye 162200
Tolna megye 157800
Veszprém megye 174700
Forrás: Merces.hu
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Negyedévente 200 dollárt kap minden állampolgár a Marshall-szigeteken egy új, országos alapjövedelem-program keretében. A juttatás nem a munkát... Teljes cikk
Szerzetesenként havi mintegy 400 ezer forintnyi költséget spórolnak meg a bakonybéli bencések külsős, piaci szereplők igénybe vétele helyett –... Teljes cikk
A 2024. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg a GKI. Az országos nettó települési átlagkereset 474 ezer forint volt... Teljes cikk
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 1 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 1 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 1 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 2 hónapja
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 2 hónapja
- Így emelkedett a reálkereset tavaly óta - Megérkeztek a KSH adatai 2 hónapja
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 2 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 2 hónapja
- Mikor lesz nálunk is így? A szomszédunkban már két munka sem elég a megélhetéshez 2 hónapja
- Ennyit keresnek az NFL pompomlányai 2 hónapja
- Megkapta az engedélyt a szolgáltató - hamarosan Revolut-számlára is érkezhet majd a fizetés? 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa