Mérlegen a válság - közeledik a tömeges munkanélküliség?
Tíz éve nem volt ilyen magas a hazai munkanélküliség, a KSH adatai szerint jelenleg közel 8 százalékos, az uniós átlag 7 százalék. A válság kezdete óta mintegy harmincezren veszítették el állásukat, csőd miatt közel 11 ezer cég szűnt meg. A legtöbb, közel 900 dolgozót a diósgyőri DAM Kft.-től bocsátották el. Az Ecostat adatai szerint idén újabb 105 ezer embert küldhetnek el munkahelyéről.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adatai szerint februárban 63 cég tett csoportos létszám-leépítési bejelentést, ami összesen 4850 főt érint. A csoportos létszámleépítésről szóló bejelentést tevő munkáltatók száma valamelyest növekedett januárhoz viszonyítva, a múlt év februárjával összehasonlítva viszont több mint duplájára emelkedett. A februári elbocsátásokban érintettek 64 százaléka 300 főnél többet foglalkoztató nagyvállalat dolgozója.
A legtöbb bejelentést továbbra is a Közép-Dunántúlon működő vállalkozások tették (1344 fő). A legnagyobb létszámot érintő elbocsátásokat illetően is ez a térség állt az élen a múlt hónapban. Közép-Dunántúl egyébként október óta vezeti a csoportos elbocsátásokat: 6737 munkahely szűnt meg eddig összesen. A nagy számot az magyarázza, hogy a térségben koncentráltan vannak jelen multinacionális vállalkozások és beszállítóik, amelyek piacvesztésük során gyakran a csoportos létszámleépítést választják. A legkevesebb, 88 fő elbocsátását februárban a Dél-Alföldről jelentették.
Tízéves mélyponton a munkanélküliség
A munkanélküliség tíz éve nem volt ekkora hazánkban, a KSH adatai szerint a 2008. november - 2009. januári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 838 ezer, a munkanélkülieké 351 ezer fő volt, ami 8,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Mintegy harmincezer ember veszítette el munkahelyét a válság kezdete, tavaly október óta Magyarországon, az Ecostat pedig úgy számol, hogy idén újabb 105 ezer ember maradhat állás nélkül.
Miközben egyre több a regisztrált álláskereső, a munkaügyi kirendeltségeken húszezer, kiközvetítésre rendelkezésre álló új munkahelyet jelentettek be februárban. Bár az új álláshelyek száma januárhoz képest 70,8 százalékkal emelkedett, ez még mindig 70 százalékkal kevesebb új pozíció, mint amely az előző év azonos időszakában rendelkezésre állt. A kereslet egyébként továbbra sem találkozik a kínálattal, hiszen február végéig 22,3 ezer ÁFSZ-nél meghirdetett álláshely maradt betöltetlen.
Nem érződik a pesszimizmus a cégeken
Az Antal International fejvadász cég és a Manpower kutatásai is hasonló tendenciákat mutatnak, ezek szerint ugyanis a cégek a gazdasági krízis ellenére sem adták fel fejlődési céljaikat. A nehézségek ellenére a magyar vállalatok várakozásai nem mondhatók pesszimistának, válaszaik szerint a következő negyedévben több szakembert fognak felvenni. Igaz ugyanakkor az is, hogy a munkaadók többsége óvatos és kivár, a vállalatok alig fele számol rövid távon munkaerő-felvétellel.
Az első negyedévben egyébként a HR Portal Munkaerő-felvétel számlálójának adatai szerint az Okin Hungary Kft, a Vodafone, a Jabil Circuit, az Infineon Technologies Cegléd Kft., a Monokpack Kft. és a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft. jelentett be nagyobb létszámfelvételt. A kisebb-nagyobb felvételek összesen 3378 új állást jelentenek.
"Segíts magadon, a kormány is megsegít"
Szűcs Erika munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 73 milliárd forintos keret szolgálja a munkahelymegőrzést, a foglalkoztatást és képzést. Munkahely-megőrzési támogatást azok a vállalkozások vehetnek igénybe, amelyek be tudják bizonyítani, hogy megrendeléseik a válság miatt csökkentek jelentősen. Azok a vállalkozások, amelyek csoportos létszámleépítés után állásukat vesztett dolgozókat vesznek fel, szintén támogatásban részesülnek. Emellett európai uniós forrásból kisvállalkozásoknak húszmilliárd, nagyvállalatoknak tízmilliárd forint áll rendelkezésre, ha csökkentett munkaidőben kívánják foglalkoztatni, emellett képzik dolgozóikat. A tárca dolgozik egy szociális kríziskezelő programon, amelyet márciusban, áprilisban terveznek indítani.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 4 napja
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 4 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 4 napja
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 4 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 4 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 6 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 2 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A szakértők szerint lakhatási krízis van hazánkban: a fizetésünk majdnem fele lakhatásra megy 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?