Miből választhatnak a HR-esek? - Szakirányú továbbképzések a Corvinuson!
A Budapesti Corvinus Egyetem felnőttképzési kínálatában évek óta két HR-eseknek szólót is találhatunk: a Humánmenedzsmentet és a HR Business Partnert. A két képzési program közötti választáshoz szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik éppen HR-es szakmai továbbképzést keresnek.
A program kimondott célja, hogy a legjobb hazai és nemzetközi HR felsővezetői gyakorlatot tegye elérhetővé a jelentkezők számára. A képzés során szeretnénk egy felkészült, a legjobb gyakorlatokat megvalósító, egymástól is tanuló HR közösséget létrehozni, akik alakítják a magyarországi HR szakmai sztenderdjeit. Nem közvetlenül és kizárólag HR Business Partner szervezeti pozíciót betöltők képzése a cél, hanem általában a partneri HR szerepvállalás támogatása az üzleti vezetőkkel, a HR szervezeten belül és külső partnerekkel. E cél elérése érdekében a képzés során támogatjuk a résztvevők üzleti és stratégiai ismereteit, szakmai önismeretének fejlesztését, HR szakmai és együttműködési kompetenciáik erősítését, és arra is bátorítjuk őket, hogy tudatosan keressék a magasabb szintű felelősségvállalás és értékteremtés lehetőségeit szervezetükön belül és tágabb társadalmi környezetükben.
A közösség a képzési időn túl (és alatt) egy Alumni szervezet keretén belül is kapcsolódik egymással. Az eddigi öt évfolyamból és a program oktatóiból álló közel 100 fős szervezet évente két alkalommal tart szakmai programokat és egy zárt Facebook csoport segítségével folyamatos információ-megosztási lehetőséget biztosít tagjainak álláslehetőségekről, szakmai programokról, legfrissebb kutatási eredményekről stb.
A Humánmenedzsment Program oktatási filozófiáját tekintve erőteljesebben támaszkodik a hagyományos ismeretátadásra és tudásmegosztásra építő oktatási módszertanokra, mint például prezentációk, esettanulmányok és gyakorlati jellegű csoportos órai és órán kívüli feladatok. Bár régebbi hagyományokkal bír, az eddigi 17 év alatt folyamatosan megújuló tantárgyi kínálat jellemezte. Az elmúlt években például olyan új tárgyak jelentek meg, mint a diverzitásmenedzsment, a gender issues, munkahelyi szocializáció és orientáció, munkahelyi stressz és szervezeti intervenciók vagy a kiválasztási és fejlesztési központok. Az oktatók fele jelentős vállalati HR-es és fejlesztői, tréneri vagy tanácsadói tapasztalatokkal bír, a másik fele pedig a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói-oktatói hátterű, nemzetközileg is elismert szakemberei közül kerül ki.
A két képzési program közül az oktatási és fejlesztési módszerek eltérő hangsúlyai mellett a hallgatók képzési igényei alapján érdemes választani. A Humánmenedzsment képzésre alapvetően felsőfokú végzettséggel rendelkező jelentkezőket várunk, akik nem feltétlenül rendelkeznek emberierőforrás-menedzsment illetve vezetői/üzleti-szervezeti tapasztalattal (bár néhány év operatív HR-es tapasztalat mindenképpen előnyt jelent). Szintén előnyös, ha munkavállalóként bizonyos rálátással bírnak az alapvető HR rendszerek működésére. A résztvevők sokszínűsége sokirányú tapasztalat-átadási lehetőséget jelent a gyakran bölcsész, mérnök, jogász és közgazdász első diplomával rendelkező hallgatók körében. Az oktatás alapvetően szombati napokon történik. A program szakdolgozattal zárul, a diploma és a képzés az operatív támogató HR-es szerep tudatosabb kialakításában, gazdagításában igyekszik elméleti és gyakorlati segítséget nyújtani.
A munka mellett elvégezhető, szintén az egyetem által kiadott diplomával elismert HR Business Partner szakirányú továbbképzésbe elsősorban legalább 3-5 év tapasztalattal rendelkező HR-eseket, illetve fejlettebb HR tevékenységgel jellemezhető szervezetekben vezetői munkaköröket betöltő jelentkezőket várunk, akik szeretnének még jobb vezetőkké válni vagy érdeklődnek egy HR-es karrierváltás iránt. Az órák az oktatási időszakban két-három heti gyakorisággal péntek délutánonként és szombaton vannak, intenzív oktatási blokkok, ill. tréning-jellegű keretek között. Ez a program is egy gyakorlati HR témára irányuló szakdolgozattal zárul.
A HR Business Partner képzés részletes ismertetője (az idei évre érvényes időpontokkal) a következő linkről tölthető le (http://www.flowcsoport.hu/openprograms), illetve mindkét program leírása megtalálható a Budapesti Corvinus Egyetem honlapján, ahol további szakirányú továbbképzéseinkről (Mérnök-, Jogász-, Orvos- és Gyógyszerész-közgazdász; Energia-gazdálkodási menedzser; Informatikai Menedzsment; Beszerzési Menedzsment; Nemzetközi disztribúció; Lean vezetés; Logisztikai és ellátási lánc menedzsment; Közbeszerzési menedzser; Termék és márkamenedzser; Projektmenedzsment; Üzleti adatelemző; Vállalatvezetői kommunikációs menedzser) is naprakész információk találhatók.
A HR Business Partner ill. Humánmenedzsment programokkal kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak a képzések szakmai vezetőjéhez
(Dr. Takács Sándor, tanszékvezető egyetemi docens, e-mail: [email protected], mobil: 20-9463-818). Az idén ősszel induló programokra július közepéig fogadunk jelentkezőket.Ha valaki még ezután sem tudna dönteni, 2017. június 20-án este a HR Business Partner program iránt érdeklődőknek egy kötetlen beszélgetést szervezünk az OD Partner irodájában, ahol a program szakmai vezetőivel, jelenlegi és korábbi hallgatóival személyesen is találkozhatnak. Kérjük, hogy részvételi szándékát június 15-ig jelezze az alábbi emailcímen: [email protected].
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A nyári időszak a pihenésről szól – legalábbis az alkalmazottak számára. A HR- és munkaügyi csapatoknak viszont komoly kihívást jelenthet a... Teljes cikk
A diákmunka ma már több, mint zsebpénzkereset: a fiatalok tudatosan keresnek olyan lehetőségeket, amelyek nemcsak pénzt, hanem a tanulmányaik... Teljes cikk
Ma már a legtöbb cég célja a minél egyszerűbb, rugalmasabb és hatékonyabb működés. Ezt segíti egy olyan HR megoldás, amellyel a vállalatnál... Teljes cikk
- 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza 3 hete
- Egymilliárd forintnyi támogatásról született már döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban 3 hete
- A munkáltatók továbbra is tervezik gyakornokok felvételét, de a gyakornokság utáni állásajánlatok száma csökken 3 hete
- Minősített partnerként biztosít külföldi munkaerőt a Viapan Group a munkaerőhiánnyal küzdő cégeknek 1 hónapja
- NGM: tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára 1 hónapja
- Gyakornokból lojális szakember – Mi a sikeres utánpótlás titka? 1 hónapja
- Tízmilliókat ad dolgozóinak egy cég, ha felmondanak 2 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb vezetési tanácsadó cégek 2 hónapja
- Új vezérigazgató a Budapesti Értéktőzsde élén 2 hónapja
- Először szerepel magyar szakértő a B20 vezetésében 2 hónapja
- Nincs mozdíthatatlan munkavállaló: interjú Varga Péterrel, a Manpower ügyvezetőjével 2 hónapja