Mentőcsomagot jelentettek be az árstop miatt bajba került benzinkutak számára
Több intézkedéssel, köztük hitelmoratórium biztosításával segíti a kisbenzinkutakat a kormány - jelentette be Facebook-oldalán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
György László ismertette, az elmúlt három napban előremutató tárgyalásokat folytattak a kis benzinkutakat képviselő szervezetek vezetőivel. A május 15-ig 480 forintban maximált benzinárstop miatt bajba került vállalkozásokat a többi között az MSZKSZ-díj (Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség - földgáz biztonsági készletezési díja) és a szociális hozzájárulási adó elengedésével segítenék január 1. és május 31. között, a kisbenzinkutak esetén töltőállomásonként 4 fő foglalkoztatotti létszámig.
A Magyar falu vállalkozás-újraindítási programból a 10 fő alatt foglalkoztató kisbenzinkutak beruházásainak támogatása is lehetővá válik 70 százalékos támogatás-intenzitással eredményes pályázat esetén.
Ez azt jelenti, hogy egy 14 millió forintos, 4 kiszolgálópisztolyt működtető tankolóautomata árából 10 millió forintot átvállal a kormány - magyarázta György László. Szerinte ezzel a kis benzinkutak költségei csökkenthetők, a kiszolgálás könnyebbé és 24 órássá alakítható, ami a vidék ellátásbiztonságának javulását eredményezi. A támogatás összege az egész szektort tekintve elérheti akár az 5 milliárd forintot is - jelezte az államtitkár.
További támogatásként 0 százalékos áthidaló hitelt biztosítanak a Széchenyi Kártya Programban, a külföldről beszerzett energia után fizetendő adót pedig eltörlik.
Az egyeztetések hamarosan folytatódnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?